Száguldás az éterben

4. fejezet

Solya...

Miután eltelt a pár nap Párizsban, mindannyian hazautaztunk és együtt ünnepeltük a családunkkal a karácsonyt, illetve az újévet. Próbáltunk minél több időt velük tölteni, hiszen februárban indulnak a tesztek, márciusban pedig kezdetét veszi a 2011-es F1-es szezon.
Január közepén a három másik lánnyal elkezdtünk ötletelni a programok és a zenék terén is, ami igazán jól haladt. Ahogy Noncsitól hallottam, a csapatok, illetve a pilóták se igazán rajongtak az ötletért, hogy még több időt kell tölteniük interjúk adásával és szerepléssel, de hát ez is hozzá tartozik a Forma-1-hez, nem csak a körbe-körbe autókázás. Jó, persze tudom, hogy nem csak ebből áll; kemény munka és rengeteg pénz összehozni egy autót, ami gyors és megbízható is.
Aztán elérkezett a nap, amit annyira vártunk. Január 30-a, amikor is először mind a négyen Párizsba utaztunk és onnan együtt mentünk Valenciába. Kivételesen Lina is velünk utazott, mivel ugye ez az első hivatalos szereplésünk, de egyébként telefonon és neten fogjuk tartani a kapcsolatot.
Tehát ott tartottam, hogy megérkeztünk Valenciába. Először elmentünk a szállodába lepakolni és egy kis energiát gyűjteni.
- Ez gyönyörű! Még most sem fogom fel, hogy itt vagyunk – forogtam körbe a Noncsival közös szobánkban.
A szoba fel volt osztva, így volt két kisebb szoba külön fürdőszobákkal, egy nappali és egy picike konyha étkezővel. Én Noncsival voltam egy szobában, míg a mellettünk lévőn Esperanza és Laura osztozott. Lina javasolta ugyan, hogy az összeszokás kedvéért vegyesen foglaljuk el a helyeket, de egyelőre inkább nemzetek szerint osztoztunk a szobákon.
- Tényleg hihetetlen – bólogatott Noncsi helyeslően.
Gyorsan felosztottuk a szobákat, ami nem volt nehéz, hisz egyformák voltak. Miután nagyjából sikerült kipakolom, gyorsan elmentem tusolni, majd a lányokkal lementünk a hall-ba, mert Linával úgy volt megbeszélve, hogy egy ebéd után együtt kimegyünk a pályára és körbe nézünk, mert holnaptól már a teszt helyszínéről működik a Speed FM. Így is lett.
Egy gyors ebéd után kocsiba pattantunk és utunkat a pálya felé vettünk. Rajtam most jött ki igazán az idegesség. Izzadtam, remegtem, minden bajom volt. Próbáltam belül nyugtatni magam, de hát nem volt valami sikeres a próbálkozásom. Az viszont megnyugtatott valamelyest, hogy a többi lány se sokkal nyugodtabb. Szerencsére nem volt nagy forgalom, így hamar kiértünk és a saját kis home-unk felé vettünk az irányt.
Nem volt nagy, de annál szebb. Belépve egy kis nappali-szerűségben találtuk magunkat egy kényelmesnek látszó kanapéval és egy plazmatévével. A kis teret mindkét oldalon három ajtó szegélyezte. Balra volt a konyha, azzal szemben a mosdó. A konyha melletti ajtó egy tárgyalót takart, a másik oldalon pedig egy kis iroda bújt meg. A két utolsó helyiségbe nem kellett belesnünk, hogy lássuk, mit rejtenek: ezeknek üvegfaluk volt. Egyik az adásszoba volt, a másik pedig a gyártástechnikai szoba. Ott fogjuk majd rögzíteni azokat az interjúkat,  amik nem élőben mennek, hanem később kerülnek majd adásba. Miután kicsit szétnéztünk, a tárgyalóba mentünk, ahol Lina elmondta, hogy is fog zajlani egy napunk.
- Reggel kb. fél 7 körül kell kiérnetek a pályára, mert a rádió 7-kor kezdi meg a működést és este 8-kor ér véget. Az éjszaka folyamán pedig zenék fognak menni, mint rendesen. Mivel hivatalosan egyedül Laura a műsorvezető, a többieknek is be kell majd ugraniuk erre a szerepre, hisz nem várhatjuk tőle, hogy az egészet egyedül csinálja meg. Erre a 3 napra úgy tudom meg van már a program, ugye?
- Igen – bólintottunk mind a négyen egyszerre.
- Tökéletes. Akkor a holnapit a mondandóm után meghallgatnám. Na, de térjünk vissza a hétvégék menetére!  A rádió a párizsi központból már működik pár hete, és megvan a műsorstruktúra, aminek kialakításában ti is részt vettetek. Ezt természetesen szem előtt kell tartanotok, azzal a különbséggel, hogy testközelből tudósítjátok a hallgatókat a pályán és környékén zajló eseményekről. Próbáljátok érdekessé tenni a műsort, az interjúk legyenek színesek. Hívjátok meg a pilótákat, a csapatfőnököket, vagy akár a versenyzők barátnőit, családtagjait, mérnököket és szerelőket is, vagy akármilyen csapattagot. Minden szereplő nézőpontjából mutassátok be a versenyhétvégét, tárjatok fel kulisszatitkokat, hogy a hallgatók közelebb érezhessék magukhoz a sportot. Hát ennyi lenne - tartott szusszanásnyi szünetet, míg végignézett rajtunk. Kissé rémült arckifejezésünket látva újabb monológba kezdett. - Figyeljetek lányok! Senki nem állította, hogy ez könnyű munka lesz. Tudtátok, mit vállaltok, amikor jelentkeztetek, mi pedig azért választottunk titeket, mert ti vagytok a legjobbak, és hiszem, hogy kiváló csapatot fogtok alkotni. Nagyszerű munkát fogtok végezni, ebben biztos vagyok, úgyhogy nyugodjatok meg! Sok munkával jár majd a tervezés, a szervezés és maga a kivitelezés, de a kanapé kihúzható, hozhattok hálózsákokat, és a home-hoz tartozik egy kisebb fürdő is, így alkalomadtán itt is aludhattok és nem kell visszakocsikázni a hotelbe, a konyháról pedig hozhattok ennivalót és a kávét is ajánlom. Azt viszont örömmel jelentem be, hogy mindannyian kaptok ajándékba egy-egy autót, mégpedig egy bordó Audi A8-ast.
Döbbenten hallgattuk Lina mondókáját, és igaz, volt már szó a hétvégék menetéről, kb. ugyanígy, de most valahogy mégis ijesztőbben hangzott. Én, aki világéletemben sokat aludtam, hogy fogom bírni az éjszakázásokat? De hát tudtam, hogy mire vállalkozok, így elég a rinyálásból. Meg tudom csinálni! Meg tudjuk csinálni!
- Most, ha lehet meghallgatnám, hogy mit terveztetek Valenciára- nézett rám és Esperanzára Lina, így hozzáfogtunk, hogy vázoljuk előzetes terveinket.
- A következő három napban sok meghívott vendégünk lesz. Beszélgetünk majd többek között Bernie Ecclestone-nal, Adrian Sutillal, Lewis Hamiltonnal és Martin Whitmarsh-sal. Kedden délután egy teljes órán át interjúvoljuk a négy újonc pilótát, Pastor Maldonado-t, Sergio Perezt, Paul di Restát és Jerome d’Ambrosio-t, szerdán pedig az öt tavalyi újoncot, Vitaly Petrovot, Nico Hülkenberget, Bruno Sennát, Lucas di Grassit és Karun Chandhokot. Ezt már a rádió honlapján és a Facebook oldalán is közzétettük, hogy a rajongók is feltehessék kérdéseiket. A teszt végén pedig vendégünk lesz Michael Schumacher, Flavio Briatrore, Niki Lauda, Peter Sauber és Eric Boullier. Hát nagyjából ennyi lenne.
- Fantasztikus lett lányok, gratulálok!
- Köszönjük! - sóhajtottunk fel megkönnyebbülten.
- Remek. Akkor nézzetek szét egy kicsit, vegyétek birtokba a stúdiót! Az iroda felszerelt, van számítógép, nyomtató, internet, minden, ami a munkához kell. Lesz egy-egy céges e-mail címtek is, amin kapcsolatot tarthattok a pilóták menedzsereivel, illetve a meghívandó emberekkel.
- Lássuk, miből élünk! - vigyorodott el Laura, azzal a lányokkal elindultunk, hogy tüzetesebben is szemügyre vegyük a berendezést.
Az iroda volt az utolsó helyiség, ahová benéztem.
- Tetszik? – lépett be Lina.
- Igen. Gyönyörű.
- Akkor javaslom menjünk vissza a hotelbe és pihenjünk, mert holnap jön az őrültekháza.
Csak bólintottam és követtem Linát a kocsihoz, ahol már várt a másik 3 lány és visszahajtottunk a hotelbe, ahol egy hosszúra nyúlt vacsora alatt beszélgettünk. A lift felé menet sem hagytuk abba a fecsegést. Folyamatosan ugrattuk egymást, és viccelődtünk, így sikeresen nekimentem valakinek és seggre csüccsentem. Félve néztem fel a rajtam fekvő emberre és egy gyönyörű szempárral találtam szembe magam. Gyorsan felpattant és engem is felsegített a földről.
- Elnézést, nem figyeltem. Remélem nem esett semmi baja.
- Semmi nem történt. Én is figyelmetlen voltam - makogtam, mivel még mindig a szempár hatása alatt álltam.
- Akkor viszlát – futott el az ismerős idegen pár másodperc csönd után, amit a lányok természetesen végigrötyögtek.
Mindannyian a mi szobánkba mentünk, ahol úgy dőltem az ágyamra, mint egy szerelmes tinilány. Az a szempár annyira megbabonázott, hogy nem is érzékeltem a körülöttem folyó beszélgetést, csak amikor egy párna talált el. Ebből következett a párnacsata, aminek végére érve mind az öten nevetve hulltunk az ágyra.
- Mi van Solya, csak nem eltalált Ámor nyila? – ugratott Noncsi.
- Nem – nyújtottam rá a nyelvem – De a szemei gyönyörűek – álmodoztam.
- Inkább hagyjuk magára a csajszit, had álmodozzon – folytatta Lau.
- Jó éjszakát – köszöntek el.
- Nektek is!
Még pár percig feküdtem, majd egy gyors tusolás után nyugovóra tértem. Ki tudja mikor alszom legközelebb?