Száguldás az éterben

1. fejezet

Lina

A délelőtti órákban érkeztem meg a hotelbe. Átvágtam az impozáns előcsarnokon, és a recepciós pulthoz léptem.
- Üdvözlöm Párizsban, a Plaza Athenee-ben! Miben segíthetek? - öltötte magára a munkaköri leírásban szereplő, melegnek és őszintének szánt, ám rendkívül bárgyúra sikeredett műmosolyt a hölgyemény, aki a pult másik oldalán állt.
- Jó napot! Szobafoglalásom van Catalina Ascari néven.
- Egy pillanat - kezdett el pötyögni a számítógépen. - Meg is van. 404-es lakosztály - intett a londinernek, hogy vegye el a csomagjaimat, majd némi kotorászás után átadta a kulcsot is. - Köszönjük, hogy a Plaza Athenee-t választotta! Reméljük, jól fogja érezni magát nálunk! Ha bármit tehetek önért, csak szóljon! - nyomta a szokásos promószöveget, én pedig úgy döntöttem, szaván fogom.
- Máris tehet - húztam elő a zsebemből egy félbehajtott papírlapot. - Szedjék össze a listán szereplő dolgokat, és hozzák fel a szobámba, kérem.
- Azonnal intézkedem - bólintott serényen.
- Köszönöm - küldtem felé egy mosolyt, majd a lift felé indultam, a böröndömet cipelő hordárfiúval a nyomomban.
Odafent adtam a londinernek némi borravalót, aki minden jót kívánva távozott. A szoba gyönyörű volt, lágy pasztellszínek jellemezték, ami meleg és barátságos légkört teremtett. A lakosztályba lépve a tágas nappaliban találtam magam, amelynek egyik felét egy kényelmesnek látszó ülőgarnitúra foglalt el, a másik felében pedig egy szép abrosszal borított asztal állt, amelyet székek vettek körül. A fal mellett egy kis pult is helyet kapott a mini-bárral: az italok kínálgatták magukat, a poharak pedig csak arra vártak, hogy megtöltsék őket. Három ajtó nyílt a helységből: az első a hatalmas hálószobába vezetett, a második a mellékhelységbe, a harmadik pedig a fürdőszobába.
Nem töltöttem sok időt bámészkodással. Még elő kellett készítenem a terepet, az idő pedig fogytán volt a lányok érkezéséig.
A kabátomat ledobtam az ágyra, felnyitottam a bőröndömet, előszedtem belőle a laptopomat, majd szerzeményemmel a nappaliba mentem.
Mikor a gép bekapcsolt, és keresni kezdtem a ppt-t, amit bemutatok majd a leendő munkatársaimnak, kopogtak. A szobaszervíz volt: máris sikerült összeszedni a listán szereplő eszközöket, így a szoba felszereltsége gazdagabb lett egy projektorral, egy hordozható vetítővászonnal, valamint egy pókerkészlettel.
Felállítottam a vetítővásznat, a gépet pedig összekötöttem a projektorral. Szerencsére nem hátráltatott a technika ördöge, gyorsan sikerült élesíteni a képet. Mikor ezzel megvoltam, a pókerszett dobozát is felnyitottam, az asztalnál lévő székek elé tornyoztam a zsetonokat, a kártyát pedig az asztal közepén hagytam.
Éppen végeztem az előkészületekkel, mikor ismét kopogtak. Ránéztem a telefonomra: tizenegy órára beszéltük meg a találkozót, és már annyi volt.

Ezekkel egy időben...

A repülőutam sima volt, és szerencsére a reptéren sem tévedtem el, így a gép földet érése után nem sokkal már egy taxiban ültem, útban Párizs egyik legelegánsabb szállodája felé. És hogy mit keresek itt?
A huszonhárom éves Esperanza Villar tündérmeséje (merthogy az vagyok én) néhány hónappal ezelőtt kezdődött. Barcelonában láttam meg a napvilágot, a középiskola elvégzése után pedig Madridba mentem egyetemre. Mindig érdekelt a média világa, elsősorban az újságírás és a rádiózás. Az újságírás azért, mert szerettem közölni az emberekkel a híreket - és bármit állítson is Lucinda Perez, ez egyáltalán nem azt jeleni, hogy pletykás vagyok -, a rádiózás pedig azért, mert szinte lételemem a zene, a rádióban pedig egy helyen van a kettő: információk hangzanak el, és még zene is szól. A diploma megszerzéséhez gyakorlat is kellett, amit az egyik barcelonai rádiónál teljesítettem, mint hírszerkesztő, de előfordult, hogy műsorvezetőnek is be kellett ugranom. Ott egy nagyszerű stábbal dolgoztam, akik a rádiózás minden csínjába-binjába beavattak, így több feladatot is képes voltam ellátni.
Egy napon aztán igen érdekes álláshirdetést találtam az interneten: egy fiatalos csapatot szeretnének összeállítani, ami az alakuló Speed Radio utazó stábja lesz. Elég jó állásnak gondoltam; mindig szerettem volna világot látni, amire keresve sem találhattam volna jobb lehetőséget, mint hogy a Száguldó Cirkusszal együtt utazzam körbe a bolygót. Izgalmasnak tűnt, én pedig szeretem a kihívásokat. Így hát uccu neki! Megpályáztam a hírszerkesztői és a zenei szerkesztői állást is, és én lepődtem meg a legjobban, mikor az a visszajelzés érkezett, hogy mindkettőt megkaptam. Madarat lehetett volna velem fogatni.
Így kerültem hát a párizsi taxiba, útban a hotel felé. Miután megérkeztem, becsekkoltam, és megtudakoltam, hol találom a főnökasszonyomat, Catalina Ascarit. A recepcióshölgy készséggel útbaigazított, és miután lepakoltam a saját szobámban, a 404-es lakosztályt vettem célba. Nem késtem, a megbeszélt időpontban kopogtam.
Egy 25-26 év körüli mosolygós nő nyitott ajtót.
- Jó napot! A nevem Esperanza Villar. A ráidós munka miatt vagyok itt - mutatkoztam be.
- Szia! Én Catalina Ascari vagyok, de szólíts csak Linának. Örülök, hogy megérkeztél. Gyere beljebb - invitált.
- Köszönöm.