Száguldás az éterben

16. Rész
Laura
Hétfő reggel kómásan keltem arra, hogy az ajtón kopognak. A fejemre húztam a párnámat. Kissé fájt a fejem. Este többet ittam a kelleténél. Nem sokkal, de ez nekem pont elég volt ahhoz, hogy becsiccsentsek. Utálok másnapos lenni.
Arra számítottam, ha nem nyitok ajtót majd csak abbahagyja az illető, de sajnos kitartóbb volt a kelleténél. Sántikálva mentem ajtót nyitni. Es állt ott.
- Szia csajszi! Ugye nem én keltettelek?
- Szia Es! Te? Dehogy! Ilyen hajnali… fél 11? – néztem döbbentem az időt.
- Kicsit mind elaludtunk. Noncsi és Solya a liftnél várnak minket. Jössz? Lemegyünk az étterembe ebédelni, aztán készülődés és indulás Párizsba. Közben pedig kifaggatjuk Solyát az estéről! Eléggé el van varázsolódva.
- Jól hangzik, de még össze kéne kapnom magam. Pizsomában nyilván nem mehetek le. De ti menjetek előre! Nekem is rendeljetek valami tésztát meg desszertet. Lezuhanyozok és sietek. Aztán kifaggatjuk Solyát! Nem menekül!
- Okés. Siess! – indult a lift felé. Intettem, majd becsuktam az ajtót.
Elhúztam a szobában a függönyt és tényleg eléggé világos volt már kint. Egy gyors zuhany mellett döntöttem felfrissülésképpen. Sokáig csak engedtem magamra a vizet és élveztem, hogy végre kicsit kitisztulhat a fejem. Végül elzártam a zuhanyt és nyitottam a zuhany ajtaját, de épp abban a pillanatban nyílt a fürdő bejárata. Gyors mozdulattal bevágtam a zuhanyfülke ajtaját.
- Hé! Ki van ott?
- Bocsi! Én vagyok az! Fernando!
- Fernando? – résnyire kinyitottam a zuhanyfülke ajtaját. Tényleg ő volt az. – Te meg mit keresel itt? Épp fürdök, ha nem zavar!
- Zavarni éppenséggel nem zavar. – dőlt neki az ajtófélfának.
- De engem nagyon is irritál! Egyáltalán… mit keresel itt bent? A bejárat zárva volt!
- A-a! Gondoltam meglátogatlak, még mielőtt elutazok vissza a vén Európába. Viszont mikor kopogtam, az ajtó kinyitódott. Azt hittem valami baj történt. Viszont ahogy így most felmérem a helyzetet, meglehetősen… hogy is mondjam? Számomra nagyon is kellemes. Nyugodtan zuhanyozz csak. Én nem zavarok.
- Annyira vicces vagy! Épp ki szeretnék szállni! Tudod várnak a lányok, mert ebédelni szeretnénk.
- Akkor sietned kéne, nem? – nézett az órájára, majd a kezébe vett egy törülközőt.
- Mégis mit csinálsz? Nem mennél ki?
- Nekem tökéletes itt, köszönöm.
- Fernando! Kérlek! Ne kelljen könyörögnöm.
- Ebédelj velem.
- Mi? – kérdeztem értetlenül.
- Ebédelj velem. Elviszlek ebédelni. Ha benne vagy, kimegyek. HA nem, akkor nem…
- A feleséged mit szól hozzá?
- Téged ne érdekeljen… - jött közelebb én pedig húztam be az ajtót. – Mi a válaszod?
- Menj a francba!
- Oké! – hallottam a nevetését, majd pár zörejt, s végül semmi zaj nem volt. Óvatosan kinyitottam résnyire ismét az ajtót. Fer eltűnt, de az összes törülköző is. – Szólj, ha döntöttél… angyalom! – hallottam a hálóból. Magamban forrdogálva végül úgy döntöttem, jó legyen egy ebéd ezzel a mamlasszal. Addig nem tágít, a gépünk viszont miatta nem fog később indulni.
- Jó! Legyen! Egy ebéd. De kérem a törülközőt!
- Ez az! – lépett be, majd kopogott a zuhanyzófülke ajtaján. – Itt a törülköző.
- Ugye nem gondoltad, hogy kinyitom? Add csak szépen felül be!
- Tessék. Siess! – ment ki a fürdőből.
Hamar megtörülköztem, majd magam köré csavarva léptem ki a fürdőből. Fernando cipővel a lábán feküdt az ágyamon és eléggé végigmért, ahogy kiléptem. Vörösödő fejjel vettem ki egy bugyit és egy melltartót a táskámból. Épp a pólómat és nadrágomat halásztam elő, mikor mocorgás hallottam az ágy felől.
- C-c! Nem! Ugye nem gondolod, hogy így jössz el velem ebédelni?
- Nehogy te szabod meg, hogy miben menjek! – néztem villámló szemekkel rá. Kaján vigyorral végigmért.
- Én csak nem akarom, hogy holnap azon nyafogj, hogy milyen rosszul mutat rajtad egy ilyen bő póló az újságok címlapján.
- Nem fogok nyafogni, mivel nem kerülök oda! És miért akarnád, hogy ott villogjak?
- Villogjunk! Mert ott fogunk! A paparazzi és a média már csak ilyen.
- Ha nem tudnád én is a médiához tartozom. Amúgy meg nem nős vagy?
- Ehhez neked semmi közöd, világos Csillagom? És ezt vedd fel! – vett ki a szekrényből egy világoskék, combközépig érő, kissé kivágott ruhácskát. Megingattam a fejem.
- Álmodban sem!
Póló helyett végül egy csinosabb felsőt vettem fel, de maradtam a farmer térdnadrágnál. A hajam feltűztem, majd a táskám fogva indultunk. Még mielőtt elhagytuk volna a szállodát, kértem egy kis kimenőt, hogy a lányokkal beszélhessek. Elég nehéz volt elmagyarázni, hogy Fer hogyan került ide, de megígértem, hogy később majd mindnet elmondok, csak hadd legyek már túl rajta.
Fernandoval a mélygarázsba vettük az irányt. Lent várakozva néztem rá.
- Tippelj, melyikkel jöttem?
- Nyilván nem Zsigulival. – erre felhúzta a szemöldökét, mire elnevettem magam. – Nem tudom. Ferrari?
- Ez azt hiszem nem volt nehéz kérdés. – mosolyodott el. Ott van.
- Wow. Ferrari 485 Italia. És feketében? Hm… Nem rossz.
- Neked milyen kocsid van?
- A munka kocsim van. De ha olyan sok pénzem lenne, mint egyeseknek… biztos egy Laborghini Gallardot vennék. Nah, de mi ütött belém? Én voltaképpen most mérges vagyok rád! Ne is szólj hozzám!
- Nők! – forgatta meg a szemét. – Gyere, szállj be. – nyitotta ki az ajtót.
Csendesen beszálltam és élveztem, hogy most egy ki tudja hány milliós „tragacs” van a fenekem alatt. Nem mindennapi élmény! Persze amint Ferrel ismét egy levegőt voltam kénytelen szívni, próbáltam leplezni az élvezetet, de ahogy felmordult ez a gyönyörűség, valami gyermeki izgalom járt át belül.
- A lábad amúgy hogy van?
- A lábam? Jól. Köszi. Még picit sántítok, de már minden rendben lesz. – néztem rá. – Köszi, hogy megmentettél. Sokkal rosszabb is lehetett volna, ha… akkor nem jössz.
- De nem lett semmi komoly baj szerencsére.
- Hála neked. – pirultam el. – Öhm… Hova megyünk?
- Meglepetés!
- Nem szeretem a meglepetéseket!
- Sajnálom. – rántotta meg a vállát.
- Oké, akkor kérdezek. Miért…
- Nem! Múltkor, mikor hazavittelek megígérted, megpróbálsz kibújni a riporteri bőrödből!
- Ez igaz, de ha nem riporterként kérdezek? Meglehetősen érdekel, hogy nős emberként miért akarsz velem ebédelni?
- Megvannak a magam indokai. Nem tartozik rád a dolog. Itt is vagyunk! – fordult be egy kis étterem parkolójába. Kiszállt, de én nem mozdultam. Várakozón jött át az oldalamra és nyitotta ki az ajtót.
- Nem szállok ki, amíg magyarázatot nem kapok. – néztem rá.
- Márpedig hamarabb szabadulnál. Úgysem mondom el. Neked pedig rövidesen indul a géped, nem? A csomagodat pedig még össze kell pakolni.
- Féltékennyé akarod tenni Raquelt? De miért? Valami gond van a kapcsolatotokban? - megfogta a kezem és kihúzott a kocsiból, majd nekidöntött. Kissé félve néztem a szemébe.
- Nem tartozik rád a magánéletem. Ne kelljen kétszer elmondanom. Gyere. Élvezzük az ebédet.
- Ebben van egy hiba. Mégpedig az, hogy élvezettel!
Követtem és csak gondolkodtam, vajon mit akarhat elérni ezzel. Biztos voltam benne, hogy tervezett valamit. Ha minden rendben van a házasságával, bizonyára nem veszélyeztetné azt holmi kis ebéddel egy idegen nővel, aki most én vagyok.
Az étterem egy barátságos, hangulatos hely volt. Az ablaknál kaptunk egy kétszemélyes asztalt. Hamar hozták az étlapot.
- Választottál? – érdeklődte kedvesen.
- Talán egy kis milánóit kérnék. Farkas éhes vagyok.
- Oké. Akkor rendelem. Pincér! Két milánóit kérnénk, egy ásványvizet és… te mit kérsz?
- Egy narancslevet.
- Egy narancslevet.
- Rendben. Máris hozom!
- Köszönjük. – bólintott Fer, majd futólag megnézte a mobilját. – Te spanyol vagy, igaz?
- Igen. Spanyol.
- Hol születtél? Én Oviedoban, de ezt gondolom tudod.
- Én Sevillaból származom. Nagyon szép kis környék.
- Van barátod?
- A magánéletem nem tartozik rád. És amúgy is, most te játszod a riportert, vagy mi van? Szerepet cseréltünk?
- Igen, azzal a kivétellel, hogy te nem tudnád azt a szépséget úgy vezetni, ahogy én.
- De nagy az arcod. Tudod mit? Együk meg az ebédet és ne is beszéljünk. Csak felidegesítesz.
- Látom, hogy tetszik neked a stílusom.
- És a stílusod melyik része? A nagyképű undok macsó, aki azt hiszi minden lány a bugyijába olvad tőle? – elvigyorodott. - Amúgy hogy lett hirtelen ennyi időd? Nem csak az F1 jár a fejedben? Felipe előtted van a pontversenyben ember!
- A kocsi jó és sok balszerencsém volt mostanság!
- Most is kiugrottál, nem igaz? Nem veszed észre, hogy ha lehiggadnál, sokkal jobban is mennének a futamok!
- Tudom mi a dolgom. Nem kell, hogy egy kis riporter oktasson ki erről. Hamarosan ismét az élen leszünk a Ferrarival! Hiszek a csapatomban és nem adom fel!
Hátradőltem és csak figyeltem őt. Fernando is csak engem nézett. Közben kihozták az ebédet. Csendesen nekiláttunk enni. Olyan furcsán éreztem magam a közelében. Nem értem magam, miért is vitatkozok vele ennyit. Bár… megérdemli a múltkori pályabejárás után. Én csak segíteni akartam a kerékpárja szerelésében. Meg persze a mai törülközős eset sem volt épp úriemberhez méltó! Bár, aggódott, és ez… kedves.
- Minden rendben? – kérdezte, mire riadtan néztem fel. – Valami történt?
- Semmi, csak elgondolkodtam. Sok dolgom lesz otthon. – rántottam meg a vállam.
- Értem. Bocsi, hogy az előbb a kocsinál csak úgy cibáltalak. Nem szeretem, ha valaki kutat a magánéletemben.
- Ez érthető. Semmi baj. Hmm… Nagyon finom ez a milánói!
- Tényleg finom. Bár az igazi mégiscsak Olaszországban van. Utánozhatatlan a valódi olasz milánói.
- Ebben egyet kell értsek.
Végül aztán nem beszélgettünk túl sokat, hamar megettük az ebédet és Fernando visszavitt a Hotelbe. A mélygarázsban felé fordultam a kocsiban.
- Nem tudom, mire volt ez jó neked, hogy elvittél ebédelni, de remélem botrány nélkül sikerül elérned a célod. Jól esett ez a finom ebéd. Köszi.
- Én köszönöm. Ez a napom már nem indul rosszul. – mosolygott.
- Nah, én most megyek. Jó utat Európába.
- Törökországban találkozunk! Jó utat neked is Laura! – intett, majd elhajtott a fekete Ferrarival. Én magamban töprengve indultam fel a szobámba összekészülni. Hosszú lesz a repülőút Párizsig…

Száguldás az éterben

15. fejezet

Solya

Vasárnap, ahogy minden reggel egy futamhétvége során, korán mentünk ki a pályára. Az éjjel Es volt bent, míg délelőtt Lau lesz, és délután én váltom őt, mivel Rob érkezik, mint szakmabeli és a csajok úgy gondolták segítenek nekem egy kicsit. A délelőtt nagy része semlegesen telt, nem volt semmi különös. Mielőtt felváltottam volna Lau-t, gyorsan megebédeltem, kicsit rendbe szedtem magam és a pillangók folyamatosan költöztek a gyomromba, ahogy közeledett háromnegyed kettő. Ekkorra vártuk ugyanis Robertet. Fél kettőkor már tiszta ideg voltam és alig bírtam egy helyben ülni, pedig kénytelen voltam. A zenék mentek és pontosan háromnegyed kettőkor megláttam Robertet, ahogy Noncsi bekíséri hozzám.

- Szia Solya! Meghoztam a szakkommentátort. De nekem mennem is kell már, hisz mindjárt kezdődik a futam. Sziasztok! – Észrevétlenül rám kacsintott, majd kiment.
- Azt hiszem találkoztunk már, de azért bemutatkoznék. Robert Kubica – nyújtotta a kezét.
- Orsolya Fábián. Örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat. De gyere, üljünk is le, hisz tényleg mindjárt kezdődik.
Ezekre az alkalmakra a stúdióba be van szerelve egy kivetítő, amin mi is látjuk az eseményeket és kommentálni tudjuk őket. Főleg Robert persze.
Szóval helyet foglaltunk, megkértem Rob-ot, hogy vegye fel a fülhallgatót, majd indulhatott is a műsor.
- Szép délutánt kívánok minden kedves hallgatónak! Orsolya Fábián vagyok és örömmel jelentem be, hogy Robert Kubica lesz a mai segítségem a futam alatt. Köszöntelek Robert.
- Én is köszöntöm a kedves hallgatókat. És köszönöm a meghívást.
- Inkább mi köszönjük, hogy elfogadtad. Először is, hogy vagy? Gondolom, ez sok rajongódat érdekli.
- Egyre jobban vagyok, köszönöm szépen. És remélem, hogy minél hamarabb visszatérhetek a versenypályára.
- Ennek örülök. Ahogy látom a mezőny felsorakozott és hamarosan elindul a felvezető körre. Esetleg vannak tippjeid a versenyre?
- Nem szeretnék ilyenekbe bocsátkozni, de a legnagyobb esélyesnek a McLaren-t és a Red Bull-t tartom.
- Gondolom, azért örülnél, ha a csapatod is jó hétvégét zárhatna. Velük kapcsolatban mire számítasz?
- Természetesen, nagyon jó lenne pontot szerezni. Nem tudom, mire számítsak. Reméljük a legjobbakat.
Végül láttuk, hogy a felvezető kör végére értek és hamarosan kialudtak a piros lámpák, ami a startot jelezte. Sajnos Sebastian-nak nem sikerült jól a rajt, így visszaesett a harmadik helyre. A vezetést Alonso vette át, a második helyen pedig Webber állt. Rögtön a rajt után volt egy baleset is, ami után ki állni kényszerült három pilóta, mégpedig Liuzzi, Buemi és Kobayashi. A verseny során Fernando kapott egy bokszutca áthajtásos büntetést, a rajtnál való kiugrás miatt. Egy másik ütközés is volt, mégpedig Jaime és Adrian között, valamint a verseny után Lewis is Seb párharcát is vizsgálni fogják.
El kell mondjam nagyon jól éreztem magam a verseny alatt. Főleg persze azt, hogy a szépszemű is velem egy légtérben volt. Sokszor mosolyogtunk egymásra és mindig próbált belevonni a kommentálásba, szóval tényleg nagyon nagyon jó volt a délután. De sajnos elérkezett a futam vége.
- A dobogóra végül Button, Hamilton és Rosberg állhat fel. Gratulálunk nekik és persze az összes többi versenyzőnek! Nagyon jó versenyt láthattunk. Robert, neked mi a véleményed?
- Egyetértek, nagyon izgalmas és érdekes verseny vagyunk túl. Mindegyik csapat és mindegyik pilóta kihozta magából a maximumot. Remélem nemsokára én is ezt tehetem.
- Mi is reméljük, hogy hamarosan neked is szurkolhatunk a versenypályán. Egy dallal szeretnénk tőled búcsúzni és köszönjük, hogy itt voltál. Tehát fogad szeretettel Bruno Mars-tól a Billionaire-t.
- Köszönöm szépen. Sziasztok!
Elindítottam a számot, majd levettük a fülhallgatókat.
- Nagyon jól éreztem magam – kezdte Rob – és mi lenne, ha ezt folytatnánk este? Mármint ne gondolj semmi rosszra, csak ha te is úgy gondolod, illetve szeretnéd, mehetnénk együtt a buliba.
- Nem gondoltam semmi rosszra, nyugi. Szívesen elfogadom az ajánlatod.
- Akkor mi lenne, ha érted mennék fél kilencre? Hol is szálltok meg?
Gyorsan megbeszéltünk még mindent, majd ő ment is. Előtte kaptam két puszit, az arcomra persze.
Még bent kellett maradnom pár órát, majd siettem vissza készülődni. Először rendeltem kaját, addig előkerestem, hogy mit szeretnék felvenni, majd gyorsan megvacsoráztam. Utána fürödtem, megmostam a hajam, fogat mostam meg ilyenek. Feltettem egy füstös sminket, a hajamat pedig kivasaltam, majd felvettem egy díszes mini ruhát, amin egy öv volt a mell alatti részén. A hűvös idő miatt pedig egy fekete magas sarkú csizmát választottam, és magamhoz vettem egy fekete dzsekit. Épphogy elkészültem, ugyanis már negyed kilencre járt az idő, így elindultam lefelé.

Rob már ott volt, így gyors köszöntés után elindultunk a hely felé, ahol az afterparty megrendezésre kerül. Út közben beszélgettünk egy kicsit, megjegyezte, hogy nagyon csinos vagyok. Mondanom se kell, mennyire jólesett. Miután megérkeztünk, letettük a kabátokat a ruhatárba és elindultunk a bárpult felé, hogy igyunk valamit. Úgy döntöttem, hogy ma józan akarok maradni, így maradtam egy alkoholmentes koktélnál, Rob pedig, mivel vezetett, csak egy narancslevet kért. Észrevettük, hogy az egyik asztaltól nagyon integet valaki, így odamentünk. Fernanado volt az, vele ült még Jarno Trulli és Mark Webber is. Csatlakoztunk hozzájuk, majd elindult a beszélgetés és sikerült jobban megismerni a négy srácot, persze főleg Rob-ra koncentráltam. Sokat nevettünk és viccelődtünk, jól telt az este e része. Olyan éjfél körül lehetett, amikor Rob meglepő kéréssel állt elő.
- Nem táncolunk egyet? – mutatott a tánctér felé, ahol már páran lézengtek.
- Végül is, miért ne?
Éppen egy lassú szám ment, így a nyakába fontam a karjaim, ő pedig a derekamon pihentette az övéit és lassan ringatóztunk a zene dallamára. Ahogy belenéztem a szemeibe, elvesztem. Még jobban megbizonyosodtam, hogy még egy ilyen gyönyörű szempár, mint az övé, nincs a világon. De nem csak a szemei, hanem maga az egész férfi csodálatos volt számomra. Pár lassú szám után a DJ váltott a tempón és gyors számok következtek, amik közül szintén végigtáncoltunk párat. Végül szomjasak lettünk és visszamentünk inni. Úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit levegőzni. Nagyon jól esett a friss levegő, a benti melegség és fülledtség után. Pár perce állhattam kint, amikor éreztem, hogy valaki átkarol hátulról. Nagyon meglepődtem, talán sikkantottam is egy picit.
- Nyugi, csak én vagyok – nyugtatott meg Rob.
- Rendben – fordultam meg az ölelésében és rámosolyogtam.
- Tudnod kell, hogy nagyon jól érzem magam a társaságodban és nagyon kedvellek.
- Én is így érzek.
Azt vettem észre, hogy arcunk egyre jobban közeledik egymáshoz. Automatikusan csuktam be a szemeimet és vártam az édes támadást. Aztán, ahogy ajkaink összeértek, lassan kóstolgatni kezdték egymást, eleinte gyengéden, majd lassacskán egyre szenvedélyesebben. Ahogy elváltunk, egymásra mosolyogtunk és az este további részében is élveztük egymás társaságát.

Száguldás az éterben

Noncsi

14. fejezet

A hajnali derengés már átütött a sötétítő függöny résein és én még mindig nem tudtam elaludni. Csak ültem az ágy egyik oldalán, meztelenül, egy lepedővel betakarva és néztem ahogy Kimi békésen alszik mellettem.
A nagymamámmal való beszélgetés nem hagyott nyugodni. Alig pár órája tudtam meg, hogy a nagypapámat kórházba szállították, mert már annyira rosszul van, hogy életveszélyes lenne otthon ápolni őt.
Emésztett a lelkiismeret-furdalás. A munkám miatt annyira régen voltam otthon, nagyon rég beszéltem velük, látogattam meg őket. Hiányoztak, hiányzanak és mégsem tehetem meg azt, hogy egyik pillanatról a másikra repülőre ülök és hazautazom. Kevesen vagyunk, főleg így, hogy Lau most félkarú, akarom mondani féllábú óriás. Talán ha nem történt volna semmi a lábával, lehetne arról szó, hogy itt hagyok csapot-papot, de így nem. Azonban a legrosszabb az, hogy senkivel sem tudom ezt megbeszélni.
Mégis, ahogy Kimit nézem, megkönnyebbülök egy picit. Olyan békés, szinte sebezhetőnek tűnik most. Alvás közben nem hordja a maszkot, amit nap közben magára kényszerít, ilyenkor látszik a felszín alatt megbúvó ember. Esendő, akármelyik másik a planétán. Ő is összekucorodik magzatpózba, mint ahogy most is. És egy picit horkol.
Önkéntelenül is elmosolyodtam egy kicsit és a kezem magától indult meg felé. Óvatosan végigsimítottam az arcán, a homlokán, majd a hajába túrtam. Persze csak vigyázva, hogy ne ébresszem fel. Hirtelen lassabbá vált a légzése, mintha megérezte volna az inzultálást. Nem nyitotta ki a szemeit, viszont elkapta a kezemet és tenyérrel fölfelé, az arca alá húzta.
Lélegzetvisszafojtva vártam még pár percet, hogy megbizonyosodjak róla, a finn nem ébredt fel. Azután én is lassan visszafeküdtem az ágyikóba és elaludtam.

Reggel 7-kor keltem, addigra a Jégembernek hűlt helye volt. Fanyarul elmosolyodtam, majd egy a párnára készített cetlin állapodott meg a tekintetem.

„Csodás este volt. Majd jelentkezem a szünetben. K.”

Se puszi, se pacsi. Csodás.
Morogva készülődtem össze. Dohogva fürödtem le, mostam fogat, majd leengedtem a hajamat. Szerettem így hordani, ilyen szabadon. Összerámoltam a dolgaimat egy bőröndbe és már azt magam után húzva léptem ki volna ki a szobából, ha meg nem torpanok a nyitott ajtóban. A lábtörlőn ugyanis egyetlen cserép jácint volt elhelyezve, aranyos kis kaspóban. Vétek lett volna rálépni. Magamhoz öleltem a kis virágot és beszívtam az illatát. Valahogy ez a kis figyelmesség megmelengette a lelkemet.
A pályára vezető úton bazsalyogva ültem a hátsó ülésen, bár azért a többiek sokatmondó pillantásait még elkaptam. De nem izgatott. Valahogy két méterrel a föld felett lebegtem be a stúdióba, még a gravitáció sem volt rám drasztikusan lehúzó hatással. Magamban fityiszt mutattam Newtonnak.

Nem tehettem róla, de annyira örültem ennek a kis figyelmességnek. Örültem, hogy hiába Kimi nem mutatta, valahol mégiscsak gondolt rám, valahol mégiscsak számítok neki. Egy kicsikét. Egy icipicit. Talán egy hangyányit.
Úgy éreztem, hogy ezt meg kell köszönnöm neki. Végül is, sikerült pár órára kivernie a fejemből az otthoni gondokat és újra szerelmes bakfisnak érezhettem magam egy időre. Mint aki most éli át az első szerelem csodáját. Ki tudja, talán így is van?
Az ebédszünetben szépen kisomfordáltam a főhadiszállásunkról és a Renault háza táján kezdtem el sertepertélni. Út közben összefutottam a két Ferraris pilótával, Fernando viszonylag barátságosan biccentett egyet, míg a Kispösze egy kanál vízben meg tudott volna fojtani.
- Engem keresel? – hangzott fel a hátam mögött az annyira áhított hang. A szívem a torkomban kezdett dobogni.
- Ühüm. – feleltem megfordulva. Megragadta a karomat és a Paddock hátsó traktusa felé kezdett el húzni, a kamionok takarásába. Amikor úgymond biztonságos helyre érkeztünk, neki nyomott az egyik gépállatnak, a lábaimat a dereka köré kulcsolta és megcsókolt. Hozzám nyomta az alfelét és lökést imitáló mozdulatokba kezdett. A szoknyámon keresztül is éreztem merev férfiasságát és be kell vallanom, hogy nem maradtam érzéketlen. A körkörös mozdulatok, ahogy még a textilen keresztül is éreztem a merev farkát a hasamnak nyomódni… Felizgatott. A blúzom alá nyúlt és a melleimet morzsolgatta, belecsókolt a nyakamba, majd a hajamat a keze közé tekerte és picit hátrahúzta a fejemet… A nyelvével végigsimított az ajkaimon. Egyszer csak el-húzódott és kelletlenül felnyögött. Megütközve néztem rá, csodálkoztam, hogy nem fejezi be, amit elkezdett.
- A büdös kurva életbe! – káromkodott halkan. – A faszomat már! – láthatóan dühös volt kissé. Mérgesen nézett rám. – Este folytatjuk. Fél óra és kezdődik a pilótaparádé.
- Nem. – ráztam meg a fejem. – A futam után hazamegyek.
- Biztos?! – kérte rajtam számon. Lehajtott fejjel válaszoltam.
- Muszáj.
- Ez esetben… - újra a kamionhoz nyomott, eltüntette a közöttünk lévő textilt, majd belém is hatolt. Gyorsan, keményen mozgott és talán mindkettőnk vágyát fokozta a nyílt terep, a lebukás veszélye. Kezeimet a pólója alá csúsztattam és azok fel s alá barangoltak a hátán és a mellkasán. Aztán csak azt vettem észre, hogy a kezeimet összeszorítja és a fejem fölé emeli őket, lehajol és a dekoltázsomon keresztül csókolgatja a melleimet. Utána egyszer csak kiegyenesedik és még tovább fokozza a tempót. Egyszerre élveztünk el és a Jégember nekem feszülő testét a saját tappancsaimon kellett megtartanom. Pedig én is igen csak remegő lábakon álltam. Pár pillanat kellett mind a kettőnk számára, hogy kicsit összeszedjük magunkat, majd újra bámulni kezdett. Lassú vigyorra húzódott a szája. Közelebb hajolt és a fülcimpámba harapott, miközben az egyik tincsemet a fülem mögé tűrte. – Azt hiszem, a szünetben lesz elég időnk, hogy napokon keresztül élvezzük egymás társaságát. – súgta sokat sejtetően. Még egyszer, utoljára végighúzta az ujjait a gerincvonalamon, majd elköszönt. – Most megyek. Keresni foglak. Szia!
- Szia.. – feleltem neki. – És köszönöm a virágot! – kiáltottam utána, még idejében eszembe jutva, hogy miért is jöttem valójában. Megtorpant és lassan, nagyon lassan megfordult.
- Milyen virágot? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. Ekkor döbbentem rá, hogy azt a gyönyörű jácintot nem tőle kaptam. Egy világ omlott össze bennem.
- Semmilyet. – feleltem halkan. – Felejtsük el. Sok sikert a futamra. – mondtam, majd el akartam sietni mellette. De elkapott.
- Milyen virágot? – ismételte meg a kérdést dühösen.
- Reggel az ajtóm előtt találtam egy cserepes jácintot. Azt hittem te hagytad ott. - vágtam az arcába, megtalálva a hangomat.
- Nem én voltam. – szögezte le gyorsan.
- Köszi, erre én is rájöttem. – nevettem fel keserűen. – Most miért nézel így rám?
- Biztos Giorgo volt. – sziszegte.
- És?
- Nem omlasz a karjaiba ennyi figyelmességtől? – kérdezte gúnyosan.
- Nem. – ráztam meg a fejem. – Nem izgat az olasz.
- Ellenben én igen? – tett fel egy igen csak költői kérdést vigyorogva. A képébe másztam.
- Mondd csak Kimi.. Tudod te, hogy mi a különbség a haha és a hűha között? - érdeklődtem bájosan.
- Nem. – rázta a fejét értetlenül.
- Kb. 20 centi. – feleltem meg a saját magam által feltett kérdést, mire nyerítve felröhögött. – Hidd el, hiába nem bújik ágyba a nő egy férfivel, bizonyos tájékot mi is lecsekkolunk elől és hátulnézetből. – osztottam meg vele a „titkot” és olyan szégyentelenül mértem végig, ahogy csak tőlem telt. Ezzel a kis poénnal megsimogatva az egóját hagytam ott a kamionoknál és visszatértem a hőn szeretett munkához. Nem akartam a tudtára adni, hogy mennyire reménykedtem abban, hogy ő volt a titokzatos virágküldő. Nem kell, hogy még nagyobb hatalma legyen felettem. Nagyon nem.

Száguldás az éterben

13. rész

Noncsi

13. fejezet

Szombaton korán reggel, álmosan baktattam Laura szobája felé, menet közben azonban más-sal is összefutottam.
- Es! – kiáltottam a négyesfogat harmadik tagja után. A leányzó megtorpant és moso-lyogva bevárt. – Jó reggelt. – köszöntem neki két ásítás között, a tőlem telhető legked-vesebben.
- Szia Nono! Te is Lauhoz tartasz?
- Aham. Fél órája csörgött rám, hogy az este megtámadták és lesérült. Eldobom a paró-kám tőle, de komolyan! Egy ilyen dolgot miért csak hajnalban közöl velünk? – adtam hangot a felháborodásomnak. Megráztam a fejemet. – Solya már a pályán van?
- Igen. Átvette a műszakot, úgyhogy ketten Laut is ki tudjuk vinni. Sajnos nem marad-hat ágyban, szükség van a munkájára, de szerintem meg fogjuk tudni oldani a dolgot. – magyarázta Es.
- Egyetértek. – mosolyodtam el halványan, miközben tátott szájjal lestem egy fekete-sárga pólóban közlekedő szőkeséget a folyosón. Elpirultam amikor Kimi elment mel-lettünk és végigmért.
- Mondd csak csajszi.. Mi van közted és a finn között? – kérdezett rá nyíltan a pirulá-som okára egyik kedvenc munkatársam.
- Te szeretnél a Jaime-Luc duóról beszélni? – fortyantam fel egy kicsit, bár nem Esperanzára voltam mérges, hanem a rám törő szégyenérzetre.
- Felőlem beszélhetünk róluk is. Tisztáztam a dolgot Jaimevel, úgyhogy szent a béke. Elmagyaráztam neki, hogy Luc-kel még csak ismerkedési fázisban vagyunk. Bár erről a srác szerintem még nem tud. Na mindegy. Vele ráérek később is rendezni a dolgot. A lényeg az, hogy Jaimevel sikerült mindent megbeszélni. Most pedig te jössz. – né-zett rám szúrós szemekkel. – Kimi miatt nem jöttél el a vasárnapi buliba?
- Megérkeztünk Lauhoz. – sóhajtottam fel megkönnyebbülve, hogy legalább egy kis időre megmenekültem a választól. Bekopogtam a csajszi ajtaján, majd amíg vártam az ajtónyitásra elgondolkodtam néhány dolgon.

Szerencsére Essel ügyesen kilavíroztuk Laut a pályára, büszkén jelenthetem, hogy gondosko-dásunknak hála nem sérült tovább. Legalábbis a lábára, a rekeszizmaira mért csapást még mindig nyögi.
Mivel egy tagunk kiesett a munkánk futkorászós részéből, Solya és Lau felváltva vezették a mai nap folyamán a műsort, bár inkább Laura gondoskodott a hallgatókról a mikrofon mögött – mégpedig felpolcolt lábbal. Fájdalmaihoz képest nagyon jó kedvű volt és a vendégek is rop-pant jól érezték magukat vele. Schumacher, Jean Todt, Pastor Maldonado mind-mind el vol-tak ragadtatva tőle. Sokat poénkodtak, azonban amikor a zeneválasztásra került a sor, úgy belelkesedtek, mint a kisgyerekek.
Eközben Es pályabejáráson volt az egyik Renault-os szerelővel, átbeszélgették a gumitaktikát, én pedig a Ferrari háza tája felé vettem az irányt, hogy egyeztessek egy újabb interjú időpon-tot Luca Cojalannival. Ezúttal nem Fernandot szerettük volna becserkészni, hanem a Kispöszét, alias Felipe Massát. Reméltük, hogy eddigi szezonbéli „fényes” teljesítménye kap-csán könnyebb tőle egy röpke 10 percet kérni az életéből, mintha újfent a csapattársra pályáz-nánk.
Sajnos ez a túlzott optimizmus nem hozta meg a gyümölcsét: amikor hatszemközti beszélge-tésre került sor közöttünk, a kis brazil felhúzott orral közölte, hogy ő erre most nem ér rá, vannak fontosabb dolgai, mint idióta rajongói kérdésekre válaszolni.
- Értem és sajnálom Felipe. – adtam az ártatlant, bár belül forrtam a dühtől. – De nem baj, majd találunk más, interjúra érdemesebb személyt nálad. – álltam fel negédesen mosolyogva. Luca arcán átsuhant némi düh, ezt örömmel nyugtáztam.
- Remélem ez a kis nézeteltérés közöttünk marad. – nyújtotta felém a kezét a Ferrari saj-tófőnöke.
- Ezt nem ígérhetem biztosra. – ráztam meg a fejem sajnálkozva. – Már így is elég hall-gatónk kérte, hogy Felipével is készítsünk riportot, így ha felteszik a kérdést, hogy ez miért nem jött létre eddig, nem hazudhatunk. Ez ellenkezne az elveinkkel. Legalábbis a miénkkel. – szúrtam oda még egyet, mire a sajtófőnök arcszíne a csapatáéhoz hason-lóvá vált.
- És mi lenne, ha cserébe a következő futamon egy fél órás exkluzív interjút biztosíta-nánk a számotokra? – érdeklődött tovább Signor Cojalanni.
- Ugye mindkét pilótával? – Addig kell ütni a vasat, amíg meleg.
- Természetesen. – felelte fogcsikorgatva, de azért mosolyogva Luca, míg Felipe sápa-dozott a dühtől.
- Ez remek. Igazán köszönjük a lehetőséget. – mosolyogtam rájuk győzelmem biztos tudatában, majd egy gyors búcsú után véget ért az audiencia. Hiába, szerény vélemé-nyem szerint engem itt már soha nem fognak meghívni egy jóféle olaszos ebédre. Ki-szúrják a szemem egy üveg ásványvízzel. Galád banda.

Éppen ezt az üveg vizet dobálgatva sétáltam vissza a főhadiszállásunkhoz, amikor sikerült nekimennem valakinek. A közelben máris felharsant a nevetés.
- Uhh, bocsi. – kértem elnézést a kárvallottól, majd még arrébb is taszítottam kicsit a Toro Rossos egyenruhát viselő szerelőt, mivel éppen az égből a föld felé száguldó vizespalack útjában állt. – Még egyszer bocs. De ezért a gravitáció a felelős, nem én. – vetettem be a kiskutya szemeket.
- Nincs semmi baj. – mosolygott rám, majd bemutatkozott. – Giorgo vagyok. – nyújtot-ta a kezét, amit némi késlekedés után elfogadtam.
- Noncsi. – viszonoztam a mosolyát, majd elengedtem a kezét. Szerettem volna, ha ő is így tesz, de hát ez nem igazán jött össze. Még mindig satuba szorította a tenyeremet.
- Nagyon szép neved van. – bókolt kedvesen.
- Köszönöm. – azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor elpirultam. – Ne haragudj, de most már mennem kell. Várnak vissza a stúdióba.
- Értem. – sóhajtott nagyot. – Láthatlak még valamikor?
- Itt dolgozunk mindannyian. – feleltem vállat vonva, de azért kedvesen. – Úgyhogy meg van rá az esély. Szia!
- Szia! – köszönt el ő is, majd két puszival megtoldotta a búcsút. Rákvörös arccal foly-tattam az utamat, bár az nem tartott valami sokáig, ugyanis pár lépés után újfent meg-torpanásra késztetett még egy elém toppanó férfiegyed. Kezdtem azon a véleményen lenni, hogy túl nagy ez a Paddock.
- Ő a barátod? – tért rá a lényegre a Jégember. Se köszönés, semmi. Csak egy kis mér-ges hangszín.
- Dehogy. – legyintettem. – Most ismertem meg. De miért is magyarázkodom neked? – kúszott fel az agyamba a vörös köd és megszaporáztam a lépteimet.
- Mert még szeretnél velem dugni. – mondta halkan, de velősen Kimi.
- Gondolod?!
- Biztos vagyok benne. – súgta a fülembe, amikor egy bokor takarásába értünk. Kicsit még a fülcimpámba is beleharapott. Apró sóhaj szakadt fel belőlem. Szinte magam előtt láttam az önelégült vigyorát. Azután ránéztem az arcára, de teljesen közömbös volt. Ez fájt. – Este ráérsz?
- Igen.. – feleltem megadva neki magam, mert rájöttem, hogy még ezek ellenére sem tudok ellenállni Kiminek. Jelenleg mindenemet odaadtam volna, ha beletúrhatok a ha-jába vagy átölelhetem.
- Akkor majd megyek. 22 körül. – zárta le a dolgot, majd elsuhant az időmérőre.

Fél óra múlva már az én agyam is – kis túlzással – az előttem tornyosuló papírmunkán járt. Persze a gondolataim közben el-elkalandoztak más irányba is, egészen addig, amíg a telefon csörgése ki nem zökkentett belőlük. A kijelzőre nézve ledöbbentem, hogy már délután 6 óra is elmúlt.
- Szia Mama! Jaj de örülök, hogy hívtál! – köszöntem örömmel a nagymamámnak, túl-téve magam azon az apró tényen, hogy jó pár óra észrevétlenül pergett le számomra.. – Mi újság? Hogy vagytok?
Miután erre az egyszerű kérdésre választ kaptam, már nem láttam olyan szépnek a világot, mint a hívás előtt. Ahogy befejeztük a beszélgetést, nem érdekelt, hogy még nem fejeztem be a munkámat, csendesen összepakoltam a cuccaimat és a szálloda felé vettem az irányt. Odaér-ve felvettem a kulcsot a portán, majd beszálltam a liftbe, anélkül, hogy szétnéztem volna, ki van még odabent.
- Noncsi! – köszönt rám vigyorogva Giorgo, míg a másik sarokban Kimi állt faarccal. Szomorúan néztem az olaszra.
- Szia Giorgo. – mondtam halkan, Kimi felé pedig biccentettem egyet.
- Valami baj van? – kérdezte egyből az olasz. – Tudok segíteni?
- Ha nem tudod elintézni, hogy pár percen belül Budapesten legyek, akkor nem. – ráz-tam meg a fejem.
- Családi gondok? – érdeklődött együttérzőn.
- Igen. – feleltem a könnyeimet nyelve, majd szerencsére megállt a lift az emeletemnél. – Sziasztok. – leheltem, majd meg sem várva a választ, ahogy nyílt az ajtó, magára hagytam a két srácot. A szobámba mentem és ledőltem az ágyra, bőgni egy kiadósat. Csak akkor keltem fel onnan, amikor 22.00-kor kopogtak az ajtómon. Könnymaszatos arccal nyitottam ki az ajtót és nem lepődtem meg, amikor Kimit találtam a küszöbö-mön.
- Hogy vagy? – kérdezte meg elnézve a fejem felett, egyik lábáról a másikra állva, egy-általán nem azt sugallva, hogy érdekelné a válasz a feltett kérdésére.
- Ha nem érdekel, minek kérdezed? – tettem fel halkan a kérdést, mire végre a szemem-be nézett. – Úgyis csak szexért jöttél, nem? – frocliztam tovább.
- Pontosan. – felelte megfeszülő állkapoccsal, majd amikor szélesebbre tártam az ajtót, beljebb lépett. Határozott mozdulattal becsukta a nyílászárót, mondhatni becsapta. Felemelt, az ágyhoz vitt és elvette amiért jött. Szexeltünk, egész éjszaka. Lélek nélkül, csak a testi vágyat követve. Miután elaludt mellettem, elbőgtem magam…

Száguldás az éterben

12. Rész

Laura

Szerda délelőtt a Williams csapat boxutca falánál ültem és néztem, ahogy a csapatok szorgoskodnak. A lányokkal már hétfő óta itt vagyunk Sanghajban. Volt pár nap pihenőnk a vasárnapi after partyt követően. Micsoda kis buli volt! A Sauberes Sergio Perez is velünk mulatta az időt. Hihetetlen mennyit tud bókolni a srác. A buliból négyes kis fogatunkból Noncsi hiányzott valamiféle rejtélyes oknál fogva. Arről azonban nem tudtuk kifaggatni hol, kivel töltötte az estét, pedig mindhárman próbáltuk belőle kiszedni. De ilyen könnyen nem szabadul, az is biztos!
A Williamseseknél meglehetősen jó hangulat uralkodott. Zenét hallgattak, énekeltek szerelgetés és pakolás közben. Én is dúdolásztam a dallamot. Az egyik szerelő mosolyogva nézett engem és intett egyet. Visszaintettem. A zsebemben ekkor elkezdett rezegni a mobilom. Rápillantottam és felvettem.
- Tessék. Itt Laura Olivera.
- Szia Lau! Beto vagyok! Bocsi a zavarásért.
- Beto! Szia! Mizus veled?
- Megvagyok, köszi. Épp Victoriahoz igyekszem. Jövőhéten ráérsz?
- Mikor és miért? - kérdeztem vidáman. Beto az unokatestvérem, Victoria párja.
- Huszadikán, szerdán. Egy kis családi összejövetel. Fontos esemény lesz.
- Fontos esemény? Tudtommal se szülinap, se névnap, se... Hoppá!
- Csak annyit kérdeztem, tudsz-e jönni!? Fontos lenne.
- Mindenképp megyek. Megkéred Vic kezét?
- Nem telefontéma. Legyél majd ott! Most leteszem. Vigyázz magadra. Szia!
- Oksi! Esküvőő lesz! Juhúú! Szia! - tettem le lelkesen.
Mosolyogva gondolkodtam, hogy Vic mennyire fog örülni. Imádják egymást Betoval. Nagyon szép pár. Mindig is irigykedtem rájuk. Én is ilyen boldog párkapcsolatot szeretnék majd a jövőben.
- Szia Szépség! - ült le mellém a Williamses szerelő.
- Szia. Hát neked nem inkább dolgoznod kéne?
- Nem voltam képes ilyen szépség mellett.
- Ez esetben nem zavarom a helyes kis szerelőket. - kacsintottam és indultam el, de ő követett.
- Nem zavarsz. Szívesen meginnék veled egy kávét.
- Nem szeretem, bocsi. És sok dolgom van, akárcsak neked.
- Rendben. Akkor majd máskor valami másra meghívnálak. Benne vagy?
- Meglátjuk. Most szia! - intettem és elindultam a Paddock kijárata felé.
A pályáról visszasiettem a hotelbe, ahol a lányokkal lementünk az étterembe egy finom ebédre és egy kellemes kis csevejre.
A pénteki nap meglehetősen fárasztónak ígérkezett. Már hajnali 6-kor kint voltunk a pályán. Az első edzés előtt sikerült egy kis beszélgetésre elkapnom Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét. A bajnokság állásáról beszélgettem vele kicsit. Jelenleg Sebastian Vettel 55 ponttal vezeti a pilóták pontversenyét. Mark Webber szerény 14 ponttal tetemes lemaradásban van csapattársával szemben. Christian elmondta, hogy szó sincs kivételezésről. Marknak egyszerűen rengeteg problémája akadt a kocsival, de a csapat keményen dolgozik, hogy kijavítsák a hibákat és az ausztrál pilóta is képes legyen harcolni a bajnoki címért. Nagy riválisként a Ferrarikat és a McLareneket nevezte meg. A Ferrarisokkal egyébként konstrüktőriben egyenlő pontszámmal rendelkeznek, így ez érthető is. A Spanyol Nagydíjra egy nagyobb aerodinamikai csomag fog érkezni a kocsira, ennyit még elárult, majd el kellett sietnie, hisz a szabadedzés már nagyon közeledett.
Az edzés előtt hamar leadtam a csajoknak az anyagot, ettem egy falatot, majd a Renault Motorhomeba siettem. Bruno Sennaval még csütörtökön sikerült Noncsinak egyeztetnie, hogy egy kis interjúfélét készíthessek vele. Bruno nagyon kedves volt. Ő épp tízóraizott az edzés közben, de közben magyarázott, hogy ilyenkor a csapatok mit hogyan tesztelnek. A Renault például épp a lágy gumikat teszteli. Valami gondjuk van a felmelegítéséssel egy kör alatt és a beállításokkal próbálják orvosolni.
Az edzést végül a McLarenes Jenson Button nyerte Räikkönen és Heidfeld előtt. Bruno szerint versenyképes lehet a hétvégén a Renault. Megköszöntem neki a szakértő magyarázatokat és ennyivel is okosabban mentem vissza a Homeunkba.
- Téged is látni Drága Laura? - érdeklődte mosolyogva Noncsi egy nagy tál milánói társaságában.
- Zsúfolt volt a délelőtt. Én is kérek milánóit sok-sok sajttal!
- Szedjél magadnak! - ült le Es.
- Jaj, igazán kiszolgálhatnátok most az egyszer. Egész délelőtt rohangáltam. Ki vagyok purcanva!
- Mi is dolgozgattunk, úgyhogy meg ne sajnáljunk!
-  Jól van. Akkor szedek magamnak! - mentem a kis konyhába. - Délután lesz valami interjú?
- Liuzzival sikerült megbeszélnem egy pályabejárást. Bukósisakot és térdvédőt vigyél. Kerékpárral mentek.
- Az szuper! Szorgos vagy nagyon! Este legalább lesz mit összevágni. De várom már...
Már késő este volt, mikor befejeztem a szerkesztgetést. Elköszöntem Estől, majd elindultam a sötétben a parkoló fele. Az egyik Williamses kamion mellett mentem el éppen, mikor a cipőm sarka egy rossz lépésnél kitört. A bokám dörzsölgettem, majd levettem a cipellőt. Az egyik kedvencem volt. Szomorúan húztam le másik lábamról is, majd indultam tovább, mikor valaki kilépett az egyik előttem levő kamion mögül. A sötétben nem láttam az arcát. Kissé félve próbáltam távolról, de nem feltűnően távolról kikerülni, de az illető férfi nem engedett tovább menni.
- Merre, merre ilyen későn?
- Vissza a hotelbe. Elengedne?
- Nem.
- Már bocsánat, de én. Ááá! - sikítottam fel, ahogy elkapta a kezem. A másik kezemben levő cipővel kezdtem a kezdeti sokk után ütni a fejét.
- HAGYD ABBA! - lökött el, én pedig elestem, neki egy növénynek.
- Közelebb ne jöjjön, mert...
- MERT? Mert mi lesz? Nagyon beindulok az ilyen harcos kis nőcskékre! - rántott fel. Ijedten ütöttem a mellkasát.
- SEGÍTSÉG! Eresszen el! KÉREM!
- HAGYJA BÉKÉN! - jött egy hang a férfi mögül, mire eleresztett, megfordult, a megmentőm pedig behúzott neki egy nagyot. Remegve rogytam le a földre.
- Köszönöm! - hebegtem. Ahogy leguggolt hozzám az én hősöm, és a mobiljával megvilágította az arcom, az ő kilétére is fény derült. - Fernando?
- Gyere. Menjünk innen. - bólintottam. Felsegített, megfogta a táskám és a kezembe adta a cipőm. A parkoló irányába indultunk.
- Tényleg köszönöm Fernando. Ha nem jössz, nem is tudom mi lett volna.
- Ne is gondolj erre. Az az idióta kapott! Nyilván egy részeg pályamunkás vagy szerelő nem volt képes másként "elszórakozni".
- Hát nem. Au!
- Mi történt?
- Valamibe beleléptem. - ugráltam.
- Tudsz jönni? Nincs mesze a parkoló. Itt nincs semmi fény.
- Kibírom addig. - kapaszkodtam bele a spanyolok gyöngyébe.
A parkolóban Fer beültetett a kocsijába, majd miután lepakolta a cuccaim, megnézte a lábam.
- Ez elég csúnya. Egy üvegszilánk ment bele.
- Jézusom! Akkor ezért fáj ennyire? Ki tudnád venni?
- Inkább nem nyúlok hozzá. Jobb, ha doki látja. Beviszlek a kórházba.
- Kórház? Csak oda ne! - könyörögtem, de nem hatotta meg. Berakta csomagtartóba cuccaim, majd beszállt mellém és gázt adott.
Nem vezetett túl gyorsan. Kellemes érzés volt mellette ülni.
-  Még dolgoztál kit a pályán? Adatokat elemeztél?
- Te pedig nem dolgozol most is, ugye? - pillantott rám.
- Hát... Tudod egy riporternek nehéz kibújni a bőréből. - rántottam meg a vállam.
- És te tudtad, hogy egy pilótának szintén nehéz kibújni a bőréből? - révedt a pillantása az útra.
- Jaj! Kapaszkodás! Na? Nem indulsz?
- Nehéz kibújni, de megteszem. Te is tedd meg.
- Hát erre most nem számítottam. De oké. Próbálok kibújni riporteri énemből.
- Hálás köszönetem. - pillantott ismét rám. - Nem fáj a kezed?
- Kicsit. Szerintem holnapra kék-zöld-lila foltos leszek. A lábam most jobban aggaszt.
- Hamarosan már ott leszünk a kórháznál. Kábé 5-10 perc. Addig bírd ki.
- Rendben. Köszi.
- Nincs mit.
Elgondolkodva figyeltem őt. Mindketten csendben voltunk egészen a kórházig. Bent a dokira nem kellett sokat várni. Fernek hála hamar a vizsgálóban voltunk. A doki minden érzéstelenítő nélkül vette ki a lábamból az üvegszilánkot! Ennek apró, de meglehetősen negatív következménye csupán annyi lett, hogy én ott helyben, a vizsgálóasztalon elájultam.
Egy puha ágyban tértem magamhoz. A szobában körbenézve a hotelszobámat véltem felfedezni. Felülve az ágyban megláttam az éjjeli szekrényemen egy kis cetlit és a mobilom. Megnéztem az üzenetet.

"Szia!
Visszahoztalak a hotelbe. Szerencsére a táskádban megtaláltam a hoteled címét, így nem volt nehéz dolgom. A doki kiszedte a lábadból az üvegszilánkot, le is fertőtlenítette és még egy kis tetanuszt is kaptál. De minden oké. Kíméld a lábad, azt javasolta a doki, és tegyük hozzá, hogy én is!
Jobbulást!
Üdv, Fernando :)"

Mosolyogva raktam vissza a levelet az asztalkára, majd visszadőltem az ágyba. Boldogan tértem át álomvilágba.