Noncsi
Ahogy a liftben végignéztem magunkon, elégedetten elvigyorodtam. Ez a többieknek is feltűnt, szóval kérdő pillantások áradatát kaptam a mosolyomért cserébe.
- Elárulnád, hogy miért vagy ilyen elégedett? – kérdezte meg végül Lau nevetve.
- Természetesen. – bólintottam komolyan. – Csak az jutott eszembe, hogy sikerült úgy kicsípnünk magunkat, hogy nem nézünk ki útszéli ribancnak, de azért nagyon meglepődnék, ha a férfi társadalom jeles képviselőiből nem váltanánk ki semmilyen látható reakciót.
- Nooonncssiiiii – zúgott fel a kórus, majd nyílt a liftajtó. Két férfi szállt be a liftbe. Flavio Briatore és Fernando Alonso. Mindkét hímnemű férfiegyed megállt egy csöppet az ajtóban és döbbenten vizslatott minket.
- Hódolatom hölgyeim! – bókolt Flavio, az olaszok egyik legvénebb kéjence. Mármint Berlusconi után. Pfujj.
- Uraim.. – bájolgott Es mindannyiunk nevében. Persze miután a férfiak hátat fordítottak nekünk a liftben, a csajszi ránk vigyorgott. Értettük a célzást. Kivéve talán Laut, aki kissé megütődve állt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Majd megrázta magát és ő is csatlakozott a ZiZi FM vigyorhoz.
Szerencsére a liftből pár perc után kiszabadultunk, ami nem is volt annyira ellenünkre. 6-an voltunk bent abban a felvonóban, úgyhogy egy csöppet sérült az intimszféránk. És a két mediterrán úriember előtt azért mégsem beszélhettük ki a női témákat… Ami a reklámok szerint a hüvelygombát és a menopauzát jelenti, szerintünk viszont inkább a „Ki a leghelyesebb F1-es pilóta?” kérdéskör megvitatását tartalmazza.
Bár ez is egy olyan téma, amiben sosem fogunk dűlőre jutni..
- A Szépszeműmmel senki sem ér fel! – toppantott Solya durcás vigyorral, épp a buli helyszínének bejáratában. Éppen az egyik kedvenc számom ment, Pitbulltól a Hey Baby. Páran felénk fordultak, mi pedig szakadtunk a nevetéstől. Elkaptunk egy arra járó pincért, így egy-egy pohár pezsgővel gazdagabbak lettünk.
- Na de az orrával sem! – füstölgött a maga csendes módján Es.
- Mert Jaime baba tojáshéjas feneke annyival jobb. – nyújtotta kedvenc zenei szerkesztőnkre nyelvét a programigazgatók gyöngye. Majd Solya ránk pillantott. Mármint Lau-ra és szerény személyemre. – Nektek mi a véleményetek? Ki a leghelyesebb tesztoszteron-bomba a mezőnyben?
- Kimi! Alonso! – vágtuk rá Lauval egyszerre és összevigyorogtunk.
- Na jó.. Szerintem hanyagoljuk a témát. – mosolyodott el Es. – Főleg azért, mert kedvenc és egyedülálló főnökasszonyunk integet nekünk a bárpult mellől.
- Lina? – hökkentem meg. Ekkor váltott számot az aktuális dj. Barbra Streisand.. Másik kedvencem. – Mikor érkezett?
- Ki tudja mikor szállt le a repülő szőnyege? – vont vállat Lau, majd nevetve a bárpulthoz indultunk. – Szia Lina!
- Sziasztok lányok! – köszönt a főnökasszony. – Csak azért ugrottam be a bulira, hogy megdicsérjelek titeket. Most volt az első „éles” bevetések versenykörülmények között és nagyon jól teljesítettetek!
- Köszönjük szépen. – köszöntük meg elégedetten a hízelgő szavakat.
- És mit terveztek a következő két hétre? – érdeklődött tovább Miss Ascari.
- Két napig csak aludni fogok. – közöltem vele mosolyogva, míg a többiek bólogattak.
- Rendben, de utána próbáld meg valamelyik nagy halat beszervezni. A rajongók Alonsot, Raikkönent, Kubicát követelik a mikrofon mögé. – figyelmeztetett.
- Tudom. – sóhajtottam nagyot. – A lengyelt még csak-csak sikerül leszerződtetnem pár adásra, már felvettem ebben az ügyben a Renault-val a kapcsolatot. Úgy néz ki, hogy amíg fel nem épül a bordatöréséből, ki fog járni a futamokra, és megfigyeli a csapat működését. Közben pedig lesz ideje az állandó vendégeskedésre, ami azt jelenti, hogy pár futam erejéig délutánonként mint szakértő kommentátor lehetséges, hogy csatlakozni fog hozzánk.
- Tényleg? – döbbent le a másik három lány. Nekik ezt még nem mondtam.
- Bizony. – vigyorogtam rájuk. – Meglepetésnek szántam.
- Hát sikerült! – hörrent Solya.
- Ez nagyszerű hír! Szép munka Noncsi! – gratulált Lina. – De a másik két pilóta közül is próbáld meg beszervezni az egyiket legalább. Mégpedig a következő nagydíjra.
- Rendben. – sóhajtottam nagyot újfent. Ennél nehezebb dolgot nem is kérhetett volna. Hiába kajtattam a menedzsereik, csapatfőnökeik után, vagy próbáltam volna lesből elkapni magukat a pilótákat, úgy vigyáztak rájuk, mint a hímes tojásra! Egyszerűen lehetetlen volt! – Más ötletem is lenne Lina. Mit szólnátok hozzá, ha a rádiónak lenne egy blogja? Ott pedig minden egyes interjút feltennék lefordítva arra a 7 nyelvre amit beszélek, és így a tartalom még tágabb réteghez elérne..
- Szerintem ez is egy nagyon jó ötlet. – pislogott Lau.
- Egyetértek! – egyezett bele az újabb plusz munkába Lina. Minek találok ki még feladatokat magamnak?? – Most pedig elég volt a munkából. Irány bulizni. Kápráztassátok el a srácokat! – kuncogott Lina, majd miután mindannyiunknak rendelt egy-egy tequilát, elhajtott minket a bártól.
Megfogadtuk közkedvelt főnökasszonyunk tanácsát és belevetettük magunkat a buli sűrűjébe. Egész jól éreztük magunkat ahhoz képest, hogy arra számítottunk, páriák leszünk itt, mivel a médiát képviseljük.
De szerencsére nem így volt. A fiatal újoncok körénk gyűltek és mivel a teszteken elég sokat dumáltunk két interjú között is, felkértek minket táncolni vagy egyszerűen csak álltak körülöttünk és ontották a poénokat illetve a szexista beszólásokat.
Nem szívtuk mellre, félve attól, hogy melltartó-pántjaink a végén megadnák magukat.
Inkább próbáltunk a zenére összpontosítani, és minél kívánatosabban mozogni rá, bízva abban, hogy ezzel azért okozunk pár kellemetlenül szűk percet a fiataloknak. Ez sikerült is, mivel a zene úgymond alánk játszott.
Kedvenc dj-énk, úgy mint Jaime Alguersuari Shakira Loca című számával indított, ami lehetőséget adott némi hastánc produkcióra. Itt már nem csak Sergio és Maldonado valamint a többi tejfelesszájú lesett minket tátott szájjal, hanem néhány tapasztaltabb pilóta is.. És a magam részéről be kell valljam, hogy élveztem a figyelmet.
Régóta nem volt már pasim és kissé hiányzott mostanában az életemből a férfiak figyelme. Ebben a percben egy Enriqe Iglesias számot kevert be a pódium harmadik fokát megszerző spanyol pilóta, így mi is ritmust váltottunk, máshogy kezdtük el a fenekünket rázni, és a csípőnket mozgatni, de a felhördülő hangokból ítélve ez a módszer sem volt kevésbé hatásos. Annyira beleéltük magunkat a táncba, hogy az valami hihetetlen. Közben Jaime jobbnál jobb zenéket kevert be, úgy mint Axwell-től az In the air remixet vagy Lady Gagától az Alejandro techno remix változatát.. Lauval nem is bírtuk sokáig.
- Csajok, mi most teszünk egy kétbetűs kitérőt. – adtam Es és Solya tudtára, akik továbbra is önfeledten buliztak.
- Okés. – vigyorogtak ránk. – Siessetek vissza drágaságok. Nélkületek nem teljes a négyes fogat.
- Rendben. – bólintott Lau nevetve, majd a női szakasz felderítésére indultunk.
Szerencsére viszonylag hamar megtaláltuk a női mosdót így nemsokára megkönnyebbülhettünk. Rendbe hoztuk kicsit zilált állapotban lévő frizuránkat, ha már egyszer olyan helyen jártunk, ahol tükör is van. Ugyanígy a sminkünket is rendbe szedtük. Miután végeztünk a tollászkodással, elindultunk a kis félhomályos folyosón vissza, a táncterembe. Már messziről hallottuk, hogy ezúttal David Guetta – Memories című száma megy, így megszaporáztuk a lépteinket.
Csakhogy nem várt akadályokba ütköztünk. Két egymásnak feszülő férfit láttunk meg a folyosó végén. Bár még nem fajult tettlegességig a helyzet, azonban ahogy egyre közelebb értünk hozzájuk, hallhattuk az ordibálásukat. És azt is felfedeztük, hogy ez a két egymásra igen dühös ember nem más, mint az általam becserkészendő Fernando Alonso és Kimi Raikkönen.
Lauval teljesen ledöbbentünk. Még életünkben nem láttuk ennyire kikelve magukból a kedvenceinket. Ha a helyzet súlyossága nem vágott volna kissé fejbe minket, könnyen azt hihettük volna, hogy mindkét hím megveszett.
- Azért mert béna vagy, ne rajtam verd le a port Raikkönen! – dühöngött a spanyolok kétszeres világbajnoka. – Hányadik helyen is végeztél ma? A hetediken?
- Te sem voltál sokkal jobb, Mester. – mondta gúnyosan Kimi. – A hatodik helyedre igazán büszke lehetsz, te szarkeverő féreg. Mégis mit értél el azzal, hogy a bankoddal karöltve kivásároltatok a szerződésemből? A nagy büdös semmit. Csupán csak azért, mert nem akartál velem együtt dolgozni. Mert féltél a konkurenciától öregem! Be voltál szarva, hogy a földbe döngöllek! Tudod mekkora élvezet volt látni, ahogy Sebastian az utolsó futamon elhappolja előled a címet? Röhögött a vakbelem rajtad, meg a szánalmas összezuhanásodon! Bár be kell valljam, a mutogatáshoz remekül értesz! De mégis mire mentél mentél vele? Petrov is faster than you… Can you confirm the message? – eddig a falhoz lapulva hallgattuk a szitokáradatot, de ahogy Fernando nekiugrott Kiminek és elkezdték egymást gyepálni, tudtuk, hogy cselekednünk kell. Iszonyatos botrány lenne, ha ez a verekedés napvilágra kerülne.
Lau Fernandot próbálta meg leszedni a finnről, én pedig Kimi karját kaptam el abban a reményben, hogy le tudom fogni őt és nem okoz egyikük sem több sérülést a másiknak. Sajnos nem jött be a számításom. A finn megrázta magát, meglendítette a karját, engem pedig felkent a falra. Csak úgy koppant a fejem, én pedig csillagokat láttam. F1-es tempóban zúgtam le a fal mellett a földre, és onnan pislogtam a további eseményeket.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy azért a kiütésem a Klicskó testvéreknek is feltűnt, így szerény személyem bántalmazása helyett ránk kezdtek el összpontosítani.
- Ti meg mi a fenét akartok? – kérdezte kissé vehemensen Fernando.
- Én a magam részéről mindkettőtöket meginterjúvolnálak a rádióban! – feleltem kissé kótyagosan, kapva az alkalmon. Hiába, a marketinges vér nem válik vízzé.
- Na ne röhögtess. – szúrta közbe a Jégember. – Inkább kotródjatok el a fészkes fenébe. Leshetitek, hogy mikor teszem be hozzátok a lábam.
- Köszike. Azért ha már felpasszíroztál a falra, felsegítenél? – néztem édesdeden Mr. Raikkönenre. – Végül is, dagadó karizmaidnak ez meg sem kottyan. – a finn erre bosszúsan lehajolt és felrántott. Kicsit nekidőltem, mert egy csöppet szédültem. Hogy az illatától vagy a falra passzírozástól-e, azt sajnos nem tudtam eldönteni.
- Aranyom, van még valami eszeveszett kívánságod vagy esetleg leléphetnék? – forgatta a szemeit Kimi.
- Hová ilyen sietősen? – kotyogott közbe Lau. – Előbb talán bocsánatot kellene tőle kérnetek!
- Mi az, hogy kérnünk? – kérte ki magának Alonso. – Nem én ütöttem ki, úgyhogy szálljatok le rólam. Idióták! Csá! – ezzel a spanyol elviharzott.
- A következő versenyen találkozunk! – kiabáltam Fernando után, majd a finnre néztem. – És veled is!
- Ja. Persze.
- Ne akarj ujjat húzni velem. – hörrentem.
- Ezt most vegyem fenyegetésnek? – okádott tüzet a jégbe hűtött sárkány. – Tudtam, hogy ti sem vagytok különbek a többi riporternél. Ugyanolyan gerinctelenek vagytok, mint a szakma legalja. – vágta a fejemhez, majd hirtelen elengedett. Én pedig úgy dőltem össze, mint egy krumplis zsák. Lau támogatott fel, egészen a szobánkig. Közben írt egy sms-t a másik két lánynak, hogy ne aggódjanak.
- Szép kis kalamajkába keveredtünk. – suttogtam a csajszinak, immár az ágyamon fekve. – Az tuti, hogy többet nem játszom az irgalmas szamaritánust. Előttem verhetik szét egymást, az ördög fog nekik segíteni, én nem az száz százalék! – füstölögtem még mindig.
- Én sem. Hogy van a fejed?
- Csodásan. – fintorogtam. - De ezt még visszakapják! És már tudom is, hogy hogyan! – villant fel egy ördögi mosoly az arcomon és részleteztem Launak az előbb felötlött tervemet. Miután minden részletet kitárgyaltunk, megállapíthattam, hogy a kacagás a legjobb orvosság. Csak ezt a Klicskó testvérek még nem tudják..
2011. február 23.
2011. február 22.
Száguldás az éterben
Solya
6. fejezet
- Elérkezett a fél kettő, amikor is átadom a stafétabotot a programigazgatónknak, Orsolya Fábiánnak. Remélem, jól szórakoztatok velem és a továbbiakban is hallgatjátok a Speed FM-t. Sziasztok – köszönt el Es a hallgatóktól.
- Itt pedig Orsolya Fábián jelentkezik Bahrainből. Fél óra és kezdetét veszi a 2011-es szezon első időmérő edzése. Gondolom minden Forma-1 rajongó nagyon kíváncsi, hogy mi fog kisülni belőle, hisz a tesztekből nem lehet semmit sem biztosra venni. Az időmérő alatt se feledkezzetek meg rólunk, hisz 3 órányi zene vár rátok, majd 5-kor vendégünk lesz Sebastian Vettel, a 2010-es világbajnok. Ahogy nemrég Jaime-től, úgy tőle is kérdezhettek majd, csak írjatok a Facebook oldalunkra, esetleg SMS-t vagy tárcsázzatok minket telefonon. Az országokhoz tartozó hívókódokat megtaláljátok a Speed FM hivatalos oldalán. Most pedig már csak 20 perc van az időmérő kezdetéig! A boxoknál elég nagy a mozgolódás, ahogy látom, mindenki készülődik. Most pedig jöjjön egy szám, Miley Cyrus-tól az I Miss You.. Utána pedig beszámolok a szabadedzések eredményeiről.
Miután lement a szám és elmondtam mindent, amit tudni lehetett a szabadedzésekről már csak 2 perc maradt.
- 2 perc és kezdetét veszi az időmérő, itt a Speed FM-en pedig 3 órán keresztül mennek a legjobb zenék. Azt se felejtsétek el, hogy 5-kor velünk lesz Sebastian Vettel, akinek írhattok kérdéseket, amiből már így sincs hiány. Ezek mellett pedig kitárgyaljuk vele az időmérőn történteket. Az első szám Justin Bieber Pray című száma lesz. Nagy kedvencem ez a szám, már csak a klipje miatt. Szerintem nem sok olyan sztár van, akik ellátogatnak a hátrányos helyzetű emberekhez. A Pray után Jesse McCartney énekel nekünk a gyönyörű lélekről, a Beautiful Soul című számban.
Ezután még sok-sok dalt lejátszottunk, mint például Pink - Fucking Perfect, Katy Perry – Teenage Dream, ABBA – Thank you for the music és még rengeteg mai és régi slágert. Háromnegyed ötkor elkezdtem böngészni az SMS-eket, Facebook üzeneteket kérdések után kutakodva. Öt előtt pár perccel meg is érkezett az interjúalany, Sebastian Vettel, aki a gyönyörű szempár tulajdonosán kívül a másik személyes kedvencem.
- Szia. Orsolya Fábián vagyok. Fáradj beljebb.
- Szia. Sebastian Vettel.
- Pár perc és kezdünk – mondtam még Seb-nek – a három órás zenei műsort Innával és a Goodbye-jal zárjuk, utána pedig beszélgetek Sebastian Vettel-lel! Amíg a szám tart, nyugodtan írhattok még kérdéseket a számára.
Miután lement a szám kezdődött a beszélgetés.
- Már vissza is tértünk és itt van a stúdióban Sebastian Vettel, a 2010-es Formula 1-es világbajnok, aki jelenleg a Red Bull Racing pilótája. Sebastian, köszönjük, hogy elfogadtad a meghívást.
- Én köszönöm a meghívást. És szólíts nyugodtan Seb-nek.
- Rendben. Most már tudhatjuk, hogy te nyerted az időmérőt és holnap te rajtolhatsz a futamon a pole pozícióból. Hogy érezted magad az időmérő alatt és mit vársz a holnapi versenytől?
- Nagyon jól éreztem magam, felemelő érzés volt újra autóba ülni. Bár ez mindig az, és külön örülök, hogy ismét sikerült jól kvalifikálni magunkat a versenyre, habár nagyon sok csapat közel van, ez látszik az időeredményekből is. Éppen ezért nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, nem lehet tudni melyik csapat mire lesz képes a futamon. Ez még csak az első verseny lesz és szerintem csak a második-harmadik után lehet felállítani valamelyest az erősorrendet. Azonban mindig történhetnek hibák, ahogy tavaly is láthattuk. Nehéz lesz a rajt, mert nagyon erős versenyzők vannak a mögöttem levő rajtkockákban, bár az egész mezőny nagyon erős idén.
Még beszélgettünk egy picit az időmérőről és a holnapi futamról, meg úgy amblock a Forma 1-ről, majd jöhettek a rajongói kérdések.
- Az első kérdés Kim-től érkezett. Milyen a kapcsolatod a csapat tagjaival, illetve kikkel ápolsz különösen jó kapcsolatot?
- Igazából mindenkivel jóban vagyok, legyen az felszolgáló, mérnök, szerelő, de akárki. Nekem az elvem az, hogy ha ők nem lennének, akkor nem sikerült volna megszerezni a VB címet. Ebben ők is benne vannak, beosztástól függetlenül. Igyekszem mindig beszélni velük legalább pár szót.
- Mennyire tartod a kapcsolatot Michael Schumacherrel?
- Minden hétvégén beszélünk pár szót, de van, hogy összeülünk pár órára, egy hosszabb beszélgetésre.
- Miért pont ő a példaképed?
- Csodálom, azért amit elért az autósportban és hatalmas tehetségnek tartom, ami meg is mutatkozott. Kis koromban mindig rá akartam hasonlítani, én akartam lenni a fiatal Schumi. Emberileg is nagyra értékelem.
- Teljesen megértelek.
Ezeken kívül még rengeteg rajongói kérdést tettem fel, majd elérkezett az utolsó kérdés ideje is.
- Összejönnél egy rajongóval?
- Ez sok mindentől függ. De mindig bennem lenne a kétely, hogy a „hírességet” látja bennem és nem azt az embert, aki igazából vagyok.
- Ezt azt hiszem mindannyian megértjük. Azonban bármennyire is szívesen folytatnám ezt az élvezetes társalgást, a műsoridőnek sajnos vége. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél ma hozzánk. Sok sikert kívánok a holnapi futamhoz.
- Köszönöm. Sziasztok.
- Szia. Most következzen egy szám, Rihanna-tól a Rude Boy. Ez alatt én összeszedem a cókmókon és a pálya területén, illetve a paddockban megpróbálok elkapni egy-két rajongót vagy csapattagot. Velük elmegyek egy pályabejárásra és beszélgetünk az ő Forma 1-es szemszögükről.
A három csajjal útnak indultunk és sikerült is találnunk pár bennfentest, akikkel kielemeztük a pálya egyes részeit. Elmesélték, hogy ők hogyan kerültek ide, miért szeretik a Forma 1-et, mi a munkájuk és ezzel milyen kötöttségek járnak. 8 után visszamentünk a home-ba és én mentem vissza a stúdióba, ahol 1-ig vezettem a zenei blokkot, amikor is Noncsi átvette tőlem, mert én még holnap délelőtt műsort vezetek, délután pedig Lau lesz bent. 1-kor nem mentem vissza a hotelbe, hanem kint aludtam és reggel fáradtan vettem tudomásul, hogy már is reggel van. 7-kor beültem a stúdióba és a reggeli műsor után egészen délig zene ment, majd én mehettem, mert Lau átvette a helyemet. Azonnal rohantam enni, hisz még nem ettem semmit a mai nap. Hatalmas élvezettel fogyasztottam el a bolognai spagettimet és utána a nagyon nagy szelet csoki tortát is. Volt még egy kis időm a futamig, így sétálgattam a boxok előtt és nézelődtem, érdeklődve figyeltem, ahogy minden csapat hatalmas gőzzel készül a futamra, hogy a legjobb formájukat hozzák. Még soha nem voltam kint ezidáig egy futamon sem. Nem igazán álltunk úgy anyagilag, hogy egy ilyet megengedhessünk magunknak, így ez egy különleges és új élmény volt számomra. Fél órával futam előtt értem vissza a rádióba. Noncsival és Es-sel odakészítettünk mindent a TV elé és vártuk a futamot, ami hamarosan el is kezdődött. Vicces volt amikor Lau zenék alatt kirohangált néha megnézni hogy áll a futam és utána rohant vissza, hogy ne késsen el. A futam sorrendje nem változott, Vettel, Hamilton, Alguersuari lett a sorrend. A kis spanyol nagyon ujjongott a dobogón, hisz ez volt az első alkalom, hogy a király kategóriában felállhatott a dobogóra. Lau még bent maradt 7-ig, de mi többiek visszamentünk készülődni az esti after party-ra, amit mindannyian rettentő izgalommal vártunk. Igyekeztünk úgy felöltözni, hogy ne legyünk túl kihívóak,de azért még is csinosak maradjunk. Fél 8-kor Lau is megérkezett, elkészült, majd egy gyors vacsora után 9 körül elindultunk a buli helyszínére. Nem sejtettük mi vár ránk aznap éjszaka.
6. fejezet
- Elérkezett a fél kettő, amikor is átadom a stafétabotot a programigazgatónknak, Orsolya Fábiánnak. Remélem, jól szórakoztatok velem és a továbbiakban is hallgatjátok a Speed FM-t. Sziasztok – köszönt el Es a hallgatóktól.
- Itt pedig Orsolya Fábián jelentkezik Bahrainből. Fél óra és kezdetét veszi a 2011-es szezon első időmérő edzése. Gondolom minden Forma-1 rajongó nagyon kíváncsi, hogy mi fog kisülni belőle, hisz a tesztekből nem lehet semmit sem biztosra venni. Az időmérő alatt se feledkezzetek meg rólunk, hisz 3 órányi zene vár rátok, majd 5-kor vendégünk lesz Sebastian Vettel, a 2010-es világbajnok. Ahogy nemrég Jaime-től, úgy tőle is kérdezhettek majd, csak írjatok a Facebook oldalunkra, esetleg SMS-t vagy tárcsázzatok minket telefonon. Az országokhoz tartozó hívókódokat megtaláljátok a Speed FM hivatalos oldalán. Most pedig már csak 20 perc van az időmérő kezdetéig! A boxoknál elég nagy a mozgolódás, ahogy látom, mindenki készülődik. Most pedig jöjjön egy szám, Miley Cyrus-tól az I Miss You.. Utána pedig beszámolok a szabadedzések eredményeiről.
Miután lement a szám és elmondtam mindent, amit tudni lehetett a szabadedzésekről már csak 2 perc maradt.
- 2 perc és kezdetét veszi az időmérő, itt a Speed FM-en pedig 3 órán keresztül mennek a legjobb zenék. Azt se felejtsétek el, hogy 5-kor velünk lesz Sebastian Vettel, akinek írhattok kérdéseket, amiből már így sincs hiány. Ezek mellett pedig kitárgyaljuk vele az időmérőn történteket. Az első szám Justin Bieber Pray című száma lesz. Nagy kedvencem ez a szám, már csak a klipje miatt. Szerintem nem sok olyan sztár van, akik ellátogatnak a hátrányos helyzetű emberekhez. A Pray után Jesse McCartney énekel nekünk a gyönyörű lélekről, a Beautiful Soul című számban.
Ezután még sok-sok dalt lejátszottunk, mint például Pink - Fucking Perfect, Katy Perry – Teenage Dream, ABBA – Thank you for the music és még rengeteg mai és régi slágert. Háromnegyed ötkor elkezdtem böngészni az SMS-eket, Facebook üzeneteket kérdések után kutakodva. Öt előtt pár perccel meg is érkezett az interjúalany, Sebastian Vettel, aki a gyönyörű szempár tulajdonosán kívül a másik személyes kedvencem.
- Szia. Orsolya Fábián vagyok. Fáradj beljebb.
- Szia. Sebastian Vettel.
- Pár perc és kezdünk – mondtam még Seb-nek – a három órás zenei műsort Innával és a Goodbye-jal zárjuk, utána pedig beszélgetek Sebastian Vettel-lel! Amíg a szám tart, nyugodtan írhattok még kérdéseket a számára.
Miután lement a szám kezdődött a beszélgetés.
- Már vissza is tértünk és itt van a stúdióban Sebastian Vettel, a 2010-es Formula 1-es világbajnok, aki jelenleg a Red Bull Racing pilótája. Sebastian, köszönjük, hogy elfogadtad a meghívást.
- Én köszönöm a meghívást. És szólíts nyugodtan Seb-nek.
- Rendben. Most már tudhatjuk, hogy te nyerted az időmérőt és holnap te rajtolhatsz a futamon a pole pozícióból. Hogy érezted magad az időmérő alatt és mit vársz a holnapi versenytől?
- Nagyon jól éreztem magam, felemelő érzés volt újra autóba ülni. Bár ez mindig az, és külön örülök, hogy ismét sikerült jól kvalifikálni magunkat a versenyre, habár nagyon sok csapat közel van, ez látszik az időeredményekből is. Éppen ezért nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, nem lehet tudni melyik csapat mire lesz képes a futamon. Ez még csak az első verseny lesz és szerintem csak a második-harmadik után lehet felállítani valamelyest az erősorrendet. Azonban mindig történhetnek hibák, ahogy tavaly is láthattuk. Nehéz lesz a rajt, mert nagyon erős versenyzők vannak a mögöttem levő rajtkockákban, bár az egész mezőny nagyon erős idén.
Még beszélgettünk egy picit az időmérőről és a holnapi futamról, meg úgy amblock a Forma 1-ről, majd jöhettek a rajongói kérdések.
- Az első kérdés Kim-től érkezett. Milyen a kapcsolatod a csapat tagjaival, illetve kikkel ápolsz különösen jó kapcsolatot?
- Igazából mindenkivel jóban vagyok, legyen az felszolgáló, mérnök, szerelő, de akárki. Nekem az elvem az, hogy ha ők nem lennének, akkor nem sikerült volna megszerezni a VB címet. Ebben ők is benne vannak, beosztástól függetlenül. Igyekszem mindig beszélni velük legalább pár szót.
- Mennyire tartod a kapcsolatot Michael Schumacherrel?
- Minden hétvégén beszélünk pár szót, de van, hogy összeülünk pár órára, egy hosszabb beszélgetésre.
- Miért pont ő a példaképed?
- Csodálom, azért amit elért az autósportban és hatalmas tehetségnek tartom, ami meg is mutatkozott. Kis koromban mindig rá akartam hasonlítani, én akartam lenni a fiatal Schumi. Emberileg is nagyra értékelem.
- Teljesen megértelek.
Ezeken kívül még rengeteg rajongói kérdést tettem fel, majd elérkezett az utolsó kérdés ideje is.
- Összejönnél egy rajongóval?
- Ez sok mindentől függ. De mindig bennem lenne a kétely, hogy a „hírességet” látja bennem és nem azt az embert, aki igazából vagyok.
- Ezt azt hiszem mindannyian megértjük. Azonban bármennyire is szívesen folytatnám ezt az élvezetes társalgást, a műsoridőnek sajnos vége. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél ma hozzánk. Sok sikert kívánok a holnapi futamhoz.
- Köszönöm. Sziasztok.
- Szia. Most következzen egy szám, Rihanna-tól a Rude Boy. Ez alatt én összeszedem a cókmókon és a pálya területén, illetve a paddockban megpróbálok elkapni egy-két rajongót vagy csapattagot. Velük elmegyek egy pályabejárásra és beszélgetünk az ő Forma 1-es szemszögükről.
A három csajjal útnak indultunk és sikerült is találnunk pár bennfentest, akikkel kielemeztük a pálya egyes részeit. Elmesélték, hogy ők hogyan kerültek ide, miért szeretik a Forma 1-et, mi a munkájuk és ezzel milyen kötöttségek járnak. 8 után visszamentünk a home-ba és én mentem vissza a stúdióba, ahol 1-ig vezettem a zenei blokkot, amikor is Noncsi átvette tőlem, mert én még holnap délelőtt műsort vezetek, délután pedig Lau lesz bent. 1-kor nem mentem vissza a hotelbe, hanem kint aludtam és reggel fáradtan vettem tudomásul, hogy már is reggel van. 7-kor beültem a stúdióba és a reggeli műsor után egészen délig zene ment, majd én mehettem, mert Lau átvette a helyemet. Azonnal rohantam enni, hisz még nem ettem semmit a mai nap. Hatalmas élvezettel fogyasztottam el a bolognai spagettimet és utána a nagyon nagy szelet csoki tortát is. Volt még egy kis időm a futamig, így sétálgattam a boxok előtt és nézelődtem, érdeklődve figyeltem, ahogy minden csapat hatalmas gőzzel készül a futamra, hogy a legjobb formájukat hozzák. Még soha nem voltam kint ezidáig egy futamon sem. Nem igazán álltunk úgy anyagilag, hogy egy ilyet megengedhessünk magunknak, így ez egy különleges és új élmény volt számomra. Fél órával futam előtt értem vissza a rádióba. Noncsival és Es-sel odakészítettünk mindent a TV elé és vártuk a futamot, ami hamarosan el is kezdődött. Vicces volt amikor Lau zenék alatt kirohangált néha megnézni hogy áll a futam és utána rohant vissza, hogy ne késsen el. A futam sorrendje nem változott, Vettel, Hamilton, Alguersuari lett a sorrend. A kis spanyol nagyon ujjongott a dobogón, hisz ez volt az első alkalom, hogy a király kategóriában felállhatott a dobogóra. Lau még bent maradt 7-ig, de mi többiek visszamentünk készülődni az esti after party-ra, amit mindannyian rettentő izgalommal vártunk. Igyekeztünk úgy felöltözni, hogy ne legyünk túl kihívóak,de azért még is csinosak maradjunk. Fél 8-kor Lau is megérkezett, elkészült, majd egy gyors vacsora után 9 körül elindultunk a buli helyszínére. Nem sejtettük mi vár ránk aznap éjszaka.
2011. február 18.
Száguldás az éterben
5. fejezet
Esperanza...
Elképesztő gyorsasággal szaladt az idő. Az egyik percben még a szüleimmel karácsonyoztam, a következőben pedig már ültem a repülőn. Úgy tűnt, mintha valaki ellopta volna az életemből a januárt. A beköszöntő február a hideg mellett az előszezont is magával hozta, így a Speed FM utazó stábjának többi tagjával egyetemben én is útra keltem, hogy a tesztek és a futamok helyszínéről tudósítsak. Nagyszerű dolgunk volt: mire megérkeztünk a pályákra, mindent előkészítettek; a stúdióul szolgáló home csak arra várt, hogy birtokba vegyük.
A valenciai három nap nagyon húzós volt. Ez volt az első éles bevetésünk, ezért érthető módon mindannyian be voltunk tojva. Noncsi nagyon ügyesen végezte a munkáját, hisz nagyon sok vendéget össze tudott trombitálni, némelyeken azonban érződött, hogy nem szívesen jönnek. Ennek ellenére mindenki elégedett volt a munkánkkal. Mi is, Lina is, Ecclestone úr is; és ami a legfontosabb: a közönség is - a hallgatottsági mutatók az egekben voltak.
Így optimistábban és bizakodóbban utaztunk Jerezbe, a következő négy napos teszt helyszínére. Ott is ütköztünk még falakba, többek között Ross Brown és Stefano Domenicalli sem volt hajlandó szóba állni velünk. Ezt a hozzáállást nem értette egyikünk sem, elvégre nekik az a jó, ha minél több helyen meg tudnak jelenni, hogy népszerűsítsék a csapatukat. Pozitív változás volt azonban, hogy egyre kevesebben néztek ránk úgy, mint a véres rongyra, amikor feltűntünk a paddockban. Ebben a négy napban Robert Kubica előző hétvégi balesete foglalkoztatta leginkább a közvéleményt, ezzel kapcsolatban könnyű volt interjúalanyokat találni.
A helyzet szerencsére még tovább javult Barcelonára. A csapatok tagjai közül néhányan már előre köszöntek nekünk, és arra is volt precedens, hogy megszólítottak minket az étkezéseknél. Összegezve azt tapasztaltuk, hogy kezdtek megbékélni velünk. Egyesek belátták, hogy a közönségnek szól ez az egész, és nem fogjuk őket gátolni a munkájukban, mások pedig rendszeres hallhatóink voltak, és egyszerűen megszerették a rádiót.
Szó, mi szó, szükségünk is volt a sikerélményre. Továbbra is értek minket negatív kritikák: sokan voltak, akik szerint felesleges és hülyeség az egész rádió, némelyek pedig a szakmai hozzáértésünket kritizálták, de az idő múlásával egyre inkább elhaltak ezek a hangok. Ezek mellett pedig természetesen a szeretteink hiánya is megviselt minket. Hetek óta nem járt otthon egyikünk sem, és csak telefonon, illetve interneten tartottuk a kapcsolatot a családunkkal, a barátainkkal.
Solya azt az egy alkalmat leszámítva nem találkozott a gyönyörű szempár tulajdonosával, ettől függetlenül nagyon aggódott a baleset után. Ami engem illet, volt szerencsém megtapasztalni a távkapcsolat minden előnyét és hátrányát, ugyanis amikor karácsony előtt Párizsban jártunk, Lina elvitt minket a központi stúdióba; ha nincs futam, onnan megy az adás. Ott ismerkedtem meg egy aranyos francia fiúval, akit Luc-nek hívnak. Azóta neten és telefonon sokat beszélünk, valódi randit azonban nem sikerült beiktatni. Noncsi és Laura szerelmi élete egyenlő volt a nullával, legalábbis a csajok állítása szerint, de ahogy elnéztem az utánuk forgolódó pasik garmadáját, komolyabb összegben is mertem volna fogadni arra, hogy ez az állapot nem lesz tartós.
A sok szervezés, munka és utazás mellett gyorsan teltek a napok, és mire észbe kaptunk, a bahreini hőségben találtuk magunkat. A luxusszálloda, ahol elszállásoltak, az autó, amivel közlekedtünk és a home természetesen légkondicionált volt, így ezeken a helyeken kellemes hőmérséklet uralkodott, ám a szabad ég alatt meg lehetett sülni.
Már több, mint egy hete a sivatagi országban voltunk. A tesztet követően csupán néhány napra hallgattak el a motorok, a következő hétvégén indult a szezon, így felesleges lett volna elutaznunk.
Péntek délelőtt volt. A home nappalijában ücsörögtem, és a szabadedzést néztem - a plazmatévén a közvetítés ment, a mellettem lévő laptopon pedig a Live Timing töltötte ki a képernyőt. Laura adásban volt, Noncsi az irodában, Solya pedig feláldozta magát és elindult, hogy hozzon némi ebédet. A műsort és Noncsi munkáját nem zavartam a tévézéssel; minden szoba hangszigetelt, nem hallatszik be semmi.
Alonso elég jól ment a Ferrarival, újra megjavította a köridejét, még magabiztosabban vezetve az edzést márkatársa, Felipe Massa előtt. Elégedetten elmosolyodtam, elvégre a spanyol vér nem válik egykönnyen vízzé. Noncsi kilépett az irodából, és lehuppant mellém a kanapéra.
- Holnap délelőtt ki lesz a soros? - érdeklődött.
- Én - feleltem. - Tíztől délig a délelőtti műsort, déltől kettőig pedig a kívánságműsort is én fogom vezetni. Miért?
- Elvileg 11:30-ig tart a szabadedzés, de tizenegy után valamikor be fog esni Jaime Alguersuari egy könnyed beszélgetésre, amikor végzett a programjával, és délig marad. Most fixáltam le a menedzserével, és már ki is tettem a rádió Facebook oldalára, hogy a rajongóknak legyen idejük kérdezni.
- Rendicsek - bólintottam, jelezve, hogy tudomásul vettem.
Mire véget ért az évad első szabadedzése, Solya is visszatért, a zenei blokkot kihasználva pedig Lau is elhagyta pár percre a stúdió magányát, és csatlakozott hozzánk a konyhába, hogy együtt tudjunk ebédelni. A gyors evés után a gyártószobába mentem, hogy rögzítsem a deles híreket, amelyben beszámoltam a szabadedzés eredményeiről is.
A második teszt után elfogadta meghívásunkat Rob Smedley, Felipe Massa versenymérnöke, akivel Laura elemezgette picit az edzés eredményeit, és latolgatták az esélyeket a másnapi időmérőre nézve.
A szombat ugyanúgy indult, mint ahogy azt már megszoktuk, a vidám kis reggeli műsorunkból mindannyian kivettük a részünket. Hétkor én nyitottam a hírösszefoglalóval, aminek már a végén jártam, mikor utolsóként Orsi is helyet foglalt az asztal mellett és maga elé húzta a mikrofont, várva, hogy befejezzem a mondókámat, és elkezdjük az Ébresztőt.
- Elkezdődött a 2011-es Formula 1-es szezon! A mezőny az elmúlt hetek zavargásai miatt kiemelt biztonsági intézkedéseket élvez. Meg nem erősített sajtóhírek szerint több öngyilkos merénylő is megpróbált beszivárogni a nézők között a pálya területére, ám fennakadtak az ellenőrzéseken, a szervezők szerint azonban nincs ok a pánikra, a nagydíjat semmilyen veszély nem fenyegeti. Időjárás: Bahrain-ban száraz, napos idő várható. A levegő hőmérséklete 35°C körül mozog majd, számottevő légmozgás nem várható. Köszönöm a figyelmet, a Speed FM híreivel Esperanza Villart hallottátok.
Miután befejeztem, Lau elindította az Ébresztő szlogenjét, utána pedig elkezdtük a szövegelést.
- Nagyon szép reggelt kívánunk mindenkinek! - köszöntötte a hallgatóinkat Noncsi. - A Speed FM reggeli műsorában, az Ébresztőben ma is velünk van a csodálatosan friss és üde Orsolya Fábián - mutatta be Solyát.
- Természetesen nem kell nélkülöznünk a műsorvezetők gyöngyét, Laura Oliverát - vette át a szót Solya.
- Egészen délután kettőig élvezhetjük az éterben kedvenc hírszerkesztőnk, Esperanza Villar hangját - konferált fel Laura.
- És nincs Ébresztő Noémi Kovács nélkül sem, így ő is itt van velünk a stúdióban - fejeztem be.
- A világ több országában is hallotok most minket, és hát nem tudom, nálatok mi a helyzet, de itt már most elég meleg van - számolt be Solya.
- Igen, de lesz még rosszabb. 35 fokot is ígértek mára a meteorológusok - tettem hozzá.
- Bizony, ma is jó nagy lesz a hőség - értett egyet Laura. - Kíváncsi vagyok, hogy a pilóták hogy viselik ezt, főleg, hogy az autóban tovább fokozódik, de ha szerencsénk van, akár meg is tudhatjuk. Ha jól tudom, érkezik majd vendég a stúdióba.
- Így van - bólintott Noncsi. - Tizenegy óra után a Toro Rosso pilótája, Jaime Alguersuari fogja jelenlétével emelni a műsor színvonalát, akitől akár ti is kérdezhettek. Írjátok meg a Speed FM Facebook oldalára, hogy mire vagytok kíváncsiak, mert Esperanza azokból is szemezgetni fog, amikor a pilótával beszélget.
- Bizony, és ahogy láttam, lesz miből válogatnom - mondtam. - Már most rengeteg kérdés érkezett, de várjuk a továbbiakat is.
- Na, de ne szaladjunk annyira előre! Az a délelőtt zenéje, most viszont még reggel van, amit - ha már a zenénél tartunk - néhány pörgősebb nótával indítunk. Máris jön Tiao Cruz és a Dynamite, majd Rihanna énekel nekünk arról, hogy ő az egyetlen lány a világon az Only Girl (In The World) című számában, bár ezzel az állítással azért vitatkoznék, de mindegy; ennek a körnek a zárásaként pedig meghallgatjuk Lady GaGa újdonságát, a Born This Way-t, aztán jövünk vissza - vázolta Laura a programot, majd lehúzta a mikrofonok potjait a keverőn, ezzel egy időben pedig indította az ígért számokat.
Úgy történt minden, ahogy azt Lau megjósolta: a dalok után újra a miénk volt a szó. Tízig a kis blokkjainkban kitárgyaltuk a színes híreket, a bulvárpletykákat, és természetesen az F1-es híreket. Tízkor aztán átvettem a stafétát, és egyedül maradtam az adásszobában. Noncsi az irodába ment, hogy interjúalanyokat szervezzen az Ausztrál Nagydíj hétvégéjére, Lau és Solya pedig a sajtóközpont felé vették útjukat, hogy cseverésszenek kicsit az újságírókkal. Szombat lévén a műsor címe PartySensation volt - ebben a két órában a clubzenék közül válogattam, miközben vártam a spanyol versenyző megjelenését.
- Köszöntök mindenkit a Speed FM kihelyezett stúdiójából, egyenesen Bahrain-ből. Negyed tizenkettő múlt, a pályán a végéhez közeledik a hétvége harmadik szabadedzése, amely az utolsó alkalom a csapatok számára, hogy tökéletesítsék az autók beállításait a kettőkor kezdődő időmérőre. A tesztet egyelőre nagy meglepetésre a Mercedeses Nico Rosberg vezeti, megelőzve a hétvége korábbi részében domináló Ferrarikat. A PartySensation-ben máris jön Dan Balan, majd Chris Lake, de közben ne felejtsétek el, hogy délben kezdődik a két órás kívánságműsor, ahol csak azok a számok mennek, amelyeket ti szeretnétek hallani, érkezhetnek hát a kérések. Játékunk is tart még, ami Jaime Alguersuarihoz kapcsolódik: írjátok meg sms-ben a pilóta születési dátumát. A helyes választ beküldők között sorsolni fog a számítógép, a szerencsés nyertes pedig egy egész hétvégére szóló, két személyes belépőjeggyel lesz gazdagabb a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjra, utazással, szállással, teljes ellátással a Red Bull Racing jóvoltából, érdemes tehát játszani, azt gondolom. Kitekintve az üvegfalon azt látom, hogy most érkezett meg a pilóta, szóval a zenék után már vele térek vissza, és felteszek neki a ti kérdéseitek közül is néhányat, maradjatok velünk! - köszöntem el, azzal elindítottam a zenéket, majd kiléptem a stúdióból és üdvözöltem a nappaliban várakozó spanyolt.
- Szia! Esperanza Villar vagyok. Örülök, hogy elfogadtad a meghívást - nyújtottam a kezem.
Elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a szemébe. Az a vakító kékség teljesen megbabonázott. Kezdtem megérteni, hogy tudott Solya úgy elkábulni egyetlen pillantástól Valenciában...
- Szia! Jaime Alguersuari - mutatkozott be ő is. - Én örülök, hogy itt lehetek - érintette meg a kezem, hogy szinte azonnal el is kapja; mindkettőnket megcsípett egy kisebb elektromos kisülés. Legalább arra jó volt, hogy valamelyest magamhoz térjek, és ne csak bámuljak rá, mint egy félidióta.
- Arra van a stúdió - mutattam az utat.
- Hölgyeké az elsőbbség - vigyorgott, és előreengedett.
- Kérsz valamit inni? - kérdeztem, miközben hellyel kínáltam az én székemmel szemközt.
- Nem, köszönöm.
- Rendben. Az ott a te mikrofonod. Ott van az asztal szélén a fülhallgató, ha használni akarod.
- Az nem szükséges, így is hallak.
A számok végeztével egy szlogen következett, majd adásba kerültünk.
- Már vissza is tértem, és örömmel jelentem, hogy itt van velem a stúdióban a Toro Rosso spanyol versenyzője, Jaime Alguersuari. Üdv a műsorban!
- Köszöntöm a hallgatókat.
- Jaime, hogy érzed magad? Most teljesíted második teljes szezonodat a Királykategóriában. Milyen érzés újra versenyezni a hosszú szünet után?
- Köszönöm, jól vagyok. Imádok versenyezni, ezért nagyon hosszúak voltak a téli hónapok, de nem szabad kiesni a formából, ezért kemény edzésprogramokat teljesítettem, és sok időt töltöttem a szimulátorban is.
- Milyen érzésekkel várod a szezont?
- Természetesen nagyon izgatott vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak majd az erőviszonyok. A téli tesztek és az eddigi három szabadedzés alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A második-harmadik európai futamon látszik majd igazán, hogy ki hol tart.
- A rádió Facebook oldalán tegnap óta lehet kérdéseket feltenni. Az egyik hallgatónk Helmut Marko nyilatkozatát emlegeti, és arra kíváncsi, nem félsz-e, hogy Daniel Ricciardo-t ülteti a csapat a helyedre?
- Bizton állíthatom, hogy fix az ülésem a csapatnál. Daniel egy nagyon tehetséges versenyző, de Sebastiannak és nekem is érvényes szerződésünk van.
Úgy láttam, Jaimét bosszantja ez a téma, így nem forszíroztam tovább a kérdést.
- Most zenélünk egy kicsit, aztán visszajövünk, és tovább faggatom Jaimét. Közben már jöhetnek az üzenetek a délben kezdődő kívánságműsorba, és ne feledkezzetek meg a játékunkról sem! A feladvány változatlan - írjátok meg, mikor született Jaime Alguersuari! A nyertes a következő nagydíjon a Red Bull Racing exkluzív vendége lesz. Már csak néhány percetek van a válaszadásra, a következő zenei blokk alatt sorsolunk, szóval aki még nem játszott, most tegye!
A zenék után a rádió oldalára érkezett kérdésekkel bombáztam tovább a cuki spanyol fiút, aki egy birka türelmével, készségesen válaszolgatott.
A következő zeneszünet alatt azt a monitort fixíroztam, ahol a központi szerverre beérkező sms-eket láthatjuk, majd Jaiméhez fordultam:
- Mondj egy számot 61 és 1492 között!
- Minek? - csodálkozott el.
- Sorsol a számítógép - kacsintottam rá.
- Micsoda? - nevette el magát. - Így sorsol a számítógép?
- Persze - nevettem én is. - A beérkezett üzenetek mind kapnak egy sorszámot. A hasunkra csapunk, mondunk egy számot, megnézzük, hogy hányas számú üzenethez tartozik, és ő nyert. Ugyanolyan véletlenszerű, mintha géppel választanánk ki.
- Igaz. Akkor legyen mondjuk aaaa... 944-es - tippelt.
- Köszönöm!
Időközben a végére értek a bekészített dalok, így újra a miénk volt a szó.
- Sziasztok! A PartySensation lassacskán a végéhez közeledik, hamarosan indítom az utolsó dalt, amivel a szerelem szárnyain érezhetjük magunkat, vendégemnek, Jaime Alguersuarinak pedig már csak két kérdést tudok feltenni. Muszáj vagyok feltenni ezt a kérdést, a rajongók szinte követelik a választ: nagyon sokan megkérdezték, az üzenetek pedig rengeteg lájkot kaptak. Mondd csak, Jaime, van barátnőd?
- Jaj, a magánéleti kérdések - csóválta a fejét vigyorogva. - Azt hiszem elárulhatom, hogy jelenleg nincs. Nemrég ért véget egy elég komoly kapcsolatom, amit nagyon sajnálok, de az élet megy tovább.
- Azt hiszem, most nagyon sok lánynak csillant fel a szeme világszerte - mondtam. Azt nem tettem hozzá, hogy remélem, az nem látszott, hogy az enyém is. - A mai utolsó kérdés a zenére vonatkozik, hisz rádióban vagyunk. Tudjuk, hogy zenélsz, Dj-ként tevékenykedsz. Mennyire gondolod ezt komolyan?
- Nagyon szeretek zenélni, de csak hobbi. Egyértelműen a versenyzés a legfontosabb. Azt el tudom képzelni, hogy komolyabban is foglalkozzak vele, ha már nem versenyzem, de reményeim szerint még sokáig a pályákat fogom koptatni.
- Jaime! Köszönöm szépen, hogy eljöttél és válaszoltál a kérdésekre. Hálám jeléül a tiéd az első dal, ugyanis máris kezdetét veszi a két órás kívánságműsor. Milyen dalt kérsz, és kinek szeretnéd küldeni?
- Huh, most megleptél - nevetett. - Lehet mondjuk... az Empty Streets?
- Egy klasszikus Late Night muzsika. Nagyon jó választás! Nagyon sokat buliztam erre. Van esetleg valamilyen üzenet?
- Nem is tudom... A szerelőimnek küldeném, ezzel is szeretném megköszönni a munkájukat.
- Küldjük a számot a Toro Rosso boxba. Közben véget ért játékunk, a számítógép kisorsolta a nyertest - ezen a ponton Jaime felkuncogott; még szerencse, hogy az imént lehúztam a mikrofonját. - Egy németországi telefonszámról érkezett az üzenet, hamarosan felhívjuk a nyertest, és értesítjük, hogy juthat hozzá a nyereményéhez. Máris szól a Wings of Love, a hírek után pedig az Empty Streets-szel kezdődik a kívánságműsor. Maradjatok velünk - búcsúztam rövid időre a hallgatóktól, míg kikísértem a versenyzőt.
- Egy élmény volt - indult vissza a boxszába.
- Köszönöm, hogy válaszoltál mindenre! Remélem, máskor is jössz még.
- Én nagyon jól éreztem magam. Ha hívtok máskor is, jövök - kacsintott, puszival búcsúztunk, majd a pilóta elhagyta a stúdiót.
Én pedig lehuppantam a kanapéra és próbáltam úrrá lenni szívem vad dobolásán.
Esperanza...
Elképesztő gyorsasággal szaladt az idő. Az egyik percben még a szüleimmel karácsonyoztam, a következőben pedig már ültem a repülőn. Úgy tűnt, mintha valaki ellopta volna az életemből a januárt. A beköszöntő február a hideg mellett az előszezont is magával hozta, így a Speed FM utazó stábjának többi tagjával egyetemben én is útra keltem, hogy a tesztek és a futamok helyszínéről tudósítsak. Nagyszerű dolgunk volt: mire megérkeztünk a pályákra, mindent előkészítettek; a stúdióul szolgáló home csak arra várt, hogy birtokba vegyük.
A valenciai három nap nagyon húzós volt. Ez volt az első éles bevetésünk, ezért érthető módon mindannyian be voltunk tojva. Noncsi nagyon ügyesen végezte a munkáját, hisz nagyon sok vendéget össze tudott trombitálni, némelyeken azonban érződött, hogy nem szívesen jönnek. Ennek ellenére mindenki elégedett volt a munkánkkal. Mi is, Lina is, Ecclestone úr is; és ami a legfontosabb: a közönség is - a hallgatottsági mutatók az egekben voltak.
Így optimistábban és bizakodóbban utaztunk Jerezbe, a következő négy napos teszt helyszínére. Ott is ütköztünk még falakba, többek között Ross Brown és Stefano Domenicalli sem volt hajlandó szóba állni velünk. Ezt a hozzáállást nem értette egyikünk sem, elvégre nekik az a jó, ha minél több helyen meg tudnak jelenni, hogy népszerűsítsék a csapatukat. Pozitív változás volt azonban, hogy egyre kevesebben néztek ránk úgy, mint a véres rongyra, amikor feltűntünk a paddockban. Ebben a négy napban Robert Kubica előző hétvégi balesete foglalkoztatta leginkább a közvéleményt, ezzel kapcsolatban könnyű volt interjúalanyokat találni.
A helyzet szerencsére még tovább javult Barcelonára. A csapatok tagjai közül néhányan már előre köszöntek nekünk, és arra is volt precedens, hogy megszólítottak minket az étkezéseknél. Összegezve azt tapasztaltuk, hogy kezdtek megbékélni velünk. Egyesek belátták, hogy a közönségnek szól ez az egész, és nem fogjuk őket gátolni a munkájukban, mások pedig rendszeres hallhatóink voltak, és egyszerűen megszerették a rádiót.
Szó, mi szó, szükségünk is volt a sikerélményre. Továbbra is értek minket negatív kritikák: sokan voltak, akik szerint felesleges és hülyeség az egész rádió, némelyek pedig a szakmai hozzáértésünket kritizálták, de az idő múlásával egyre inkább elhaltak ezek a hangok. Ezek mellett pedig természetesen a szeretteink hiánya is megviselt minket. Hetek óta nem járt otthon egyikünk sem, és csak telefonon, illetve interneten tartottuk a kapcsolatot a családunkkal, a barátainkkal.
Solya azt az egy alkalmat leszámítva nem találkozott a gyönyörű szempár tulajdonosával, ettől függetlenül nagyon aggódott a baleset után. Ami engem illet, volt szerencsém megtapasztalni a távkapcsolat minden előnyét és hátrányát, ugyanis amikor karácsony előtt Párizsban jártunk, Lina elvitt minket a központi stúdióba; ha nincs futam, onnan megy az adás. Ott ismerkedtem meg egy aranyos francia fiúval, akit Luc-nek hívnak. Azóta neten és telefonon sokat beszélünk, valódi randit azonban nem sikerült beiktatni. Noncsi és Laura szerelmi élete egyenlő volt a nullával, legalábbis a csajok állítása szerint, de ahogy elnéztem az utánuk forgolódó pasik garmadáját, komolyabb összegben is mertem volna fogadni arra, hogy ez az állapot nem lesz tartós.
A sok szervezés, munka és utazás mellett gyorsan teltek a napok, és mire észbe kaptunk, a bahreini hőségben találtuk magunkat. A luxusszálloda, ahol elszállásoltak, az autó, amivel közlekedtünk és a home természetesen légkondicionált volt, így ezeken a helyeken kellemes hőmérséklet uralkodott, ám a szabad ég alatt meg lehetett sülni.
Már több, mint egy hete a sivatagi országban voltunk. A tesztet követően csupán néhány napra hallgattak el a motorok, a következő hétvégén indult a szezon, így felesleges lett volna elutaznunk.
Péntek délelőtt volt. A home nappalijában ücsörögtem, és a szabadedzést néztem - a plazmatévén a közvetítés ment, a mellettem lévő laptopon pedig a Live Timing töltötte ki a képernyőt. Laura adásban volt, Noncsi az irodában, Solya pedig feláldozta magát és elindult, hogy hozzon némi ebédet. A műsort és Noncsi munkáját nem zavartam a tévézéssel; minden szoba hangszigetelt, nem hallatszik be semmi.
Alonso elég jól ment a Ferrarival, újra megjavította a köridejét, még magabiztosabban vezetve az edzést márkatársa, Felipe Massa előtt. Elégedetten elmosolyodtam, elvégre a spanyol vér nem válik egykönnyen vízzé. Noncsi kilépett az irodából, és lehuppant mellém a kanapéra.
- Holnap délelőtt ki lesz a soros? - érdeklődött.
- Én - feleltem. - Tíztől délig a délelőtti műsort, déltől kettőig pedig a kívánságműsort is én fogom vezetni. Miért?
- Elvileg 11:30-ig tart a szabadedzés, de tizenegy után valamikor be fog esni Jaime Alguersuari egy könnyed beszélgetésre, amikor végzett a programjával, és délig marad. Most fixáltam le a menedzserével, és már ki is tettem a rádió Facebook oldalára, hogy a rajongóknak legyen idejük kérdezni.
- Rendicsek - bólintottam, jelezve, hogy tudomásul vettem.
Mire véget ért az évad első szabadedzése, Solya is visszatért, a zenei blokkot kihasználva pedig Lau is elhagyta pár percre a stúdió magányát, és csatlakozott hozzánk a konyhába, hogy együtt tudjunk ebédelni. A gyors evés után a gyártószobába mentem, hogy rögzítsem a deles híreket, amelyben beszámoltam a szabadedzés eredményeiről is.
A második teszt után elfogadta meghívásunkat Rob Smedley, Felipe Massa versenymérnöke, akivel Laura elemezgette picit az edzés eredményeit, és latolgatták az esélyeket a másnapi időmérőre nézve.
A szombat ugyanúgy indult, mint ahogy azt már megszoktuk, a vidám kis reggeli műsorunkból mindannyian kivettük a részünket. Hétkor én nyitottam a hírösszefoglalóval, aminek már a végén jártam, mikor utolsóként Orsi is helyet foglalt az asztal mellett és maga elé húzta a mikrofont, várva, hogy befejezzem a mondókámat, és elkezdjük az Ébresztőt.
- Elkezdődött a 2011-es Formula 1-es szezon! A mezőny az elmúlt hetek zavargásai miatt kiemelt biztonsági intézkedéseket élvez. Meg nem erősített sajtóhírek szerint több öngyilkos merénylő is megpróbált beszivárogni a nézők között a pálya területére, ám fennakadtak az ellenőrzéseken, a szervezők szerint azonban nincs ok a pánikra, a nagydíjat semmilyen veszély nem fenyegeti. Időjárás: Bahrain-ban száraz, napos idő várható. A levegő hőmérséklete 35°C körül mozog majd, számottevő légmozgás nem várható. Köszönöm a figyelmet, a Speed FM híreivel Esperanza Villart hallottátok.
Miután befejeztem, Lau elindította az Ébresztő szlogenjét, utána pedig elkezdtük a szövegelést.
- Nagyon szép reggelt kívánunk mindenkinek! - köszöntötte a hallgatóinkat Noncsi. - A Speed FM reggeli műsorában, az Ébresztőben ma is velünk van a csodálatosan friss és üde Orsolya Fábián - mutatta be Solyát.
- Természetesen nem kell nélkülöznünk a műsorvezetők gyöngyét, Laura Oliverát - vette át a szót Solya.
- Egészen délután kettőig élvezhetjük az éterben kedvenc hírszerkesztőnk, Esperanza Villar hangját - konferált fel Laura.
- És nincs Ébresztő Noémi Kovács nélkül sem, így ő is itt van velünk a stúdióban - fejeztem be.
- A világ több országában is hallotok most minket, és hát nem tudom, nálatok mi a helyzet, de itt már most elég meleg van - számolt be Solya.
- Igen, de lesz még rosszabb. 35 fokot is ígértek mára a meteorológusok - tettem hozzá.
- Bizony, ma is jó nagy lesz a hőség - értett egyet Laura. - Kíváncsi vagyok, hogy a pilóták hogy viselik ezt, főleg, hogy az autóban tovább fokozódik, de ha szerencsénk van, akár meg is tudhatjuk. Ha jól tudom, érkezik majd vendég a stúdióba.
- Így van - bólintott Noncsi. - Tizenegy óra után a Toro Rosso pilótája, Jaime Alguersuari fogja jelenlétével emelni a műsor színvonalát, akitől akár ti is kérdezhettek. Írjátok meg a Speed FM Facebook oldalára, hogy mire vagytok kíváncsiak, mert Esperanza azokból is szemezgetni fog, amikor a pilótával beszélget.
- Bizony, és ahogy láttam, lesz miből válogatnom - mondtam. - Már most rengeteg kérdés érkezett, de várjuk a továbbiakat is.
- Na, de ne szaladjunk annyira előre! Az a délelőtt zenéje, most viszont még reggel van, amit - ha már a zenénél tartunk - néhány pörgősebb nótával indítunk. Máris jön Tiao Cruz és a Dynamite, majd Rihanna énekel nekünk arról, hogy ő az egyetlen lány a világon az Only Girl (In The World) című számában, bár ezzel az állítással azért vitatkoznék, de mindegy; ennek a körnek a zárásaként pedig meghallgatjuk Lady GaGa újdonságát, a Born This Way-t, aztán jövünk vissza - vázolta Laura a programot, majd lehúzta a mikrofonok potjait a keverőn, ezzel egy időben pedig indította az ígért számokat.
Úgy történt minden, ahogy azt Lau megjósolta: a dalok után újra a miénk volt a szó. Tízig a kis blokkjainkban kitárgyaltuk a színes híreket, a bulvárpletykákat, és természetesen az F1-es híreket. Tízkor aztán átvettem a stafétát, és egyedül maradtam az adásszobában. Noncsi az irodába ment, hogy interjúalanyokat szervezzen az Ausztrál Nagydíj hétvégéjére, Lau és Solya pedig a sajtóközpont felé vették útjukat, hogy cseverésszenek kicsit az újságírókkal. Szombat lévén a műsor címe PartySensation volt - ebben a két órában a clubzenék közül válogattam, miközben vártam a spanyol versenyző megjelenését.
- Köszöntök mindenkit a Speed FM kihelyezett stúdiójából, egyenesen Bahrain-ből. Negyed tizenkettő múlt, a pályán a végéhez közeledik a hétvége harmadik szabadedzése, amely az utolsó alkalom a csapatok számára, hogy tökéletesítsék az autók beállításait a kettőkor kezdődő időmérőre. A tesztet egyelőre nagy meglepetésre a Mercedeses Nico Rosberg vezeti, megelőzve a hétvége korábbi részében domináló Ferrarikat. A PartySensation-ben máris jön Dan Balan, majd Chris Lake, de közben ne felejtsétek el, hogy délben kezdődik a két órás kívánságműsor, ahol csak azok a számok mennek, amelyeket ti szeretnétek hallani, érkezhetnek hát a kérések. Játékunk is tart még, ami Jaime Alguersuarihoz kapcsolódik: írjátok meg sms-ben a pilóta születési dátumát. A helyes választ beküldők között sorsolni fog a számítógép, a szerencsés nyertes pedig egy egész hétvégére szóló, két személyes belépőjeggyel lesz gazdagabb a két hét múlva esedékes Ausztrál Nagydíjra, utazással, szállással, teljes ellátással a Red Bull Racing jóvoltából, érdemes tehát játszani, azt gondolom. Kitekintve az üvegfalon azt látom, hogy most érkezett meg a pilóta, szóval a zenék után már vele térek vissza, és felteszek neki a ti kérdéseitek közül is néhányat, maradjatok velünk! - köszöntem el, azzal elindítottam a zenéket, majd kiléptem a stúdióból és üdvözöltem a nappaliban várakozó spanyolt.
- Szia! Esperanza Villar vagyok. Örülök, hogy elfogadtad a meghívást - nyújtottam a kezem.
Elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a szemébe. Az a vakító kékség teljesen megbabonázott. Kezdtem megérteni, hogy tudott Solya úgy elkábulni egyetlen pillantástól Valenciában...
- Szia! Jaime Alguersuari - mutatkozott be ő is. - Én örülök, hogy itt lehetek - érintette meg a kezem, hogy szinte azonnal el is kapja; mindkettőnket megcsípett egy kisebb elektromos kisülés. Legalább arra jó volt, hogy valamelyest magamhoz térjek, és ne csak bámuljak rá, mint egy félidióta.
- Arra van a stúdió - mutattam az utat.
- Hölgyeké az elsőbbség - vigyorgott, és előreengedett.
- Kérsz valamit inni? - kérdeztem, miközben hellyel kínáltam az én székemmel szemközt.
- Nem, köszönöm.
- Rendben. Az ott a te mikrofonod. Ott van az asztal szélén a fülhallgató, ha használni akarod.
- Az nem szükséges, így is hallak.
A számok végeztével egy szlogen következett, majd adásba kerültünk.
- Már vissza is tértem, és örömmel jelentem, hogy itt van velem a stúdióban a Toro Rosso spanyol versenyzője, Jaime Alguersuari. Üdv a műsorban!
- Köszöntöm a hallgatókat.
- Jaime, hogy érzed magad? Most teljesíted második teljes szezonodat a Királykategóriában. Milyen érzés újra versenyezni a hosszú szünet után?
- Köszönöm, jól vagyok. Imádok versenyezni, ezért nagyon hosszúak voltak a téli hónapok, de nem szabad kiesni a formából, ezért kemény edzésprogramokat teljesítettem, és sok időt töltöttem a szimulátorban is.
- Milyen érzésekkel várod a szezont?
- Természetesen nagyon izgatott vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak majd az erőviszonyok. A téli tesztek és az eddigi három szabadedzés alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A második-harmadik európai futamon látszik majd igazán, hogy ki hol tart.
- A rádió Facebook oldalán tegnap óta lehet kérdéseket feltenni. Az egyik hallgatónk Helmut Marko nyilatkozatát emlegeti, és arra kíváncsi, nem félsz-e, hogy Daniel Ricciardo-t ülteti a csapat a helyedre?
- Bizton állíthatom, hogy fix az ülésem a csapatnál. Daniel egy nagyon tehetséges versenyző, de Sebastiannak és nekem is érvényes szerződésünk van.
Úgy láttam, Jaimét bosszantja ez a téma, így nem forszíroztam tovább a kérdést.
- Most zenélünk egy kicsit, aztán visszajövünk, és tovább faggatom Jaimét. Közben már jöhetnek az üzenetek a délben kezdődő kívánságműsorba, és ne feledkezzetek meg a játékunkról sem! A feladvány változatlan - írjátok meg, mikor született Jaime Alguersuari! A nyertes a következő nagydíjon a Red Bull Racing exkluzív vendége lesz. Már csak néhány percetek van a válaszadásra, a következő zenei blokk alatt sorsolunk, szóval aki még nem játszott, most tegye!
A zenék után a rádió oldalára érkezett kérdésekkel bombáztam tovább a cuki spanyol fiút, aki egy birka türelmével, készségesen válaszolgatott.
A következő zeneszünet alatt azt a monitort fixíroztam, ahol a központi szerverre beérkező sms-eket láthatjuk, majd Jaiméhez fordultam:
- Mondj egy számot 61 és 1492 között!
- Minek? - csodálkozott el.
- Sorsol a számítógép - kacsintottam rá.
- Micsoda? - nevette el magát. - Így sorsol a számítógép?
- Persze - nevettem én is. - A beérkezett üzenetek mind kapnak egy sorszámot. A hasunkra csapunk, mondunk egy számot, megnézzük, hogy hányas számú üzenethez tartozik, és ő nyert. Ugyanolyan véletlenszerű, mintha géppel választanánk ki.
- Igaz. Akkor legyen mondjuk aaaa... 944-es - tippelt.
- Köszönöm!
Időközben a végére értek a bekészített dalok, így újra a miénk volt a szó.
- Sziasztok! A PartySensation lassacskán a végéhez közeledik, hamarosan indítom az utolsó dalt, amivel a szerelem szárnyain érezhetjük magunkat, vendégemnek, Jaime Alguersuarinak pedig már csak két kérdést tudok feltenni. Muszáj vagyok feltenni ezt a kérdést, a rajongók szinte követelik a választ: nagyon sokan megkérdezték, az üzenetek pedig rengeteg lájkot kaptak. Mondd csak, Jaime, van barátnőd?
- Jaj, a magánéleti kérdések - csóválta a fejét vigyorogva. - Azt hiszem elárulhatom, hogy jelenleg nincs. Nemrég ért véget egy elég komoly kapcsolatom, amit nagyon sajnálok, de az élet megy tovább.
- Azt hiszem, most nagyon sok lánynak csillant fel a szeme világszerte - mondtam. Azt nem tettem hozzá, hogy remélem, az nem látszott, hogy az enyém is. - A mai utolsó kérdés a zenére vonatkozik, hisz rádióban vagyunk. Tudjuk, hogy zenélsz, Dj-ként tevékenykedsz. Mennyire gondolod ezt komolyan?
- Nagyon szeretek zenélni, de csak hobbi. Egyértelműen a versenyzés a legfontosabb. Azt el tudom képzelni, hogy komolyabban is foglalkozzak vele, ha már nem versenyzem, de reményeim szerint még sokáig a pályákat fogom koptatni.
- Jaime! Köszönöm szépen, hogy eljöttél és válaszoltál a kérdésekre. Hálám jeléül a tiéd az első dal, ugyanis máris kezdetét veszi a két órás kívánságműsor. Milyen dalt kérsz, és kinek szeretnéd küldeni?
- Huh, most megleptél - nevetett. - Lehet mondjuk... az Empty Streets?
- Egy klasszikus Late Night muzsika. Nagyon jó választás! Nagyon sokat buliztam erre. Van esetleg valamilyen üzenet?
- Nem is tudom... A szerelőimnek küldeném, ezzel is szeretném megköszönni a munkájukat.
- Küldjük a számot a Toro Rosso boxba. Közben véget ért játékunk, a számítógép kisorsolta a nyertest - ezen a ponton Jaime felkuncogott; még szerencse, hogy az imént lehúztam a mikrofonját. - Egy németországi telefonszámról érkezett az üzenet, hamarosan felhívjuk a nyertest, és értesítjük, hogy juthat hozzá a nyereményéhez. Máris szól a Wings of Love, a hírek után pedig az Empty Streets-szel kezdődik a kívánságműsor. Maradjatok velünk - búcsúztam rövid időre a hallgatóktól, míg kikísértem a versenyzőt.
- Egy élmény volt - indult vissza a boxszába.
- Köszönöm, hogy válaszoltál mindenre! Remélem, máskor is jössz még.
- Én nagyon jól éreztem magam. Ha hívtok máskor is, jövök - kacsintott, puszival búcsúztunk, majd a pilóta elhagyta a stúdiót.
Én pedig lehuppantam a kanapéra és próbáltam úrrá lenni szívem vad dobolásán.
2011. február 16.
Száguldás az éterben
4. fejezet
Solya...
Miután eltelt a pár nap Párizsban, mindannyian hazautaztunk és együtt ünnepeltük a családunkkal a karácsonyt, illetve az újévet. Próbáltunk minél több időt velük tölteni, hiszen februárban indulnak a tesztek, márciusban pedig kezdetét veszi a 2011-es F1-es szezon.
Január közepén a három másik lánnyal elkezdtünk ötletelni a programok és a zenék terén is, ami igazán jól haladt. Ahogy Noncsitól hallottam, a csapatok, illetve a pilóták se igazán rajongtak az ötletért, hogy még több időt kell tölteniük interjúk adásával és szerepléssel, de hát ez is hozzá tartozik a Forma-1-hez, nem csak a körbe-körbe autókázás. Jó, persze tudom, hogy nem csak ebből áll; kemény munka és rengeteg pénz összehozni egy autót, ami gyors és megbízható is.
Aztán elérkezett a nap, amit annyira vártunk. Január 30-a, amikor is először mind a négyen Párizsba utaztunk és onnan együtt mentünk Valenciába. Kivételesen Lina is velünk utazott, mivel ugye ez az első hivatalos szereplésünk, de egyébként telefonon és neten fogjuk tartani a kapcsolatot.
Tehát ott tartottam, hogy megérkeztünk Valenciába. Először elmentünk a szállodába lepakolni és egy kis energiát gyűjteni.
- Ez gyönyörű! Még most sem fogom fel, hogy itt vagyunk – forogtam körbe a Noncsival közös szobánkban.
A szoba fel volt osztva, így volt két kisebb szoba külön fürdőszobákkal, egy nappali és egy picike konyha étkezővel. Én Noncsival voltam egy szobában, míg a mellettünk lévőn Esperanza és Laura osztozott. Lina javasolta ugyan, hogy az összeszokás kedvéért vegyesen foglaljuk el a helyeket, de egyelőre inkább nemzetek szerint osztoztunk a szobákon.
- Tényleg hihetetlen – bólogatott Noncsi helyeslően.
Gyorsan felosztottuk a szobákat, ami nem volt nehéz, hisz egyformák voltak. Miután nagyjából sikerült kipakolom, gyorsan elmentem tusolni, majd a lányokkal lementünk a hall-ba, mert Linával úgy volt megbeszélve, hogy egy ebéd után együtt kimegyünk a pályára és körbe nézünk, mert holnaptól már a teszt helyszínéről működik a Speed FM. Így is lett.
Egy gyors ebéd után kocsiba pattantunk és utunkat a pálya felé vettünk. Rajtam most jött ki igazán az idegesség. Izzadtam, remegtem, minden bajom volt. Próbáltam belül nyugtatni magam, de hát nem volt valami sikeres a próbálkozásom. Az viszont megnyugtatott valamelyest, hogy a többi lány se sokkal nyugodtabb. Szerencsére nem volt nagy forgalom, így hamar kiértünk és a saját kis home-unk felé vettünk az irányt.
Nem volt nagy, de annál szebb. Belépve egy kis nappali-szerűségben találtuk magunkat egy kényelmesnek látszó kanapéval és egy plazmatévével. A kis teret mindkét oldalon három ajtó szegélyezte. Balra volt a konyha, azzal szemben a mosdó. A konyha melletti ajtó egy tárgyalót takart, a másik oldalon pedig egy kis iroda bújt meg. A két utolsó helyiségbe nem kellett belesnünk, hogy lássuk, mit rejtenek: ezeknek üvegfaluk volt. Egyik az adásszoba volt, a másik pedig a gyártástechnikai szoba. Ott fogjuk majd rögzíteni azokat az interjúkat, amik nem élőben mennek, hanem később kerülnek majd adásba. Miután kicsit szétnéztünk, a tárgyalóba mentünk, ahol Lina elmondta, hogy is fog zajlani egy napunk.
- Reggel kb. fél 7 körül kell kiérnetek a pályára, mert a rádió 7-kor kezdi meg a működést és este 8-kor ér véget. Az éjszaka folyamán pedig zenék fognak menni, mint rendesen. Mivel hivatalosan egyedül Laura a műsorvezető, a többieknek is be kell majd ugraniuk erre a szerepre, hisz nem várhatjuk tőle, hogy az egészet egyedül csinálja meg. Erre a 3 napra úgy tudom meg van már a program, ugye?
- Igen – bólintottunk mind a négyen egyszerre.
- Tökéletes. Akkor a holnapit a mondandóm után meghallgatnám. Na, de térjünk vissza a hétvégék menetére! A rádió a párizsi központból már működik pár hete, és megvan a műsorstruktúra, aminek kialakításában ti is részt vettetek. Ezt természetesen szem előtt kell tartanotok, azzal a különbséggel, hogy testközelből tudósítjátok a hallgatókat a pályán és környékén zajló eseményekről. Próbáljátok érdekessé tenni a műsort, az interjúk legyenek színesek. Hívjátok meg a pilótákat, a csapatfőnököket, vagy akár a versenyzők barátnőit, családtagjait, mérnököket és szerelőket is, vagy akármilyen csapattagot. Minden szereplő nézőpontjából mutassátok be a versenyhétvégét, tárjatok fel kulisszatitkokat, hogy a hallgatók közelebb érezhessék magukhoz a sportot. Hát ennyi lenne - tartott szusszanásnyi szünetet, míg végignézett rajtunk. Kissé rémült arckifejezésünket látva újabb monológba kezdett. - Figyeljetek lányok! Senki nem állította, hogy ez könnyű munka lesz. Tudtátok, mit vállaltok, amikor jelentkeztetek, mi pedig azért választottunk titeket, mert ti vagytok a legjobbak, és hiszem, hogy kiváló csapatot fogtok alkotni. Nagyszerű munkát fogtok végezni, ebben biztos vagyok, úgyhogy nyugodjatok meg! Sok munkával jár majd a tervezés, a szervezés és maga a kivitelezés, de a kanapé kihúzható, hozhattok hálózsákokat, és a home-hoz tartozik egy kisebb fürdő is, így alkalomadtán itt is aludhattok és nem kell visszakocsikázni a hotelbe, a konyháról pedig hozhattok ennivalót és a kávét is ajánlom. Azt viszont örömmel jelentem be, hogy mindannyian kaptok ajándékba egy-egy autót, mégpedig egy bordó Audi A8-ast.
Döbbenten hallgattuk Lina mondókáját, és igaz, volt már szó a hétvégék menetéről, kb. ugyanígy, de most valahogy mégis ijesztőbben hangzott. Én, aki világéletemben sokat aludtam, hogy fogom bírni az éjszakázásokat? De hát tudtam, hogy mire vállalkozok, így elég a rinyálásból. Meg tudom csinálni! Meg tudjuk csinálni!
- Most, ha lehet meghallgatnám, hogy mit terveztetek Valenciára- nézett rám és Esperanzára Lina, így hozzáfogtunk, hogy vázoljuk előzetes terveinket.
- A következő három napban sok meghívott vendégünk lesz. Beszélgetünk majd többek között Bernie Ecclestone-nal, Adrian Sutillal, Lewis Hamiltonnal és Martin Whitmarsh-sal. Kedden délután egy teljes órán át interjúvoljuk a négy újonc pilótát, Pastor Maldonado-t, Sergio Perezt, Paul di Restát és Jerome d’Ambrosio-t, szerdán pedig az öt tavalyi újoncot, Vitaly Petrovot, Nico Hülkenberget, Bruno Sennát, Lucas di Grassit és Karun Chandhokot. Ezt már a rádió honlapján és a Facebook oldalán is közzétettük, hogy a rajongók is feltehessék kérdéseiket. A teszt végén pedig vendégünk lesz Michael Schumacher, Flavio Briatrore, Niki Lauda, Peter Sauber és Eric Boullier. Hát nagyjából ennyi lenne.
- Fantasztikus lett lányok, gratulálok!
- Köszönjük! - sóhajtottunk fel megkönnyebbülten.
- Remek. Akkor nézzetek szét egy kicsit, vegyétek birtokba a stúdiót! Az iroda felszerelt, van számítógép, nyomtató, internet, minden, ami a munkához kell. Lesz egy-egy céges e-mail címtek is, amin kapcsolatot tarthattok a pilóták menedzsereivel, illetve a meghívandó emberekkel.
- Lássuk, miből élünk! - vigyorodott el Laura, azzal a lányokkal elindultunk, hogy tüzetesebben is szemügyre vegyük a berendezést.
Az iroda volt az utolsó helyiség, ahová benéztem.
- Tetszik? – lépett be Lina.
- Igen. Gyönyörű.
- Akkor javaslom menjünk vissza a hotelbe és pihenjünk, mert holnap jön az őrültekháza.
Csak bólintottam és követtem Linát a kocsihoz, ahol már várt a másik 3 lány és visszahajtottunk a hotelbe, ahol egy hosszúra nyúlt vacsora alatt beszélgettünk. A lift felé menet sem hagytuk abba a fecsegést. Folyamatosan ugrattuk egymást, és viccelődtünk, így sikeresen nekimentem valakinek és seggre csüccsentem. Félve néztem fel a rajtam fekvő emberre és egy gyönyörű szempárral találtam szembe magam. Gyorsan felpattant és engem is felsegített a földről.
- Elnézést, nem figyeltem. Remélem nem esett semmi baja.
- Semmi nem történt. Én is figyelmetlen voltam - makogtam, mivel még mindig a szempár hatása alatt álltam.
- Akkor viszlát – futott el az ismerős idegen pár másodperc csönd után, amit a lányok természetesen végigrötyögtek.
Mindannyian a mi szobánkba mentünk, ahol úgy dőltem az ágyamra, mint egy szerelmes tinilány. Az a szempár annyira megbabonázott, hogy nem is érzékeltem a körülöttem folyó beszélgetést, csak amikor egy párna talált el. Ebből következett a párnacsata, aminek végére érve mind az öten nevetve hulltunk az ágyra.
- Mi van Solya, csak nem eltalált Ámor nyila? – ugratott Noncsi.
- Nem – nyújtottam rá a nyelvem – De a szemei gyönyörűek – álmodoztam.
- Inkább hagyjuk magára a csajszit, had álmodozzon – folytatta Lau.
- Jó éjszakát – köszöntek el.
- Nektek is!
Még pár percig feküdtem, majd egy gyors tusolás után nyugovóra tértem. Ki tudja mikor alszom legközelebb?
2011. február 9.
Száguldás az éterben
3. fejezet
A negyedik negyed is megérkezik
Fázósan húztam össze a dzsekimen a zipzárt, még arra a kis időre is, amíg a párizsi Charles de Gaulle repülőterén kerítek magamnak egy taxit. Teljesen természetes módon már Budapesten is késve indult el a járatom, itt a csomagomat keverték el és az egyetlen fellelhető szabad taxit is most vitte el előlem egy pokolba kívánt honfitársam.
Mindegy. Végül is, csak életem egyik legfontosabb találkozójáról fogok késni. Mit számít ez? De talán a következő taxival szerencsém lesz. Éppen megérkezett egy, utasaival a repülőtérre, én pedig hirtelen beugrottam a hátsó ülésre – természetesen az ellenkező ajtón, amin az utasok kiszálltak.
A sofőr először kissé meghökkent képet vágott, de ahogy pillantása a térdeimen felcsúszó szoknyámra illetve lábamra tévedt, hatalmas vigyor terült el az arcán. Majd puhán gázt adott. Szerencsére az előbbi fuvar alanyai már kivették a cuccaikat a csomagtartóból.
- Hová parancsolja? – kérdezte fülig érő szájjal a sofőröm.
- A Plaza Athenee-be, legyen szíves. – válaszoltam franciául, amin kissé meglepődött, tekintve, hogy angolul tette fel a kérdést. Hát, megnyugtató a tudat, hogy még én is tudok meglepetést okozni.
Miután tisztáztuk a célállomást, az ablakra tapasztottam a szememet és le sem vettem a tekintetemet a kinti világról. Odakint sűrű pelyhekben szállingózott a hó, puhán befedve a járdákat, az úttestet, padokat, az egész csodaszép külvilágot. A szálloda felé vezető úton híresebbnél híresebb épületek előtt haladtunk el, gyönyörűen feldíszített körutakon. Szinte fel sem fogtam, hogy mit látok.
Igazából a gondolataim máshol jártak. Azon merengtem, hogy hogy a fenében kerülhettem én ide? 24 éves vagyok és Magyarországról származom. Az egyetemet két éve végeztem el, reklám-marketing szakon, némi kommunikációs beütéssel. Azóta nem igazán találtam meg a számításomat egyik munkahelyemen sem.
Legvégül egy telekommunikációval foglalkozó cég telefonos ügyfélszolgálatán kötöttem ki és nagyon, de nagyon nem akartam ott megöregedni. Úgy éreztem, hogy az nem igazán az én világom és nem is azért koptattam az iskolapadot olyan sokáig, nem azért tanultam éjjel-nappal, hogy ott végezzem. Nem véletlenül beszélek 7 nyelven.
Többre vágytam. Utazni, új emberekkel ismerkedni. Egy olyan állást szerettem volna, ahol kiélhetem a kreativitásomat, hasznosíthatom a tanultakat. És egyszer csak, 2010 novemberében ott volt előttem, egy angol oldalon, álmaim hirdetése.
A Forma-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone a 2011-es évadtól ismét nagy fába vágta fejszéjét. Egy állandó rádiós stábot szeretett volna létrehozni, ami tesztről-tesztre, futamról-futamra követi a Forma-1 mezőnyét a világ összes sarkába. Egy dinamikus csapatot szeretett volna érdekes és figyelemfelkeltő – magyarul hatalmas tömegeket vonzó, ezáltal még több bevételt kreáló – riportokat, nagyon jó zenéket és egy kis változatosságot az F1 amúgy sem unalmas világába.
Amikor először olvastam a hirdetést, emlékszem, hatalmas mosolyra húztam a számat. Arra gondoltam, hogy az öreg jó dolgában már tényleg nem tudja, hogy mit csinál. De azután megakadt a szemem az egyik álláslehetőségen, amit elsősorban fiatal, de kreatív szakembereknek kínált fel. Reklám-marketing menedzser.
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy benyújtsam-e a pályázatomat. Természetesen egy szimpla önéletrajz már nem volt elég. Mellékelni kellett egy saját tervezésű posztert, néhány kreatív ötletet kifejtve, amivel a hallgatottságot és a népszerűséget növelhetnénk, és jó pár „marketing anyagot”. De belevágtam és most, hogy itt vagyok, nem bántam meg.
Amíg visszagondoltam erre az időszakra, eszembe jutott, hogy pár nap és itt van a Karácsony. Ennél az állásnál nagyszerűbb ajándékot el sem tudnék képzelni magamnak. Mire végére értem a gondolatnak, megérkeztünk a szállodához.
A londiner egyből ott termett, kinyitotta a taxiajtót, kivette a bőröndömet a hátsó ülésről, ahová bevágtam és bekísért a recepcióra. Sietve előkotortam a táskámból a kis cetlit, amire felírtam, hogy kit is kell keresnem. Gyorsan elintéztem a bejelentkezést, felvitettem a csomagjaimat a szobába, majd megérdeklődtem, hogy közvetlen főnökömet, Catalina Ascarit hol találom.
- A 404-es lakosztályban. – mosolygott rám a recepciós hölgy és a kívánságaimnak megfelelően átadta a szobakulcsomat, a bőröndömet felküldette a szobámba, én pedig végre valahára elindulhattam a találkozó színhelyére.
A liftben már egészen nagy görcsbe rándult a gyomrom, a tenyerem is némileg izzadni kezdett, nagyon izgultam. Végül kiszálltam a felvonóból a megfelelő emeleten és a 404-es lakosztályhoz sétáltam. Bekopogtam az ajtón és az néhány másodperc alatt fel is tárult előttem. Egy kb. 25-26 éves nő nyitott ajtót és mosolygott rám barátságosan. Ahogy láttam még három lány volt rajta kívül a szobában. Most már biztos, hogy jó helyen járok.
- Jó napot kívánok! Noémi Kovács vagyok! – mutatkoztam be, miközben az előttem álló nő a kezét nyújtotta.
- Szia! Nyugodtan tegezz. Catalina – röviden csak Lina – Ascari vagyok! Örülök, hogy megérkeztél! – mosolygott rám kedvesen.
- Elnézést a késésért! A gépem… - kezdtem mentegetőzni, de leintett.
- Tudom, már a telefonban is mondtad. Nem tehetsz róla. Fáradj beljebb. – invitált be a lakosztályba, majd becsukta mögöttem az ajtót. Kissé megszeppenve néztem a többiekre, jövendőbeli munkatársaimra.
Ahogy az egyik lányra néztem, kis meglepetés suhant át az én arcomon és az övén is. Odasétáltam hármójukhoz és bemutatkoztam mindenkinek.
- Noémi Kovács, de inkább csak Noncsi! – mosolyogtam rájuk.
- Szia! Esperenza Villar vagyok!
- Én pedig Laura Olivera! – nevetett rám egy másik spanyol lány is.
- Akkor már csak én vagyok hátra. – kuncogott a harmadik munkatárs jelölt. – Orsolya Fábián. A taxitolvaj. – vigyorodott el, mire én is elnevettem magam. A többiek kissé értetlenül bámultak ránk, ezért felvilágosítottuk őket a reptéren történtekről. – Szóval, te is magyar vagy. – fordult felém.
- Igen. Egészen érdekesen alakulnak a dolgok. – morfondíroztam hangosan. – 2 spanyol és 2 magyar lány. Mind a két nemzet elég szenvedélyes természet, szóval biztos, hogy igen érdekes munka elé nézünk. – kissé elnevettük magunkat. Ahogy gyorsan felmértem a helyzetet, egész jó kis társaság gyűlt itt össze.
- Ebben igazatok van. – mosolygott ránk Lina. – Gyertek át velem kérlek egy másik szobába, bemutatom, hogy mire is gondoltunk, mi lesz pontosan a feladatotok. – átmentünk a főnökasszony vezényletével egy kisebb szobába, olyan irodaféle lehetett. Kényelmesen helyet foglaltunk mindannyian, addig pedig Lina beüzemelte a projektort. – Nos, mint tudjátok az egész Száguldó Cirkusz atyja volt ennek a rádiónak az ötletgazdája. Vázolnám, hogy mi lesz a dolgotok. Utaztok minden egyes futamra, tesztre, esetleg néhány csapat pr eseményeire is, mint például fotózásokra, bemutatókra meg ilyenek. Egyszóval mindenhova, ahol a Forma-1 beteszi a lábát. Az a cél, hogy minél érdekesebb riportokat készítsetek a pilótákkal, csapatfőnökökkel és más prominens F1-es személyiségekkel. Nem az az elvárás, hogy mindig a nagy halakra utazzatok, nyugodtan lehet a viszonylag „névtelenebb” pilótákkal is beszélgetni. De azért néha-néha nem ártana egy-egy „fontosabb” személy is. A témákat illetően egyelőre szabadkezet kaptok, ha valami nem fér bele a rádió koncepciójába, arról időben szólni fogok. Eddig érthető? – mindannyian bólogattunk, hogy értjük a csíziót. A kivetítővásznon eközben megjelentek szép sorban a „cég” hierarchikus felépítése, rólunk 1-1 kép és felsorolva, hogy ki miért lesz felelős a rádió életében. – Ti lesztek az utazó stáb. Ez azt jelenti, hogy lesz majd itt Párizsban egy központ, ahol majd a pályán megszerzett riportokat fogják újra leadni, elemezgetni, esetleg vendégeket hívni, ez még nincs teljesen letisztázva. Nektek a pályán külön Home-otok lesz, persze nem valami nagy, de legalább nem kell valamelyik csapathoz bekuncsorogni.
- Ez tetszik! – mormogta Esperanza a „bajsza alatt”. Mindannyian elvigyorodtunk, majd Lina folytatta.
- Akkor most ismertetném a feladatokat. Solya lesz a programigazgató. Ez azt jelenti Orsi, hogy a te feladatod lesz majd a minél érdekesebb és változatosabb program összeállítása, mind zenei téren, mind pedig a riportoknál, interjúknál. Közted és Esperanza között szoros együttműködést várok, mivel ő lesz a zenei és hírszerkesztő. Dugjátok majd össze a fejeteket és próbáljatok meg minél kreatívabbak lenni. Laura, te vagy a műsorvezető és a riporter. Noncsi feladata lesz – természetesen Solyával és Esperanzaval való egyeztetés után – leszervezni neked az interjúalanyokat, de ha nyitott szemmel jársz-kelsz a Paddockban, hotelekben és rendezvényeken, te is nyugodtan leszervezhetsz pár riportot, esetleg helyben meginterjúvolhatod az embereket. Tudom, hogy a rádiós élő műsor 3 napig fog tartani egy versenyhétvége alatt, mégpedig 0-24 óráig, így tőled sem lehet elvárni, hogy mindig készenlétben állj. Így lányok, néha-néha nektek is le kell bonyolítanotok pár műsort illetve interjút. Noncsi. Tőled pedig azt várom, hogy minél sikeresebben szervezd meg az interjúkat és érd el, hogy komolyan vegyenek benneteket az F1-es berkeken belül. Sokan hitetlenkednek és a hátuk közepére sem kívánnak minket, így ez elég nagy feladat lesz. Ezen kívül érd el, hogy a rádió minél nagyobb publicitást kapjon, esetleg ha a fenntartáshoz 1-2 szponzort is szerzel, az sem baj. Valamint minél szélesebb körben kell hallgatókat nyerni, nem csak az adott országban, ahol éppen a verseny zajlik, hanem az egész világon. – mutatott Lina az utolsó diára, amin a célkitűzések voltak felsorolva. Majd kikapcsolta a kivetítőt. – Ennyi lenne. Tudom, hogy ez elég keményen hangzik, de gondoljatok arra, hogy egyikőtök sem lenne itt, ha nem találtuk volna úgy, hogy képesek vagytok elvégezni ezt a feladatot. Hűha, a megszeppent arcokból ítélve, kellően sokkoltam a társaságot. Gyertek, nyújtóztassuk ki a tagjainkat és menjünk le ebédelni. Utána pedig visszajövünk ide és kicsit tovább oldjuk a hangulatot. – intett fejével egy igencsak ismerős tárgy felé.
- Póker! – vigyorogtam, mint a vadalma.
- Szeretsz játszani? – érdeklődte meg Laura nevetve.
- Imádok. – bólintottam.
- Most igazán megnyugtattál. – mondta Lina, majd úgy tett, mintha izzadságcseppeket törölt volna le a homlokáról. – Na, induljunk! A magam részéről farkaséhes vagyok.
Egy nagyon kellemes ebédet fogyasztottunk el a hotel éttermében. Rengeteget beszélgettünk az ételek fölött, próbáltuk minél jobban megismerni egymást. Mire vége lett az étkezésnek, úgy éreztem, hogy egy roppant jó kis csapat tagja lettem. Erre az volt a legjobb bizonyíték, hogy magunkat már csak úgy neveztük: Zizi FM.
Lina is nagyon sokat nevetett velünk, egyáltalán nem látszott egy házsártos főnöknek. Eddig a munkával kapcsolatban csupa pozitív benyomásom támadt, a hatalmas elvárások ellenére is. Ebéd után visszamentünk Lina szobájába, lejátszottunk pár parti pókert. Épp az egyik játszma közepén tartottunk, amikor maga Bernie Ecclestone is betoppant közénk. Itt egy jó órára abbamaradt a játék, hiszen az öregúr is elmondta a maga terjengős módján azt, amit Lina kb. negyed óra alatt lezavart nekünk.
De nem baj, megilletődötten hallgattuk a Felséges Nagypapit. Majd csodálkozva vettük észre, ahogy kibontakozik a zakójából és ingujját felgyűrve, csatlakozik a pókerpartihoz. Mélységes bánatomra, kenterbe vert mindannyiunkat.
A negyedik negyed is megérkezik
Fázósan húztam össze a dzsekimen a zipzárt, még arra a kis időre is, amíg a párizsi Charles de Gaulle repülőterén kerítek magamnak egy taxit. Teljesen természetes módon már Budapesten is késve indult el a járatom, itt a csomagomat keverték el és az egyetlen fellelhető szabad taxit is most vitte el előlem egy pokolba kívánt honfitársam.
Mindegy. Végül is, csak életem egyik legfontosabb találkozójáról fogok késni. Mit számít ez? De talán a következő taxival szerencsém lesz. Éppen megérkezett egy, utasaival a repülőtérre, én pedig hirtelen beugrottam a hátsó ülésre – természetesen az ellenkező ajtón, amin az utasok kiszálltak.
A sofőr először kissé meghökkent képet vágott, de ahogy pillantása a térdeimen felcsúszó szoknyámra illetve lábamra tévedt, hatalmas vigyor terült el az arcán. Majd puhán gázt adott. Szerencsére az előbbi fuvar alanyai már kivették a cuccaikat a csomagtartóból.
- Hová parancsolja? – kérdezte fülig érő szájjal a sofőröm.
- A Plaza Athenee-be, legyen szíves. – válaszoltam franciául, amin kissé meglepődött, tekintve, hogy angolul tette fel a kérdést. Hát, megnyugtató a tudat, hogy még én is tudok meglepetést okozni.
Miután tisztáztuk a célállomást, az ablakra tapasztottam a szememet és le sem vettem a tekintetemet a kinti világról. Odakint sűrű pelyhekben szállingózott a hó, puhán befedve a járdákat, az úttestet, padokat, az egész csodaszép külvilágot. A szálloda felé vezető úton híresebbnél híresebb épületek előtt haladtunk el, gyönyörűen feldíszített körutakon. Szinte fel sem fogtam, hogy mit látok.
Igazából a gondolataim máshol jártak. Azon merengtem, hogy hogy a fenében kerülhettem én ide? 24 éves vagyok és Magyarországról származom. Az egyetemet két éve végeztem el, reklám-marketing szakon, némi kommunikációs beütéssel. Azóta nem igazán találtam meg a számításomat egyik munkahelyemen sem.
Legvégül egy telekommunikációval foglalkozó cég telefonos ügyfélszolgálatán kötöttem ki és nagyon, de nagyon nem akartam ott megöregedni. Úgy éreztem, hogy az nem igazán az én világom és nem is azért koptattam az iskolapadot olyan sokáig, nem azért tanultam éjjel-nappal, hogy ott végezzem. Nem véletlenül beszélek 7 nyelven.
Többre vágytam. Utazni, új emberekkel ismerkedni. Egy olyan állást szerettem volna, ahol kiélhetem a kreativitásomat, hasznosíthatom a tanultakat. És egyszer csak, 2010 novemberében ott volt előttem, egy angol oldalon, álmaim hirdetése.
A Forma-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone a 2011-es évadtól ismét nagy fába vágta fejszéjét. Egy állandó rádiós stábot szeretett volna létrehozni, ami tesztről-tesztre, futamról-futamra követi a Forma-1 mezőnyét a világ összes sarkába. Egy dinamikus csapatot szeretett volna érdekes és figyelemfelkeltő – magyarul hatalmas tömegeket vonzó, ezáltal még több bevételt kreáló – riportokat, nagyon jó zenéket és egy kis változatosságot az F1 amúgy sem unalmas világába.
Amikor először olvastam a hirdetést, emlékszem, hatalmas mosolyra húztam a számat. Arra gondoltam, hogy az öreg jó dolgában már tényleg nem tudja, hogy mit csinál. De azután megakadt a szemem az egyik álláslehetőségen, amit elsősorban fiatal, de kreatív szakembereknek kínált fel. Reklám-marketing menedzser.
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy benyújtsam-e a pályázatomat. Természetesen egy szimpla önéletrajz már nem volt elég. Mellékelni kellett egy saját tervezésű posztert, néhány kreatív ötletet kifejtve, amivel a hallgatottságot és a népszerűséget növelhetnénk, és jó pár „marketing anyagot”. De belevágtam és most, hogy itt vagyok, nem bántam meg.
Amíg visszagondoltam erre az időszakra, eszembe jutott, hogy pár nap és itt van a Karácsony. Ennél az állásnál nagyszerűbb ajándékot el sem tudnék képzelni magamnak. Mire végére értem a gondolatnak, megérkeztünk a szállodához.
A londiner egyből ott termett, kinyitotta a taxiajtót, kivette a bőröndömet a hátsó ülésről, ahová bevágtam és bekísért a recepcióra. Sietve előkotortam a táskámból a kis cetlit, amire felírtam, hogy kit is kell keresnem. Gyorsan elintéztem a bejelentkezést, felvitettem a csomagjaimat a szobába, majd megérdeklődtem, hogy közvetlen főnökömet, Catalina Ascarit hol találom.
- A 404-es lakosztályban. – mosolygott rám a recepciós hölgy és a kívánságaimnak megfelelően átadta a szobakulcsomat, a bőröndömet felküldette a szobámba, én pedig végre valahára elindulhattam a találkozó színhelyére.
A liftben már egészen nagy görcsbe rándult a gyomrom, a tenyerem is némileg izzadni kezdett, nagyon izgultam. Végül kiszálltam a felvonóból a megfelelő emeleten és a 404-es lakosztályhoz sétáltam. Bekopogtam az ajtón és az néhány másodperc alatt fel is tárult előttem. Egy kb. 25-26 éves nő nyitott ajtót és mosolygott rám barátságosan. Ahogy láttam még három lány volt rajta kívül a szobában. Most már biztos, hogy jó helyen járok.
- Jó napot kívánok! Noémi Kovács vagyok! – mutatkoztam be, miközben az előttem álló nő a kezét nyújtotta.
- Szia! Nyugodtan tegezz. Catalina – röviden csak Lina – Ascari vagyok! Örülök, hogy megérkeztél! – mosolygott rám kedvesen.
- Elnézést a késésért! A gépem… - kezdtem mentegetőzni, de leintett.
- Tudom, már a telefonban is mondtad. Nem tehetsz róla. Fáradj beljebb. – invitált be a lakosztályba, majd becsukta mögöttem az ajtót. Kissé megszeppenve néztem a többiekre, jövendőbeli munkatársaimra.
Ahogy az egyik lányra néztem, kis meglepetés suhant át az én arcomon és az övén is. Odasétáltam hármójukhoz és bemutatkoztam mindenkinek.
- Noémi Kovács, de inkább csak Noncsi! – mosolyogtam rájuk.
- Szia! Esperenza Villar vagyok!
- Én pedig Laura Olivera! – nevetett rám egy másik spanyol lány is.
- Akkor már csak én vagyok hátra. – kuncogott a harmadik munkatárs jelölt. – Orsolya Fábián. A taxitolvaj. – vigyorodott el, mire én is elnevettem magam. A többiek kissé értetlenül bámultak ránk, ezért felvilágosítottuk őket a reptéren történtekről. – Szóval, te is magyar vagy. – fordult felém.
- Igen. Egészen érdekesen alakulnak a dolgok. – morfondíroztam hangosan. – 2 spanyol és 2 magyar lány. Mind a két nemzet elég szenvedélyes természet, szóval biztos, hogy igen érdekes munka elé nézünk. – kissé elnevettük magunkat. Ahogy gyorsan felmértem a helyzetet, egész jó kis társaság gyűlt itt össze.
- Ebben igazatok van. – mosolygott ránk Lina. – Gyertek át velem kérlek egy másik szobába, bemutatom, hogy mire is gondoltunk, mi lesz pontosan a feladatotok. – átmentünk a főnökasszony vezényletével egy kisebb szobába, olyan irodaféle lehetett. Kényelmesen helyet foglaltunk mindannyian, addig pedig Lina beüzemelte a projektort. – Nos, mint tudjátok az egész Száguldó Cirkusz atyja volt ennek a rádiónak az ötletgazdája. Vázolnám, hogy mi lesz a dolgotok. Utaztok minden egyes futamra, tesztre, esetleg néhány csapat pr eseményeire is, mint például fotózásokra, bemutatókra meg ilyenek. Egyszóval mindenhova, ahol a Forma-1 beteszi a lábát. Az a cél, hogy minél érdekesebb riportokat készítsetek a pilótákkal, csapatfőnökökkel és más prominens F1-es személyiségekkel. Nem az az elvárás, hogy mindig a nagy halakra utazzatok, nyugodtan lehet a viszonylag „névtelenebb” pilótákkal is beszélgetni. De azért néha-néha nem ártana egy-egy „fontosabb” személy is. A témákat illetően egyelőre szabadkezet kaptok, ha valami nem fér bele a rádió koncepciójába, arról időben szólni fogok. Eddig érthető? – mindannyian bólogattunk, hogy értjük a csíziót. A kivetítővásznon eközben megjelentek szép sorban a „cég” hierarchikus felépítése, rólunk 1-1 kép és felsorolva, hogy ki miért lesz felelős a rádió életében. – Ti lesztek az utazó stáb. Ez azt jelenti, hogy lesz majd itt Párizsban egy központ, ahol majd a pályán megszerzett riportokat fogják újra leadni, elemezgetni, esetleg vendégeket hívni, ez még nincs teljesen letisztázva. Nektek a pályán külön Home-otok lesz, persze nem valami nagy, de legalább nem kell valamelyik csapathoz bekuncsorogni.
- Ez tetszik! – mormogta Esperanza a „bajsza alatt”. Mindannyian elvigyorodtunk, majd Lina folytatta.
- Akkor most ismertetném a feladatokat. Solya lesz a programigazgató. Ez azt jelenti Orsi, hogy a te feladatod lesz majd a minél érdekesebb és változatosabb program összeállítása, mind zenei téren, mind pedig a riportoknál, interjúknál. Közted és Esperanza között szoros együttműködést várok, mivel ő lesz a zenei és hírszerkesztő. Dugjátok majd össze a fejeteket és próbáljatok meg minél kreatívabbak lenni. Laura, te vagy a műsorvezető és a riporter. Noncsi feladata lesz – természetesen Solyával és Esperanzaval való egyeztetés után – leszervezni neked az interjúalanyokat, de ha nyitott szemmel jársz-kelsz a Paddockban, hotelekben és rendezvényeken, te is nyugodtan leszervezhetsz pár riportot, esetleg helyben meginterjúvolhatod az embereket. Tudom, hogy a rádiós élő műsor 3 napig fog tartani egy versenyhétvége alatt, mégpedig 0-24 óráig, így tőled sem lehet elvárni, hogy mindig készenlétben állj. Így lányok, néha-néha nektek is le kell bonyolítanotok pár műsort illetve interjút. Noncsi. Tőled pedig azt várom, hogy minél sikeresebben szervezd meg az interjúkat és érd el, hogy komolyan vegyenek benneteket az F1-es berkeken belül. Sokan hitetlenkednek és a hátuk közepére sem kívánnak minket, így ez elég nagy feladat lesz. Ezen kívül érd el, hogy a rádió minél nagyobb publicitást kapjon, esetleg ha a fenntartáshoz 1-2 szponzort is szerzel, az sem baj. Valamint minél szélesebb körben kell hallgatókat nyerni, nem csak az adott országban, ahol éppen a verseny zajlik, hanem az egész világon. – mutatott Lina az utolsó diára, amin a célkitűzések voltak felsorolva. Majd kikapcsolta a kivetítőt. – Ennyi lenne. Tudom, hogy ez elég keményen hangzik, de gondoljatok arra, hogy egyikőtök sem lenne itt, ha nem találtuk volna úgy, hogy képesek vagytok elvégezni ezt a feladatot. Hűha, a megszeppent arcokból ítélve, kellően sokkoltam a társaságot. Gyertek, nyújtóztassuk ki a tagjainkat és menjünk le ebédelni. Utána pedig visszajövünk ide és kicsit tovább oldjuk a hangulatot. – intett fejével egy igencsak ismerős tárgy felé.
- Póker! – vigyorogtam, mint a vadalma.
- Szeretsz játszani? – érdeklődte meg Laura nevetve.
- Imádok. – bólintottam.
- Most igazán megnyugtattál. – mondta Lina, majd úgy tett, mintha izzadságcseppeket törölt volna le a homlokáról. – Na, induljunk! A magam részéről farkaséhes vagyok.
Egy nagyon kellemes ebédet fogyasztottunk el a hotel éttermében. Rengeteget beszélgettünk az ételek fölött, próbáltuk minél jobban megismerni egymást. Mire vége lett az étkezésnek, úgy éreztem, hogy egy roppant jó kis csapat tagja lettem. Erre az volt a legjobb bizonyíték, hogy magunkat már csak úgy neveztük: Zizi FM.
Lina is nagyon sokat nevetett velünk, egyáltalán nem látszott egy házsártos főnöknek. Eddig a munkával kapcsolatban csupa pozitív benyomásom támadt, a hatalmas elvárások ellenére is. Ebéd után visszamentünk Lina szobájába, lejátszottunk pár parti pókert. Épp az egyik játszma közepén tartottunk, amikor maga Bernie Ecclestone is betoppant közénk. Itt egy jó órára abbamaradt a játék, hiszen az öregúr is elmondta a maga terjengős módján azt, amit Lina kb. negyed óra alatt lezavart nekünk.
De nem baj, megilletődötten hallgattuk a Felséges Nagypapit. Majd csodálkozva vettük észre, ahogy kibontakozik a zakójából és ingujját felgyűrve, csatlakozik a pókerpartihoz. Mélységes bánatomra, kenterbe vert mindannyiunkat.
2011. február 8.
Száguldás az éterben
2. fejezet
Eközben Párizs forgatagában..
Vidám és meglehetősen izgatott hangulatban léptem ki végre a párizsi Charles De Gaulle reptérről. Több dolog is segített eme hangulat létrejöttében. Az egyik talán az én kis „őrültségem”. Imádom a reptereket! Imádok repülővel utazni! És most juthattam életemben először el Franciaország legforgalmasabb repterére, mondanom sem kell, hatalmas élmény volt számomra!
Nah, de még mielőtt nekikezdenék újra a reptér jelentőségén rágódni, úgy döntöttem fogok egy taxit. Már csak az kéne, hogy elkéssek a találkozóról, ami miatt ideutaztam!
Egy épp ekkor leálló taxit szemeltem ki. Sietős léptekkel le is foglaltam magamnak, megkaparintva a későn érkező utastársak elől.Így jártak.
Egy fiatal, macsós kinézető francia sofőrrel volt szerencsém a hotelbe vezető utat megtenni. A bőröndöm mosolyogva rakta be a kocsi csomagtartójába, majd kezét dörzsölve pattant be a vezető ülésbe.
- Merre lesz Madame? – igazította meg a sapkáját.
- A Plaza Athenee-be kérem! – sóhajtottam egy hatalmasat és mint a matricák, az ablakra tapadtam. – Annyira csodálatos ez a város!
- Oui, oui! Párizs a világ egyik legszebb városa! Én mióta csak élek… - kezdett bele drága sofőröm a mesélésbe, de engem mindez most nem kötött le. Sokkal inkább a havas utcákat jutalmaztam figyelmemmel, gondolataim pedig valamerre, egészen másfele terelődtek.
Laura Oliveranak hívnak és 22 éves vagyok. Sok-sok évvel ezelőtt, február 26.-án, Sevilla-ban, Spanyolországban láttam meg a napvilágot. Tanulmányaimmal ebben az évben végeztem média szakon. Büszkén vallom magam riporternek, bár sokat kell még tanulnom. A nagypapám Spanyolország egyik leghíresebb újságánál, a MARCA-nál dolgozott hosszú éveken át. Idén nyugdíjba vonult, de neki hála, olyan lehetőséget kaptam, amiről egész eddigi életemben álmodoztam.
Bernie Ecclestone, akit Formula 1-es berkekben mindenki nagyon jól ismer, a 2011-es évadtól egy rádiót szeretne létrehozni, mely a tesztektől egészen a futamokig, mindenhol ott van, ahol az F1. Amikor először hallottam erről az egészről úgy gondoltam, hogy Bernie már megint nem bír elülni a rengeteg pénzén. Bizonyára már a befutott riportereket, műsorvezetőket várja és majd valami unalmas dolog lesz az egész. Igazságtalannak gondoltam, hogy a fiataloknak nincs lehetőségük egy ilyen izgalmas munkához. Nagypapám noszogatása kellett, hogy jobban utánanézzek. Amikor számomra is világossá vált, hogy egy dinamikus csapatot szeretett volna érdekes riportokkal és az első szempontok között szerepelt a fiatalság és a kreativitás… Eldöntöttem, hogy ez az állás kell nekem!
Most pedig itt vagyok a találkozóra sietve!
- Nos, meg is érkeztünk hölgyem. Remélem élvezte az én kis Párizsi beszámolómat! – szállt ki a sofőr lelkesen. Követtem példáját és egy kisebb nyújtózást követően átvettem csomagjaim.
- Köszönöm. Hm, felettébb szórakoztató és élvezetes volt. További szép napot.
Egy londiner sietett elém és átvette a csomagjaimat. A bejelentkezés hamar megvolt, s ahogy lepakoltam a szobámban, megérdeklődtem újdonsült főnököm szobáját merre találom. Izgatottan kopogtam az ajtón, ami szinte azonnal nyílt is.
- Jó napot kívánok! Laura Olivera vagyok!
- Szia. Catalina Ascari vagyok, de szólíts csak Linanak. Milyen utad volt? – invitált beljebb.
- Remek. Minden probléma nélkül megérkeztem. – feleltem mosolyogva, majd a szobában észrevettem még egy leányzót. – Laura Olivera. Örvendek a találkozásnak.
- Esperanza Villar. Én is, viszont.
Mint kiderült, Esperanza lesz az egyik munkatársam a rádiónál. A másik két lányra még várnunk kellett. Reméltem, hogy egy kellemes és vidám kis társaság része lehetek, és emellett az izgalmas munka mellett új barátokra tehetek szert.. Nem csalódtam, hamarosan kopogtattak.
Charles de Gaulle, ismét..
Gyomorideggel szálltam be egy taxi-ba a párizsi repülőtér előtt és kértem meg a sofőrt, hogy fuvarozzon a Plaza Athenee-be. Már így is késésben voltam, mert a gépem késve szállt fel. Az ablakra tapadva kezdtem el azon gondolkozni, hogy milyen hihetetlen, hogy itt vagyok Párizsban, ebben a gyönyörű városban. Álmomban se gondoltam volna, hogy valaha is eljutok oda, főleg hogy egy olyan munka ügyében amire egész életemben vágytam. De hogy ki is vagyok én? A nevem Fábián Orsolya és 23 éves vagyok. 1987. szeptember 10-én láttam meg a napvilágot Magyarország fővárosában, Budapesten. Középiskolai éveimet egy gimnáziumba töltöttem, majd meglepő módon nem Pesten végeztem el a felsőoktatást, hanem a Szegedi Tudományegyetemen, anglisztika szakon. Amióta az eszemet tudom imádom a Forma 1-et és mindig is ott szerettem volna dolgozni,de matekból nem vagyok valami jó. Így a mérnökség kilőve, ahogy az is, hogy pilóta legyek. Tehát kitaláltam, hogy sajtós szeretnék lenni, de hát nem teljesen azt végeztem el az egyetemen, hanem az előbb említett anglisztikát. Amiért mégis itt vagyok, az pedig nem más, mint Bernie Ecclestone legújabb hajmeresztő ötlete, miszerint egy rádiót szeretne működtetni a tesztek és a futam hétvégék alatt. Amikor megláttam a hirdetést és hogy programtervezőt is keresnek, hezitálás nélkül elkezdtem dolgozni, ugyanis egy futamhétvége programtervezetét kellett mellékelni az önéletrajzhoz. Elküldtem a jelentkezést és amikor 1,5 hét után sem válaszoltak, már majdnem letettem az állásról. Azonban egyszer csak megszólalt a telefon és Catalina Ascari, a rádió elnöke közölte velem, hogy enyém az állás és szeretné, ha december 17-én, vagyis a mai napon, ide utaznék. Madarat lehetett volna velem fogatni, annyira boldog voltam, de egyben meg is ijedtem. Teljesen idegen környezet, idegen emberek, ráadásul olyanok akiknek 2 hetente szurkolok a TV előtt. És most találkozni fogok velük? Teljesen egyedül leszek és még csak most végeztem el az egyetemet. Hogy fogok egyedül boldogulni abban a hatalmas világban? Reménykedek benne, hogy a másik 3 lány, akik a rádiós csapat tagjai rendesek lesznek és jól fogunk tudni együtt dolgozni. Nagy elmélkedésem közben észre sem vettem, hogy megérkeztünk, így gyorsan kifizettem a taxist és a bőröndöm magam után húzva indultam be a hotelbe. A recepción megkérdeztem melyik szobában találom Catalina Ascarit, majd arra felé vettem az irányt. Az ajtóhoz érve gyorsan bekopogtam, mielőtt az elfutás gyanúja akár eszembe is juthatott volna. Egy fiatal, mosolygós nő nyitott ajtót.
- Szia. Catalina Ascari vagyok – invitált beljebb, ahol felfedezni véltem 2 másik lányt is.
- Sziasztok. Orsolya Fábián vagyok. Elnézést kérek a késésért.
- Semmi baj. Gyere bemutatlak a munkatársaidnak.
Megtudtam, hogy mind a két leányzó spanyol, személy szerint Esperanza Villar és Laura Olivera. A negyedik lányra se kellett sokat várni, ugyanis, ahogy bemutatkoztunk egymásnak, ő is megérkezett.
Eközben Párizs forgatagában..
Vidám és meglehetősen izgatott hangulatban léptem ki végre a párizsi Charles De Gaulle reptérről. Több dolog is segített eme hangulat létrejöttében. Az egyik talán az én kis „őrültségem”. Imádom a reptereket! Imádok repülővel utazni! És most juthattam életemben először el Franciaország legforgalmasabb repterére, mondanom sem kell, hatalmas élmény volt számomra!
Nah, de még mielőtt nekikezdenék újra a reptér jelentőségén rágódni, úgy döntöttem fogok egy taxit. Már csak az kéne, hogy elkéssek a találkozóról, ami miatt ideutaztam!
Egy épp ekkor leálló taxit szemeltem ki. Sietős léptekkel le is foglaltam magamnak, megkaparintva a későn érkező utastársak elől.Így jártak.
Egy fiatal, macsós kinézető francia sofőrrel volt szerencsém a hotelbe vezető utat megtenni. A bőröndöm mosolyogva rakta be a kocsi csomagtartójába, majd kezét dörzsölve pattant be a vezető ülésbe.
- Merre lesz Madame? – igazította meg a sapkáját.
- A Plaza Athenee-be kérem! – sóhajtottam egy hatalmasat és mint a matricák, az ablakra tapadtam. – Annyira csodálatos ez a város!
- Oui, oui! Párizs a világ egyik legszebb városa! Én mióta csak élek… - kezdett bele drága sofőröm a mesélésbe, de engem mindez most nem kötött le. Sokkal inkább a havas utcákat jutalmaztam figyelmemmel, gondolataim pedig valamerre, egészen másfele terelődtek.
Laura Oliveranak hívnak és 22 éves vagyok. Sok-sok évvel ezelőtt, február 26.-án, Sevilla-ban, Spanyolországban láttam meg a napvilágot. Tanulmányaimmal ebben az évben végeztem média szakon. Büszkén vallom magam riporternek, bár sokat kell még tanulnom. A nagypapám Spanyolország egyik leghíresebb újságánál, a MARCA-nál dolgozott hosszú éveken át. Idén nyugdíjba vonult, de neki hála, olyan lehetőséget kaptam, amiről egész eddigi életemben álmodoztam.
Bernie Ecclestone, akit Formula 1-es berkekben mindenki nagyon jól ismer, a 2011-es évadtól egy rádiót szeretne létrehozni, mely a tesztektől egészen a futamokig, mindenhol ott van, ahol az F1. Amikor először hallottam erről az egészről úgy gondoltam, hogy Bernie már megint nem bír elülni a rengeteg pénzén. Bizonyára már a befutott riportereket, műsorvezetőket várja és majd valami unalmas dolog lesz az egész. Igazságtalannak gondoltam, hogy a fiataloknak nincs lehetőségük egy ilyen izgalmas munkához. Nagypapám noszogatása kellett, hogy jobban utánanézzek. Amikor számomra is világossá vált, hogy egy dinamikus csapatot szeretett volna érdekes riportokkal és az első szempontok között szerepelt a fiatalság és a kreativitás… Eldöntöttem, hogy ez az állás kell nekem!
Most pedig itt vagyok a találkozóra sietve!
- Nos, meg is érkeztünk hölgyem. Remélem élvezte az én kis Párizsi beszámolómat! – szállt ki a sofőr lelkesen. Követtem példáját és egy kisebb nyújtózást követően átvettem csomagjaim.
- Köszönöm. Hm, felettébb szórakoztató és élvezetes volt. További szép napot.
Egy londiner sietett elém és átvette a csomagjaimat. A bejelentkezés hamar megvolt, s ahogy lepakoltam a szobámban, megérdeklődtem újdonsült főnököm szobáját merre találom. Izgatottan kopogtam az ajtón, ami szinte azonnal nyílt is.
- Jó napot kívánok! Laura Olivera vagyok!
- Szia. Catalina Ascari vagyok, de szólíts csak Linanak. Milyen utad volt? – invitált beljebb.
- Remek. Minden probléma nélkül megérkeztem. – feleltem mosolyogva, majd a szobában észrevettem még egy leányzót. – Laura Olivera. Örvendek a találkozásnak.
- Esperanza Villar. Én is, viszont.
Mint kiderült, Esperanza lesz az egyik munkatársam a rádiónál. A másik két lányra még várnunk kellett. Reméltem, hogy egy kellemes és vidám kis társaság része lehetek, és emellett az izgalmas munka mellett új barátokra tehetek szert.. Nem csalódtam, hamarosan kopogtattak.
Charles de Gaulle, ismét..
Gyomorideggel szálltam be egy taxi-ba a párizsi repülőtér előtt és kértem meg a sofőrt, hogy fuvarozzon a Plaza Athenee-be. Már így is késésben voltam, mert a gépem késve szállt fel. Az ablakra tapadva kezdtem el azon gondolkozni, hogy milyen hihetetlen, hogy itt vagyok Párizsban, ebben a gyönyörű városban. Álmomban se gondoltam volna, hogy valaha is eljutok oda, főleg hogy egy olyan munka ügyében amire egész életemben vágytam. De hogy ki is vagyok én? A nevem Fábián Orsolya és 23 éves vagyok. 1987. szeptember 10-én láttam meg a napvilágot Magyarország fővárosában, Budapesten. Középiskolai éveimet egy gimnáziumba töltöttem, majd meglepő módon nem Pesten végeztem el a felsőoktatást, hanem a Szegedi Tudományegyetemen, anglisztika szakon. Amióta az eszemet tudom imádom a Forma 1-et és mindig is ott szerettem volna dolgozni,de matekból nem vagyok valami jó. Így a mérnökség kilőve, ahogy az is, hogy pilóta legyek. Tehát kitaláltam, hogy sajtós szeretnék lenni, de hát nem teljesen azt végeztem el az egyetemen, hanem az előbb említett anglisztikát. Amiért mégis itt vagyok, az pedig nem más, mint Bernie Ecclestone legújabb hajmeresztő ötlete, miszerint egy rádiót szeretne működtetni a tesztek és a futam hétvégék alatt. Amikor megláttam a hirdetést és hogy programtervezőt is keresnek, hezitálás nélkül elkezdtem dolgozni, ugyanis egy futamhétvége programtervezetét kellett mellékelni az önéletrajzhoz. Elküldtem a jelentkezést és amikor 1,5 hét után sem válaszoltak, már majdnem letettem az állásról. Azonban egyszer csak megszólalt a telefon és Catalina Ascari, a rádió elnöke közölte velem, hogy enyém az állás és szeretné, ha december 17-én, vagyis a mai napon, ide utaznék. Madarat lehetett volna velem fogatni, annyira boldog voltam, de egyben meg is ijedtem. Teljesen idegen környezet, idegen emberek, ráadásul olyanok akiknek 2 hetente szurkolok a TV előtt. És most találkozni fogok velük? Teljesen egyedül leszek és még csak most végeztem el az egyetemet. Hogy fogok egyedül boldogulni abban a hatalmas világban? Reménykedek benne, hogy a másik 3 lány, akik a rádiós csapat tagjai rendesek lesznek és jól fogunk tudni együtt dolgozni. Nagy elmélkedésem közben észre sem vettem, hogy megérkeztünk, így gyorsan kifizettem a taxist és a bőröndöm magam után húzva indultam be a hotelbe. A recepción megkérdeztem melyik szobában találom Catalina Ascarit, majd arra felé vettem az irányt. Az ajtóhoz érve gyorsan bekopogtam, mielőtt az elfutás gyanúja akár eszembe is juthatott volna. Egy fiatal, mosolygós nő nyitott ajtót.
- Szia. Catalina Ascari vagyok – invitált beljebb, ahol felfedezni véltem 2 másik lányt is.
- Sziasztok. Orsolya Fábián vagyok. Elnézést kérek a késésért.
- Semmi baj. Gyere bemutatlak a munkatársaidnak.
Megtudtam, hogy mind a két leányzó spanyol, személy szerint Esperanza Villar és Laura Olivera. A negyedik lányra se kellett sokat várni, ugyanis, ahogy bemutatkoztunk egymásnak, ő is megérkezett.
Száguldás az éterben
1. fejezet
Lina
A délelőtti órákban érkeztem meg a hotelbe. Átvágtam az impozáns előcsarnokon, és a recepciós pulthoz léptem.
- Üdvözlöm Párizsban, a Plaza Athenee-ben! Miben segíthetek? - öltötte magára a munkaköri leírásban szereplő, melegnek és őszintének szánt, ám rendkívül bárgyúra sikeredett műmosolyt a hölgyemény, aki a pult másik oldalán állt.
- Jó napot! Szobafoglalásom van Catalina Ascari néven.
- Egy pillanat - kezdett el pötyögni a számítógépen. - Meg is van. 404-es lakosztály - intett a londinernek, hogy vegye el a csomagjaimat, majd némi kotorászás után átadta a kulcsot is. - Köszönjük, hogy a Plaza Athenee-t választotta! Reméljük, jól fogja érezni magát nálunk! Ha bármit tehetek önért, csak szóljon! - nyomta a szokásos promószöveget, én pedig úgy döntöttem, szaván fogom.
- Máris tehet - húztam elő a zsebemből egy félbehajtott papírlapot. - Szedjék össze a listán szereplő dolgokat, és hozzák fel a szobámba, kérem.
- Azonnal intézkedem - bólintott serényen.
- Köszönöm - küldtem felé egy mosolyt, majd a lift felé indultam, a böröndömet cipelő hordárfiúval a nyomomban.
Odafent adtam a londinernek némi borravalót, aki minden jót kívánva távozott. A szoba gyönyörű volt, lágy pasztellszínek jellemezték, ami meleg és barátságos légkört teremtett. A lakosztályba lépve a tágas nappaliban találtam magam, amelynek egyik felét egy kényelmesnek látszó ülőgarnitúra foglalt el, a másik felében pedig egy szép abrosszal borított asztal állt, amelyet székek vettek körül. A fal mellett egy kis pult is helyet kapott a mini-bárral: az italok kínálgatták magukat, a poharak pedig csak arra vártak, hogy megtöltsék őket. Három ajtó nyílt a helységből: az első a hatalmas hálószobába vezetett, a második a mellékhelységbe, a harmadik pedig a fürdőszobába.
Nem töltöttem sok időt bámészkodással. Még elő kellett készítenem a terepet, az idő pedig fogytán volt a lányok érkezéséig.
A kabátomat ledobtam az ágyra, felnyitottam a bőröndömet, előszedtem belőle a laptopomat, majd szerzeményemmel a nappaliba mentem.
Mikor a gép bekapcsolt, és keresni kezdtem a ppt-t, amit bemutatok majd a leendő munkatársaimnak, kopogtak. A szobaszervíz volt: máris sikerült összeszedni a listán szereplő eszközöket, így a szoba felszereltsége gazdagabb lett egy projektorral, egy hordozható vetítővászonnal, valamint egy pókerkészlettel.
Felállítottam a vetítővásznat, a gépet pedig összekötöttem a projektorral. Szerencsére nem hátráltatott a technika ördöge, gyorsan sikerült élesíteni a képet. Mikor ezzel megvoltam, a pókerszett dobozát is felnyitottam, az asztalnál lévő székek elé tornyoztam a zsetonokat, a kártyát pedig az asztal közepén hagytam.
Éppen végeztem az előkészületekkel, mikor ismét kopogtak. Ránéztem a telefonomra: tizenegy órára beszéltük meg a találkozót, és már annyi volt.
Ezekkel egy időben...
A repülőutam sima volt, és szerencsére a reptéren sem tévedtem el, így a gép földet érése után nem sokkal már egy taxiban ültem, útban Párizs egyik legelegánsabb szállodája felé. És hogy mit keresek itt?
A huszonhárom éves Esperanza Villar tündérmeséje (merthogy az vagyok én) néhány hónappal ezelőtt kezdődött. Barcelonában láttam meg a napvilágot, a középiskola elvégzése után pedig Madridba mentem egyetemre. Mindig érdekelt a média világa, elsősorban az újságírás és a rádiózás. Az újságírás azért, mert szerettem közölni az emberekkel a híreket - és bármit állítson is Lucinda Perez, ez egyáltalán nem azt jeleni, hogy pletykás vagyok -, a rádiózás pedig azért, mert szinte lételemem a zene, a rádióban pedig egy helyen van a kettő: információk hangzanak el, és még zene is szól. A diploma megszerzéséhez gyakorlat is kellett, amit az egyik barcelonai rádiónál teljesítettem, mint hírszerkesztő, de előfordult, hogy műsorvezetőnek is be kellett ugranom. Ott egy nagyszerű stábbal dolgoztam, akik a rádiózás minden csínjába-binjába beavattak, így több feladatot is képes voltam ellátni.
Egy napon aztán igen érdekes álláshirdetést találtam az interneten: egy fiatalos csapatot szeretnének összeállítani, ami az alakuló Speed Radio utazó stábja lesz. Elég jó állásnak gondoltam; mindig szerettem volna világot látni, amire keresve sem találhattam volna jobb lehetőséget, mint hogy a Száguldó Cirkusszal együtt utazzam körbe a bolygót. Izgalmasnak tűnt, én pedig szeretem a kihívásokat. Így hát uccu neki! Megpályáztam a hírszerkesztői és a zenei szerkesztői állást is, és én lepődtem meg a legjobban, mikor az a visszajelzés érkezett, hogy mindkettőt megkaptam. Madarat lehetett volna velem fogatni.
Így kerültem hát a párizsi taxiba, útban a hotel felé. Miután megérkeztem, becsekkoltam, és megtudakoltam, hol találom a főnökasszonyomat, Catalina Ascarit. A recepcióshölgy készséggel útbaigazított, és miután lepakoltam a saját szobámban, a 404-es lakosztályt vettem célba. Nem késtem, a megbeszélt időpontban kopogtam.
Egy 25-26 év körüli mosolygós nő nyitott ajtót.
- Jó napot! A nevem Esperanza Villar. A ráidós munka miatt vagyok itt - mutatkoztam be.
- Szia! Én Catalina Ascari vagyok, de szólíts csak Linának. Örülök, hogy megérkeztél. Gyere beljebb - invitált.
- Köszönöm.
Lina
A délelőtti órákban érkeztem meg a hotelbe. Átvágtam az impozáns előcsarnokon, és a recepciós pulthoz léptem.
- Üdvözlöm Párizsban, a Plaza Athenee-ben! Miben segíthetek? - öltötte magára a munkaköri leírásban szereplő, melegnek és őszintének szánt, ám rendkívül bárgyúra sikeredett műmosolyt a hölgyemény, aki a pult másik oldalán állt.
- Jó napot! Szobafoglalásom van Catalina Ascari néven.
- Egy pillanat - kezdett el pötyögni a számítógépen. - Meg is van. 404-es lakosztály - intett a londinernek, hogy vegye el a csomagjaimat, majd némi kotorászás után átadta a kulcsot is. - Köszönjük, hogy a Plaza Athenee-t választotta! Reméljük, jól fogja érezni magát nálunk! Ha bármit tehetek önért, csak szóljon! - nyomta a szokásos promószöveget, én pedig úgy döntöttem, szaván fogom.
- Máris tehet - húztam elő a zsebemből egy félbehajtott papírlapot. - Szedjék össze a listán szereplő dolgokat, és hozzák fel a szobámba, kérem.
- Azonnal intézkedem - bólintott serényen.
- Köszönöm - küldtem felé egy mosolyt, majd a lift felé indultam, a böröndömet cipelő hordárfiúval a nyomomban.
Odafent adtam a londinernek némi borravalót, aki minden jót kívánva távozott. A szoba gyönyörű volt, lágy pasztellszínek jellemezték, ami meleg és barátságos légkört teremtett. A lakosztályba lépve a tágas nappaliban találtam magam, amelynek egyik felét egy kényelmesnek látszó ülőgarnitúra foglalt el, a másik felében pedig egy szép abrosszal borított asztal állt, amelyet székek vettek körül. A fal mellett egy kis pult is helyet kapott a mini-bárral: az italok kínálgatták magukat, a poharak pedig csak arra vártak, hogy megtöltsék őket. Három ajtó nyílt a helységből: az első a hatalmas hálószobába vezetett, a második a mellékhelységbe, a harmadik pedig a fürdőszobába.
Nem töltöttem sok időt bámészkodással. Még elő kellett készítenem a terepet, az idő pedig fogytán volt a lányok érkezéséig.
A kabátomat ledobtam az ágyra, felnyitottam a bőröndömet, előszedtem belőle a laptopomat, majd szerzeményemmel a nappaliba mentem.
Mikor a gép bekapcsolt, és keresni kezdtem a ppt-t, amit bemutatok majd a leendő munkatársaimnak, kopogtak. A szobaszervíz volt: máris sikerült összeszedni a listán szereplő eszközöket, így a szoba felszereltsége gazdagabb lett egy projektorral, egy hordozható vetítővászonnal, valamint egy pókerkészlettel.
Felállítottam a vetítővásznat, a gépet pedig összekötöttem a projektorral. Szerencsére nem hátráltatott a technika ördöge, gyorsan sikerült élesíteni a képet. Mikor ezzel megvoltam, a pókerszett dobozát is felnyitottam, az asztalnál lévő székek elé tornyoztam a zsetonokat, a kártyát pedig az asztal közepén hagytam.
Éppen végeztem az előkészületekkel, mikor ismét kopogtak. Ránéztem a telefonomra: tizenegy órára beszéltük meg a találkozót, és már annyi volt.
Ezekkel egy időben...
A repülőutam sima volt, és szerencsére a reptéren sem tévedtem el, így a gép földet érése után nem sokkal már egy taxiban ültem, útban Párizs egyik legelegánsabb szállodája felé. És hogy mit keresek itt?
A huszonhárom éves Esperanza Villar tündérmeséje (merthogy az vagyok én) néhány hónappal ezelőtt kezdődött. Barcelonában láttam meg a napvilágot, a középiskola elvégzése után pedig Madridba mentem egyetemre. Mindig érdekelt a média világa, elsősorban az újságírás és a rádiózás. Az újságírás azért, mert szerettem közölni az emberekkel a híreket - és bármit állítson is Lucinda Perez, ez egyáltalán nem azt jeleni, hogy pletykás vagyok -, a rádiózás pedig azért, mert szinte lételemem a zene, a rádióban pedig egy helyen van a kettő: információk hangzanak el, és még zene is szól. A diploma megszerzéséhez gyakorlat is kellett, amit az egyik barcelonai rádiónál teljesítettem, mint hírszerkesztő, de előfordult, hogy műsorvezetőnek is be kellett ugranom. Ott egy nagyszerű stábbal dolgoztam, akik a rádiózás minden csínjába-binjába beavattak, így több feladatot is képes voltam ellátni.
Egy napon aztán igen érdekes álláshirdetést találtam az interneten: egy fiatalos csapatot szeretnének összeállítani, ami az alakuló Speed Radio utazó stábja lesz. Elég jó állásnak gondoltam; mindig szerettem volna világot látni, amire keresve sem találhattam volna jobb lehetőséget, mint hogy a Száguldó Cirkusszal együtt utazzam körbe a bolygót. Izgalmasnak tűnt, én pedig szeretem a kihívásokat. Így hát uccu neki! Megpályáztam a hírszerkesztői és a zenei szerkesztői állást is, és én lepődtem meg a legjobban, mikor az a visszajelzés érkezett, hogy mindkettőt megkaptam. Madarat lehetett volna velem fogatni.
Így kerültem hát a párizsi taxiba, útban a hotel felé. Miután megérkeztem, becsekkoltam, és megtudakoltam, hol találom a főnökasszonyomat, Catalina Ascarit. A recepcióshölgy készséggel útbaigazított, és miután lepakoltam a saját szobámban, a 404-es lakosztályt vettem célba. Nem késtem, a megbeszélt időpontban kopogtam.
Egy 25-26 év körüli mosolygós nő nyitott ajtót.
- Jó napot! A nevem Esperanza Villar. A ráidós munka miatt vagyok itt - mutatkoztam be.
- Szia! Én Catalina Ascari vagyok, de szólíts csak Linának. Örülök, hogy megérkeztél. Gyere beljebb - invitált.
- Köszönöm.
2011. február 7.
Sziasztok!
Nos, hamarosan gőzerővel belekezdünk az írásba, és feltesszük az első részt.
Alofun készített a történethez egy gyönyörű fejlécet, amit már láthattok is, az oldalsávba pedig kitesszük a szereplők képeit.
Nemsokára jelentkezünk!
puszi:
Alofun, Noncsi, Solya, brigcs
Alofun készített a történethez egy gyönyörű fejlécet, amit már láthattok is, az oldalsávba pedig kitesszük a szereplők képeit.
Nemsokára jelentkezünk!
puszi:
Alofun, Noncsi, Solya, brigcs
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)