2011. augusztus 28.

Száguldás az éterben


20. rész

Laura

Törökországot elhagyva kis csapatunk Svájcba érkezett. Svájc, a béke szigete! Európa talán egyik legszebb országa!
Robert meghívott minket is a kis bulijába, amire természetesen eljöttünk. Az első pár nap pihenéssel, fagyizással és sétálgatással telt. Őszintén szólva jól esett ez a kis pihenő. Az év eleji nagy hajtás lefárasztott agyilag. Ideje volt valamelyest feltöltődnünk.
Az egyedüli zavaró tényezők a gondolataim voltak, melyek Fernando körül keringtek. Nem tudtam felfogni, mit is szeretett volna elérni azzal, hogy a címlapra kerültünk. Nem lehet belőle kihúzni, pedig úgy vélem, megvan a jogom ahhoz, hogy tudjam. Bár ellen tudnék állni a pillantásának. Ha rám néz, egyszerűen elgyengülök. Van valami a stílusában, amivel egyszerűen nem tudok megküzdeni. Azt hiszem, kezdek beleszeretni. Nem értem, hogy van ez, hogy pont abba szeretek bele, akibe egyrészt nem is szabadna, másrészt, aki nem is túl kedves velem. Rejtély!
Valahogy muszáj véget vetni ennek! Ha Spanyolországban találkozunk, el fogok beszélgetni vele kicsit komolyabban. Utána remélem, leszáll rólam és a feleségével fog foglalkozni. Mindenkinek így lesz a legjobb.
Mivel lengyel barátunk nem közölte a pontos vendéglistát, volt egy kis meglepetés, amikor megérkeztünk a bulira. Egyből sikerült kiszúrnom "kedvenc" spanyolom, aki vigyorogva közelített.
- Örülök, hogy látlak. Hiányoztál! - akart volna puszit adni, de én hátrébb léptem.
- Hagyj békén ma. Legalább ma. Szórakozni jöttem.
- Nélkülem? Nagy hiba! - ingatta a fejét.
Egy kis grimasszal az arcomon mentem el mellette. Szereztem egy kis ásványvizet és egy asztalkához leültem iszogatni, majd nézelődni a neves vendégek között. Néhány rallys sztárt is sikerült felfedezni közöttük. Solya, Robert és Loeb épp együtt beszélgettek és nevetgéltek. Es és Noncsi a kanapén ültek. Es elég sokat pillantott a DJ pultnál levő Jaimere. Elmosolyodtam.
- Szia. Nem bánod, ha csatlakozok? - ült le Loeb.
- Szia. Csak nyugodtan. Laura Olivera vagyok.
- Sebastien Loeb. Te lennél az a Laura a Speed FM-től?
-  Igen! Én vagyok személyesen. - mosolyodtam el.
- Solya mesélte épp az előbb. Pár haverom szerint egész jó kis műsort csináltok.
- Igyekszünk. Szívünk-lelkünk beleadjuk és esetleg örömmel fogadunk híres és tehetséges rally versenyzőket is stúdiónkban.
- Aj-aj. Ez valamiféle célzás volt?
- Bocsi, nem akartalak lerohanni, hisz most pihenőn vagy te is. Csak ha lenne kedved és időd, tényleg örülnénk, ha tudnál ránk szakítani egy kis időt.
- Majd meglátom mit tehetek. - kacsintott a rally legenda.
- Köszönjük. - mosolyogtam rá hálásan, majd belekortyoltam ásványvizembe. Fél szemmel közben azt kerestem, merre lehet Fernando. Nem mintha érdekelne, csak úgy mellékesen.
- Hopp. Bocsi. Ha nem bánod most magadra hagylak. - pillantott a mobiljára. - A feleségem hív.
- Persze, menj csak.
Ahogy magamra maradtam, észrevettem, hogy Noncsi mennyire magányos, így csatlakoztam hozzá picit beszélgetni. Nem szerettem volna nagyon feszegetni ezt a Kimi témát, de úgy éreztem el kell mondanom mit gondolok én. Hátha segít neki. Nem szeretném, ha összetörné a szívét a Jégember.
- Akkor hogy fogsz érezni?
- Nem tudom és nem is akarok most erre gondolni. - erőltetett egy mosolyt magára. - Inkább menjünk táncolni, jó? - kérte félve, de láttam a szemében, hogy csak azért, hogy elterelje valahogy a témát. Pár percig még fürkésztem az arcát, majd végül bólintottam. Talán neki is jót fog tenni, ha kicsit kikapcsol.
Elkezdtünk tehát mi is táncolni. A kis spanyol remekül keverte a zenét, teljesen átéreztem a ritmust, mikor hirtelen valaki hátulról hozzám simult. A derekamon levő kezekre pillantva egyből tudtam ki az. Megfordultam, kicsit ellöktem magamtól, majd egy hatalmas pofont kevertem le neki. Villámló szemekkel néztem arcába.
- Ez most mire volt jó? - érdeklődte mérgesen Fernando. - Nem akartam mást csak táncolni veled. Már az is baj?
- Ha tudnád mekkora. - feleltem puffogva. Arcán levő piros folton magamban még talán én is meglepődtem, hogy megtettem. - Már kértelek párszor, hogy hagyjál békén. - villámló szemekkel nézett rám, majd Noncsihoz fordult.
- Megbocsátasz?! - sziszegte neki, majd karon ragadott és elkezdett maga után húzni.
- Hé! Mit csinálsz? Eressz el! - nem felelt semmit. A konyhába értünk, ahol már halkabb volt a zene. Solberg ücsörgött egyedül és próbált önteni magának italt, de nem igazán találta a poharát.
- Magunkra hagynál Petter? - kérdezte eléggé utasító hangnemben Fer. Én a karom kezdtem dörzsölni.
- Persze haver. - állt fel imbolyogva. Amint ketten maradtunk az egyik széket kihúzta.
- Ülj le.
- Tökéletes nekem állva is. Észnél vagy? Épp Noncsival táncoltunk! Azt hiszed mindenhez van jogod, mert...
- Nem kértelek! Leülsz és végighallgatsz!
- Nem vagyok a tulajdonod! Hogy mersz ilyen hangnemet megütni velem szemben? Miért viselkedsz így velem? Mondd el miért!? - néztem rá mérgesen.
Az ablak felé fordult és kinézett rajta.
- Mire volt jó neked az a címlap?
- Már megint az a címlap? Kezdesz ezzel az agyamra menni. - motyogta.
- Akkor mondd el végre! Egyszerűen nem értelek Fernando. Én csak választ akarok erre az egy kérdésre. Ez olyan nagy kérés? - sóhajtottam, majd mivel nem szólalt meg, elindultam volna kifele.
- Az ok Raquel.
- Mi? - fordultam vissza. Nem értettem pontosan.
- Raquel.
- A feleséged miatt kerültünk a címlapra? Talán egy szép kis ajándék "hű" férjétől?
- Te nem tudsz semmit. A házasságunk nincs épp fényes helyzetben. Neki ott van a sok koncert, lemezfelvétel és rendezvények. Nekem sem valami szabad a naptáram. Ezzel akartam valahogy felnyitni a szemét, hogy ha nem szánunk több időt egymásra, vége. Viszont te mindent elrontasz!
- Én? - kérdeztem csendesen.
- Igen, te! - fordult felém és egyre közeledett. - Én csak ennyit akartam! Egy címlapot!
- Nincs is több. - ingattam a fejem lehajtva.
- Ne mondd, hogy nem érzed. - simította meg a karom, majd kezével az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. - Ne mondd, hogy csak én érzem. - suttogta és közeledett arcával.
Egyre csak közeledett, de mielőtt megcsókolhatott volna, elfordítottam a fejem.
- Nem érzem. Sajnálom. - siettem ki a konyhából. A bulizó tömegben valahogy nem találtam meg a helyem. Próbáltam kerülni Fernandot az este további részében. Ez egész jól sikerült.
A bulit végül egy nagy vihar és az áramszünet szakította meg. Robert volt olyan kegyes, hogy felajánlotta, maradjunk nála, hisz gyalog jöttünk idáig. 2 kis szobát kaptunk, melyben álomra hajthattuk fejünk. Mivel sokáig nem sikerült elaludnom, úgy döntöttem, hamar elmegyek fürdeni. A sötétben csak nehezen találtam meg a fürdő ajtaját. Még mindig nem volt áram. Becsuktam az ajtót és a kis ablakon, melyen a villámoknak hála beszűrődött egy-egy nagyobb fény, sikerült megtalálni a kádat. Épp megengedtem a vizet, mikor az ajtó csapódását hallottam. Rémülten fordultam meg.
- Ki az?
- Én. - hallottam Fernando hangját. Semmi huncutság, vagy gúny nem volt most benne, ami picit meglepett.
- Mit keresel itt Fernando? Fürdeni szeretnék.
- Hagylak fürödni, csak előbb mondd kérlek a szemembe.
- Mit?
- Hogy nem érzed azt, amit én.
- Nem érzem. - feleltem, majd az ajtóhoz léptem és lenyomtam a kilincset.
- Nem a szemembe mondtad! Én csak őszinteséget kértem.
- Fernando.
- Igen?
- Ennek így kéne lennie? - kérdeztem megfordulva, kezemben a kilinccsel.
- Add ide. - vette el tőlem, majd megpróbálta visszarakni, mire egy puffanás hallatszott kintről.
- Ez nem jó jel. - sóhajtottam.
- Beragadtunk. Befele nyílik az ajtó és szorul is. - ingatta a fejét. - Én már beszorultam ide pár hete.
- Remek. - ültem le a kád mellé. Egy hatalmasat dörgött, mire kicsit összerezzentem.
- Nem lesz semmi baj. - ült le mellém. - Ki fognak szabadítani minket.
- Reggel. Addig pedig itt vagyunk bezárva. Sötét van, vihar van és még fázok is.
Percekig elcsendesedett. Csak a vihar tombolt odakint. Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, mikor hirtelen feltápászkodott. Elkezdett a mosógép feletti kis tükrös szekrényben kutatni. Pár pillanat múlva gyulladt a fény. Egy gyertya lángja. Mosolyogva rakta le mellém, majd még gyújtott párat és elhelyezte a fürdő különböző pontjaira. Egész romantikus hangulat alakult ki. Már csak a rózsaszirmok hiányoztak.
- A sötétség megoldva. És a fázás is. - vette le a pulcsiját, majd rám terítette. - A vihart nem tudom eltüntetni, de itt vagyok veled. Talán ha beszélgetünk, elterelődik a figyelmed.
- Köszönöm. Rendes vagy. - öleltem meg hirtelen.
- Nincs mit. Ennyi a minimum, a viselkedésem után.
- Komolyan gondoltad?
- Komolyan. Sajnálom.
- Nem! Nem ezt. - toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek. - Tényleg érzel irántam valamit?
- Igen. Kedvellek. Nagyon is.
- De nem lehet semmi köztünk.
- Nem. de szeretném, ha őszinte lennél. Te érzel irántam valamit?
A csodás szemeibe nézve nem bírtam azt mondani, hogy nem. Őszintén elmondta érzéseit. Nekem is annak kell lennem, ez így tisztességes a részemről.
- Azt hiszem én is kedvellek. Nagyon.
- Úgy tudtam. - mosolyodott el kedvesen, majd elkezdte az arcomból eltűrni a hajtincseim. - Éreztem, hogy több van köztünk.
Nem bírtam tovább. Közel hajoltam hozzá és lágy csókban forrtunk össze. Annyira édes volt és óvatos. A gyertyák és a vihar talán csak fokozták a hangulatot. Eldöntött a kád mellett és apró csókokat lehelt nyakamra.
- Most ne szívd ki kérlek. Minimum egy hétig hordtam sálat miattad.
- Nem volt tervben, ne félj. - felelte rekedt hangon. Annyira erotikus tónust adott ez a kis rekedtség a hangszínének.
- Nem félek.
- Helyes. - vette le a pulcsit rólam, majd a pólót. Lassan felállt és a kádhoz lépett. Bedugta a dugót, majd megengedte a vizet. Egy kis tusfürdőt is öntött bele, majd elém lépett és lassan felhúzott.
- Nem gondolod, hogy rajtad sok a ruha?
- Hát szabadíts meg tőlük! - mosolygott. A pólóját vigyorogva húztam le róla, de amint elém tárult az izmos felsőteste, teljesen lefagytam.
- Mindig is tudtam, hogy szívdöglesztő vagyok. - húzta kezeim az izmos hasára, majd lágy csókot lehelt ajkaimra.
Kezével elkezdte a hátam simogatni. Csak lehunytam a szemem és élveztem minden pillanatot. Arra eszméltem csak fel, mikor már a kádban ültünk. Fernando mögöttem ült és a hátam csókolgatta. Megfordultam, majd a szemébe néztem.
- Biztos akarod? - kérdezte a gerincemet simogatva.
- Igen. De ha te nem... - befogta a szám.

Felülre kerekedett, majd óvatosan belém hatolt és lassú mozdulatokkal kezdett el bennem mozogni. Végig gyengéd volt, miközben fokozatosan gyorsított a tempón. A csókjai és simogatása közben nem maradt el. A kéj egyre jobban átjárt, mindkettőnket. Lökései egyre mélyebbek lettek. Végül eljött az a pillanat is, kissé felnyögtünk, majd Fer fáradtan omlott mellkasomra.
Pihegtünk egy kicsit, miután helyet cseréltünk, így én voltam felül, ő pedig alul. Buksim a mellkasára hajtottam és hallgattam a szívverését.
Lassú mozdulatokkal simogatta a hátam.
- Köszönöm. - suttogta.
- Én köszönöm. Fantasztikus volt.
- Rég nem volt ilyen élményben részem.
- Nem szexeltél? - pillantottam fel rá.
- Nem, ez sokkal több volt részemről.- simította meg a buksim. Elkaptam a kezét és egy puszit adtam rá.
- Szeretlek.
- Én is téged. - suttogta csendesen. Éreztem, nem szívesen mondta ki.
- De?
- Honnét veszed, hogy van de?
- Látom a szemedből. - ültem fel.
- Ne rontsuk el ezt a pillanatot. Élvezzük még ki egymást kicsit.
- Ez után az este után vége? - elkapta a tekintetét. Lehunyt szemmel bólintottam, hogy tudomásul veszem. Visszabújtam az ölelésébe.
Nem tudom meddig lehettünk a kádban, de arra ébredtem, hogy didergek. Fáradtan nyitottam ki a szemem és még mindig a kádban feküdtünk. Felültem. A kis ablakon bevilágítottak a hajnali napsugárak első fényei. Itt volt az ideje, hogy felébredjünk és felöltözzünk.
- Fernando.
- Igen? - nyitotta ki a szemét félig. - Már reggel van?
- Igen. Itt az ideje felkelni. A tündérmesének vége. - szálltam ki és az egyik törülközőt elvettem.
- Megbántad? - szállt ő is ki. Elfordulva tőle nyújtottam neki is egy törülközőt.
- Nem. Te? - Kezében a törülközővel hozzám lépett és lágyan megcsókolt. Még folytattam volna a csókot, de elszakadt tőlem.
- Nem bántam meg semmit. Viszont vissza kell térni a valóságba. Most a házasságom az első. Helyre akarom hozni. Nem csak magam miatt, a családomra is gondolnom kell. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem. Fontosak a számomra.
- Tudom. - kezdtem öltözködni. Mit is várhattam ettől az estétől? Hogy eldobja az életét és rohan hozzám? Butaság. - Ne félj. Tőlem senki nem tudja meg.
- Ezt mondanod sem kellett volna.
- Viszont megkérhetlek valamire? - néztem rá komolyan. Becsatolta az övét, majd figyelt rám. - Szeretném, ha ezentúl békén hagynál. Elég, ha a Paddockban köszönünk egymásnak és viszlát. A munka miatt interjúknál...
- Oké. Értettem mit szeretnél. Nem foglak követni és normális leszek.
Bólintottam, majd nekidőltem a falnak. Egy-egy pillantást még vetettünk egymásra, de nem szóltunk a másikhoz, csak vártuk, hogy kiszabadulhassunk.

2011. augusztus 17.

Száguldás az éterben

Sziasztok!
Itt is a folytatás Noncsi része által! :)
Holnap lesz Icu Névnapja, így szeretnénk mind Nagyon Boldog Névnapot Kívánni Neked Icu! :) ♥

Kellemes olvasást mindenkinek! :) (A folytatást Brigcs fogja hozni! :D )

19. fejezet
Noncsi

Annyira nem volt kedvem ehhez a svájci kiruccanáshoz, a Robert féle bulihoz pedig főleg nem, hogy azt elmondani nem tudom. Inkább lettem volna otthon… Bámultam volna ki a fejemből, néztem volna a plafon repedéseit, vagy azt, ahogy a por száll a levegőben. Egyszerűen csak egyedül akartam lenni, egy olyan helyen, ahol senki előtt nem kell tartanom magam és kedvem szerint bőghetek. De a nagymamám is azon a véleményen volt, hogy maradjak csak, ne bánkódjak, inkább próbáljak meg lazítani és élvezni az életet, hisz az úgyis gyorsan elszáll..
Ráadásul a lányok is nagyon lelkesek voltak, én pedig úgy éreztem, hogy a múlt héten éppen eleget tartottam távol magam tőlük, mindenféle magyarázat nélkül. Lau segítségét is kissé túlreagáltam, szóval bármennyire is ellenkezett minden porcikám Svájc ellen, belementem abba, hogy velük tartok.
Sajnos a hét túl gyorsan elszállt, amit be kell valljam, meglepően kellemesnek találtam. Nem csináltunk sok mindent, csak pihentünk, aludtunk, sétáltunk, fagyiztunk. Teljesen hétköznapi dolgok, bár mostanában pont ilyenekre alig jut időnk. És a lányok szerencsére nem faggattak, bár mindhármuk kutató-fürkésző pillantását magamon éreztem. De még nem voltam kész arra, hogy beszámoljak nekik arról, hogy mi is történt velem..
Igazából, vallottam be magamnak restelkedve, valaki olyanra lenne szükségem, akivel biztonságban érzem magam. Aki el tudja hitetni velem azt, hogy az élet szép és talán még értelme is van. Szerettem volna valakit, aki felvidít, aki megvéd minden rossztól és ha éjszaka rosszat álmodok, felébreszt és odabújhatok hozzá. Ha jobban belegondolok, akkor talán egy társ az, egy férfi, akire igazán szükségem lenne. De ilyen férfi nincs a közelemben.
Kimi az egyedül, aki.. Aki teljesen kifordít önmagamból. Vele úgy viselkedem és úgy is érzem magam, mint egy utolsó útszéli ribanc. Ezt hozza ki belőlem, nem tudom miért. Nem tudok szabadulni tőle, úgy hat az érzékeimre, mintha mágnessel vonzana magához. Isteni vele a szex, de az csak szex. Szimpla anyagcsere, nincsen benne semmi érzelem. Legalábbis részéről biztosan nincs. És hogy én szeretem-e őt? Talán.. Nem tudom. Olykor mintha látnék benne valamit abból az emberből, akit a külvilág elől rejtegetni próbál, méghozzá elég nagy sikerrel. Egy-egy kósza pillantás vagy érintés és rögtön azon tépem magam, hogy direkt kényszeríti magára azt a rideg maszkot, amit a jelenlétemben visel. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha megismerem a másik énjét, nem hiszem, hogy számítok neki annyit, hogy felfedje magát előttem. Régen tisztázta már. Én csak a szexre kellek neki.

Pont idáig jutottam a gondolatmenetben az egyik eldugottabb sarokban, amikor felcsendült az egyik kedvenc számom, Usher – More című remekműve. Egyből ki is józanított, mintha egy leplet félrerántva, újra észlelném a környezetemet. Rájöttem, hogy eddig annyira a gondolataimba merültem, hogy teljesen kizártam a külvilágot.
Ahogy szétnéztem a nappali helyiségben, kis mosolyra húzódott a szám. Rob és Solya a szám ritmusával nem törődve, egy lassút jártak szorosan egymáshoz simulva a „parketten”, míg Es és Jaime között izzott a levegő. És igen.. Ott volt a Jégember is, a szemközti falnál, engem kukkolva, ásványvizes üveggel a kezében. Nocsak, milyen furcsa. Talán absztinens lett?
-         Hahó! – legyezett el „valaki” előttem. – Itt jársz még köztünk vagy békésebb tájak felé lebegtél már? – vigyorgott rám Lau kedvesen.
-         Itt vagyok, csak gondolkodtam. – mosolyogtam rá, majd belekortyoltam a saját vizembe.
-         Azt látom. – nevetett Lau. – És Kimi pont a látószögedbe került?
-         Ugyan.. – legyintettem. – Fel sem tűnt a jelenléte. – próbáltam bizonygatni, bár a sírásra görbülő száj, nem éppen a mondataimat támasztotta alá.
-         Noncsi, biztos nem akarod elmondani mi bánt? – simogatta meg a kezemet a spanyol légió egyik fele. Nem válaszoltam, így Laura sóhajtott egyet, majd belekezdett. – Nézd, azt már kb. mind a hárman sejtjük, hogy valami problémád van Kimivel. Lehet, hogy az egész rossz kedvedet neki köszönheted, bár szerintem azért itt többről van szó. Mégis, ezt a felét „ismerjük” a dolgoknak. – mosolygott rám szomorkásan. – A beszélgetés alapján, amit hallottam, szerintem nektek viszonyotok van. Ezért érdeklődött, hogy miért nem volt jó neked egyik alkalom sem.. – ez volt az a pont, ahol lehajtottam a fejemet. – De az a hangnem, ahogy beszélt veled… Ne mondj semmit, ha nem akarsz, de légy észnél. Kimi csak kihasznál téged, pedig te többet érzel iránta, mint kellene. Gondolj arra, hogy nős.. Ha már a feleségét is megcsalja, milyen érzés lesz, amikor esetleg egy futamon pl. egy grid girl-el tűnik el a kuckójában és nem veled? Akkor hogy fogsz érezni?
-         Nem tudom és nem is akarok most erre gondolni. – erőltettem egy mosolyt magamra. – Inkább menjünk táncolni, jó? – kértem meg félve Laurát, csak hogy terelhessem a témát. Kicsit még fürkészett a tekintetével, de végül belement. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy azért Jaime nem csak dísznek illetve Es szórakoztatására volt ott, hanem néha-néha még a zenét is ő keverte. Csak becsuktam a szememet és éreztem a dallamot, ösztönösen kezdtem el mozogni rá. Azonban egyszer csak egy csattanást hallottam. Kinyitva a szemeimet azt láttam, hogy a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az arcát dörgöli, míg Laura villámló szemekkel néz rá.
-         Ez most mire volt jó? – érdeklődte meg Alonso mérgesen, de azért egy kis érdeklődéssel a szemében. – Nem akartam mást, csak táncolni veled. Már az is baj?
-         Ha tudnád mekkora. – puffogott Laura, de láthatóan maga is meglepődött a tettén. – Már kértelek párszor, hogy hagyjál békén. – a spanyol villámló szemekkel nézett Laurára, majd rám.
-         Megbocsátasz?! – sziszegte oda nekem, majd karon ragadta a barátnőmet és elvonszolta mellőlem. Hamarosan a látómezőmből is kikerültek. Kissé kétségbeesetten néztem körül a nappaliban. Solya még mindig a házigazdával enyelgett, Es pedig Jaimevel válogatta a zenéket. Annyira lelkesnek és boldognak tűntek mind a ketten, hogy egyikükhöz sem volt szívem oda menni és rájuk akaszkodni. Így inkább visszasétáltam a saját kis eldugott sarkomhoz és újfent helyet foglaltam ott. Kimi már eltűnt a szemem elől és örültem is neki. Hozzá lett volna most a legkevésbé kedvem.
-         Ne haragudj, leülhetek melléd? – kérdezte meg mosolyogva egy számomra igencsak ismerős és kedvelt férfiegyed. – Kicsit már sokat ittam és imbolyogni kezdett a járásom, úgyhogy egy székért igazán hálás lennék. – folytatta elbűvölően mosolyogva, tökéletesen spicces állapotban.
-         Persze. – feleltem, majd nem tudtam megállni, hogy hozzá ne tegyem. – Úgy tudtam, az északi népek jobban bírják az italt.
-         Ó, ez a finnekről elmondható, de mi, norvégok kissé mértéktartóbb népség vagyunk. De bocsásd meg a faragatlanságom. – mondta tökéletes udvariassággal és felém nyújtotta a kezét. – Petter Solberg vagyok. – elfogadtam a praclit.
-         Tudom. – nevettem aprót a norvég versenyző mondatain.
-         Tényleg? – húzta fel a szemöldökét.
-         Bizony. – még szélesebb lett a mosolyom. – Ez talán olyan hihetetlen?
-         Hááát… - vakarta meg a fejét, majd bólintott. – Igen, az. – válaszolt azután vigyorogva. – Tudod nem sokan szoktak felismerni, de ebbe a nem sokba még kevesebb nő tartozik bele. Öhm.. Ez elég szép mondat volt. – rázta meg a fejét mosolyogva. – Azért remélem sikerült kibogozni a tartalmát. – hunyorgott rám.
-         Teljes mértékben. – bólintottam határozottan, majd én is bemutatkoztam. – Noémi Kovács vagyok.
-         Ó, a Speed FM-től? – csillant fel a szeme.
-         Igen. – válaszoltam elpirulva. – Talán szoktál minket hallgatni?
-         Nagyon aranyos vagy, amikor elpirulsz. – bazsalygott a norvég. – Egyébként igen, elég sokat hallgatlak titeket és nem csak én, hanem még pár WRC-s versenyzőtársam is.
-         Ezt nem gondoltam volna. – ingattam meg a fejem elgondolkodva.
-         Miért? Nagyon jó az, amit csináltok. Esetleg nem akartok kategóriát váltani? - kérdezte ásítva, majd a feleletet meg sem várva, az asztalra borult és elaludt. Halkan felnevettem, majd felálltam és elindultam megkeresni a mosdót.

Út közben még a szemem sarkából láttam, hogy Kimi a régi ralis haverjaival diskurál, de azért engem is szemmel tart. Magamon éreztem a tekintetét, miközben a mosdó felé haladtam, felfelé a lépcsőn. Amikor megtaláltam, magamra zártam az ajtót, lehajtottam a wc-deszkát és ráültem. Kicsit még bambultam, majd megmosva az arcomat, a folyosóra léptem. A fürdő ajtaja mellett Kimi támasztotta a falat.
-         Végre kettesben.. – mosolygott rám egy kicsit másképp.. Talán kedvesen? Nem tudtam eldönteni, mindenesetre Kimi ellökte magát a faltól és magához húzott. A kezeit a derekamon nyugtatta és az arca egyre inkább közeledett felém. Ki akartam szabadulni a fogságából, de nem tudtam. Megcsókolt. Lágyan, finoman, picit harapdálta az ajkaimat. Nem bírtam tovább, megráztam a fejem és elhúzódtam, amennyire tudtam. – Most mi a baj? – érdeklődte meg türelmesen. Nem értettem rajta ezt a fajta változást. Lehajtottam a fejem és legördült az első könnycsepp az arcomon. Egyik kezével felemelte az arcomat, míg a másikkal letörölte a könnyeket róla. Valami mégis szemet szúrt, mégpedig egy karikagyűrű.
-         Azt kérdezed, hogy mi a baj? – nevettem fel keserűen. – Ez itt. – emeltem fel a kezét és a gyűrűre mutattam. Az arca egyből elkomorult és hirtelen elengedett.
-         Így legyen kedves veled az ember.. – vetette oda újra a régi stílusában. Nem volt kedvem a vitához, így inkább visszaindultam a földszintre, ahol a buli zajlott. – Várj! - kiáltott utánam a Jégember, de én nem álltam meg. Hallottam, hogy utánam ered, de látni már nem láttam semmit. Elment az áram, ergo tök sötétben tapogatóztam a lépcső korlátja után. Egy kisebb taszítás jelezte, hogy Kimi is megérkezett, de szerencsére még az esés előtt elkapott. – Jól vagy?
-         Tökéletesen. – feleltem, majd lerázva magamról a kezeit, elindultam lefelé. Engedte.

Azt hiszem, ezzel a kis áramszünettel illetve az odakint tomboló viharral a bulinak vége szakadt. Mivel gyalog sétáltunk át a hoteltől Rob házáig, a házigazda volt olyan kedves, hogy felajánlotta, töltsük nála az éjszakát, ne ázzunk bőrig hazafelé a buli oltárán. Kaptunk 2 apró szobát, ahová éppenhogy csak befértünk, de én még nem tudtam elaludni. Odakint dörgött, villámlott, az esőcseppek az ablakokat verték és süvített a szél.
Álmatlanul forgolódtam a számomra kijelölt fekhelyen, úgyhogy azért, hogy ne ébresszem fel a szobatársamat, inkább magam köré tekertem egy takarót és óvatosan lesétáltam a nappaliba. Szerencsére azt teljesen üresen találtam, így az üvegfal elé húztam egy kényelmesnek tűnő fotelt, majd letelepedtem rá. A lábaimat felhúztam és csak bámultam az odakint dühöngő természetet. Mindig is szerettem a viharokat, főleg akkor, ha én a meleg házikóból nézhettem végig az elemek tombolását. Most sem volt ez másképp, annyi újdonság volt benne, hogy ez esetben nem nyugtatott meg a látvány, hiszen az én lelkemben is hasonló vihar dúlt. Nem is számoltam a perceket, hogy mióta ülök idelent, de igazság szerint fel sem tűnt az idő múlása. A közelmúlt eseményein merengtem és egyre inkább elsüllyedtem a depresszióban.
-         Tudtam, hogy nem bírod ki nélkülem. – szólalt meg fölényesen mögöttem Kimi, majd közvetlenül mögém sétált. A kezeit a vállaimra tette, de olyan volt, mintha remegne. Azonban amikor lehajolt hozzám és megéreztem az alkoholbűzös leheletét, felfordult a gyomrom.
-         Kimi, légy szíves legalább ma este hagyj még békén. – sóhajtottam halkan és még jobban összehúztam magamon a takarót. Ez az ő figyelmét sem kerülte el. – Holnaptól ugyanúgy használhatsz majd, mint egy kapcát, nem lesz ellene egy rossz szavam sem. Most viszont annak örülnék a legjobban, ha magamra hagynál. Ha nem túl nagy kérés. – lehetett valami a hangomban, amit nem tudott hova tenni, mert végre levette rólam a kezeit és elment. Hallottam a léptei távolodó zaját.. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy sírjak. A térdeimre hajtottam a fejemet és csak potyogtak a könnyeim.
-         Ezt idd meg. – csattant egyszer csak előttem a hangja. Illetve saját maga. Leguggolt elém és egy bögre gőzölgő valamit nyújtott felém.
-         Mi ez? – vakkantottam a takaró mélyéről.
-         Forró tej, vaníliával. – meghökkent arcot vághattam, mert még halkan hozzátette. – A nagymamám régi receptje volt arra az esetre, ha nem tudnék éjszaka elaludni. Még amikor kicsi voltam. – magyarázta türelmetlenül. – Nos? Elveszed a bögrét, vagy inkább én égessem tovább az ujjaimat? – folytatta viszonylag barátságosan. Nem tudtam elfojtani egy röpke mosolyt, így átvettem az italt. Tényleg forró volt.
-         Basszus. – motyogtam, amikor magamra löttyintettem egy keveset. Kicsit megfújtam a tejet, majd kortyolgatni kezdtem.
-         Szóval? Elmeséled miért nem volt jó egyik alkalom sem a sok közül? Mindig leráztál valamivel.. – mondta durcásan, a száját összeszorítva. – Pedig mehettünk volna Dubaiba, Thaiföldre vagy akár Porkkalaba is.. Ki sem kellett volna másznunk az ágyból. – hajolt le hozzám, de közben végig a szemembe nézett. – Több napig szeretkezhettünk volna… - súgta a fülembe és a fülcimpámba harapott. Csak egy kicsit. Mindenesetre én felhorkantam. – Most mi van?
-         Kimi, először is: mi sosem szeretkezünk, hanem szexelünk. A szeretkezéshez érzelmek kellenek, amik szerintem hiányoznak, legalábbis nálad. – árultam el burkoltan egy titkot, fülig elvörösödve. – Egyszerűen csak jössz, ha kedved van hozzá, jól megdugsz és ennyi az egész. Nem viselem jól az ilyen futó kis kalandokat, egyenesen gyűlölöm őket, mert lelkileg kikészítenek. Főleg, ha a partnerem foglalt, jelen esetben nős ember. Lealjasító ez a kimondva - kimondatlanul, de szeretői státusz. Viszont, vonzódom hozzád, ez van. Azonban az elmúlt pár napban semmi szükségem nem volt arra, hogy a meglévő problémáim mellé még téged is elviseljelek. Nem volt szükségem még egy lélektelen aktusra, egy-egy hidegen odavágott félmondatra, amiből világosan látszik, hogy én kb. a lélegző guminőt testesítem meg számodra. – mondtam határozottan. – Amilyen hülye vagyok, összeszedem magam néhány napon belül és újra a karjaidban találsz majd. Feltéve, ha nem lelsz addig egy nálam jobb nőt, szebbet vagy izgalmasabbat. Talán ez lenne a legjobb mindkettőnknek. – zártam le kis beolvasásomat, amit igen figyelmesen hallgatott végig, még csak közbe sem akart szólni. Eközben én felemelkedtem a fotelből, letettem a kiürült tejesbögrét az asztalra. Ő is felállt, velem együtt. – Most pedig, ha megbocsátasz, szeretném tovább gyászolni a Nagypapámat. – suttogtam, miközben a könnyek újra végigperegtek az arcomon. Ekkor Kimi a lehető legváratlanabb dolgot cselekedte. Átölelt és a fejemet a vállára húzta.
-         Ssss… - a hátamat simogatta. – Sírd ki magad. Utána jobb lesz. – suttogta és megpuszilta a fejem búbját. Először még inkább hozzá bújtam és hagytam, hogy kitörjön belőlem a zokogás, de azután el akartam húzódni tőle. De nem engedte.
-         Ne. Nem lehetsz velem kedves. – mondtam a viselkedésétől teljesen összezavarodva. – Nem akarom, hogy az legyél.
-         Mert könnyebb utálni, ha egy érzéketlen bunkó vagyok? – mosolygott rám fájdalmasan.
-         Igen.
-         De te nem utálsz engem. – felelte az arcomat cirógatva, szinte lágyan.
-         Nem. – hajtottam le a fejem újfent. Újra átölelt és magához szorított, hagyta, hogy kibőgjem magam a vállán. Azután, kb. fél óra múlva felemelt és megindult velem felfelé a lépcsőn. Óvatosan berúgta a szobája ajtaját, majd letett az ágyra. Csak pislogtam, hogy ez most mégis mi a fene.
-         Ne nézz így rám. – mosolyodott el táskaturkálás közben, majd előhúzott egy nagyobb pólót és a kezembe nyomta. – Van fürdő, ott nyugodtan átöltözhetsz, megmosakodhatsz. – mosolygott rám félénken, én pedig a döbbenettől félszegen tettem, amit mondott. Majd cseréltünk: ő öltözködött és mosakodott, én pedig vártam rá az ágy szélére ülve. Amikor visszatért, elheveredett a franciaágyon, onnan pislogott rám. – Feküdj ide mellém. – nyújtotta felém a karját. – Ma este csak aludni fogunk, ígérem. Szükséged van rám.
-         Kimi, mégis mi ez az egész? – tört ki belőlem a kérdés. – Mi ez a hirtelen pálfordulás?
-         Nézd… - felült az ágyon és idegesen beletúrt a hajába. – Direkt játszottam ezt a bunkó szerepet. Nekem sokkal egyszerűbb így kapcsolatot létesíteni és alkalomadtán felszedni 1-2 nőt. Legalábbis eddig az volt. Én sem vagyok oda a kóbor numerákért, de hát ha az ember a feleségétől nem kapja meg azt, amire szüksége lenne… - vállat vont. – Nem áltatlak, nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok beléd, mert ez nem lenne igaz. Nem tudom, hogyan érzek irántad. Azt tudom, hogy kedvellek és a szünetben is nagyon hiányoztál. Szeretnélek jobban megismerni. Alig tudok rólad valamit.. - motyogta, majd újra a karját nyújtotta felém. Ezúttal remegve, de elfogadtam az invitálást. Mellé bújtam és kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon. Annyira jó volt így feküdni vele… - Szóval meghalt a Nagypapád? – kérdezte meg kis idő múltán halkan. – Ezért is voltál ilyen szomorú?
-         Igen. De erről most nem akarok beszélni. – szögeztem le egyből.
-         Rendben. Ha nem szeretnéd, nem faggatlak. – nyugtatott meg, majd adott az arcomra egy puszit. – Akkor aludjunk. – bólintottam egyet, mire huncutul elmosolyodott. - Ideadod a tenyered?
-         Hogy mi?
-         Kínában is úgy tudtál elaludni, ha a kezed nálam volt. – mosolygott kedvesen. - Pontosabban az arcom alatt. – teljesen ledöbbentem. – Azt hitted, nem vettem észre?
-         Igen. – mosolyogtam rá halványan.
-         Tudod, valamivel el kellett érnem, hogy ne forgolódj annyit…  Nem tudtam tőled aludni. - kuncogott, majd adott egy apró csókot és álomba merültünk.  

2011. augusztus 10.

Száguldás az éterben


 Sziasztok! :)
Köszönjük, hogy ilyen aktívak voltatok és írtatok komikat! :D Nagyon jól estek mindegyikünknek! :) Nos, itt a rész! :D Kellemes olvasást! :)



18. Rész
Laura


A párizsi megbeszélést követően mindegyikünknek volt egy kis ideje kikapcsolódni.

Nekem haza kellett utaznom kedvenc unokatesóm, Beto „nagy bejelentésére”. Megkérte Victoria kezét. Nagyon aranyosak voltak. Öröm volt rájuk nézni. Persze az ebédet követő rendrakásnál, mikor anya és Victoria elkezdtek faggatózni, van e valami srác a láthatáron, ez már nem a kellemes része volt a napnak. Nagypapám szerencsére kimentett. Mindig is tudtam, hogy ő egy valódi őrangyal.
Merengésemben megszakított a taxi sofőrje.
- Elnézést Hölgyem, megérkeztünk a reptérre.
- Köszönöm. Hamar kiértünk.
Miközben elővettem a pénzem, a srác kivette a bőröndöm és türelmesen megvárta fizetségét. A bőröndöm magam után húzva indultam be a barcelonai reptér termináljába. A tömeget pásztáztam, mikor hirtelen valaki hátulról átölelt.
- Csajszi!!! Mizus? Rég láttalak!
- Es! Épp téged kerestelek! Szia! – öleltem meg. – Wow! Milyen csinos ez a felsőd!
- Tetszik? Én is imádom! Gyere, szálljunk fel a gépre, aztán majd mesélek! Annyira jó kedvem van.
- Ennek örülök, hogy jó kedved van. Remélem ragad rám is valami.
- Valami baj van? Tudok segíteni?
- Nem, csak hosszú volt a hétvége. Otthon voltam anyuméknál. „Mikor lesz már valami rendes barátod?” Elegem van.
- Oh, értem. Tudod mit? Majd én felvidítalak! – kacsintott.
- Oké. – mosolyodtam el. – Tudsz valamit Zizi csapatunk másik feléről? – adtuk le csomagunk.
- Solyával beszéltem reggel, ők már tegnap este megérkeztek. Reggel Solya épp készülődött. Robert meghívta egy kis sétára és fagyizgatásra.
- Jaj, az a lengyel szívtipró. – mosolyogtam. Közben megtaláltuk a gépen a helyünk. Én az ablak mellett foglaltam helyet.
- És ha már szívtipróknál járunk, ott a Te Fernandod! Várod már, hogy lásd?
- És te Jaimet?
- Oké, hagyjuk inkább a pasikat. – sóhajtott fel. - Mit csináltál ebben a pár nap pihiben?
- Otthon voltam. Unokatesóm megkérte a barátnője kezét. Aztán pihengettem. Eléggé lefáradtam. Jót tett ez a kis nyugalom. Te mit csináltál?
- Én igazi „csajos napokat” töltöttem el anyummal. Shoppingoltunk, szépítkeztünk. Nagyon jól éreztem magam.
- Ennek nagyon örülök! – bólintottam.
Az út nagy részén beszélgettünk. Elkezdtük tervezgetni, hogy a futam után úgyis egy hosszabb szünet jön, mi lenne, ha kitalálnánk egy közös kis programot négyünknek. Vidáman szálltunk tehát le a gépről és a csomagunk felvétele után indultunk is volna, azonban Es teljesen ledermedt. Kérdőn pillantottam rá.
- Mi történt? Es!? Nem érzed jól magad?
- Ez nem lehet igaz! Csak káprázik a szemem! Nem! Ez Ő!
- Ki? – fordultam meg. Luc közeledett hozzánk. – Jaj, Luc! Ne vágj ilyen képet, mosolyogj!
- Igen, Ő és mosolygok, mosolygok, de mit keres itt? Neki Párizsban a helye!
- Hát, pillanatokon belül ki fog derülni, mit is keres itt.
- Lányok! Sziasztok! – köszönt, majd adott a még mindig picit döbbent Es szájára egy kis csókot.
- Szia Luc. – köszöntünk. – Mit keresel te itt? Nem Párizsban kéne lenned? – érdeklődte óvatosan barátném.
- Talán baj, hogy itt vagyok?
- Nem! Dehogy! Csak…
- Csak mivel te eddig Párizsban dekkoltál, érdekelne minket, mit keresel most itt? – segítettem ki.
- Cseréltem az egyik technikussal így én is az utazó banda része lettem. Hát nem csodálatos?
- Hát de. Szóhoz sem jutok! Tegnap mikor beszéltünk, nem is mondtad.
- Meglepetésnek szántam. Ahogy látom, jól sikerült. Nah, de induljunk! Jó lenne lepakolni ezeket és még sok dolgunk van.
Es bólintott, majd elindultak. Követtem őket. Azt hiszem kezdem kicsit előre sajnálni Es-t. Nem tudom mi lesz, ha Luc és Jaime összefutnak. A taxiban is valószínű ezen agyalhatott, hisz teljes csend uralkodott az út alatt. A sofőr ez miatt a csend miatt meg is érdeklődte, betehet e valami zenét. Mosolyogva bólintottam, így Jennifer Lopez és Pitbull On the floor című száma kísért minket a hotelig.
Kis csapatunk a Ciragan Kempinski Istanbul Hotelben szállt meg. Kissé luxusosabb, mint korábbi hoteljeink, de mint kiderült, kaptunk egy „kis” engedményt az árból, hisz a hétvége folyamán reklámozni fogjuk a rádiónkon ezt a hotelt is.
Elfoglaltuk hát közös szobánk, vagyis inkább lakosztályunkat. Esnek és nekem is külön hálónk volt. Az enyémbe belépve leraktam az ajtóba a bőröndöm, majd kipróbáltam a puha ágyikóm.
- Azt hiszem meg tudnám szokni ezt a kényelmet.
- Ki nem? – lépett be. – De nem lustálkodni jöttünk! Gyere! Menjünk át csajokhoz! Nekem már Solya és Noncsi is hiányoznak.
- Nekem is. Menjünk.
Noncsi és Solya szobája pont a mienk mellett volt, így hamar átértünk. Az ajtót Solya nyitotta ki. Amint megpillantotta, hogy mi vagyunk, vidáman ugrott a nyakunkba.
- Es! Lau! Úgy hiányoztatok! Gyertek be!
- Te is nekünk. Hogy sikerült a randi? – Es.
- Randi? – pirult el. – Mi csak fagyiztunk és sétálgattunk. Nem volt semmi több.
- Süt rólatok, hogy oda vagytok egymásért!
- Igazán? Jaj, de ne, ne beszéljünk rólunk, mert zavarba jövök. Hogy utaztatok?
- Jól. Luc is itt van!
- Luc? De ő nem Párizsban kéne, hogy legyen?
- De, de cserélt az egyik technikussal. Utazni fog velünk. – huppant le a kanapéra Es.
- Noncsi merre van? – kérdeztem látva, hogy drága Főzizink nincs itt.
- A hálóban. Nem tudom mi van vele. Nagyon rossz a kedve, de nem akar róla beszélni. Pedig próbáltam kifaggatni.
- Köszönjünk neki mi is, hátha felderül a kedve tőlünk.
Épp hogy kimondtam, Noncsi megjelent a hálója ajtajában. Arcán látszott, hogy mennyire nyúzott és hogy sírt is. Nem keveset.
- Noncsi. Mi a baj?
- Sziasztok lányok. – intett szipogva. – Semmi.
- Jaj, de akkor miért vagy ennyire magad alatt?
- Csak. – rántotta meg a vállát. – De ne is törődjetek velem. Holnapra összeszedem magam.
- De törődünk veled, mert a barátnőid vagyunk.
- Igen! Nem szeretjük, ha ennyire magad alatt vagy.
- Köszönöm. Ti vagytok a legjobbak. – ölelt meg minket.
- Tudod mit? Menj el, vegyél egy forró fürdőt! Az segíteni fog! Mi addig rendelünk pizzát, hozunk filmeket és jól fogunk szórakozni együtt!
- De…
- Nemleges választ nem fogadunk el!
- Oké. Köszönöm.

Álmosan járkáltam a Paddockban, hátha sikerül kicsit felébrednem, de ez nem túl sokat segít, úgy tűnik. Tegnap elég sokáig fent voltunk és beszélgettünk a csajokkal. Noncsit úgy látszott sikerül picit felvidítani, azonban ahogy ma felkelt, a vidámságnak nyoma sem volt. Nem értettem miért ilyen.
- Hé! Úgy látom nem is vagyok elég fontos, mi? Végül is csak egy kétszeres bajnok szól utánad.
- Fernando? Bocsánat, elgondolkodtam. Álmos vagyok. – álltam meg és sóhajtottam.
- Hát nem festesz épp jól, azt el kell ismerni.
- Köszönöm, máris jobban érzem magam. – ingattam meg morcosan a fejem, majd elindultam, de elkapta a karom. Közelebb húzott magához, pillantása pedig az ajkaimra tévedt.
- Nem bántásból mondtam. Úgy értettem, fáradtnak tűnsz.
- Vagy úgy… így már mindjárt más. Elengednél?
- Persze. – engedett el. – Majd később még találkozunk. – indult el.
- Majd később…
- Jaj, várj csak! Majdnem elfelejtettem!
- Mit? – mosolyodtam el.
- Remekül festesz a spanyol lapok címlapján. Csak ennyi lett volna. Szia!
Percekig lefagyva álltam ott, majd mikor már észbe kaptam, Fernek nyoma sem volt. Azonnal felébredtem és a Motorhomeunk felé siettem. Belépve levágtam magam az egyik Laptop elé és megnyitottam a böngészőt.
- Mi lelt téged Lau? – kérdezte Solya.
- Beszéltem Fernandoval.
- Hm, és mit mondott?
- Azt, hogy jól nézek ki a spanyol lapok címlapján!
- Micsodán?
- Ezt akarom kideríteni igaz-e! Hogy kerülnék én a címlapokra? Nem vagyok híres, csak egy kis riporter…
- Aki Fernando Alonso-val ebédelt. Hoppá!
- Mi az lányok? Mit néztek? – kérdezte Es. – Laura? Ez te vagy?
- Én. Azt hiszem megkeresem Fernando Alonso-t és egy exkluzív interjúra hívom!!! – pattantam fel.
Rekordidő alatt tettem meg a távot a Ferrari Motorhomejához és berontva egyből megpillantottam a keresett személyt az egyik asztalnál. Odasiettem hozzá és az asztalra csaptam.
- Most azonnal beszélni akarok veled!
Fernando a haverjaira nézett, majd elnevették magukat. Idegesen a hajamba túrtam.
- És mégis miről kedvesem?
- Az csak ránk tartozik.
- Hm… Azt hiszem élvezni fogom ezt a beszélgetést. – nevetett fel, majd felállt és elindult az emeletre. – Kövess és máris csupa fül vagyok.
A szobájába érve becsukta az ajtót és összefonta karjait mellkasa előtt.
- Magyarázatot akarok! A képekre! Miért volt ez jó neked?
- Nem tartozik rád.
- De rám tartozik, mivel ott vagyok azoknak a rohadt újságoknak a címlapján! Én riporter vagyok, nem holmi kis celeb, akiről írogathatnak a háta mögött!
- Riporterként te is híresebb vagy, mint az átlag és ezt el kell fogadni.
- De te kevertél bele ebbe az egészbe! Tudni akarom! – léptem elé, mire elkapta a karom és nekidöntött az ajtónak.
- Mit akarsz te tudni, hm? Csak azért vagy itt, hogy a közelembe lehess. – suttogta a fülembe.
- Ez nem igaz. – néztem a szemébe. Abba a gyönyörű szempárba.
Lassan közeledett, majd lágy csókot lehelt ajkaimra. Nem mertem, vagy talán nem akartam hinni a dolgoknak. Keze a derekamról becsúszott a pólóm alá és a hátam simogatta lassú mozdulatokkal.
Teljesen magával ragadott az érzés. Fernando csókja egyre szenvedélyesebbé vált. Lassú mozdulatokkal kezdett megszabadítani a felsőmtől, miközben a szobájában levő kis heverő felé araszoltunk. Ahogy lehuppantam rá és így eltávolodtam csöppet tőle, valamennyire sikerült észhez térnem.
- Mit csinálunk? – kérdeztem levegő után kapkodva. Fer a kezében levő felsőm ledobta az ágy mellé, majd száján huncut vigyorral, ráült a derekamra. Arcomból kisimított pár hajtincset.
- Ugye ezt nem kérdezted komolyan virágom? – nevetett, majd a nyakam kezdte kényeztetni.
- De komolyan kérdeztem! Ne Fernando! Hagyd abba!
- Miért hagynám abba? Te is legalább annyira akarod, mint én. Ne csapd be az érzéseid. – kezével a melltartóm próbálta kikapcsolni, miközben kicsit megharapta a nyakam.
- Nem helyes! És a feleséged? Nem szokásom nős férfiakkal kezdeni.
- Már kissé késő. Velem kikezdtél… érzem a vonzalmat kettőnk közt. És ezt nem lehet megtagadni. Olyanok vagyunk talán, mint tűz és víz. Teljesen más világ. De a vonzalom megvan kettőnk közt.
- Nem! Nem kezdtem ki veled, hanem fordítva!
- Nem tiltakoztál túlságosan!
- Elég legyen! Én megyek inkább! Ez lesz a legjobb! – másztam ki alóla és az ajtóhoz siettem, azonban feltűnt, hogy hiányzik a felsőm.
- Fuss csak drágaságom. Nem kis feltűnést fogsz kelteni így. – vette fel az ágy mellől és nevetett kissé gúnyosan.
- Add vissza kérlek.
- A-a! – vigyorgott és dugta el a háta mögé. – Vedd el!
- Ehhez nincs kedvem! Fernando. Ne legyél ilyen gyerekes.
- Hidd el, bárminek nevezhetsz, csak gyerekesnek nem ebben a pillanatban. – nézett alfelére. – Azt hiszem érted mire célzok.
- Fernando. – kopogtak az ajtón. Fer már készült, hogy szól, hogy Szabad, mikor én hirtelen mozdulattal az ölébe ültem és befogtam a száját. Éreztem, hogy elvigyorodik. A pillantása nem sok jót ígért. Csendesen ledöntött az ágyra és a fülemhez hajolt.
- Így még izgalmasabb… Ismered a hét fogást?
- Fernando… Add ide a felsőm és hadd menjek.
- Egy… - nézett huncutul a szemembe, miközben kezével a combomon tesztelte a „hét fogást”. Az első ötnél még valahogy bírtam, de a hatodiknál nem érdekelt volna, ki hall meg vagy sem, felültem és indultam volna, de Fer megcsókolt. Eltoltam magamtól és könnyes szemekkel néztem rá. Meglepődött.
- Ne csináld ezt velem. Így is elég kínos helyzetbe hoztál azzal a címlappal, most pedig majdnem… Nős vagy és ez nem helyes. Gondolj a feleségedre. És talán kicsit rám is… - suttogtam, felvettem a felsőm, majd kiléptem a szobából.
A szerelők épp ott ettek az asztalnál. Mind rám néztek, majd egymás közt nevetgéltek. Páran elkezdtek füttyenteni és tapsolni is. Könnyeimet nyelve indultam ki a vörösök „fellegvárából”.
A Paddockban mintha minden szem rám szegeződött volna. Ennyire bizonytalannak és nevetségesnek még talán nem is éreztem magam soha. Mintha mindenki rólam beszélt volna, kinevetnének. Nem szeretem ezt az érzést.
A Speed FM Motorhomeba érve első utam a mosdóba vezetett. Szerettem volna picit összeszedni magam. Hideg vízzel megmostam az arcom és a tükörbe néztem. Rémülten vettem észre „valamit” a nyakamon. Fernando a kis „kalandunkról” elég árulkodó jelet hagyott. Próbáltam a hajammal eltakarni, de nem sikerült. Pulcsit pedig nem hoztam magammal. Valamit ki kell találni! Azt hiszem a lányok segítsége nélkül ne fog menni.
Elindultam, hogy segítséget kérjek tehát a lányoktól. A vágó szobánál jártam, mikor az üvegajtón bekukkantva épp Kimi suttogott valamit Noncsi fülébe. A falhoz lapultam és hallgatóztam. Kimi mit keres itt? Nem hiszem, hogy önként ajánlotta fel, hogy interjút ad.
- Azért jöttem, hogy megtudjam, miért nem volt jó egyik alkalom sem?
- Sok dolgom volt és nem is éreztem túl jól magam… Most sem vagyok a legjobb passzban, ha nem vennéd észre.
- Hát jobbulást. – felelte nem túl kedvesen. – Mikor jó neked?
Azt hiszem ennyi elég volt nekem a beszélgetésből. Annyit le tudtam szűrni, Noncsi rossz kedvéről a finn bajnok is tehet. Ezt pedig egy barát nem hagyja annyiban. Hajam kicsit megigazítottam, hogy legalább valamennyire takarja a foltot, majd határozott mozdulattal beléptem. Kissé szét is rebbentek.
- Sziasztok. Bocsi, hogy zavarok, de Solya keres valamiért Noncsi. Segítened kéne neki.
- Solya? Előbb beszéltünk. Azt mondta megy megkeresni Robertet.
- Hát nem tudom, lehet közbe jött valami, vagy nem tudom. Azt mondta sürgős.
- Oké, megnézem mit akar. Kimi. Majd később beszélünk.
A finn morcosan bólintott, majd elindult ő is ki Noncsi után, én azonban elkaptam a karját és bevágtam az ajtót. Nem sok hiányzott, hogy kitörjön az üveg.
- Lassan a testtel! Mi most szépen beszélgetni fogunk.
- Mi? Ugyan miről? – nézett át rajtam flegmán.
- Hallgatóztam picit. Érdekelne mit tettél Noncsival.
- Ki vagy te, valami őrangyal?
- Nincs szerencséd. Rosszabb vagyok, hidd el.
- Fenyegetésnek vegyem most ezt? Nagyon félek.
- Vedd, aminek akarod, addig innen nem mozdulsz, míg nem válaszoltál. Mit tettél vele?
- Semmit.
- Nem hiszem el! Mivel bántottad meg?
- Semmi közöd hozzá! Semmivel! Szállj le rólam! – indult az ajtó fele.
- Ha megtudom az igazat, neked annyi. Vannak ismerőseim a médiában. – fontam össze a karom a mellkasom előtt.
- Pont te fenyegetőzöl? – kacagva fordult vissza. – A fél Paddock azt pletykálja „Alonso és az egyik kis utazó rádiós” között bizony eléggé intim dolog történt. Ahogy elnézlek nem csak pletykák… Mi az ott a nyakadon? Fernando túl szenvedélyes volt? – nevetett. – Tudd kit fenyegetsz! Viszlát!
Mérgesen néztem ahogy távozik, majd leültem. Pár pillanat múlva Noncsi lépett be az ajtón. Kérdőn nézett rám.
- Solya nem is keresett Laura. Mire volt ez jó?
- Beszélgetni szerettem volna Kimivel.
- És előttem nem lehetett? Nem zavartam volna.
- Nem, mert ideges lettél volna. Mivel bántott meg?
- Mi?
- Nagyon magad alatt vagy mostanság és… igen, hallgatóztam. Ő bántott meg, igaz? Mit tett? Tudok segíteni?
- Te hallgatóztál? Miért? Mi jogon szoltál bele ebbe a hátam mögött?
- Barátok vagyunk és én csak segíteni szerettem volna.
- Engem is megkérdezhettél volna. Ügyködtem én a hátad mögött? Nem!
- Sajnálom. Bocsáss meg Noncsi, de te úgysem mondtad volna el, így gondoltam…
- És Räikkönen elmondta neked? Megérte? – kérdezte mérgesen.
- Nem. – hajtottam le a fejem.
- Gratulálok! – ült le és temette kezei közé az arcát. Egy jó 5 percig biztos csendben voltunk.
- Figyi. Én meghallgatlak és segítek, ha tudok. Könnyebb lesz.
- Nem. Ehhez most sem hangulatom, sem kedvem, sem… - rám nézett, majd megingatta a fejét. – Most menj el, jó? Egyedül szeretnék lenni.
- Ahogy szeretnéd. Ha tudok…
- Segítesz, hát persze. Így is eleget „segítettél”. Köszönöm, nem kérek többet az effajta segítségből. Szia.
- Szia… - suttogtam.
Nagy lelkiismeret furdalással hagytam el a kis helyiséget. Mérgesen ültem le a konyhában. A kezem kezdtem ropogtatni és gondolkodtam. Megérdemlem, hogy mérges rám Noncsi, de én csak jót akartam.
- Ezt ne csináld, mert idegesítő! – fogta le a kezem Es.
- Bocsi. – hagytam abba. – Olyan buta vagyok.
- Nyugodj meg és mondd el mi bántja a lelked. Hátha tudok segíteni.
- Noncsi mérges, amiért a háta mögött próbáltam kifaggatni Jégembert, hogy mivel bántotta meg. A fél Paddock rólam és Alonsoról beszél. És itt van még ez is. – mutattam a nyakamra. – Hogy tud a világ egy nap alatt ennyit fordulni?
- Mély levegő! Lassíts! Nincs katasztrófa. Először is, tessék. Itt ez a sál. Mostanság amúgy is divatos sálat hordani. Kösd a nyakadra és már nem is látszik. Másodszor, hadd pletykáljanak. Nem kell mindig azzal törődni, amit az emberek mondanak.
- De engem zavar. – sóhajtottam, miközben a sálat eligazítottam a nyakamban. – Noncsi pedig még egy ideig mérges lesz, az biztos.
- Hát ebben egyet értünk. Én sem örülnék, ha a hátam mögött szervezkednél. Ha Nono nem mondta el a dolgait, nyilván oka volt rá. Tudja, hogy itt vagyunk és ránk számíthat.
- Igazad van. Csak segíteni szerettem volna.
- Ezt majd ő is belátja idővel. De most azt javaslom ne nagyon hozd fel ezt a témát neki. Majd később beszélek vele, minden oké-e.
- Oké. Köszi. Mindnet. – öleltem meg.
- Nincs mit. Barátok vagyunk, nem?
- De! – mosolyogtam rá.
- Nah, most megyek. Dolgozni is kéne ám csajszi! Te is kapd össze magad, azt javaslom.
- Oké. Összekapom.

Nos, nehéz hétvége állt előttünk. A pénteki napon rengeteg interjút sikerült készítenünk. A Virgin csapatnál volt lehetőségem a boxba bemenni a két edzés között. Timo Glock és versenymérnöke Mark Hutcheson készségesen álltak rendelkezésünkre. Megmutatták például a csapat pitwallját. Felülhettem a csapatfőnök helyére. Mark elmagyarázta a gombokat, képernyőket és egyéb érdekességet. Nekik egy versenyhétvégén rengeteg dolguk van itt. Fontos döntések születnek ezekben a székekben. Ez után egy kicsit a kocsi körül mutatták meg a dolgokat. Például Timo és csapattársa d’ Ambrosio mérnökei a két kocsi közt kialakított „szigeten” cserélik ki az adatokat. Timo végül megengedte, hogy felpróbáljam a bukósisakját. Még egy közös fotót is csináltunk, amit majd a Rádió Facebook oldalára fel tudunk tölteni.
Megköszönve az interjút visszasiettem a homeunkba. A vágó szobában hamar felraktam az anyagot a gépre, majd a konyhába siettem. Épp Noncsi töltött magának inni.
- Szia. – köszöntem mosolyogva.
- Szia. – felelte unottan, majd indult ki a konyhából. Szomorúan néztem utána.
- Kérsz kaját? – kérdezte Solya kedvesen. Ő az asztalnál ült és épp valami finom tésztát falatozott.
- Nem köszi. Nem vagyok éhes, csak szomjas. Most végeztem Timo és a mérnökével. Annyit tudnak beszélni és ökörködni.
- Akkor jó anyagot sikerül majd csinálni belőle?
- Tuti. – bólintottam. – Jó kedved van ahogy nézem.
- Ennyire látszik?
- Igen. Roberttel találkoztál?
- Csak egy picit. Beugrott köszönni. Annyira édes.
- Ennek örülök. Aranyosak vagytok együtt.
- Köszi. Veled és Fernandoval mi a helyzet?
- Semmi. – lepődtem meg.
- Semmi? – vakarta meg a fejét.
- Miért?
- Nem, semmi… csak… Robert azt mondta, hogy ti ketten… lefeküdtetek.
- Mit csináltunk? És ezt ki mondta Robertnek?
- Fernando. Azt hiszem.
- Ilyen nincs… - ingattam a fejem. – Azt hiszem egy időre elegem lett a férfiakból. – álltam fel.
- Hova mész?
- Edzés. Kiülök valahova, ahonnét láthatom. Friss levegőre van szükségem. Aztán utána úgyis interjúk. Majd beszélünk! – intettem.
Az edzés alatt volt egy kis időm gondolkodni, de mielőtt vége lett volna, vissza kellett térnem riporteri énembe. Siettem, hogy minél több pilótát el tudjak kapni. Webbertől, Rosbergtől, Massatól és Vetteltől sikerült kérdeznem. Ezt követően kicsit háttérbe vonultam. A nagy tömegben kissé melegem lett és kezdett forogni a világ. Mikor Schumi jött előrébb keveredtem. Sok rajongó kérte Schumit interjúra és mivel Noncsinak nem sikerült még becserkészni a német pilótát, muszáj volt most tőle egy-két választ elcsípnem.
Elég sokat panaszkodott a gumikra, hogy nagyon kopnak, de biztos volt benne, hogy a csapat kemény munkával meg fogja oldani. Sok sikert kívántam neki.
A pénteki nap tehát így telt el. Este még összevágtam a másnapi anyagot, viszont olyan későn végeztem, hogy már nem láttam jó ötletnek visszamenni a hotelbe. A kis kanapén elhelyezkedtem és álomra hajtottam fejem.
Szombaton az Időmérőt Vettel nyerte Hamilton és Webber előtt. Mögöttük Button, Alonso, Räikkönen és Massa Rosberg Schumi és Heidfeld végeztek az első tízben. Izgalmas vasárnapnak néztünk hát elébe.
Vasárnap reggel már korán kint voltunk. Délelőtt én tartottam a frontot, majd Solya és Robert jöttek. Mosolyogva hagytam ott őket bízva abban, hogy futam kommentálás is lesz belőle. A konyhába indultam valami harapnivaló után nézni.
- Laura. – szólt utánam Noncsi. Megfordultam. – Ráérsz egy percre?
- Akár kettőre is. – mosolyogtam halványan.
- Oké, akkor… csak annyit szeretnék, hogy gondolkodtam. Igazából Es és én kicsit beszélgettünk. Talán kicsit túlreagáltam a dolgot.
- Nem reagáltad túl. Buta voltam, hogy a tudtod nélkül avatkozok a dolgaidba. Sajnálom. Annyira rossz ilyen szomorúnak látni téged. Segíteni akartam.
- Oké. Köszönöm a szándékot, de máskor ne avatkozz bele tényleg.
- Esküszöm!
- Akkor megbocsátok.
- Köszönöm! – öleltem meg. – Viszont ha úgy érzed, valakinek beszélnél problémáidról, mi mind itt vagyunk.
- Tudom és köszönöm! Nem felejtem!
- Juj, szent a béke végre csajok? Akkor hozom a pattogatott kukoricát és jöhet a futam!
- Ebben egyet értünk! – indultam mosolyogva. – Jössz Noncsi?
- Sok kedvem nincs, de oké. Megyek.
- Ez a beszéd. Majd mi felvidítunk!
A futam meglehetősen izgalmasra sikeredett. A rajtot követően Hamilton túl agresszíven próbálta leelőzni Vettelt, így mindketten kiestek. Az élre Webber állt és elég szép előnnyel vezetett. A rajtnál Fernando és Kimi kissé kipörgették egymást. A mezőny hátuljából kellett felkepeszteniük. Az élen szép küzdelem alakult ki a dobogó 2. és 3. helyéért. A végeredmény Webber, Rosberg, Massa dobogóval zárult. Mögöttük Schumi, Button, Kobayashi, Alguersuari, Heidfeld, Alonso és Räikkönen végeztek pontszerző helyen. Én hamar elsiettem interjúkat készíteni. Fernandotól nem kérdeztem, viszont az a pillantás, amit vetett rám…
Elgondolkodva tértem vissza Motorhomeunkba, ahol nagy volt az örömködés.
- Lau! Megvan a közös program! – Es mosolygott izgatottan.
- Milyen program?
- Solya! Te meséld el! – Noncsi.
- Oké! Szóval… Robert felajánlotta, hogy menjünk el így 4-en Svájcba hozzá! Bulit rendeznek és szeretné, ha ott lennénk mi is!
- Wow! Ez szuper! Kik lesznek ott?
- Robert és pár haverja. Azt mondta szuper buli lesz. Csak menjünk mi is.
- Hát akkor menjünk! Én is benne vagyok, ha ti is. Reszkess Svájc! Jövünk!