2012. március 14.

Száguldás az éterben

22. rész

"Szeretném előrebocsátani, hogy tudom, hogy elég gáz lett, s ezért nem vállalok érte felelősséget. :D

Ezt a fejezetet Mystic-nek ajánlom. :D Csak úgy. :D Rá fog jönni... ;) :D xx" - mondá ezt Apple, miután megosztotta velünk alkotását. Ezzel én mélységesen nem értek egyet, szerintem nagyon jó lett. :P És mint tudjuk, jó munkához idő kell! :D


Esperanza

A Török Nagydíj hétvégéje már az elején igazán érdekes fordulatot vett. Amikor Lauval leszálltunk a reptéren, kibe botlottunk bele? Luc-be. Felbukkant, mint derült égből a villámcsapás, és közölte, hogy ezentúl ő is velünk fog utazgatni, és elvárta, hogy ne vágjak olyan képet, mint akit nyakonöntöttek egy vödör jeges vízzel.
Amíg Párizsban voltunk a szünet elején, randiztunk párszor, és most már "hivatalosan" is egy párt alkottunk. Romantikus étteremben vacsoráztunk, andalogtunk a Szajna-parton és sétáltunk a Champs-Élysées-n, miközben nagyon sokat beszélgettünk. De minél jobban megismertem, annál inkább úgy éreztem, hogy nem illünk össze. Luc nagyon helyes és kedves srác, de nem éreztem azt, hogy ő az, akit keresek, azonban azt gondoltam, adnom kell magunknak egy esélyt, és ezzel az összevisszasággal nem tudtam mit kezdeni.
Időközben nagyon sokszor gondoltam Jaiméra, ami szintén rátett egy lapáttal. Nem tudtam, hogy ő miként viszonyul hozzám, hogy részéről lehetne-e köztünk valami, vagy csak barátként tekint rám, de magamat nem tudtam becsapni, bármit is mondtam Genevieve-nek a stúidóban: vonzódtam Jaiméhez. Viszont továbbra is abszurdnak tartottam, hogy bármi is legyen köztem és egy versenyző között. A témában pro és kontra is voltak érvek. Solya és Rob nagyon édesek voltak, viszont ott volt az Alonso-féle botrány, aminek következtében Lauval voltak tele az újságok, és úgy látszott, a csajszit kissé megviselték a történtek.
Egy szó mint száz, úgy éreztem, bonyolult helyzetben vagyok, bár nem mutattam ki. Hiszem, hogy a jókedv és a mosolygás megoldás lehet minden problémára, ezért próbáltam elfelejteni a nyomasztó gondolatokat, és csak a pozitív dolgokra fókuszálni. Anyát sem szerettem volna nyugtalanítani, és úgy elutazni megint hetekre, hogy szomorúnak lát.
Mikor pakoltam a bőröndöm az utazáshoz, kaptam egy üzenetet. Jaime volt az. Azt írta, hogy a zenéket válogatja szombatra, és nagyon izgatott, hogy élőben fog keverni egy rádióban. Visszapötyögtem neki, hogy én is várom, és biztosan szuper lesz. A kínai futam buliján említettem neki, hogy a mixműsora alatt én leszek vele a stúdióban. Csodáltam, hogy emlékezett rá. Ez a pár sor azonban elég volt, hogy felkorbácsolja a hangulatomat.
Ebbe a katasztrófába csöppent bele a reptéren Luc.

A péntek estét a szállodában töltöttem, előzetes terveim szerint filmezéssel. Egy kopogás azonban keresztülhúzta a számításaimat. A pasim érkezett, mert szerinte "eljött az ideje, hogy magasabb szintre emeljük a kapcsolatunkat", mint arra rávilágított két pohár bor után.
Elkezdte csókolgatni a nyakam, majd kihámozott az ingemből. Én sem voltam rest, lehúztam róla a pólóját annak ellenére, hogy nem igazán kívántam. Azt gondoltam, talán segít kiverni a fejemből a spanyol fiút. Gyakorlatilag valamilyen szintern kihasználtam Luc-öt. Ez így kimondva csúnyán hangzik, de lényegében ez történt. Bár azzal nyugtattam magam, hogy semmi extra nincs a dologban, hisz a barátommal fekszem le.
Azt mondják, picit spiccesen jobb a szex, amit tapasztaltam már korábban, ez a két pohár gyenge bor azonban kevés volt ahhoz, hogy fejbevágjon minket. Luc nem volt rossz, de nem tudott feltüzelni. Jaiménak egy pillantása is többet ért Luc csókjánál. Lassan és érzékien mozgott bennem, de nem jött be, amire számítottam. Színleltem az orgazmust, és még sokáig ébren feküdtem a karjaiban, mire elnyomott az álom.
A szombat este a rádióban Jaiméval jó hangulatban telt. Hatalmas mosollyal és egy rakat CD-vel állított be, majd mikor eljött az idő, felkonferáltam és munkához látott. Többnyire csak figyeltem, ahogy komoly arccal dolgozik. Annyira jóképű! Luc szerencsére nem volt a közelben, bár nagyon erősködött, hogy ő is marad éjszakára ügyeletben. Biztos vagyok benne, hogy nem díjazta volna, ahogy honfitársamat bámulom, ahogy azt sem, hogy érezve pillantásomat, időnként elszakította tekintetét a keverőről, és megeresztett felém egy-egy bugyiolvasztó mosolyt.

Mire gondolatmenetem végére értem, berendezkedtem a svájci szállodai szobában. Már amennyire be kellett, erre a pár napra. A lányokkal nagyon jó hangulatban telt az egész hetünk, míg végül elérkezett a hétvége, és a várva várt buli estéje. Kirittyentettük magunkat Nonoval és Lauval, a tőlünk megszokott dögös-de-nem-ribancos stílusban. A legtöbb nő ezen a ponton elvérzik, mi azonban zseniális érzékkel találtuk meg az ízléses középutat a visszafogott és a kirívó között.
Mikor megérkeztünk a megadott címre, Solya nyitott ajtót, majd beinvitált mindet a házba. A buli már javában zajlott, ezért csak néhány szót tudtunk váltani a negyedik száguldó riporterrel, mielőtt elveszett a háziasszony szerepében.
Lau elment, hogy innivalót szerezzen, így kettesben maradtunk Noncsival. Letelepedtünk a kanapéra, és próbáltunk ráhangolódni az estére. A nappaliban szétnézve megállapíthattam, hogy nem csak Forma 1-es pilóták vannak jelen, hanem a ralli néhány jeles képviselje is. Gondoltam rá, hogy köszönök Jaimének, de épp a keverőpult mögött szorgoskodott, hogy talpalávalót szolgáltasson a táncikáló vendégeknek, zenélés közben pedig nem akartam zavarni. Mintha megérezte volna, hogy rá gondoltam, felnézett munkájából, s mikor összeakadt a tekintetünk, elmosolyodott, majd intett, hogy nyugodtan menjek csak oda. Noncsi nem bánta, hogy egy kis időre magára hagytam, így elindultam a fiú felé. Míg átvágtam a tömegen, vagy ezredszer is hálát adtam az égnek, hogy csak mi négyen lettünk meghívva a buliba a rádiótól, a technikusok nem. Nem tudtam, mihez kezdenék, ha Luc is ott lenne.
- Szia! - kiabáltam túl a zenét, miközben bemásztam a katalán lemezlovas mellé a pulthoz.
- Hello, idegen! - köszöntött ő is.
- Hát az vagyok neked? - kérdeztem, megjátszott sértődöttséggel, még az alsó ajkamat is lebiggyesztettem. Ez aztán nevetésre késztette a srácot.
- Egyáltalán nem - kacsintott rám. - Iszunk valamit?
- Munka közben lehet azt neked?
- Ki dolgozik? - tárta szét a karjait, és már le is tette a fülest. - Hé, Daniel, átveszed? - kiabált oda a nem messze ácsorgó, számomra ismeretlen fiúnak, aki bólintott, és elindult a keverő felé.
- Ezt megyjegyzem, arra az esetre, ha bulit szervezek: mindig legyen kéznél tartalék DJ! - mondtam fel a leckét, míg a frissítők között válogattunk.
- Örülök, hogy ma is tanultál tőlem valamit - húzta ki magát büszkén, mire kacagva, finoman oldalba boxoltam.
Iszogattunk, s közben arról beszélgettünk, hogy teltek a napjaink a legutóbbi futam óta. Jaime elmesélte, hogy a saját albumán dolgozott, ami hamarosan meg is fog jelenni, én pedig beszámoltam a rádiós lányokkal töltött csajos napokról. Nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy amiről ő beszélt, az sokkal izgalmasabb volt - le is szögeztük, hogy a megjelenés kapcsán majd újra eljön a rádióba egy interjúra - de ő érdeklődve hallgatta a semmitmondó csacsogásomat. Kedvesen mosolyogva nézett rám, én pedig úgy éreztem magam, mint egy idióta.
Valahogy ráérezhetett a zavaromra, mert - mintegy a hangulat oldásának érdekében - a tánctér felé kezdett húzni. Kérdés nélkül is követtem, és hagytam, hogy a zene vezessen. Jaime nagyon jól mozgott, s tánc közben gyakran összesimult a testünk. Mellette minden sejtem pezsgett, minden érintése újabb energiahullámot idézett elő bennem. A dalok váltották egymást, nem tudom, mennyi idő telhetett el, mióta otthagytuk a bárpultként funkcionáló asztalt. Egyszerre közel húzott magához, és a fülembe duruzsolt:
- Nem akarsz pihenni egy kicsit?
- De, jó lenne egy kis friss levegő.
- Akkor séta? - mutatott a nappali egyik falát teljes egészében kitöltő üvegfal túloldalán húzódó utca felé.
- Rendben - egyeztem bele.
Kisurrantunk a hátsó ajtón, hogy ne legyen feltűnő, hogy együtt lépünk le. Odakint aztán elkezdett ömleni belőlük a szó. Jaime beszélt a gyerekkoráról, hogy miképp adta a fejét a versenyzésre, hogy került kapcsolatba a zenével, és engem is kifaggatott a rádiózásról, a főiskoláról, és újságírói mivoltomnak köszönhetően ügyesen kikerültem azt a témát, amiről nem akartam beszélni. Szinte mindenről szót ejtettünk, miközben a környéken róttuk a kilómétereket a házak körül. Úgy belefeledkeztünk a csevegésbe, hogy észre sem vettük, hogy feltámadt a szél, és az égboltot viharfelhők borították be. Csak akkor kapcsoltunk, amikor megéreztük bőrünkön az első néhány csepp esőt. Ezzel párhuzamosan hatalmas mennydörgés robaja szelte át az éjszakát, a csapadék pedig ömleni kezdett.
- Ajjajj - nyögtem.
Nem voltak túl bíztatóak a kilátásaink. Jaime sem volt rest, azonnal megfogta a kezem, és húzni kezdett.
- Gyere! - azzal futásnak eredt.
Próbáltam felvenni a tempóját, és fix, hogy a kedvemért lassabban futott, mint tudott, de egy edzett sportolóhoz képest egyáltalán nem voltam formában. Szerencsére nem jártunk messze Rob házától, de azon a néhányszáz méteren is bőrig áztunk a viharban.
Ugyanúgy, ahogy távozásunkkor, most is a hátsó bejáraton lopakodtunk vissza a házba, ahol már csak néhányan lézengtek. Idő közben véget ért a buli, biztosan órákig sétálgattunk. Ők szerencsére az időjárás kiszámíthatatlanságával voltak elfoglalva, így észrevétlenül felsettenkedtünk a lépcsőn, Jaime szobájába. Csak akkor engedte el a kezem, amikor becsukta mögöttünk az ajtót.
- Mindjárt adok neked valami száraz ruhát - kacsintott, és a földre hajította vizes pólóját. Próbáltam nem túl feltűnően bámulni kidolgozott felsőtestét, amint a ruhái között keresgélt, de nem könnyítette meg a dolgomat. Végül megfordult, egy rakat ruhával a kezében, de nem kellett attól tartania, hogy megbámulom: elment az áram, így a szoba sötétségbe borult.
- Már csak ez hiányzott - nyögtem.
- Csak nem félsz a sötétben? - nevetett fel.
- Nem - cincogtam.
Érzékeltem, hogy mozog, a következő pillanatban pedig előttem termett, hogy átadja a ruhákat.
- Tényleg át kellene öltöznöd. Meg fogsz fázni.
Ekkor egy újabb hatalmas mennydörgés hallatszott, én pedig ijedtemben a nyakába ugrottam. Szorosan magához ölelt, és éreztem, ahogy libabőrös lesz. Csurom víz voltam, ő pedig még mindig félmeztelen.
- Oké, semmi baj - símogatta a hátam.
- Sajnálom. Egy rossz gyerekkori emlék miatt van - mondtam, mikor összeszedtem magam. - Tényleg át kellene öltöznünk, így meg fogunk fázni - ismételtem praktikus ötletét, és megpróbáltam hátralépni, de nem engedett el.
Most, hogy már nem fúrtam az arcom a nyakába, éreztem, ahogy lehelete az arcomat súrolja. Azonnal kirázott a hideg, és nem azért, mert fáztam, hanem mert annyira vágytam rá. Luc-kel soha nem éreztem ilyet. De ki akart akkor, abban a pillanatban Luc-re gondolni? Csak Jaime számított.
Félretűrt egy nedves tincset a szememből, és végigsimított az arcomon, miközben egyre közelebb ért. Lassan közeledett, hogy legyen időm elhúzódni, vagy ellökni, de eszem ágában sem volt. Elmondhatatlanul vágytam rá. Inkább visszacsúsztattam a kezem erős vállára, újra átkaroltam a nyakát, és vártam ajkai édes támadását.
Hosszú másodpercek múlva aztán elfogyott az utolsó milliméter is. Puha ajkai először finoman mozogtak az enyémeken, majd a csók elmélyült, és egyre szenvedélyesebbé vált. Kitört belőlünk az utóbbi hetek elfolytott vágyakozása. Teljesen elvesztettem az eszem, csak arra eszméltem, hogy az ágyon fekszünk, és Jaime keze már nem a felsőmön keresztül simogatja a derekam. Fogalamam sincs, hogy kerültünk oda, és bármennyire nem akartam Luc-re gondolni, bevillant, hogy a hűtlenség mocsokság.
- Várj! Ezt nem kellene... - sóhajtottam, amikor a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Sajnálom! Túl rámenős voltam - húzódott el.
- Nem, nem erről van szó. Én is benne voltam, és most sem állítottalak volna le, ha... - egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni, és befejezni a mondatot.
- Ha? - ráncolta a homlokát.
- Ha nem járnék Luc-kel - vallottam be töredelmesen.
- Értem - kelt fel az ágyról. - Vagyis nem értem, de mindegy.
Felnyalábolta a kikészített száraz ruhákat, és a fürdő felé indult. Mire visszatért a szobába, én is lecseréltem a vizes göncöket. Javasolta, hogy menjünk le, és nézzük meg a többieket.
Abban maradtunk, hogy ebben a viharban nem megyünk vissza a lányokkal a szállodába, hanem a házban töltjük az éjszaka hátra lévő részét, a szobák felosztása pedig úgy alakult, hogy Jaimével kerültem párba.
Miután ezt tisztáztuk, visszamentünk az emeletre, hogy lepihenjünk.
- Tiéd az ágy, én elleszek a földön is - mondta, amikor felértünk.
- Szó sem lehet róla - ráztam meg a fejem. - Nem hagyom, hogy a földön aludj. Szerintem elég nagy ez az ágy kettőnknek.
Nem ment bele elsőre, de végül sikerült meggyőznöm, hogy ne a padlón hajtsa álomra a fejét.
Már egy ideje ágyban voltunk, amikor megszólalt.
- Es?
- Igen?
- Tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna az éjjel?
Erre elmosolyodtam.
- Nem. Szerintem úgysem menne.
- Oké - hagyta rám. - Még egy kérdésem van, de erre nem kell válaszolnod.
- Halljuk!
- Szereted egyáltalán?
- Őszintén? Nem. Nem is tudom, ez olyan bonyolult... Amikor megismertem, tök helyes volt, és úgy tűnt, hogy jól kijövünk, de.. nincsenek szikrák, érted? Valahogy sodródtam a dologgal, és járni kezdtünk, pedig igazából csak barátként tekintek rá. És közben megismertelek téged. Melletted teljesen máshogy érzek - hadartam el egy szuszra, majd észbe kaptam, hogy mit is dumálok. - Oké, ezt most nem kellett volna mondanom - tettem hozzá gyorsan.
Jaime - legnagyobb meglepetésemre - kuncogni kezdett.
- Nem vagy egyszerű, azt remélem tudod.
- Igen, mondták már - öltöttem ki a nyelvem, bár több, mint valószínű, hogy ő ezt a sötétben nem látta.
- Tudod mit, aludjunk! - indítványozta. - Hosszú nap volt.
- Jó éjt!
- Szép álmokat!
Jaime lassan elszenderedett mellettem, de nekem nem jött álom a szememre. Egyfolytában az a csodás érzés kavargott bennem, amit akkor éreztem, amíg csókolt.
Felfogtam, amire rávilágított a kérdésével: szakítanom kell Luc-kel. Megszületett hát a döntés, ami mindig is motoszkált bennem, csak eddig nem fogalmaztam meg.
Jaime megfordult álmában, és átvetette rajtam egyik karját. Ott, az ölelésében, úgy éreztem, jó helyen vagyok. Ezzel a gondolattal nyomott el az álom.