Sziasztok!
Bocsánat a késlekedésért, itt van a várva várt új rész! :)
Esetleg komikkal lehet minket ösztönözni, és akkor a következőre talán nem kell ilyen sokat várni... :D Ha látjuk, hogy van visszajelzés, lelkesebben ötletelünk és írunk. :)
17. rész
Esperanza
Épp a frufrum feltűzésén munkálkodtam, mikor megcsörrent a mobilom. A fésű helyét a telefon váltotta fel a kezemben, és mély sóhajjal konstatáltam, hogy anya keres. Erre most nem volt időm, így inkább némítottam a készüléket, és a maradék két hullámcsatot is felhasználtam a frizurám rögzítéséhez. Ha mi elkezdtünk pletykálni, azt soha nem tudtuk rövidre fogni, márpedig igyekeznem kellett.
Tegnap este érkeztünk meg a lányokkal Kínából, hogy részt vegyünk a Speed FM párizsi központjában tartandó nagy értekezleten. A hétvége elég sok munkával járt és alaposan kimerültem, így elhúzódott az alvás, és későn ébredtem.
A késés miatti pániknak tudtam be a szétszórtságomat is, ami többek között abban nyilvánult meg, hogy csak harmadik próbálkozásra sikerült belebújnom a pulcsimba, és az sem tűnt fel rögtön, hogy kedvenc főnöknőm, Lina dörömböl az ajtómon.
Miután sikerrel kijutottam a szobából, láttam, hogy kolléganőim is ott szobroznak a folyosón, rám várva. Mire Lina végzett a lehordásommal, már a kocsiban ültünk, és a stúdió felé haladtunk. A beálló csend nem tett jót a lelkiállapotomnak, mert így lehetőségem nyílt rájönni, hogy valójában Luc miatt vagyok ideges.
Ezt igazából nem is értettem. Miért kellene idegeskednem Luc miatt? Hisz már tisztáztam vele a félreértést. Igaz, csak telefonon beszéltünk... és úgy általában, még csak egyszer találkoztunk, és egyáltalán nincs kimondva, hogy együtt vagyunk. A személyes kontaktus nagyon fontos egy kapcsolatban, és az nekünk nincs. Sem személyes kontaktusunk, sem kapcsolatunk. Gyakorlatilag.
Vajon milyen lesz látni Luc-öt? Édes lesz? Mint mondjuk Jaime. Jaime nagyon édes volt, mikor bocsánatot kértem tőle a kritikán aluli viselkedésemért. És Jaimével van személyes kapcsolatom. Például a Kínai Nagydíj afertparty-ján is összefutottunk. Nem volt nehéz, dugig volt pilótákkal a hely. Váltottunk pár szót a három hét múlva esedékes Török Nagydíjról, hisz akkor lesz az első olyan hétvége, amikor Jaime - bocsánat, DJ Square élőben kever a rádióban. Nagyon izgatottnak tűnt az új feladat miatt. Fel sem tűnt neki, hogy katalánul kezdett beszélni a megszokott angol helyett; igaz, a kezében tartott piásüveg már elég pesszimista volt: inkább üres volt, mint teli. Még szerencse, hogy én is Barcelonából jövök, így gond nélkül megértettem. Jaime nagyon cuki, mikor katalánul hadar. Meg úgy általában.
De tudtam, hogy őrültség ezen elmélkednem. Ismertem a Formula 1 világát, akár a tenyeremet és elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha is közöm legyen egy pilótához. Nem tudom, mikor plántálódtak ezek a gondolatok a fejembe, de nagyon gyorsan ki kell vernem őket onnan. Luc miatt is.
Egyszerre Lina hangja szakította meg szabad asszociációmat.
- Mi ütött belétek, lányok? Mikor legutóbb találkoztunk, le sem lehetett lőni titeket. Rádiósok vagytok, abból éltek, hogy beszéltek, és eddig nem hazudtoltátok meg a szakmátokat, most mi ez a nagy hallgatás?
Úgy magamba voltam fordulva, hogy ha Lina nem hívja fel rá a figyelmem, fel sem tűnik, hogy a többi lány is el van kissé varázsolva.
Noncsi feszülten szorongatta kezében tartott mobilját. Solya ábrándos arccal meredt maga elé, bár őt meg tudtam érteni, miután beszámolt a Robbal töltött estéjének alakulásáról. Laura homlokán is láttam feltűnni néhány ráncot. Elmesélte, mi volt Fernandoval, nyilván most is azon töpreng, mi haszna volt annak az ebédnek.
- Csak nyüzsis volt ez az első pár hét. Picit fáradtak vagyunk - nyugtatta meg Linát Lau.
- És milyen a "terepmunka"? - faggatózott az olasz lány.
- Ó, hát az remek - felelte szűkszavúan Noncsi, mire egyetértésünk jeléül bólintottunk.
- Van valami gond a szervezéssel? Nem segítenek eléggé a csapatok?
- Nem, ezzel semmi gond. Igazán készségesek - ült ki egy halvány, ám annál gonoszabb mosoly Noncsi arcára.
- Tudjátok, hogy ha bármi baj van, hozzám bármikor fordulhattok.
- Tudjuk, köszönjük! És veled mi a helyzet? - embereltem meg magam.
- Velem? Nos, ami azt illeti... Azt hiszem, elmondhatom, ha tudtok titkot tartani. Kialakulóban van egy kapcsolatom.
- Nahát! És ki a szerencsés? Ismerjük? - érdeklődött Solya.
- Szerintem igen. Christian az. Christian Horner.
- Olálá! - kiáltott fel Noncsi.
- Ez szuper! - lelkendezett Lau. - Mesélj el mindent!
- Nos, talán majd később. Megérkeztünk - fordult be a stúdió épületének parkolójába.
A stúdió sokkal szebb volt, mint amire emlékeztem. Mikor márciusban itt jártunk, épphogy befejeződött az építkezés, még a festés sem volt kész mindenhol. Mostanra azonban eltűntek az állványok és a vödrök. Szépen belakta a stáb, azt meg kell hagyni.
Mire ezt konstatáltam, megpillantottam Luc-öt... aki épp egy magas, karcsú, barna hajú lánnyal nevetgélt.Franciául karattyoltak valamit, és szemlátomást roppantmód élvezték egymás társaságát.
- Lina, örülök, hogy megérkeztek! - hívta fel érkezésünkre a figyelmet Bernie Ecclestone. Az értekezletre a Forma 1 mindenható ura is hivatalos volt, mivel ő is érdekelt volt a rádió működésében. A hangra Luc is felfigyelt. Talán csak képzeltem, de mintha zavar suhant volna át az arcán, amikor összeakadt a tekintetünk.
Lina és Bernie üdvözölték egymást, majd a kis öreg velünk is kezet rázott.
Ezek után az egész csapat a nagy tárgyalóasztal köré telepedett, Lina pedig előhalászta zsebéből a pendrive-ját, bekapcsolta a projektort és megkezdte prezentációját a rádió eddig elért eredményeiről, fejlődéséről, bevételekről, költségekről, visszajelzésekről... szóval átfogóan mindenről. De tényleg mindenről. Elfojtottam egy ásítást, mikor az országokra lebontott internetes hallgatottsági adatokat mutató grafikont kezdte elemezni. Ezzel egy időben finom rúgást éreztem a bokámon. Felnézve azt láttam, hogy Luc egy papírfecnit csúsztat felém.
"Azt hittem, felhívsz, ha ideérsz."
Bekapcsoltam egy tollat és rövid választ körmöltem, majd visszadobtam a lapot.
"Késett a gép és fáradt voltam."
Nem pont Luc elé céloztam, hanem picit jobbra, hogy lehetőleg a csaj is lássa. Nem tetszett nekem, valahogy olyan sunyinak tűnt. Rossz érzés volt ránézni.
Noncsi mobiljának csörgése félbeszakította Lina monológját a rádióállomás lehetséges terjeszkedési irányairól. A lány egy "elnézést" kíséretében elutasította a hívást.
Pár perccel később feltűnt az utolsó, "Köszönöm a figyelmet!" feliratú slide, Lin
a pedig taps közepette befejezte a vetítést. Ebédszünetet tartottunk, mielőtt nekiláttunk volna a szupervíziónak, ahol Linával, Noncsival, Lauval és Solyával azt beszéltük át, hogy miként működünk együtt, csapatként. Bár nem volt megbeszélnivalónk: szerencsére nagyszerűen kijöttünk egymással, és a közös munka is jó hangulatú és gördülékeny volt.
Miután mindent átbeszéltünk, Lina halkabbra fogta a hangját, habár az egyik hangszigetelt szobában voltunk.
- Figyeljetek. Láttátok a barna hajú lányt a kék pulcsiban? Ő Genevieve Orale, egy párizsi lány. Már az első álláshirdetéskor jelentkezett, és mindenáron az utazó csapat tagja akart lenni. Valahogy nem tetszett nekem a hozzáállása, ezért nem vettem fel, de az apja elég gazdag és befolyásos, ezért pár hete alkalmaztam. Legyetek vele óvatosak. Jó emberismerő vagyok, és ő amolyan apuci kicsi lánya típus, aki nincs hozzászokva ahhoz, hogy ne kapja meg, amit akar. De ti vagytok a legjobbak, nem hagyom, hogy bármelyikőtöket is kitúrja a helyéről, oké?
- Jézusom, Lina, ne fesd az ördögöt a falra. Csak nem olyan rossz az a lány - hüledezett Laura.
- Neked legyen igazad - hagyta rá Lina. - Jól van, végeztünk. Oszolj! - csukta be mappáját.
Odakint megint azon kaptam magam, hogy Luc-öt nézem, aki Genevievvel diskurál. Fél füllel hallottam, hogy Lina hozzám beszél, de nem fogtam fel, hogy mit mond.
- Akkor rendben van, Es?
- Hát persze - feleltem, bár fogalmam sem volt, mire bólintottam rá.
- Oké. Akkor gyere - mondta, és elindult Luc és Genevieve irányába, én pedig jobb híján követtem.
- Sziasztok! - köszönt Lina. - Es, bemutatom Genevieve Orale-t, a csapatunk legújabb tagját. Genevieve, ő Esperanza Villar, az egyik helyszíni műsorvezetőnk.
- Nagyon örvendek - nyújtotta a kezét a francia lány.
- Szintúgy - feleltem, miközben kurtán megráztam a mancsát.
- Nagyszerű ötlet volt, Genevieve, hogy adásban meginterjúvold az egyik műsorvezetőnket, aki testközelből tudosít az eseményekről. Esperanza bizonyára kiváló alany lesz. Most mennem kell. Jó munkát - búcsúzott Lina, majd sarjon fordult és elrobogott.
- Micsoda? - csodálkoztam. Csak most esett le, hogy mire bólintottam rá az imént.
- Gyere, mindjárt adásban vagyunk - nézett az órára, és az adásszoba felé indult. Nem volt más választásom, követtem.
Nagyjából úgy nézett ki minden, mint nálunk. Persze, a versenyek helyszínén csak pár napra rakják össze a felszerelést, mégsincs tábori jellege, ez viszont olyan állandó, olyan steril volt, bár talán csak azért éreztem pici különbséget, mert tudatában voltam.
A csaj igazából nem volt rossz, bár a tapasztaltabbak azért láthatták rajta, hogy nincs a top-kategóriában. Egészen általános kérdésekkel nyitottunk, hogy hogy kerültem a csapatba, milyen a különböző helyszíneken dolgozni, mennyire nehéz, satöbbi... Aztán érdekes irányt vett a beszélgetés.
- Bizonyára roppant izgalmas a milliók által imádott sztárok közötti munka - kezdett bele. - Az elmúlt hetekben úgy hallottam, hogy történnek érdekes dolgok a paddockban.
- Nem értelek. Mire gondolsz?
- A csapatok dolgozói, a pilóták és a rádió dolgozói között van valamilyen érzelmi kapcsolat?
- Tessék? - néztem rá rosszat sejtve.
- Oké, ne köntörfalazzunk! Jaime Alguersuari tett egy elég érdekes kijelentést, méghozzá élő adásban.
- Ó, az csupán vicc volt. Nem kell komolyan venni - próbáltam eltussolni az ügyet.
- Azt állítod, hogy nincs vonzalom közted, és az egyik honlap által nemrég készített szavazáson a leghelyesebb pilótákat felvonultató lista élmezőnyében végző honfitársad között?
- Csak arról beszélhetek, hogy nagyon jó munkakapcsolat van közöttünk. Nem tudom, mit mondhatnék még - zártam le a témát.
Az órára pillantva láttam, hogy letelt az interjúra szánt idő, így fellélegeztem. Szerencsére Genevieve is szem előtt tartotta az olyan jelentéktelen kis apróságokat, mint a műsorrend, így édesnek szánt hangon megköszönte a beszélgetést és felkonferálta a következő számot, bár az arcáról nem tudta eltüntetni az enyhén csalódott kifejezést, én pedig kivágtattam a szobából.
Fogalmam sem volt róla, hogy mit akart ezzel elérni. Kimentem a konyhába, hogy igyak valamit, a helyiségben pedig ott találtam Luc-öt, aki már egyáltalán nem volt mosolygós hangulatban. Elmesélte, hogy Genevieve igazán bájos lány, és hogy nagyon jó barátok. Nem tettem megjegyzést, bár nem volt könnyű visszafogni magam. Megbeszéltük, hogy este randizunk, majd dolgozni ment, én pedig csatlakoztam a másik három lányhoz, és elindultunk vissza a szállodába.
Bocsánat a késlekedésért, itt van a várva várt új rész! :)
Esetleg komikkal lehet minket ösztönözni, és akkor a következőre talán nem kell ilyen sokat várni... :D Ha látjuk, hogy van visszajelzés, lelkesebben ötletelünk és írunk. :)
17. rész
Esperanza
Épp a frufrum feltűzésén munkálkodtam, mikor megcsörrent a mobilom. A fésű helyét a telefon váltotta fel a kezemben, és mély sóhajjal konstatáltam, hogy anya keres. Erre most nem volt időm, így inkább némítottam a készüléket, és a maradék két hullámcsatot is felhasználtam a frizurám rögzítéséhez. Ha mi elkezdtünk pletykálni, azt soha nem tudtuk rövidre fogni, márpedig igyekeznem kellett.
Tegnap este érkeztünk meg a lányokkal Kínából, hogy részt vegyünk a Speed FM párizsi központjában tartandó nagy értekezleten. A hétvége elég sok munkával járt és alaposan kimerültem, így elhúzódott az alvás, és későn ébredtem.
A késés miatti pániknak tudtam be a szétszórtságomat is, ami többek között abban nyilvánult meg, hogy csak harmadik próbálkozásra sikerült belebújnom a pulcsimba, és az sem tűnt fel rögtön, hogy kedvenc főnöknőm, Lina dörömböl az ajtómon.
Miután sikerrel kijutottam a szobából, láttam, hogy kolléganőim is ott szobroznak a folyosón, rám várva. Mire Lina végzett a lehordásommal, már a kocsiban ültünk, és a stúdió felé haladtunk. A beálló csend nem tett jót a lelkiállapotomnak, mert így lehetőségem nyílt rájönni, hogy valójában Luc miatt vagyok ideges.
Ezt igazából nem is értettem. Miért kellene idegeskednem Luc miatt? Hisz már tisztáztam vele a félreértést. Igaz, csak telefonon beszéltünk... és úgy általában, még csak egyszer találkoztunk, és egyáltalán nincs kimondva, hogy együtt vagyunk. A személyes kontaktus nagyon fontos egy kapcsolatban, és az nekünk nincs. Sem személyes kontaktusunk, sem kapcsolatunk. Gyakorlatilag.
Vajon milyen lesz látni Luc-öt? Édes lesz? Mint mondjuk Jaime. Jaime nagyon édes volt, mikor bocsánatot kértem tőle a kritikán aluli viselkedésemért. És Jaimével van személyes kapcsolatom. Például a Kínai Nagydíj afertparty-ján is összefutottunk. Nem volt nehéz, dugig volt pilótákkal a hely. Váltottunk pár szót a három hét múlva esedékes Török Nagydíjról, hisz akkor lesz az első olyan hétvége, amikor Jaime - bocsánat, DJ Square élőben kever a rádióban. Nagyon izgatottnak tűnt az új feladat miatt. Fel sem tűnt neki, hogy katalánul kezdett beszélni a megszokott angol helyett; igaz, a kezében tartott piásüveg már elég pesszimista volt: inkább üres volt, mint teli. Még szerencse, hogy én is Barcelonából jövök, így gond nélkül megértettem. Jaime nagyon cuki, mikor katalánul hadar. Meg úgy általában.
De tudtam, hogy őrültség ezen elmélkednem. Ismertem a Formula 1 világát, akár a tenyeremet és elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha is közöm legyen egy pilótához. Nem tudom, mikor plántálódtak ezek a gondolatok a fejembe, de nagyon gyorsan ki kell vernem őket onnan. Luc miatt is.
Egyszerre Lina hangja szakította meg szabad asszociációmat.
- Mi ütött belétek, lányok? Mikor legutóbb találkoztunk, le sem lehetett lőni titeket. Rádiósok vagytok, abból éltek, hogy beszéltek, és eddig nem hazudtoltátok meg a szakmátokat, most mi ez a nagy hallgatás?
Úgy magamba voltam fordulva, hogy ha Lina nem hívja fel rá a figyelmem, fel sem tűnik, hogy a többi lány is el van kissé varázsolva.
Noncsi feszülten szorongatta kezében tartott mobilját. Solya ábrándos arccal meredt maga elé, bár őt meg tudtam érteni, miután beszámolt a Robbal töltött estéjének alakulásáról. Laura homlokán is láttam feltűnni néhány ráncot. Elmesélte, mi volt Fernandoval, nyilván most is azon töpreng, mi haszna volt annak az ebédnek.
- Csak nyüzsis volt ez az első pár hét. Picit fáradtak vagyunk - nyugtatta meg Linát Lau.
- És milyen a "terepmunka"? - faggatózott az olasz lány.
- Ó, hát az remek - felelte szűkszavúan Noncsi, mire egyetértésünk jeléül bólintottunk.
- Van valami gond a szervezéssel? Nem segítenek eléggé a csapatok?
- Nem, ezzel semmi gond. Igazán készségesek - ült ki egy halvány, ám annál gonoszabb mosoly Noncsi arcára.
- Tudjátok, hogy ha bármi baj van, hozzám bármikor fordulhattok.
- Tudjuk, köszönjük! És veled mi a helyzet? - embereltem meg magam.
- Velem? Nos, ami azt illeti... Azt hiszem, elmondhatom, ha tudtok titkot tartani. Kialakulóban van egy kapcsolatom.
- Nahát! És ki a szerencsés? Ismerjük? - érdeklődött Solya.
- Szerintem igen. Christian az. Christian Horner.
- Olálá! - kiáltott fel Noncsi.
- Ez szuper! - lelkendezett Lau. - Mesélj el mindent!
- Nos, talán majd később. Megérkeztünk - fordult be a stúdió épületének parkolójába.
A stúdió sokkal szebb volt, mint amire emlékeztem. Mikor márciusban itt jártunk, épphogy befejeződött az építkezés, még a festés sem volt kész mindenhol. Mostanra azonban eltűntek az állványok és a vödrök. Szépen belakta a stáb, azt meg kell hagyni.
Mire ezt konstatáltam, megpillantottam Luc-öt... aki épp egy magas, karcsú, barna hajú lánnyal nevetgélt.Franciául karattyoltak valamit, és szemlátomást roppantmód élvezték egymás társaságát.
- Lina, örülök, hogy megérkeztek! - hívta fel érkezésünkre a figyelmet Bernie Ecclestone. Az értekezletre a Forma 1 mindenható ura is hivatalos volt, mivel ő is érdekelt volt a rádió működésében. A hangra Luc is felfigyelt. Talán csak képzeltem, de mintha zavar suhant volna át az arcán, amikor összeakadt a tekintetünk.
Lina és Bernie üdvözölték egymást, majd a kis öreg velünk is kezet rázott.
Ezek után az egész csapat a nagy tárgyalóasztal köré telepedett, Lina pedig előhalászta zsebéből a pendrive-ját, bekapcsolta a projektort és megkezdte prezentációját a rádió eddig elért eredményeiről, fejlődéséről, bevételekről, költségekről, visszajelzésekről... szóval átfogóan mindenről. De tényleg mindenről. Elfojtottam egy ásítást, mikor az országokra lebontott internetes hallgatottsági adatokat mutató grafikont kezdte elemezni. Ezzel egy időben finom rúgást éreztem a bokámon. Felnézve azt láttam, hogy Luc egy papírfecnit csúsztat felém.
"Azt hittem, felhívsz, ha ideérsz."
Bekapcsoltam egy tollat és rövid választ körmöltem, majd visszadobtam a lapot.
"Késett a gép és fáradt voltam."
Nem pont Luc elé céloztam, hanem picit jobbra, hogy lehetőleg a csaj is lássa. Nem tetszett nekem, valahogy olyan sunyinak tűnt. Rossz érzés volt ránézni.
Noncsi mobiljának csörgése félbeszakította Lina monológját a rádióállomás lehetséges terjeszkedési irányairól. A lány egy "elnézést" kíséretében elutasította a hívást.
Pár perccel később feltűnt az utolsó, "Köszönöm a figyelmet!" feliratú slide, Lin
a pedig taps közepette befejezte a vetítést. Ebédszünetet tartottunk, mielőtt nekiláttunk volna a szupervíziónak, ahol Linával, Noncsival, Lauval és Solyával azt beszéltük át, hogy miként működünk együtt, csapatként. Bár nem volt megbeszélnivalónk: szerencsére nagyszerűen kijöttünk egymással, és a közös munka is jó hangulatú és gördülékeny volt.
Miután mindent átbeszéltünk, Lina halkabbra fogta a hangját, habár az egyik hangszigetelt szobában voltunk.
- Figyeljetek. Láttátok a barna hajú lányt a kék pulcsiban? Ő Genevieve Orale, egy párizsi lány. Már az első álláshirdetéskor jelentkezett, és mindenáron az utazó csapat tagja akart lenni. Valahogy nem tetszett nekem a hozzáállása, ezért nem vettem fel, de az apja elég gazdag és befolyásos, ezért pár hete alkalmaztam. Legyetek vele óvatosak. Jó emberismerő vagyok, és ő amolyan apuci kicsi lánya típus, aki nincs hozzászokva ahhoz, hogy ne kapja meg, amit akar. De ti vagytok a legjobbak, nem hagyom, hogy bármelyikőtöket is kitúrja a helyéről, oké?
- Jézusom, Lina, ne fesd az ördögöt a falra. Csak nem olyan rossz az a lány - hüledezett Laura.
- Neked legyen igazad - hagyta rá Lina. - Jól van, végeztünk. Oszolj! - csukta be mappáját.
Odakint megint azon kaptam magam, hogy Luc-öt nézem, aki Genevievvel diskurál. Fél füllel hallottam, hogy Lina hozzám beszél, de nem fogtam fel, hogy mit mond.
- Akkor rendben van, Es?
- Hát persze - feleltem, bár fogalmam sem volt, mire bólintottam rá.
- Oké. Akkor gyere - mondta, és elindult Luc és Genevieve irányába, én pedig jobb híján követtem.
- Sziasztok! - köszönt Lina. - Es, bemutatom Genevieve Orale-t, a csapatunk legújabb tagját. Genevieve, ő Esperanza Villar, az egyik helyszíni műsorvezetőnk.
- Nagyon örvendek - nyújtotta a kezét a francia lány.
- Szintúgy - feleltem, miközben kurtán megráztam a mancsát.
- Nagyszerű ötlet volt, Genevieve, hogy adásban meginterjúvold az egyik műsorvezetőnket, aki testközelből tudosít az eseményekről. Esperanza bizonyára kiváló alany lesz. Most mennem kell. Jó munkát - búcsúzott Lina, majd sarjon fordult és elrobogott.
- Micsoda? - csodálkoztam. Csak most esett le, hogy mire bólintottam rá az imént.
- Gyere, mindjárt adásban vagyunk - nézett az órára, és az adásszoba felé indult. Nem volt más választásom, követtem.
Nagyjából úgy nézett ki minden, mint nálunk. Persze, a versenyek helyszínén csak pár napra rakják össze a felszerelést, mégsincs tábori jellege, ez viszont olyan állandó, olyan steril volt, bár talán csak azért éreztem pici különbséget, mert tudatában voltam.
A csaj igazából nem volt rossz, bár a tapasztaltabbak azért láthatták rajta, hogy nincs a top-kategóriában. Egészen általános kérdésekkel nyitottunk, hogy hogy kerültem a csapatba, milyen a különböző helyszíneken dolgozni, mennyire nehéz, satöbbi... Aztán érdekes irányt vett a beszélgetés.
- Bizonyára roppant izgalmas a milliók által imádott sztárok közötti munka - kezdett bele. - Az elmúlt hetekben úgy hallottam, hogy történnek érdekes dolgok a paddockban.
- Nem értelek. Mire gondolsz?
- A csapatok dolgozói, a pilóták és a rádió dolgozói között van valamilyen érzelmi kapcsolat?
- Tessék? - néztem rá rosszat sejtve.
- Oké, ne köntörfalazzunk! Jaime Alguersuari tett egy elég érdekes kijelentést, méghozzá élő adásban.
- Ó, az csupán vicc volt. Nem kell komolyan venni - próbáltam eltussolni az ügyet.
- Azt állítod, hogy nincs vonzalom közted, és az egyik honlap által nemrég készített szavazáson a leghelyesebb pilótákat felvonultató lista élmezőnyében végző honfitársad között?
- Csak arról beszélhetek, hogy nagyon jó munkakapcsolat van közöttünk. Nem tudom, mit mondhatnék még - zártam le a témát.
Az órára pillantva láttam, hogy letelt az interjúra szánt idő, így fellélegeztem. Szerencsére Genevieve is szem előtt tartotta az olyan jelentéktelen kis apróságokat, mint a műsorrend, így édesnek szánt hangon megköszönte a beszélgetést és felkonferálta a következő számot, bár az arcáról nem tudta eltüntetni az enyhén csalódott kifejezést, én pedig kivágtattam a szobából.
Fogalmam sem volt róla, hogy mit akart ezzel elérni. Kimentem a konyhába, hogy igyak valamit, a helyiségben pedig ott találtam Luc-öt, aki már egyáltalán nem volt mosolygós hangulatban. Elmesélte, hogy Genevieve igazán bájos lány, és hogy nagyon jó barátok. Nem tettem megjegyzést, bár nem volt könnyű visszafogni magam. Megbeszéltük, hogy este randizunk, majd dolgozni ment, én pedig csatlakoztam a másik három lányhoz, és elindultunk vissza a szállodába.
