Száguldás az éterben

2. fejezet

Eközben Párizs forgatagában..

Vidám és meglehetősen izgatott hangulatban léptem ki végre a párizsi Charles De Gaulle reptérről. Több dolog is segített eme hangulat létrejöttében. Az egyik talán az én kis „őrültségem”. Imádom a reptereket! Imádok repülővel utazni! És most juthattam életemben először el Franciaország legforgalmasabb repterére, mondanom sem kell, hatalmas élmény volt számomra!
Nah, de még mielőtt nekikezdenék újra a reptér jelentőségén rágódni, úgy döntöttem fogok egy taxit. Már csak az kéne, hogy elkéssek a találkozóról, ami miatt ideutaztam!
Egy épp ekkor leálló taxit szemeltem ki. Sietős léptekkel le is foglaltam magamnak, megkaparintva a későn érkező utastársak elől.Így jártak.
Egy fiatal, macsós kinézető francia sofőrrel volt szerencsém a hotelbe vezető utat megtenni. A bőröndöm mosolyogva rakta be a kocsi csomagtartójába, majd kezét dörzsölve pattant be a vezető ülésbe.
- Merre lesz Madame? – igazította meg a sapkáját.
- A Plaza Athenee-be kérem! – sóhajtottam egy hatalmasat és mint a matricák, az ablakra tapadtam. – Annyira csodálatos ez a város!
- Oui, oui! Párizs a világ egyik legszebb városa! Én mióta csak élek… - kezdett bele drága sofőröm a mesélésbe, de engem mindez most nem kötött le. Sokkal inkább a havas utcákat jutalmaztam figyelmemmel, gondolataim pedig valamerre, egészen másfele terelődtek.

Laura Oliveranak hívnak és 22 éves vagyok. Sok-sok évvel ezelőtt, február 26.-án, Sevilla-ban, Spanyolországban láttam meg a napvilágot. Tanulmányaimmal ebben az évben végeztem média szakon. Büszkén vallom magam riporternek, bár sokat kell még tanulnom. A nagypapám Spanyolország egyik leghíresebb újságánál, a MARCA-nál dolgozott hosszú éveken át. Idén nyugdíjba vonult, de neki hála, olyan lehetőséget kaptam, amiről egész eddigi életemben álmodoztam.
Bernie Ecclestone, akit Formula 1-es berkekben mindenki nagyon jól ismer, a 2011-es évadtól egy rádiót szeretne létrehozni, mely a tesztektől egészen a futamokig, mindenhol ott van, ahol az F1. Amikor először hallottam erről az egészről úgy gondoltam, hogy Bernie már megint nem bír elülni a rengeteg pénzén. Bizonyára már a befutott riportereket, műsorvezetőket várja és majd valami unalmas dolog lesz az egész. Igazságtalannak gondoltam, hogy a fiataloknak nincs lehetőségük egy ilyen izgalmas munkához. Nagypapám noszogatása kellett, hogy jobban utánanézzek. Amikor számomra is világossá vált, hogy egy dinamikus csapatot szeretett volna érdekes riportokkal és az első szempontok között szerepelt a fiatalság és a kreativitás… Eldöntöttem, hogy ez az állás kell nekem!
Most pedig itt vagyok a találkozóra sietve!
- Nos, meg is érkeztünk hölgyem. Remélem élvezte az én kis Párizsi beszámolómat! – szállt ki a sofőr lelkesen. Követtem példáját és egy kisebb nyújtózást követően átvettem csomagjaim.
- Köszönöm. Hm, felettébb szórakoztató és élvezetes volt. További szép napot.
Egy londiner sietett elém és átvette a csomagjaimat. A bejelentkezés hamar megvolt, s ahogy lepakoltam a szobámban, megérdeklődtem újdonsült főnököm szobáját merre találom. Izgatottan kopogtam az ajtón, ami szinte azonnal nyílt is.
- Jó napot kívánok! Laura Olivera vagyok!
- Szia. Catalina Ascari vagyok, de szólíts csak Linanak. Milyen utad volt? – invitált beljebb.
- Remek. Minden probléma nélkül megérkeztem. – feleltem mosolyogva, majd a szobában észrevettem még egy leányzót. – Laura Olivera. Örvendek a találkozásnak.
- Esperanza Villar. Én is, viszont.
Mint kiderült, Esperanza lesz az egyik munkatársam a rádiónál. A másik két lányra még várnunk kellett. Reméltem, hogy egy kellemes és vidám kis társaság része lehetek, és emellett az izgalmas munka mellett új barátokra tehetek szert.. Nem csalódtam, hamarosan kopogtattak.

Charles de Gaulle, ismét..

Gyomorideggel szálltam be egy taxi-ba a párizsi repülőtér előtt és kértem meg a sofőrt, hogy fuvarozzon a Plaza Athenee-be. Már így is késésben voltam, mert a gépem késve szállt fel. Az ablakra tapadva kezdtem el azon gondolkozni, hogy milyen hihetetlen, hogy itt vagyok Párizsban, ebben a gyönyörű városban. Álmomban se gondoltam volna, hogy valaha is eljutok oda, főleg hogy egy olyan munka ügyében amire egész életemben vágytam. De hogy ki is vagyok én? A nevem Fábián Orsolya és 23 éves vagyok. 1987. szeptember 10-én láttam meg a napvilágot Magyarország fővárosában, Budapesten. Középiskolai éveimet egy gimnáziumba töltöttem, majd meglepő módon nem Pesten végeztem el a felsőoktatást, hanem a Szegedi Tudományegyetemen, anglisztika szakon. Amióta az eszemet tudom imádom a Forma 1-et és mindig is ott szerettem volna dolgozni,de matekból nem vagyok valami jó. Így a mérnökség kilőve, ahogy az is, hogy pilóta legyek. Tehát kitaláltam, hogy sajtós szeretnék lenni, de hát nem teljesen azt végeztem el az egyetemen, hanem az előbb említett anglisztikát. Amiért mégis itt vagyok, az pedig nem más, mint Bernie Ecclestone legújabb hajmeresztő ötlete, miszerint egy rádiót szeretne működtetni a tesztek és a futam hétvégék alatt. Amikor megláttam a hirdetést és hogy programtervezőt is keresnek, hezitálás nélkül elkezdtem dolgozni, ugyanis egy futamhétvége programtervezetét kellett mellékelni az önéletrajzhoz. Elküldtem a jelentkezést és amikor 1,5 hét után sem válaszoltak, már majdnem letettem az állásról. Azonban egyszer csak megszólalt a telefon és Catalina Ascari, a rádió elnöke közölte velem, hogy enyém az állás és szeretné, ha december 17-én, vagyis a mai napon, ide utaznék. Madarat lehetett volna velem fogatni, annyira boldog voltam, de egyben meg is ijedtem. Teljesen idegen környezet, idegen emberek, ráadásul olyanok akiknek 2 hetente szurkolok a TV előtt. És most találkozni fogok velük? Teljesen egyedül leszek és még csak most végeztem el az egyetemet. Hogy fogok egyedül boldogulni abban a hatalmas világban? Reménykedek benne, hogy a másik 3 lány, akik a rádiós csapat tagjai rendesek lesznek és jól fogunk tudni együtt dolgozni. Nagy elmélkedésem közben észre sem vettem, hogy megérkeztünk, így gyorsan kifizettem a taxist és a bőröndöm magam után húzva indultam be a hotelbe. A recepción megkérdeztem melyik szobában találom Catalina Ascarit, majd arra felé vettem az irányt. Az ajtóhoz érve gyorsan bekopogtam, mielőtt az elfutás gyanúja akár eszembe is juthatott volna. Egy fiatal, mosolygós nő nyitott ajtót.
- Szia. Catalina Ascari vagyok – invitált beljebb, ahol felfedezni véltem 2 másik lányt is.
- Sziasztok. Orsolya Fábián vagyok. Elnézést kérek a késésért.
- Semmi baj. Gyere bemutatlak a munkatársaidnak.
Megtudtam, hogy mind a két leányzó spanyol, személy szerint Esperanza Villar és Laura Olivera. A negyedik lányra se kellett sokat várni, ugyanis, ahogy bemutatkoztunk egymásnak, ő is megérkezett.