Száguldás az éterben

20. rész

Laura

Törökországot elhagyva kis csapatunk Svájcba érkezett. Svájc, a béke szigete! Európa talán egyik legszebb országa!

Robert meghívott minket is a kis bulijába, amire természetesen eljöttünk. Az első pár nap pihenéssel, fagyizással és sétálgatással telt. Őszintén szólva jól esett ez a kis pihenő. Az év eleji nagy hajtás lefárasztott agyilag. Ideje volt valamelyest feltöltődnünk.

Az egyedüli zavaró tényezők a gondolataim voltak, melyek Fernando körül keringtek. Nem tudtam felfogni, mit is szeretett volna elérni azzal, hogy a címlapra kerültünk. Nem lehet belőle kihúzni, pedig úgy vélem, megvan a jogom ahhoz, hogy tudjam. Bár ellen tudnék állni a pillantásának. Ha rám néz, egyszerűen elgyengülök. Van valami a stílusában, amivel egyszerűen nem tudok megküzdeni. Azt hiszem, kezdek beleszeretni. Nem értem, hogy van ez, hogy pont abba szeretek bele, akibe egyrészt nem is szabadna, másrészt, aki nem is túl kedves velem. Rejtély!

Valahogy muszáj véget vetni ennek! Ha Spanyolországban találkozunk, el fogok beszélgetni vele kicsit komolyabban. Utána remélem, leszáll rólam és a feleségével fog foglalkozni. Mindenkinek így lesz a legjobb.

Mivel lengyel barátunk nem közölte a pontos vendéglistát, volt egy kis meglepetés, amikor megérkeztünk a bulira. Egyből sikerült kiszúrnom "kedvenc" spanyolom, aki vigyorogva közelített.

- Örülök, hogy látlak. Hiányoztál! - akart volna puszit adni, de én hátrébb léptem.

- Hagyj békén ma. Legalább ma. Szórakozni jöttem.

- Nélkülem? Nagy hiba! - ingatta a fejét.

Egy kis grimasszal az arcomon mentem el mellette. Szereztem egy kis ásványvizet és egy asztalkához leültem iszogatni, majd nézelődni a neves vendégek között. Néhány rallys sztárt is sikerült felfedezni közöttük. Solya, Robert és Loeb épp együtt beszélgettek és nevetgéltek. Es és Noncsi a kanapén ültek. Es elég sokat pillantott a DJ pultnál levő Jaimere. Elmosolyodtam.

- Szia. Nem bánod, ha csatlakozok? - ült le Loeb.

- Szia. Csak nyugodtan. Laura Olivera vagyok.

- Sebastien Loeb. Te lennél az a Laura a Speed FM-től?

-  Igen! Én vagyok személyesen. - mosolyodtam el.

- Solya mesélte épp az előbb. Pár haverom szerint egész jó kis műsort csináltok.

- Igyekszünk. Szívünk-lelkünk beleadjuk és esetleg örömmel fogadunk híres és tehetséges rally versenyzőket is stúdiónkban.

- Aj-aj. Ez valamiféle célzás volt?

- Bocsi, nem akartalak lerohanni, hisz most pihenőn vagy te is. Csak ha lenne kedved és időd, tényleg örülnénk, ha tudnál ránk szakítani egy kis időt.

- Majd meglátom mit tehetek. - kacsintott a rally legenda.

- Köszönjük. - mosolyogtam rá hálásan, majd belekortyoltam ásványvizembe. Fél szemmel közben azt kerestem, merre lehet Fernando. Nem mintha érdekelne, csak úgy mellékesen.

- Hopp. Bocsi. Ha nem bánod most magadra hagylak. - pillantott a mobiljára. - A feleségem hív.

- Persze, menj csak.

Ahogy magamra maradtam, észrevettem, hogy Noncsi mennyire magányos, így csatlakoztam hozzá picit beszélgetni. Nem szerettem volna nagyon feszegetni ezt a Kimi témát, de úgy éreztem el kell mondanom mit gondolok én. Hátha segít neki. Nem szeretném, ha összetörné a szívét a Jégember.

- Akkor hogy fogsz érezni?

- Nem tudom és nem is akarok most erre gondolni. - erőltetett egy mosolyt magára. - Inkább menjünk táncolni, jó? - kérte félve, de láttam a szemében, hogy csak azért, hogy elterelje valahogy a témát. Pár percig még fürkésztem az arcát, majd végül bólintottam. Talán neki is jót fog tenni, ha kicsit kikapcsol.

Elkezdtünk tehát mi is táncolni. A kis spanyol remekül keverte a zenét, teljesen átéreztem a ritmust, mikor hirtelen valaki hátulról hozzám simult. A derekamon levő kezekre pillantva egyből tudtam ki az. Megfordultam, kicsit ellöktem magamtól, majd egy hatalmas pofont kevertem le neki. Villámló szemekkel néztem arcába.

- Ez most mire volt jó? - érdeklődte mérgesen Fernando. - Nem akartam mást csak táncolni veled. Már az is baj?

- Ha tudnád mekkora. - feleltem puffogva. Arcán levő piros folton magamban még talán én is meglepődtem, hogy megtettem. - Már kértelek párszor, hogy hagyjál békén. - villámló szemekkel nézett rám, majd Noncsihoz fordult.

- Megbocsátasz?! - sziszegte neki, majd karon ragadott és elkezdett maga után húzni.

- Hé! Mit csinálsz? Eressz el! - nem felelt semmit. A konyhába értünk, ahol már halkabb volt a zene. Solberg ücsörgött egyedül és próbált önteni magának italt, de nem igazán találta a poharát.

- Magunkra hagynál Petter? - kérdezte eléggé utasító hangnemben Fer. Én a karom kezdtem dörzsölni.

- Persze haver. - állt fel imbolyogva. Amint ketten maradtunk az egyik széket kihúzta.

- Ülj le.

- Tökéletes nekem állva is. Észnél vagy? Épp Noncsival táncoltunk! Azt hiszed mindenhez van jogod, mert...

- Nem kértelek! Leülsz és végighallgatsz!

- Nem vagyok a tulajdonod! Hogy mersz ilyen hangnemet megütni velem szemben? Miért viselkedsz így velem? Mondd el miért!? - néztem rá mérgesen.

Az ablak felé fordult és kinézett rajta.

- Mire volt jó neked az a címlap?

- Már megint az a címlap? Kezdesz ezzel az agyamra menni. - motyogta.

- Akkor mondd el végre! Egyszerűen nem értelek Fernando. Én csak választ akarok erre az egy kérdésre. Ez olyan nagy kérés? - sóhajtottam, majd mivel nem szólalt meg, elindultam volna kifele.

- Az ok Raquel.

- Mi? - fordultam vissza. Nem értettem pontosan.

- Raquel.

- A feleséged miatt kerültünk a címlapra? Talán egy szép kis ajándék "hű" férjétől?

- Te nem tudsz semmit. A házasságunk nincs épp fényes helyzetben. Neki ott van a sok koncert, lemezfelvétel és rendezvények. Nekem sem valami szabad a naptáram. Ezzel akartam valahogy felnyitni a szemét, hogy ha nem szánunk több időt egymásra, vége. Viszont te mindent elrontasz!

- Én? - kérdeztem csendesen.

- Igen, te! - fordult felém és egyre közeledett. - Én csak ennyit akartam! Egy címlapot!

- Nincs is több. - ingattam a fejem lehajtva.

- Ne mondd, hogy nem érzed. - simította meg a karom, majd kezével az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. - Ne mondd, hogy csak én érzem. - suttogta és közeledett arcával.

Egyre csak közeledett, de mielőtt megcsókolhatott volna, elfordítottam a fejem.

- Nem érzem. Sajnálom. - siettem ki a konyhából. A bulizó tömegben valahogy nem találtam meg a helyem. Próbáltam kerülni Fernandot az este további részében. Ez egész jól sikerült.

A bulit végül egy nagy vihar és az áramszünet szakította meg. Robert volt olyan kegyes, hogy felajánlotta, maradjunk nála, hisz gyalog jöttünk idáig. 2 kis szobát kaptunk, melyben álomra hajthattuk fejünk. Mivel sokáig nem sikerült elaludnom, úgy döntöttem, hamar elmegyek fürdeni. A sötétben csak nehezen találtam meg a fürdő ajtaját. Még mindig nem volt áram. Becsuktam az ajtót és a kis ablakon, melyen a villámoknak hála beszűrődött egy-egy nagyobb fény, sikerült megtalálni a kádat. Épp megengedtem a vizet, mikor az ajtó csapódását hallottam. Rémülten fordultam meg.

- Ki az?

- Én. - hallottam Fernando hangját. Semmi huncutság, vagy gúny nem volt most benne, ami picit meglepett.

- Mit keresel itt Fernando? Fürdeni szeretnék.

- Hagylak fürödni, csak előbb mondd kérlek a szemembe.

- Mit?

- Hogy nem érzed azt, amit én.

- Nem érzem. - feleltem, majd az ajtóhoz léptem és lenyomtam a kilincset.

- Nem a szemembe mondtad! Én csak őszinteséget kértem.

- Fernando.

- Igen?

- Ennek így kéne lennie? - kérdeztem megfordulva, kezemben a kilinccsel.

- Add ide. - vette el tőlem, majd megpróbálta visszarakni, mire egy puffanás hallatszott kintről.

- Ez nem jó jel. - sóhajtottam.

- Beragadtunk. Befele nyílik az ajtó és szorul is. - ingatta a fejét. - Én már beszorultam ide pár hete.

- Remek. - ültem le a kád mellé. Egy hatalmasat dörgött, mire kicsit összerezzentem.

- Nem lesz semmi baj. - ült le mellém. - Ki fognak szabadítani minket.

- Reggel. Addig pedig itt vagyunk bezárva. Sötét van, vihar van és még fázok is.

Percekig elcsendesedett. Csak a vihar tombolt odakint. Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, mikor hirtelen feltápászkodott. Elkezdett a mosógép feletti kis tükrös szekrényben kutatni. Pár pillanat múlva gyulladt a fény. Egy gyertya lángja. Mosolyogva rakta le mellém, majd még gyújtott párat és elhelyezte a fürdő különböző pontjaira. Egész romantikus hangulat alakult ki. Már csak a rózsaszirmok hiányoztak.

- A sötétség megoldva. És a fázás is. - vette le a pulcsiját, majd rám terítette. - A vihart nem tudom eltüntetni, de itt vagyok veled. Talán ha beszélgetünk, elterelődik a figyelmed.

- Köszönöm. Rendes vagy. - öleltem meg hirtelen.

- Nincs mit. Ennyi a minimum, a viselkedésem után.

- Komolyan gondoltad?

- Komolyan. Sajnálom.

- Nem! Nem ezt. - toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek. - Tényleg érzel irántam valamit?

- Igen. Kedvellek. Nagyon is.

- De nem lehet semmi köztünk.

- Nem. de szeretném, ha őszinte lennél. Te érzel irántam valamit?

A csodás szemeibe nézve nem bírtam azt mondani, hogy nem. Őszintén elmondta érzéseit. Nekem is annak kell lennem, ez így tisztességes a részemről.

- Azt hiszem én is kedvellek. Nagyon.

- Úgy tudtam. - mosolyodott el kedvesen, majd elkezdte az arcomból eltűrni a hajtincseim. - Éreztem, hogy több van köztünk.

Nem bírtam tovább. Közel hajoltam hozzá és lágy csókban forrtunk össze. Annyira édes volt és óvatos. A gyertyák és a vihar talán csak fokozták a hangulatot. Eldöntött a kád mellett és apró csókokat lehelt nyakamra.

- Most ne szívd ki kérlek. Minimum egy hétig hordtam sálat miattad.

- Nem volt tervben, ne félj. - felelte rekedt hangon. Annyira erotikus tónust adott ez a kis rekedtség a hangszínének.

- Nem félek.

- Helyes. - vette le a pulcsit rólam, majd a pólót. Lassan felállt és a kádhoz lépett. Bedugta a dugót, majd megengedte a vizet. Egy kis tusfürdőt is öntött bele, majd elém lépett és lassan felhúzott.

- Nem gondolod, hogy rajtad sok a ruha?

- Hát szabadíts meg tőlük! - mosolygott. A pólóját vigyorogva húztam le róla, de amint elém tárult az izmos felsőteste, teljesen lefagytam.

- Mindig is tudtam, hogy szívdöglesztő vagyok. - húzta kezeim az izmos hasára, majd lágy csókot lehelt ajkaimra.

Kezével elkezdte a hátam simogatni. Csak lehunytam a szemem és élveztem minden pillanatot. Arra eszméltem csak fel, mikor már a kádban ültünk. Fernando mögöttem ült és a hátam csókolgatta. Megfordultam, majd a szemébe néztem.

- Biztos akarod? - kérdezte a gerincemet simogatva.

- Igen. De ha te nem... - befogta a szám.

Felülre kerekedett, majd óvatosan belém hatolt és lassú mozdulatokkal kezdett el bennem mozogni. Végig gyengéd volt, miközben fokozatosan gyorsított a tempón. A csókjai és simogatása közben nem maradt el. A kéj egyre jobban átjárt, mindkettőnket. Lökései egyre mélyebbek lettek. Végül eljött az a pillanat is, kissé felnyögtünk, majd Fer fáradtan omlott mellkasomra.

Pihegtünk egy kicsit, miután helyet cseréltünk, így én voltam felül, ő pedig alul. Buksim a mellkasára hajtottam és hallgattam a szívverését.

Lassú mozdulatokkal simogatta a hátam.

- Köszönöm. - suttogta.

- Én köszönöm. Fantasztikus volt.

- Rég nem volt ilyen élményben részem.

- Nem szexeltél? - pillantottam fel rá.

- Nem, ez sokkal több volt részemről.- simította meg a buksim. Elkaptam a kezét és egy puszit adtam rá.

- Szeretlek.

- Én is téged. - suttogta csendesen. Éreztem, nem szívesen mondta ki.

- De?

- Honnét veszed, hogy van de?

- Látom a szemedből. - ültem fel.

- Ne rontsuk el ezt a pillanatot. Élvezzük még ki egymást kicsit.

- Ez után az este után vége? - elkapta a tekintetét. Lehunyt szemmel bólintottam, hogy tudomásul veszem. Visszabújtam az ölelésébe.

Nem tudom meddig lehettünk a kádban, de arra ébredtem, hogy didergek. Fáradtan nyitottam ki a szemem és még mindig a kádban feküdtünk. Felültem. A kis ablakon bevilágítottak a hajnali napsugárak első fényei. Itt volt az ideje, hogy felébredjünk és felöltözzünk.

- Fernando.

- Igen? - nyitotta ki a szemét félig. - Már reggel van?

- Igen. Itt az ideje felkelni. A tündérmesének vége. - szálltam ki és az egyik törülközőt elvettem.

- Megbántad? - szállt ő is ki. Elfordulva tőle nyújtottam neki is egy törülközőt.

- Nem. Te? - Kezében a törülközővel hozzám lépett és lágyan megcsókolt. Még folytattam volna a csókot, de elszakadt tőlem.

- Nem bántam meg semmit. Viszont vissza kell térni a valóságba. Most a házasságom az első. Helyre akarom hozni. Nem csak magam miatt, a családomra is gondolnom kell. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem. Fontosak a számomra.

- Tudom. - kezdtem öltözködni. Mit is várhattam ettől az estétől? Hogy eldobja az életét és rohan hozzám? Butaság. - Ne félj. Tőlem senki nem tudja meg.

- Ezt mondanod sem kellett volna.

- Viszont megkérhetlek valamire? - néztem rá komolyan. Becsatolta az övét, majd figyelt rám. - Szeretném, ha ezentúl békén hagynál. Elég, ha a Paddockban köszönünk egymásnak és viszlát. A munka miatt interjúknál...

- Oké. Értettem mit szeretnél. Nem foglak követni és normális leszek.

Bólintottam, majd nekidőltem a falnak. Egy-egy pillantást még vetettünk egymásra, de nem szóltunk a másikhoz, csak vártuk, hogy kiszabadulhassunk.