Száguldás az éterben

Sziasztok!
Itt is a folytatás Noncsi része által! :)
Holnap lesz Icu Névnapja, így szeretnénk mind Nagyon Boldog Névnapot Kívánni Neked Icu! :) ♥
Kellemes olvasást mindenkinek! :) (A folytatást Brigcs fogja hozni! :D )

19. fejezet
Noncsi

Annyira nem volt kedvem ehhez a svájci kiruccanáshoz, a Robert féle bulihoz pedig főleg nem, hogy azt elmondani nem tudom. Inkább lettem volna otthon… Bámultam volna ki a fejemből, néztem volna a plafon repedéseit, vagy azt, ahogy a por száll a levegőben. Egyszerűen csak egyedül akartam lenni, egy olyan helyen, ahol senki előtt nem kell tartanom magam és kedvem szerint bőghetek. De a nagymamám is azon a véleményen volt, hogy maradjak csak, ne bánkódjak, inkább próbáljak meg lazítani és élvezni az életet, hisz az úgyis gyorsan elszáll..
Ráadásul a lányok is nagyon lelkesek voltak, én pedig úgy éreztem, hogy a múlt héten éppen eleget tartottam távol magam tőlük, mindenféle magyarázat nélkül. Lau segítségét is kissé túlreagáltam, szóval bármennyire is ellenkezett minden porcikám Svájc ellen, belementem abba, hogy velük tartok.
Sajnos a hét túl gyorsan elszállt, amit be kell valljam, meglepően kellemesnek találtam. Nem csináltunk sok mindent, csak pihentünk, aludtunk, sétáltunk, fagyiztunk. Teljesen hétköznapi dolgok, bár mostanában pont ilyenekre alig jut időnk. És a lányok szerencsére nem faggattak, bár mindhármuk kutató-fürkésző pillantását magamon éreztem. De még nem voltam kész arra, hogy beszámoljak nekik arról, hogy mi is történt velem..
Igazából, vallottam be magamnak restelkedve, valaki olyanra lenne szükségem, akivel biztonságban érzem magam. Aki el tudja hitetni velem azt, hogy az élet szép és talán még értelme is van. Szerettem volna valakit, aki felvidít, aki megvéd minden rossztól és ha éjszaka rosszat álmodok, felébreszt és odabújhatok hozzá. Ha jobban belegondolok, akkor talán egy társ az, egy férfi, akire igazán szükségem lenne. De ilyen férfi nincs a közelemben.
Kimi az egyedül, aki.. Aki teljesen kifordít önmagamból. Vele úgy viselkedem és úgy is érzem magam, mint egy utolsó útszéli ribanc. Ezt hozza ki belőlem, nem tudom miért. Nem tudok szabadulni tőle, úgy hat az érzékeimre, mintha mágnessel vonzana magához. Isteni vele a szex, de az csak szex. Szimpla anyagcsere, nincsen benne semmi érzelem. Legalábbis részéről biztosan nincs. És hogy én szeretem-e őt? Talán.. Nem tudom. Olykor mintha látnék benne valamit abból az emberből, akit a külvilág elől rejtegetni próbál, méghozzá elég nagy sikerrel. Egy-egy kósza pillantás vagy érintés és rögtön azon tépem magam, hogy direkt kényszeríti magára azt a rideg maszkot, amit a jelenlétemben visel. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha megismerem a másik énjét, nem hiszem, hogy számítok neki annyit, hogy felfedje magát előttem. Régen tisztázta már. Én csak a szexre kellek neki.

Pont idáig jutottam a gondolatmenetben az egyik eldugottabb sarokban, amikor felcsendült az egyik kedvenc számom, Usher – More című remekműve. Egyből ki is józanított, mintha egy leplet félrerántva, újra észlelném a környezetemet. Rájöttem, hogy eddig annyira a gondolataimba merültem, hogy teljesen kizártam a külvilágot.
Ahogy szétnéztem a nappali helyiségben, kis mosolyra húzódott a szám. Rob és Solya a szám ritmusával nem törődve, egy lassút jártak szorosan egymáshoz simulva a „parketten”, míg Es és Jaime között izzott a levegő. És igen.. Ott volt a Jégember is, a szemközti falnál, engem kukkolva, ásványvizes üveggel a kezében. Nocsak, milyen furcsa. Talán absztinens lett?
-         Hahó! – legyezett el „valaki” előttem. – Itt jársz még köztünk vagy békésebb tájak felé lebegtél már? – vigyorgott rám Lau kedvesen.
-         Itt vagyok, csak gondolkodtam. – mosolyogtam rá, majd belekortyoltam a saját vizembe.
-         Azt látom. – nevetett Lau. – És Kimi pont a látószögedbe került?
-         Ugyan.. – legyintettem. – Fel sem tűnt a jelenléte. – próbáltam bizonygatni, bár a sírásra görbülő száj, nem éppen a mondataimat támasztotta alá.
-         Noncsi, biztos nem akarod elmondani mi bánt? – simogatta meg a kezemet a spanyol légió egyik fele. Nem válaszoltam, így Laura sóhajtott egyet, majd belekezdett. – Nézd, azt már kb. mind a hárman sejtjük, hogy valami problémád van Kimivel. Lehet, hogy az egész rossz kedvedet neki köszönheted, bár szerintem azért itt többről van szó. Mégis, ezt a felét „ismerjük” a dolgoknak. – mosolygott rám szomorkásan. – A beszélgetés alapján, amit hallottam, szerintem nektek viszonyotok van. Ezért érdeklődött, hogy miért nem volt jó neked egyik alkalom sem.. – ez volt az a pont, ahol lehajtottam a fejemet. – De az a hangnem, ahogy beszélt veled… Ne mondj semmit, ha nem akarsz, de légy észnél. Kimi csak kihasznál téged, pedig te többet érzel iránta, mint kellene. Gondolj arra, hogy nős.. Ha már a feleségét is megcsalja, milyen érzés lesz, amikor esetleg egy futamon pl. egy grid girl-el tűnik el a kuckójában és nem veled? Akkor hogy fogsz érezni?
-         Nem tudom és nem is akarok most erre gondolni. – erőltettem egy mosolyt magamra. – Inkább menjünk táncolni, jó? – kértem meg félve Laurát, csak hogy terelhessem a témát. Kicsit még fürkészett a tekintetével, de végül belement. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy azért Jaime nem csak dísznek illetve Es szórakoztatására volt ott, hanem néha-néha még a zenét is ő keverte. Csak becsuktam a szememet és éreztem a dallamot, ösztönösen kezdtem el mozogni rá. Azonban egyszer csak egy csattanást hallottam. Kinyitva a szemeimet azt láttam, hogy a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az arcát dörgöli, míg Laura villámló szemekkel néz rá.
-         Ez most mire volt jó? – érdeklődte meg Alonso mérgesen, de azért egy kis érdeklődéssel a szemében. – Nem akartam mást, csak táncolni veled. Már az is baj?
-         Ha tudnád mekkora. – puffogott Laura, de láthatóan maga is meglepődött a tettén. – Már kértelek párszor, hogy hagyjál békén. – a spanyol villámló szemekkel nézett Laurára, majd rám.
-         Megbocsátasz?! – sziszegte oda nekem, majd karon ragadta a barátnőmet és elvonszolta mellőlem. Hamarosan a látómezőmből is kikerültek. Kissé kétségbeesetten néztem körül a nappaliban. Solya még mindig a házigazdával enyelgett, Es pedig Jaimevel válogatta a zenéket. Annyira lelkesnek és boldognak tűntek mind a ketten, hogy egyikükhöz sem volt szívem oda menni és rájuk akaszkodni. Így inkább visszasétáltam a saját kis eldugott sarkomhoz és újfent helyet foglaltam ott. Kimi már eltűnt a szemem elől és örültem is neki. Hozzá lett volna most a legkevésbé kedvem.
-         Ne haragudj, leülhetek melléd? – kérdezte meg mosolyogva egy számomra igencsak ismerős és kedvelt férfiegyed. – Kicsit már sokat ittam és imbolyogni kezdett a járásom, úgyhogy egy székért igazán hálás lennék. – folytatta elbűvölően mosolyogva, tökéletesen spicces állapotban.
-         Persze. – feleltem, majd nem tudtam megállni, hogy hozzá ne tegyem. – Úgy tudtam, az északi népek jobban bírják az italt.
-         Ó, ez a finnekről elmondható, de mi, norvégok kissé mértéktartóbb népség vagyunk. De bocsásd meg a faragatlanságom. – mondta tökéletes udvariassággal és felém nyújtotta a kezét. – Petter Solberg vagyok. – elfogadtam a praclit.
-         Tudom. – nevettem aprót a norvég versenyző mondatain.
-         Tényleg? – húzta fel a szemöldökét.
-         Bizony. – még szélesebb lett a mosolyom. – Ez talán olyan hihetetlen?
-         Hááát… - vakarta meg a fejét, majd bólintott. – Igen, az. – válaszolt azután vigyorogva. – Tudod nem sokan szoktak felismerni, de ebbe a nem sokba még kevesebb nő tartozik bele. Öhm.. Ez elég szép mondat volt. – rázta meg a fejét mosolyogva. – Azért remélem sikerült kibogozni a tartalmát. – hunyorgott rám.
-         Teljes mértékben. – bólintottam határozottan, majd én is bemutatkoztam. – Noémi Kovács vagyok.
-         Ó, a Speed FM-től? – csillant fel a szeme.
-         Igen. – válaszoltam elpirulva. – Talán szoktál minket hallgatni?
-         Nagyon aranyos vagy, amikor elpirulsz. – bazsalygott a norvég. – Egyébként igen, elég sokat hallgatlak titeket és nem csak én, hanem még pár WRC-s versenyzőtársam is.
-         Ezt nem gondoltam volna. – ingattam meg a fejem elgondolkodva.
-         Miért? Nagyon jó az, amit csináltok. Esetleg nem akartok kategóriát váltani? - kérdezte ásítva, majd a feleletet meg sem várva, az asztalra borult és elaludt. Halkan felnevettem, majd felálltam és elindultam megkeresni a mosdót.

Út közben még a szemem sarkából láttam, hogy Kimi a régi ralis haverjaival diskurál, de azért engem is szemmel tart. Magamon éreztem a tekintetét, miközben a mosdó felé haladtam, felfelé a lépcsőn. Amikor megtaláltam, magamra zártam az ajtót, lehajtottam a wc-deszkát és ráültem. Kicsit még bambultam, majd megmosva az arcomat, a folyosóra léptem. A fürdő ajtaja mellett Kimi támasztotta a falat.
-         Végre kettesben.. – mosolygott rám egy kicsit másképp.. Talán kedvesen? Nem tudtam eldönteni, mindenesetre Kimi ellökte magát a faltól és magához húzott. A kezeit a derekamon nyugtatta és az arca egyre inkább közeledett felém. Ki akartam szabadulni a fogságából, de nem tudtam. Megcsókolt. Lágyan, finoman, picit harapdálta az ajkaimat. Nem bírtam tovább, megráztam a fejem és elhúzódtam, amennyire tudtam. – Most mi a baj? – érdeklődte meg türelmesen. Nem értettem rajta ezt a fajta változást. Lehajtottam a fejem és legördült az első könnycsepp az arcomon. Egyik kezével felemelte az arcomat, míg a másikkal letörölte a könnyeket róla. Valami mégis szemet szúrt, mégpedig egy karikagyűrű.
-         Azt kérdezed, hogy mi a baj? – nevettem fel keserűen. – Ez itt. – emeltem fel a kezét és a gyűrűre mutattam. Az arca egyből elkomorult és hirtelen elengedett.
-         Így legyen kedves veled az ember.. – vetette oda újra a régi stílusában. Nem volt kedvem a vitához, így inkább visszaindultam a földszintre, ahol a buli zajlott. – Várj! - kiáltott utánam a Jégember, de én nem álltam meg. Hallottam, hogy utánam ered, de látni már nem láttam semmit. Elment az áram, ergo tök sötétben tapogatóztam a lépcső korlátja után. Egy kisebb taszítás jelezte, hogy Kimi is megérkezett, de szerencsére még az esés előtt elkapott. – Jól vagy?
-         Tökéletesen. – feleltem, majd lerázva magamról a kezeit, elindultam lefelé. Engedte.

Azt hiszem, ezzel a kis áramszünettel illetve az odakint tomboló viharral a bulinak vége szakadt. Mivel gyalog sétáltunk át a hoteltől Rob házáig, a házigazda volt olyan kedves, hogy felajánlotta, töltsük nála az éjszakát, ne ázzunk bőrig hazafelé a buli oltárán. Kaptunk 2 apró szobát, ahová éppenhogy csak befértünk, de én még nem tudtam elaludni. Odakint dörgött, villámlott, az esőcseppek az ablakokat verték és süvített a szél.
Álmatlanul forgolódtam a számomra kijelölt fekhelyen, úgyhogy azért, hogy ne ébresszem fel a szobatársamat, inkább magam köré tekertem egy takarót és óvatosan lesétáltam a nappaliba. Szerencsére azt teljesen üresen találtam, így az üvegfal elé húztam egy kényelmesnek tűnő fotelt, majd letelepedtem rá. A lábaimat felhúztam és csak bámultam az odakint dühöngő természetet. Mindig is szerettem a viharokat, főleg akkor, ha én a meleg házikóból nézhettem végig az elemek tombolását. Most sem volt ez másképp, annyi újdonság volt benne, hogy ez esetben nem nyugtatott meg a látvány, hiszen az én lelkemben is hasonló vihar dúlt. Nem is számoltam a perceket, hogy mióta ülök idelent, de igazság szerint fel sem tűnt az idő múlása. A közelmúlt eseményein merengtem és egyre inkább elsüllyedtem a depresszióban.
-         Tudtam, hogy nem bírod ki nélkülem. – szólalt meg fölényesen mögöttem Kimi, majd közvetlenül mögém sétált. A kezeit a vállaimra tette, de olyan volt, mintha remegne. Azonban amikor lehajolt hozzám és megéreztem az alkoholbűzös leheletét, felfordult a gyomrom.
-         Kimi, légy szíves legalább ma este hagyj még békén. – sóhajtottam halkan és még jobban összehúztam magamon a takarót. Ez az ő figyelmét sem kerülte el. – Holnaptól ugyanúgy használhatsz majd, mint egy kapcát, nem lesz ellene egy rossz szavam sem. Most viszont annak örülnék a legjobban, ha magamra hagynál. Ha nem túl nagy kérés. – lehetett valami a hangomban, amit nem tudott hova tenni, mert végre levette rólam a kezeit és elment. Hallottam a léptei távolodó zaját.. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy sírjak. A térdeimre hajtottam a fejemet és csak potyogtak a könnyeim.
-         Ezt idd meg. – csattant egyszer csak előttem a hangja. Illetve saját maga. Leguggolt elém és egy bögre gőzölgő valamit nyújtott felém.
-         Mi ez? – vakkantottam a takaró mélyéről.
-         Forró tej, vaníliával. – meghökkent arcot vághattam, mert még halkan hozzátette. – A nagymamám régi receptje volt arra az esetre, ha nem tudnék éjszaka elaludni. Még amikor kicsi voltam. – magyarázta türelmetlenül. – Nos? Elveszed a bögrét, vagy inkább én égessem tovább az ujjaimat? – folytatta viszonylag barátságosan. Nem tudtam elfojtani egy röpke mosolyt, így átvettem az italt. Tényleg forró volt.
-         Basszus. – motyogtam, amikor magamra löttyintettem egy keveset. Kicsit megfújtam a tejet, majd kortyolgatni kezdtem.
-         Szóval? Elmeséled miért nem volt jó egyik alkalom sem a sok közül? Mindig leráztál valamivel.. – mondta durcásan, a száját összeszorítva. – Pedig mehettünk volna Dubaiba, Thaiföldre vagy akár Porkkalaba is.. Ki sem kellett volna másznunk az ágyból. – hajolt le hozzám, de közben végig a szemembe nézett. – Több napig szeretkezhettünk volna… - súgta a fülembe és a fülcimpámba harapott. Csak egy kicsit. Mindenesetre én felhorkantam. – Most mi van?
-         Kimi, először is: mi sosem szeretkezünk, hanem szexelünk. A szeretkezéshez érzelmek kellenek, amik szerintem hiányoznak, legalábbis nálad. – árultam el burkoltan egy titkot, fülig elvörösödve. – Egyszerűen csak jössz, ha kedved van hozzá, jól megdugsz és ennyi az egész. Nem viselem jól az ilyen futó kis kalandokat, egyenesen gyűlölöm őket, mert lelkileg kikészítenek. Főleg, ha a partnerem foglalt, jelen esetben nős ember. Lealjasító ez a kimondva - kimondatlanul, de szeretői státusz. Viszont, vonzódom hozzád, ez van. Azonban az elmúlt pár napban semmi szükségem nem volt arra, hogy a meglévő problémáim mellé még téged is elviseljelek. Nem volt szükségem még egy lélektelen aktusra, egy-egy hidegen odavágott félmondatra, amiből világosan látszik, hogy én kb. a lélegző guminőt testesítem meg számodra. – mondtam határozottan. – Amilyen hülye vagyok, összeszedem magam néhány napon belül és újra a karjaidban találsz majd. Feltéve, ha nem lelsz addig egy nálam jobb nőt, szebbet vagy izgalmasabbat. Talán ez lenne a legjobb mindkettőnknek. – zártam le kis beolvasásomat, amit igen figyelmesen hallgatott végig, még csak közbe sem akart szólni. Eközben én felemelkedtem a fotelből, letettem a kiürült tejesbögrét az asztalra. Ő is felállt, velem együtt. – Most pedig, ha megbocsátasz, szeretném tovább gyászolni a Nagypapámat. – suttogtam, miközben a könnyek újra végigperegtek az arcomon. Ekkor Kimi a lehető legváratlanabb dolgot cselekedte. Átölelt és a fejemet a vállára húzta.
-         Ssss… - a hátamat simogatta. – Sírd ki magad. Utána jobb lesz. – suttogta és megpuszilta a fejem búbját. Először még inkább hozzá bújtam és hagytam, hogy kitörjön belőlem a zokogás, de azután el akartam húzódni tőle. De nem engedte.
-         Ne. Nem lehetsz velem kedves. – mondtam a viselkedésétől teljesen összezavarodva. – Nem akarom, hogy az legyél.
-         Mert könnyebb utálni, ha egy érzéketlen bunkó vagyok? – mosolygott rám fájdalmasan.
-         Igen.
-         De te nem utálsz engem. – felelte az arcomat cirógatva, szinte lágyan.
-         Nem. – hajtottam le a fejem újfent. Újra átölelt és magához szorított, hagyta, hogy kibőgjem magam a vállán. Azután, kb. fél óra múlva felemelt és megindult velem felfelé a lépcsőn. Óvatosan berúgta a szobája ajtaját, majd letett az ágyra. Csak pislogtam, hogy ez most mégis mi a fene.
-         Ne nézz így rám. – mosolyodott el táskaturkálás közben, majd előhúzott egy nagyobb pólót és a kezembe nyomta. – Van fürdő, ott nyugodtan átöltözhetsz, megmosakodhatsz. – mosolygott rám félénken, én pedig a döbbenettől félszegen tettem, amit mondott. Majd cseréltünk: ő öltözködött és mosakodott, én pedig vártam rá az ágy szélére ülve. Amikor visszatért, elheveredett a franciaágyon, onnan pislogott rám. – Feküdj ide mellém. – nyújtotta felém a karját. – Ma este csak aludni fogunk, ígérem. Szükséged van rám.
-         Kimi, mégis mi ez az egész? – tört ki belőlem a kérdés. – Mi ez a hirtelen pálfordulás?
-         Nézd… - felült az ágyon és idegesen beletúrt a hajába. – Direkt játszottam ezt a bunkó szerepet. Nekem sokkal egyszerűbb így kapcsolatot létesíteni és alkalomadtán felszedni 1-2 nőt. Legalábbis eddig az volt. Én sem vagyok oda a kóbor numerákért, de hát ha az ember a feleségétől nem kapja meg azt, amire szüksége lenne… - vállat vont. – Nem áltatlak, nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok beléd, mert ez nem lenne igaz. Nem tudom, hogyan érzek irántad. Azt tudom, hogy kedvellek és a szünetben is nagyon hiányoztál. Szeretnélek jobban megismerni. Alig tudok rólad valamit.. - motyogta, majd újra a karját nyújtotta felém. Ezúttal remegve, de elfogadtam az invitálást. Mellé bújtam és kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon. Annyira jó volt így feküdni vele… - Szóval meghalt a Nagypapád? – kérdezte meg kis idő múltán halkan. – Ezért is voltál ilyen szomorú?
-         Igen. De erről most nem akarok beszélni. – szögeztem le egyből.
-         Rendben. Ha nem szeretnéd, nem faggatlak. – nyugtatott meg, majd adott az arcomra egy puszit. – Akkor aludjunk. – bólintottam egyet, mire huncutul elmosolyodott. - Ideadod a tenyered?
-         Hogy mi?
-         Kínában is úgy tudtál elaludni, ha a kezed nálam volt. – mosolygott kedvesen. - Pontosabban az arcom alatt. – teljesen ledöbbentem. – Azt hitted, nem vettem észre?
-         Igen. – mosolyogtam rá halványan.
-         Tudod, valamivel el kellett érnem, hogy ne forgolódj annyit…  Nem tudtam tőled aludni. - kuncogott, majd adott egy apró csókot és álomba merültünk.