Száguldás az éterben

 Sziasztok! :)
Köszönjük, hogy ilyen aktívak voltatok és írtatok komikat! :D Nagyon jól estek mindegyikünknek! :) Nos, itt a rész! :D Kellemes olvasást! :)


18. Rész
Laura

A párizsi megbeszélést követően mindegyikünknek volt egy kis ideje kikapcsolódni.
Nekem haza kellett utaznom kedvenc unokatesóm, Beto „nagy bejelentésére”. Megkérte Victoria kezét. Nagyon aranyosak voltak. Öröm volt rájuk nézni. Persze az ebédet követő rendrakásnál, mikor anya és Victoria elkezdtek faggatózni, van e valami srác a láthatáron, ez már nem a kellemes része volt a napnak. Nagypapám szerencsére kimentett. Mindig is tudtam, hogy ő egy valódi őrangyal.
Merengésemben megszakított a taxi sofőrje.
- Elnézést Hölgyem, megérkeztünk a reptérre.
- Köszönöm. Hamar kiértünk.
Miközben elővettem a pénzem, a srác kivette a bőröndöm és türelmesen megvárta fizetségét. A bőröndöm magam után húzva indultam be a barcelonai reptér termináljába. A tömeget pásztáztam, mikor hirtelen valaki hátulról átölelt.
- Csajszi!!! Mizus? Rég láttalak!
- Es! Épp téged kerestelek! Szia! – öleltem meg. – Wow! Milyen csinos ez a felsőd!
- Tetszik? Én is imádom! Gyere, szálljunk fel a gépre, aztán majd mesélek! Annyira jó kedvem van.
- Ennek örülök, hogy jó kedved van. Remélem ragad rám is valami.
- Valami baj van? Tudok segíteni?
- Nem, csak hosszú volt a hétvége. Otthon voltam anyuméknál. „Mikor lesz már valami rendes barátod?” Elegem van.
- Oh, értem. Tudod mit? Majd én felvidítalak! – kacsintott.
- Oké. – mosolyodtam el. – Tudsz valamit Zizi csapatunk másik feléről? – adtuk le csomagunk.
- Solyával beszéltem reggel, ők már tegnap este megérkeztek. Reggel Solya épp készülődött. Robert meghívta egy kis sétára és fagyizgatásra.
- Jaj, az a lengyel szívtipró. – mosolyogtam. Közben megtaláltuk a gépen a helyünk. Én az ablak mellett foglaltam helyet.
- És ha már szívtipróknál járunk, ott a Te Fernandod! Várod már, hogy lásd?
- És te Jaimet?
- Oké, hagyjuk inkább a pasikat. – sóhajtott fel. - Mit csináltál ebben a pár nap pihiben?
- Otthon voltam. Unokatesóm megkérte a barátnője kezét. Aztán pihengettem. Eléggé lefáradtam. Jót tett ez a kis nyugalom. Te mit csináltál?
- Én igazi „csajos napokat” töltöttem el anyummal. Shoppingoltunk, szépítkeztünk. Nagyon jól éreztem magam.
- Ennek nagyon örülök! – bólintottam.
Az út nagy részén beszélgettünk. Elkezdtük tervezgetni, hogy a futam után úgyis egy hosszabb szünet jön, mi lenne, ha kitalálnánk egy közös kis programot négyünknek. Vidáman szálltunk tehát le a gépről és a csomagunk felvétele után indultunk is volna, azonban Es teljesen ledermedt. Kérdőn pillantottam rá.
- Mi történt? Es!? Nem érzed jól magad?
- Ez nem lehet igaz! Csak káprázik a szemem! Nem! Ez Ő!
- Ki? – fordultam meg. Luc közeledett hozzánk. – Jaj, Luc! Ne vágj ilyen képet, mosolyogj!
- Igen, Ő és mosolygok, mosolygok, de mit keres itt? Neki Párizsban a helye!
- Hát, pillanatokon belül ki fog derülni, mit is keres itt.
- Lányok! Sziasztok! – köszönt, majd adott a még mindig picit döbbent Es szájára egy kis csókot.
- Szia Luc. – köszöntünk. – Mit keresel te itt? Nem Párizsban kéne lenned? – érdeklődte óvatosan barátném.
- Talán baj, hogy itt vagyok?
- Nem! Dehogy! Csak…
- Csak mivel te eddig Párizsban dekkoltál, érdekelne minket, mit keresel most itt? – segítettem ki.
- Cseréltem az egyik technikussal így én is az utazó banda része lettem. Hát nem csodálatos?
- Hát de. Szóhoz sem jutok! Tegnap mikor beszéltünk, nem is mondtad.
- Meglepetésnek szántam. Ahogy látom, jól sikerült. Nah, de induljunk! Jó lenne lepakolni ezeket és még sok dolgunk van.
Es bólintott, majd elindultak. Követtem őket. Azt hiszem kezdem kicsit előre sajnálni Es-t. Nem tudom mi lesz, ha Luc és Jaime összefutnak. A taxiban is valószínű ezen agyalhatott, hisz teljes csend uralkodott az út alatt. A sofőr ez miatt a csend miatt meg is érdeklődte, betehet e valami zenét. Mosolyogva bólintottam, így Jennifer Lopez és Pitbull On the floor című száma kísért minket a hotelig.
Kis csapatunk a Ciragan Kempinski Istanbul Hotelben szállt meg. Kissé luxusosabb, mint korábbi hoteljeink, de mint kiderült, kaptunk egy „kis” engedményt az árból, hisz a hétvége folyamán reklámozni fogjuk a rádiónkon ezt a hotelt is.
Elfoglaltuk hát közös szobánk, vagyis inkább lakosztályunkat. Esnek és nekem is külön hálónk volt. Az enyémbe belépve leraktam az ajtóba a bőröndöm, majd kipróbáltam a puha ágyikóm.
- Azt hiszem meg tudnám szokni ezt a kényelmet.
- Ki nem? – lépett be. – De nem lustálkodni jöttünk! Gyere! Menjünk át csajokhoz! Nekem már Solya és Noncsi is hiányoznak.
- Nekem is. Menjünk.
Noncsi és Solya szobája pont a mienk mellett volt, így hamar átértünk. Az ajtót Solya nyitotta ki. Amint megpillantotta, hogy mi vagyunk, vidáman ugrott a nyakunkba.
- Es! Lau! Úgy hiányoztatok! Gyertek be!
- Te is nekünk. Hogy sikerült a randi? – Es.
- Randi? – pirult el. – Mi csak fagyiztunk és sétálgattunk. Nem volt semmi több.
- Süt rólatok, hogy oda vagytok egymásért!
- Igazán? Jaj, de ne, ne beszéljünk rólunk, mert zavarba jövök. Hogy utaztatok?
- Jól. Luc is itt van!
- Luc? De ő nem Párizsban kéne, hogy legyen?
- De, de cserélt az egyik technikussal. Utazni fog velünk. – huppant le a kanapéra Es.
- Noncsi merre van? – kérdeztem látva, hogy drága Főzizink nincs itt.
- A hálóban. Nem tudom mi van vele. Nagyon rossz a kedve, de nem akar róla beszélni. Pedig próbáltam kifaggatni.
- Köszönjünk neki mi is, hátha felderül a kedve tőlünk.
Épp hogy kimondtam, Noncsi megjelent a hálója ajtajában. Arcán látszott, hogy mennyire nyúzott és hogy sírt is. Nem keveset.
- Noncsi. Mi a baj?
- Sziasztok lányok. – intett szipogva. – Semmi.
- Jaj, de akkor miért vagy ennyire magad alatt?
- Csak. – rántotta meg a vállát. – De ne is törődjetek velem. Holnapra összeszedem magam.
- De törődünk veled, mert a barátnőid vagyunk.
- Igen! Nem szeretjük, ha ennyire magad alatt vagy.
- Köszönöm. Ti vagytok a legjobbak. – ölelt meg minket.
- Tudod mit? Menj el, vegyél egy forró fürdőt! Az segíteni fog! Mi addig rendelünk pizzát, hozunk filmeket és jól fogunk szórakozni együtt!
- De…
- Nemleges választ nem fogadunk el!
- Oké. Köszönöm.
…
Álmosan járkáltam a Paddockban, hátha sikerül kicsit felébrednem, de ez nem túl sokat segít, úgy tűnik. Tegnap elég sokáig fent voltunk és beszélgettünk a csajokkal. Noncsit úgy látszott sikerül picit felvidítani, azonban ahogy ma felkelt, a vidámságnak nyoma sem volt. Nem értettem miért ilyen.
- Hé! Úgy látom nem is vagyok elég fontos, mi? Végül is csak egy kétszeres bajnok szól utánad.
- Fernando? Bocsánat, elgondolkodtam. Álmos vagyok. – álltam meg és sóhajtottam.
- Hát nem festesz épp jól, azt el kell ismerni.
- Köszönöm, máris jobban érzem magam. – ingattam meg morcosan a fejem, majd elindultam, de elkapta a karom. Közelebb húzott magához, pillantása pedig az ajkaimra tévedt.
- Nem bántásból mondtam. Úgy értettem, fáradtnak tűnsz.
- Vagy úgy… így már mindjárt más. Elengednél?
- Persze. – engedett el. – Majd később még találkozunk. – indult el.
- Majd később…
- Jaj, várj csak! Majdnem elfelejtettem!
- Mit? – mosolyodtam el.
- Remekül festesz a spanyol lapok címlapján. Csak ennyi lett volna. Szia!
Percekig lefagyva álltam ott, majd mikor már észbe kaptam, Fernek nyoma sem volt. Azonnal felébredtem és a Motorhomeunk felé siettem. Belépve levágtam magam az egyik Laptop elé és megnyitottam a böngészőt.
- Mi lelt téged Lau? – kérdezte Solya.
- Beszéltem Fernandoval.
- Hm, és mit mondott?
- Azt, hogy jól nézek ki a spanyol lapok címlapján!
- Micsodán?
- Ezt akarom kideríteni igaz-e! Hogy kerülnék én a címlapokra? Nem vagyok híres, csak egy kis riporter…
- Aki Fernando Alonso-val ebédelt. Hoppá!
- Mi az lányok? Mit néztek? – kérdezte Es. – Laura? Ez te vagy?
- Én. Azt hiszem megkeresem Fernando Alonso-t és egy exkluzív interjúra hívom!!! – pattantam fel.
Rekordidő alatt tettem meg a távot a Ferrari Motorhomejához és berontva egyből megpillantottam a keresett személyt az egyik asztalnál. Odasiettem hozzá és az asztalra csaptam.
- Most azonnal beszélni akarok veled!
Fernando a haverjaira nézett, majd elnevették magukat. Idegesen a hajamba túrtam.
- És mégis miről kedvesem?
- Az csak ránk tartozik.
- Hm… Azt hiszem élvezni fogom ezt a beszélgetést. – nevetett fel, majd felállt és elindult az emeletre. – Kövess és máris csupa fül vagyok.
A szobájába érve becsukta az ajtót és összefonta karjait mellkasa előtt.
- Magyarázatot akarok! A képekre! Miért volt ez jó neked?
- Nem tartozik rád.
- De rám tartozik, mivel ott vagyok azoknak a rohadt újságoknak a címlapján! Én riporter vagyok, nem holmi kis celeb, akiről írogathatnak a háta mögött!
- Riporterként te is híresebb vagy, mint az átlag és ezt el kell fogadni.
- De te kevertél bele ebbe az egészbe! Tudni akarom! – léptem elé, mire elkapta a karom és nekidöntött az ajtónak.
- Mit akarsz te tudni, hm? Csak azért vagy itt, hogy a közelembe lehess. – suttogta a fülembe.
- Ez nem igaz. – néztem a szemébe. Abba a gyönyörű szempárba.
Lassan közeledett, majd lágy csókot lehelt ajkaimra. Nem mertem, vagy talán nem akartam hinni a dolgoknak. Keze a derekamról becsúszott a pólóm alá és a hátam simogatta lassú mozdulatokkal.
Teljesen magával ragadott az érzés. Fernando csókja egyre szenvedélyesebbé vált. Lassú mozdulatokkal kezdett megszabadítani a felsőmtől, miközben a szobájában levő kis heverő felé araszoltunk. Ahogy lehuppantam rá és így eltávolodtam csöppet tőle, valamennyire sikerült észhez térnem.
- Mit csinálunk? – kérdeztem levegő után kapkodva. Fer a kezében levő felsőm ledobta az ágy mellé, majd száján huncut vigyorral, ráült a derekamra. Arcomból kisimított pár hajtincset.
- Ugye ezt nem kérdezted komolyan virágom? – nevetett, majd a nyakam kezdte kényeztetni.
- De komolyan kérdeztem! Ne Fernando! Hagyd abba!
- Miért hagynám abba? Te is legalább annyira akarod, mint én. Ne csapd be az érzéseid. – kezével a melltartóm próbálta kikapcsolni, miközben kicsit megharapta a nyakam.
- Nem helyes! És a feleséged? Nem szokásom nős férfiakkal kezdeni.
- Már kissé késő. Velem kikezdtél… érzem a vonzalmat kettőnk közt. És ezt nem lehet megtagadni. Olyanok vagyunk talán, mint tűz és víz. Teljesen más világ. De a vonzalom megvan kettőnk közt.
- Nem! Nem kezdtem ki veled, hanem fordítva!
- Nem tiltakoztál túlságosan!
- Elég legyen! Én megyek inkább! Ez lesz a legjobb! – másztam ki alóla és az ajtóhoz siettem, azonban feltűnt, hogy hiányzik a felsőm.
- Fuss csak drágaságom. Nem kis feltűnést fogsz kelteni így. – vette fel az ágy mellől és nevetett kissé gúnyosan.
- Add vissza kérlek.
- A-a! – vigyorgott és dugta el a háta mögé. – Vedd el!
- Ehhez nincs kedvem! Fernando. Ne legyél ilyen gyerekes.
- Hidd el, bárminek nevezhetsz, csak gyerekesnek nem ebben a pillanatban. – nézett alfelére. – Azt hiszem érted mire célzok.
- Fernando. – kopogtak az ajtón. Fer már készült, hogy szól, hogy Szabad, mikor én hirtelen mozdulattal az ölébe ültem és befogtam a száját. Éreztem, hogy elvigyorodik. A pillantása nem sok jót ígért. Csendesen ledöntött az ágyra és a fülemhez hajolt.
- Így még izgalmasabb… Ismered a hét fogást?
- Fernando… Add ide a felsőm és hadd menjek.
- Egy… - nézett huncutul a szemembe, miközben kezével a combomon tesztelte a „hét fogást”. Az első ötnél még valahogy bírtam, de a hatodiknál nem érdekelt volna, ki hall meg vagy sem, felültem és indultam volna, de Fer megcsókolt. Eltoltam magamtól és könnyes szemekkel néztem rá. Meglepődött.
- Ne csináld ezt velem. Így is elég kínos helyzetbe hoztál azzal a címlappal, most pedig majdnem… Nős vagy és ez nem helyes. Gondolj a feleségedre. És talán kicsit rám is… - suttogtam, felvettem a felsőm, majd kiléptem a szobából.
A szerelők épp ott ettek az asztalnál. Mind rám néztek, majd egymás közt nevetgéltek. Páran elkezdtek füttyenteni és tapsolni is. Könnyeimet nyelve indultam ki a vörösök „fellegvárából”.
A Paddockban mintha minden szem rám szegeződött volna. Ennyire bizonytalannak és nevetségesnek még talán nem is éreztem magam soha. Mintha mindenki rólam beszélt volna, kinevetnének. Nem szeretem ezt az érzést.
A Speed FM Motorhomeba érve első utam a mosdóba vezetett. Szerettem volna picit összeszedni magam. Hideg vízzel megmostam az arcom és a tükörbe néztem. Rémülten vettem észre „valamit” a nyakamon. Fernando a kis „kalandunkról” elég árulkodó jelet hagyott. Próbáltam a hajammal eltakarni, de nem sikerült. Pulcsit pedig nem hoztam magammal. Valamit ki kell találni! Azt hiszem a lányok segítsége nélkül ne fog menni.
Elindultam, hogy segítséget kérjek tehát a lányoktól. A vágó szobánál jártam, mikor az üvegajtón bekukkantva épp Kimi suttogott valamit Noncsi fülébe. A falhoz lapultam és hallgatóztam. Kimi mit keres itt? Nem hiszem, hogy önként ajánlotta fel, hogy interjút ad.
- Azért jöttem, hogy megtudjam, miért nem volt jó egyik alkalom sem?
- Sok dolgom volt és nem is éreztem túl jól magam… Most sem vagyok a legjobb passzban, ha nem vennéd észre.
- Hát jobbulást. – felelte nem túl kedvesen. – Mikor jó neked?
Azt hiszem ennyi elég volt nekem a beszélgetésből. Annyit le tudtam szűrni, Noncsi rossz kedvéről a finn bajnok is tehet. Ezt pedig egy barát nem hagyja annyiban. Hajam kicsit megigazítottam, hogy legalább valamennyire takarja a foltot, majd határozott mozdulattal beléptem. Kissé szét is rebbentek.
- Sziasztok. Bocsi, hogy zavarok, de Solya keres valamiért Noncsi. Segítened kéne neki.
- Solya? Előbb beszéltünk. Azt mondta megy megkeresni Robertet.
- Hát nem tudom, lehet közbe jött valami, vagy nem tudom. Azt mondta sürgős.
- Oké, megnézem mit akar. Kimi. Majd később beszélünk.
A finn morcosan bólintott, majd elindult ő is ki Noncsi után, én azonban elkaptam a karját és bevágtam az ajtót. Nem sok hiányzott, hogy kitörjön az üveg.
- Lassan a testtel! Mi most szépen beszélgetni fogunk.
- Mi? Ugyan miről? – nézett át rajtam flegmán.
- Hallgatóztam picit. Érdekelne mit tettél Noncsival.
- Ki vagy te, valami őrangyal?
- Nincs szerencséd. Rosszabb vagyok, hidd el.
- Fenyegetésnek vegyem most ezt? Nagyon félek.
- Vedd, aminek akarod, addig innen nem mozdulsz, míg nem válaszoltál. Mit tettél vele?
- Semmit.
- Nem hiszem el! Mivel bántottad meg?
- Semmi közöd hozzá! Semmivel! Szállj le rólam! – indult az ajtó fele.
- Ha megtudom az igazat, neked annyi. Vannak ismerőseim a médiában. – fontam össze a karom a mellkasom előtt.
- Pont te fenyegetőzöl? – kacagva fordult vissza. – A fél Paddock azt pletykálja „Alonso és az egyik kis utazó rádiós” között bizony eléggé intim dolog történt. Ahogy elnézlek nem csak pletykák… Mi az ott a nyakadon? Fernando túl szenvedélyes volt? – nevetett. – Tudd kit fenyegetsz! Viszlát!
Mérgesen néztem ahogy távozik, majd leültem. Pár pillanat múlva Noncsi lépett be az ajtón. Kérdőn nézett rám.
- Solya nem is keresett Laura. Mire volt ez jó?
- Beszélgetni szerettem volna Kimivel.
- És előttem nem lehetett? Nem zavartam volna.
- Nem, mert ideges lettél volna. Mivel bántott meg?
- Mi?
- Nagyon magad alatt vagy mostanság és… igen, hallgatóztam. Ő bántott meg, igaz? Mit tett? Tudok segíteni?
- Te hallgatóztál? Miért? Mi jogon szoltál bele ebbe a hátam mögött?
- Barátok vagyunk és én csak segíteni szerettem volna.
- Engem is megkérdezhettél volna. Ügyködtem én a hátad mögött? Nem!
- Sajnálom. Bocsáss meg Noncsi, de te úgysem mondtad volna el, így gondoltam…
- És Räikkönen elmondta neked? Megérte? – kérdezte mérgesen.
- Nem. – hajtottam le a fejem.
- Gratulálok! – ült le és temette kezei közé az arcát. Egy jó 5 percig biztos csendben voltunk.
- Figyi. Én meghallgatlak és segítek, ha tudok. Könnyebb lesz.
- Nem. Ehhez most sem hangulatom, sem kedvem, sem… - rám nézett, majd megingatta a fejét. – Most menj el, jó? Egyedül szeretnék lenni.
- Ahogy szeretnéd. Ha tudok…
- Segítesz, hát persze. Így is eleget „segítettél”. Köszönöm, nem kérek többet az effajta segítségből. Szia.
- Szia… - suttogtam.
Nagy lelkiismeret furdalással hagytam el a kis helyiséget. Mérgesen ültem le a konyhában. A kezem kezdtem ropogtatni és gondolkodtam. Megérdemlem, hogy mérges rám Noncsi, de én csak jót akartam.
- Ezt ne csináld, mert idegesítő! – fogta le a kezem Es.
- Bocsi. – hagytam abba. – Olyan buta vagyok.
- Nyugodj meg és mondd el mi bántja a lelked. Hátha tudok segíteni.
- Noncsi mérges, amiért a háta mögött próbáltam kifaggatni Jégembert, hogy mivel bántotta meg. A fél Paddock rólam és Alonsoról beszél. És itt van még ez is. – mutattam a nyakamra. – Hogy tud a világ egy nap alatt ennyit fordulni?
- Mély levegő! Lassíts! Nincs katasztrófa. Először is, tessék. Itt ez a sál. Mostanság amúgy is divatos sálat hordani. Kösd a nyakadra és már nem is látszik. Másodszor, hadd pletykáljanak. Nem kell mindig azzal törődni, amit az emberek mondanak.
- De engem zavar. – sóhajtottam, miközben a sálat eligazítottam a nyakamban. – Noncsi pedig még egy ideig mérges lesz, az biztos.
- Hát ebben egyet értünk. Én sem örülnék, ha a hátam mögött szervezkednél. Ha Nono nem mondta el a dolgait, nyilván oka volt rá. Tudja, hogy itt vagyunk és ránk számíthat.
- Igazad van. Csak segíteni szerettem volna.
- Ezt majd ő is belátja idővel. De most azt javaslom ne nagyon hozd fel ezt a témát neki. Majd később beszélek vele, minden oké-e.
- Oké. Köszi. Mindnet. – öleltem meg.
- Nincs mit. Barátok vagyunk, nem?
- De! – mosolyogtam rá.
- Nah, most megyek. Dolgozni is kéne ám csajszi! Te is kapd össze magad, azt javaslom.
- Oké. Összekapom.
…
Nos, nehéz hétvége állt előttünk. A pénteki napon rengeteg interjút sikerült készítenünk. A Virgin csapatnál volt lehetőségem a boxba bemenni a két edzés között. Timo Glock és versenymérnöke Mark Hutcheson készségesen álltak rendelkezésünkre. Megmutatták például a csapat pitwallját. Felülhettem a csapatfőnök helyére. Mark elmagyarázta a gombokat, képernyőket és egyéb érdekességet. Nekik egy versenyhétvégén rengeteg dolguk van itt. Fontos döntések születnek ezekben a székekben. Ez után egy kicsit a kocsi körül mutatták meg a dolgokat. Például Timo és csapattársa d’ Ambrosio mérnökei a két kocsi közt kialakított „szigeten” cserélik ki az adatokat. Timo végül megengedte, hogy felpróbáljam a bukósisakját. Még egy közös fotót is csináltunk, amit majd a Rádió Facebook oldalára fel tudunk tölteni.
Megköszönve az interjút visszasiettem a homeunkba. A vágó szobában hamar felraktam az anyagot a gépre, majd a konyhába siettem. Épp Noncsi töltött magának inni.
- Szia. – köszöntem mosolyogva.
- Szia. – felelte unottan, majd indult ki a konyhából. Szomorúan néztem utána.
- Kérsz kaját? – kérdezte Solya kedvesen. Ő az asztalnál ült és épp valami finom tésztát falatozott.
- Nem köszi. Nem vagyok éhes, csak szomjas. Most végeztem Timo és a mérnökével. Annyit tudnak beszélni és ökörködni.
- Akkor jó anyagot sikerül majd csinálni belőle?
- Tuti. – bólintottam. – Jó kedved van ahogy nézem.
- Ennyire látszik?
- Igen. Roberttel találkoztál?
- Csak egy picit. Beugrott köszönni. Annyira édes.
- Ennek örülök. Aranyosak vagytok együtt.
- Köszi. Veled és Fernandoval mi a helyzet?
- Semmi. – lepődtem meg.
- Semmi? – vakarta meg a fejét.
- Miért?
- Nem, semmi… csak… Robert azt mondta, hogy ti ketten… lefeküdtetek.
- Mit csináltunk? És ezt ki mondta Robertnek?
- Fernando. Azt hiszem.
- Ilyen nincs… - ingattam a fejem. – Azt hiszem egy időre elegem lett a férfiakból. – álltam fel.
- Hova mész?
- Edzés. Kiülök valahova, ahonnét láthatom. Friss levegőre van szükségem. Aztán utána úgyis interjúk. Majd beszélünk! – intettem.
Az edzés alatt volt egy kis időm gondolkodni, de mielőtt vége lett volna, vissza kellett térnem riporteri énembe. Siettem, hogy minél több pilótát el tudjak kapni. Webbertől, Rosbergtől, Massatól és Vetteltől sikerült kérdeznem. Ezt követően kicsit háttérbe vonultam. A nagy tömegben kissé melegem lett és kezdett forogni a világ. Mikor Schumi jött előrébb keveredtem. Sok rajongó kérte Schumit interjúra és mivel Noncsinak nem sikerült még becserkészni a német pilótát, muszáj volt most tőle egy-két választ elcsípnem.
Elég sokat panaszkodott a gumikra, hogy nagyon kopnak, de biztos volt benne, hogy a csapat kemény munkával meg fogja oldani. Sok sikert kívántam neki.
A pénteki nap tehát így telt el. Este még összevágtam a másnapi anyagot, viszont olyan későn végeztem, hogy már nem láttam jó ötletnek visszamenni a hotelbe. A kis kanapén elhelyezkedtem és álomra hajtottam fejem.
Szombaton az Időmérőt Vettel nyerte Hamilton és Webber előtt. Mögöttük Button, Alonso, Räikkönen és Massa Rosberg Schumi és Heidfeld végeztek az első tízben. Izgalmas vasárnapnak néztünk hát elébe.
Vasárnap reggel már korán kint voltunk. Délelőtt én tartottam a frontot, majd Solya és Robert jöttek. Mosolyogva hagytam ott őket bízva abban, hogy futam kommentálás is lesz belőle. A konyhába indultam valami harapnivaló után nézni.
- Laura. – szólt utánam Noncsi. Megfordultam. – Ráérsz egy percre?
- Akár kettőre is. – mosolyogtam halványan.
- Oké, akkor… csak annyit szeretnék, hogy gondolkodtam. Igazából Es és én kicsit beszélgettünk. Talán kicsit túlreagáltam a dolgot.
- Nem reagáltad túl. Buta voltam, hogy a tudtod nélkül avatkozok a dolgaidba. Sajnálom. Annyira rossz ilyen szomorúnak látni téged. Segíteni akartam.
- Oké. Köszönöm a szándékot, de máskor ne avatkozz bele tényleg.
- Esküszöm!
- Akkor megbocsátok.
- Köszönöm! – öleltem meg. – Viszont ha úgy érzed, valakinek beszélnél problémáidról, mi mind itt vagyunk.
- Tudom és köszönöm! Nem felejtem!
- Juj, szent a béke végre csajok? Akkor hozom a pattogatott kukoricát és jöhet a futam!
- Ebben egyet értünk! – indultam mosolyogva. – Jössz Noncsi?
- Sok kedvem nincs, de oké. Megyek.
- Ez a beszéd. Majd mi felvidítunk!
A futam meglehetősen izgalmasra sikeredett. A rajtot követően Hamilton túl agresszíven próbálta leelőzni Vettelt, így mindketten kiestek. Az élre Webber állt és elég szép előnnyel vezetett. A rajtnál Fernando és Kimi kissé kipörgették egymást. A mezőny hátuljából kellett felkepeszteniük. Az élen szép küzdelem alakult ki a dobogó 2. és 3. helyéért. A végeredmény Webber, Rosberg, Massa dobogóval zárult. Mögöttük Schumi, Button, Kobayashi, Alguersuari, Heidfeld, Alonso és Räikkönen végeztek pontszerző helyen. Én hamar elsiettem interjúkat készíteni. Fernandotól nem kérdeztem, viszont az a pillantás, amit vetett rám…
Elgondolkodva tértem vissza Motorhomeunkba, ahol nagy volt az örömködés.
- Lau! Megvan a közös program! – Es mosolygott izgatottan.
- Milyen program?
- Solya! Te meséld el! – Noncsi.
- Oké! Szóval… Robert felajánlotta, hogy menjünk el így 4-en Svájcba hozzá! Bulit rendeznek és szeretné, ha ott lennénk mi is!
- Wow! Ez szuper! Kik lesznek ott?
- Robert és pár haverja. Azt mondta szuper buli lesz. Csak menjünk mi is.
- Hát akkor menjünk! Én is benne vagyok, ha ti is. Reszkess Svájc! Jövünk!