Száguldás az éterben

Mert a jó munkához idő kell.. :-)

23. fejezet

Másnap reggel halkan surrantam ki az ágyból, szerencsére Kimi nem ébredt fel rá. Úgy ahogy voltam, a ruháiban lesettenkedtem a konyhába és dudorászva reggeli készítéshez fogtam. Persze nem az egész bagázsnak szándékoztam táplálékot készíteni, most csupán két személyre gondoltam. A finnre és magamra.

Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy tegnap éjjel valami elkezdődött közöttünk. Tisztáztunk néhány dolgot – koránt sem mindent – és ez olyan, mintha félig-meddig tiszta lappal kezdtünk volna bele valamibe, aminek még mi sem látjuk a végét.

Miközben a zöldpaprikás-szalonnás omlettet osztottam két tányérra, mellékelve hozzá egy kis balzsamecetes-bazsalikomos paradicsomsalátát mozzarellával, arra jöttem rá, hogy az a kis kedvesség amit Kimi mutatott, valahogy könnyített a lelkemen. Mellette könnyebb volt elviselni a tudatot, hogy mi történt a papámmal.. Megadta azt a támogatást, amire az éjjel szükségem volt. Szerintem végérvényesen ki lehet jelenteni, hogy beleszerettem. Kérdés, hogy ő mennyire gondolja komolyan amit mondott?

Mint a szúnyogokat szokás, úgy űztem el magamtól ezeket a negatív gondolatokat. Töltöttem még egy bögrébe kávét, egy kis kancsóba tejet, poharakba narancslevet és nagy sóhajjal a Kubicsek kamrájában fellelt müzlit is a hatalmas tálcára nyomorítottam. Néhány újságból úgy értesültem, hogy az Kimi egyik kedvenc reggelije.. „Vagy csak nincs aki normális reggelit adjon neki.” – gondoltam magamban gonoszan.

Megfogva a tálcát azért kezdtem el imádkozni, hogy mindent épségben feljuttassak a hálónkba. Szerencsére egyetlen lépcsőfokon sem törtem ki a lábam, de még a szőnyegszélekben sem botlottam meg. Piros pontot nekem! Már éppen azon filozofáltam, hogy hogyan nyitom ki a szoba ajtaját, amikor az előző este megismert norvég jött felém a folyósón – a fejét fogva.

- Jó reggelt! – köszöntem neki a vigyoromat a minimálisra fogva.

- Ezt nem lehet annak nevezni. – nyögte elhalóan. – Szia! Segítsek? – intett fejével a kérdéses nyílászáró felé. Bólintottam egyet, majd miután beoldalaztam a tálcával, be is csukta az ajtót.

- Küldetés teljesítve. – motyogtam magamban és óvatosan letettem a tálcát az ágy mellett álló asztalkára. Próbáltam úgy visszabújni az ágyba, hogy ne ébresszem fel a nyálát csorgatva alvó finnt, de ez sajnos már nem jött össze. – Jó reggelt! – mosolyogtam rá félénken. A nappali fényben olyan, mintha a tegnap éjjel meg sem történt volna..

- Neked is. – mondta kedvesen, két ásítás között Kimi, miközben ülő helyzetbe tornázta magát az ágyban. Mikor már a hátát is kényelmesen az ágytámlának vetette, akkor kezdett el kérdezősködni. – Mi az ott? – mutatott a tálcára felvont szemöldökkel.

- Csináltam egy kis reggelit.. – magyaráztam zavartan. Szerintem egyértelmű volt, hogy ha reggel látsz egy jól megpakolt tálcát, az reggeli. De hát a szőke fejével neki biztos tovább tartott.. – Nem tudtam mit szeretsz. – rántottam meg a vállam és a mélyülő csendben arra gondoltam, hogy bárcsak ne készítettem volna semmit. Végül megköszörülte a torkát.

- Akkor talán együnk. – mondta halkan, mire kettőnk közé emeltem a tálcát. Letört egy falatnyit a bagettből, a kezébe fogta a villát, majd csak nézte a tálcát. – Nem is tudom, mikor fordult elő utoljára, hogy valaki reggelit készített nekem. – folytatta ugyanolyan csendesen, majd rám nézett. – Köszönöm. – tette hozzá mosolyogva.

- Nincs mit. – válaszoltam szívrepesve. Az ölembe vettem a saját tányérom, majd egy apró paradicsom- és mozzarella darabot bekapva, élvezettel kezdtem el forgatni a számban a falatot.

- Jó látni, hogy élvezed az ételt. – jegyezte meg Kimi, még mindig üres villával a kezé-ben.

- Miért ne élvezném? – néztem rá hökkentem.

- Vannak olyan nők, akik inkább csak a kalóriákat számolják.. – legyintett bosszúsan és valahogy biztosra vettem, hogy a feleségére céloz. Nem akartam tovább forszírozni a témát és Kimi is bekapott végre egy falatot. – Ez nagyon finom. – nyögte hitetlenkedve.

- Örülök, ha ízlik. Egyébként ha nagyon vigyáznod kell a vonalaidra, betermelem a részed. – nyugtattam meg a drágaságot, mire felnevetett. – Ez nem vicces, szeretek enni. – nyújtottam rá a nyelvem.

- Azt látom. – vigyorgott rám, majd olyan „csakazértis” pillantással, egyetlen falattal eltüntette az omlettje felét. Rajtam volt a meghökkenés sora. – Mintha leesett volna az állad.

- Jól látod. – feleltem, majd folytattam az evést, ő pedig rajtam felejtette a pillantását. – Most már zavarba hozol. – mondtam pirulva.

- Nem baj. – felelte és kisimított egy tincset az arcomból. Mielőtt bármit tenni tudott volna, gyorsan betömtem még egy falatot a számba. Ezen elmosolyodott és ismét felemelte a villáját.

- Kéred azt a bagett csücsköt? – szegeztem a villámat a megmaradt bagett végre.

- Mernék neked nemet mondani? – tette a szívére a kezét és átadta az áhított bagett darabot. Kuncogva figyelte ahogy eltüntetem a maradékot, majd töltött egy bögre tejet nekem. Nagyot kortyoltam bele, jól esett az omlettre. – Jól laktál?

- Igen. – bólintottam sóhajtva és megsimogattam a pocimat. – Tudod, néha azon gondolkodom, hogy az evéssel elégítem ki az orális késztetéseimet. – ez volt az a pillanat, amikor a poharába prüszkölt. – Anyukám babakoromban biztos keveset szoptatott.. – tettem hozzá elmélázva, nevetésre görbülő ajkakkal, Kimit pedig még sokáig rázta a röhögés. Miután befejeztük a reggelit, összeszedtem a tányérokat és felkeltem az ágyból, a finn ugyanígy tett.

- Hová mész? – kérdezte amikor látta, hogy kifelé indulok.

- Lemegyek elmosogatni.

- Nagyon kis házias vagy. – lépdelt közelebb hozzám mosolyogva.

- Ezt azért nem mondanám. Utálok takarítani és vasalni, viszont sütni-főzni azért imádok. Ahogy enni is. Most megyek.. Szerintem egyikünknek sem hiányzik, hogy valamelyik F1-es meglásson minket együtt. – folytattam kicsit elszontyolodva. Már nyitottam az ajtót, amikor elkapta a karomat.

- Köszönöm ezt az egészet. – mondta kedvesen, végig a szemembe nézve. – Nem is tudom megmondani, hogy milyen rég volt ennyire hangulatos a reggelem. És ilyen finom a reggelim. – folytatta és megsimogatta az arcomat. Egyre közeledett felém és amikor már elfogyott a közöttünk lévő távolság, gyengéden megcsókolt. Nehezen váltunk el egymástól, túlságosan meghitt volt a pillanat varázsa. – Ennek még lesz folytatása, ugye? – kérdezte reménykedve.

- Remélem. – mosolyogtam rá félénken, majd bazsalyogva a konyha felé vettem az irányt. Ahol történetesen a három legjobb barátnőm fordult felém, kérdő tekintetekkel. Azt hiszem, hosszú beszélgetés elé nézek…

Száguldás az éterben

22. rész

"Szeretném előrebocsátani, hogy tudom, hogy elég gáz lett, s ezért nem vállalok érte felelősséget. :D

Ezt a fejezetet Mystic-nek ajánlom. :D Csak úgy. :D Rá fog jönni... ;) :D xx" - mondá ezt Apple, miután megosztotta velünk alkotását. Ezzel én mélységesen nem értek egyet, szerintem nagyon jó lett. :P És mint tudjuk, jó munkához idő kell! :D


Esperanza

A Török Nagydíj hétvégéje már az elején igazán érdekes fordulatot vett. Amikor Lauval leszálltunk a reptéren, kibe botlottunk bele? Luc-be. Felbukkant, mint derült égből a villámcsapás, és közölte, hogy ezentúl ő is velünk fog utazgatni, és elvárta, hogy ne vágjak olyan képet, mint akit nyakonöntöttek egy vödör jeges vízzel.
Amíg Párizsban voltunk a szünet elején, randiztunk párszor, és most már "hivatalosan" is egy párt alkottunk. Romantikus étteremben vacsoráztunk, andalogtunk a Szajna-parton és sétáltunk a Champs-Élysées-n, miközben nagyon sokat beszélgettünk. De minél jobban megismertem, annál inkább úgy éreztem, hogy nem illünk össze. Luc nagyon helyes és kedves srác, de nem éreztem azt, hogy ő az, akit keresek, azonban azt gondoltam, adnom kell magunknak egy esélyt, és ezzel az összevisszasággal nem tudtam mit kezdeni.
Időközben nagyon sokszor gondoltam Jaiméra, ami szintén rátett egy lapáttal. Nem tudtam, hogy ő miként viszonyul hozzám, hogy részéről lehetne-e köztünk valami, vagy csak barátként tekint rám, de magamat nem tudtam becsapni, bármit is mondtam Genevieve-nek a stúidóban: vonzódtam Jaiméhez. Viszont továbbra is abszurdnak tartottam, hogy bármi is legyen köztem és egy versenyző között. A témában pro és kontra is voltak érvek. Solya és Rob nagyon édesek voltak, viszont ott volt az Alonso-féle botrány, aminek következtében Lauval voltak tele az újságok, és úgy látszott, a csajszit kissé megviselték a történtek.
Egy szó mint száz, úgy éreztem, bonyolult helyzetben vagyok, bár nem mutattam ki. Hiszem, hogy a jókedv és a mosolygás megoldás lehet minden problémára, ezért próbáltam elfelejteni a nyomasztó gondolatokat, és csak a pozitív dolgokra fókuszálni. Anyát sem szerettem volna nyugtalanítani, és úgy elutazni megint hetekre, hogy szomorúnak lát.
Mikor pakoltam a bőröndöm az utazáshoz, kaptam egy üzenetet. Jaime volt az. Azt írta, hogy a zenéket válogatja szombatra, és nagyon izgatott, hogy élőben fog keverni egy rádióban. Visszapötyögtem neki, hogy én is várom, és biztosan szuper lesz. A kínai futam buliján említettem neki, hogy a mixműsora alatt én leszek vele a stúdióban. Csodáltam, hogy emlékezett rá. Ez a pár sor azonban elég volt, hogy felkorbácsolja a hangulatomat.
Ebbe a katasztrófába csöppent bele a reptéren Luc.

A péntek estét a szállodában töltöttem, előzetes terveim szerint filmezéssel. Egy kopogás azonban keresztülhúzta a számításaimat. A pasim érkezett, mert szerinte "eljött az ideje, hogy magasabb szintre emeljük a kapcsolatunkat", mint arra rávilágított két pohár bor után.
Elkezdte csókolgatni a nyakam, majd kihámozott az ingemből. Én sem voltam rest, lehúztam róla a pólóját annak ellenére, hogy nem igazán kívántam. Azt gondoltam, talán segít kiverni a fejemből a spanyol fiút. Gyakorlatilag valamilyen szintern kihasználtam Luc-öt. Ez így kimondva csúnyán hangzik, de lényegében ez történt. Bár azzal nyugtattam magam, hogy semmi extra nincs a dologban, hisz a barátommal fekszem le.
Azt mondják, picit spiccesen jobb a szex, amit tapasztaltam már korábban, ez a két pohár gyenge bor azonban kevés volt ahhoz, hogy fejbevágjon minket. Luc nem volt rossz, de nem tudott feltüzelni. Jaiménak egy pillantása is többet ért Luc csókjánál. Lassan és érzékien mozgott bennem, de nem jött be, amire számítottam. Színleltem az orgazmust, és még sokáig ébren feküdtem a karjaiban, mire elnyomott az álom.
A szombat este a rádióban Jaiméval jó hangulatban telt. Hatalmas mosollyal és egy rakat CD-vel állított be, majd mikor eljött az idő, felkonferáltam és munkához látott. Többnyire csak figyeltem, ahogy komoly arccal dolgozik. Annyira jóképű! Luc szerencsére nem volt a közelben, bár nagyon erősködött, hogy ő is marad éjszakára ügyeletben. Biztos vagyok benne, hogy nem díjazta volna, ahogy honfitársamat bámulom, ahogy azt sem, hogy érezve pillantásomat, időnként elszakította tekintetét a keverőről, és megeresztett felém egy-egy bugyiolvasztó mosolyt.

Mire gondolatmenetem végére értem, berendezkedtem a svájci szállodai szobában. Már amennyire be kellett, erre a pár napra. A lányokkal nagyon jó hangulatban telt az egész hetünk, míg végül elérkezett a hétvége, és a várva várt buli estéje. Kirittyentettük magunkat Nonoval és Lauval, a tőlünk megszokott dögös-de-nem-ribancos stílusban. A legtöbb nő ezen a ponton elvérzik, mi azonban zseniális érzékkel találtuk meg az ízléses középutat a visszafogott és a kirívó között.
Mikor megérkeztünk a megadott címre, Solya nyitott ajtót, majd beinvitált mindet a házba. A buli már javában zajlott, ezért csak néhány szót tudtunk váltani a negyedik száguldó riporterrel, mielőtt elveszett a háziasszony szerepében.
Lau elment, hogy innivalót szerezzen, így kettesben maradtunk Noncsival. Letelepedtünk a kanapéra, és próbáltunk ráhangolódni az estére. A nappaliban szétnézve megállapíthattam, hogy nem csak Forma 1-es pilóták vannak jelen, hanem a ralli néhány jeles képviselje is. Gondoltam rá, hogy köszönök Jaimének, de épp a keverőpult mögött szorgoskodott, hogy talpalávalót szolgáltasson a táncikáló vendégeknek, zenélés közben pedig nem akartam zavarni. Mintha megérezte volna, hogy rá gondoltam, felnézett munkájából, s mikor összeakadt a tekintetünk, elmosolyodott, majd intett, hogy nyugodtan menjek csak oda. Noncsi nem bánta, hogy egy kis időre magára hagytam, így elindultam a fiú felé. Míg átvágtam a tömegen, vagy ezredszer is hálát adtam az égnek, hogy csak mi négyen lettünk meghívva a buliba a rádiótól, a technikusok nem. Nem tudtam, mihez kezdenék, ha Luc is ott lenne.
- Szia! - kiabáltam túl a zenét, miközben bemásztam a katalán lemezlovas mellé a pulthoz.
- Hello, idegen! - köszöntött ő is.
- Hát az vagyok neked? - kérdeztem, megjátszott sértődöttséggel, még az alsó ajkamat is lebiggyesztettem. Ez aztán nevetésre késztette a srácot.
- Egyáltalán nem - kacsintott rám. - Iszunk valamit?
- Munka közben lehet azt neked?
- Ki dolgozik? - tárta szét a karjait, és már le is tette a fülest. - Hé, Daniel, átveszed? - kiabált oda a nem messze ácsorgó, számomra ismeretlen fiúnak, aki bólintott, és elindult a keverő felé.
- Ezt megyjegyzem, arra az esetre, ha bulit szervezek: mindig legyen kéznél tartalék DJ! - mondtam fel a leckét, míg a frissítők között válogattunk.
- Örülök, hogy ma is tanultál tőlem valamit - húzta ki magát büszkén, mire kacagva, finoman oldalba boxoltam.
Iszogattunk, s közben arról beszélgettünk, hogy teltek a napjaink a legutóbbi futam óta. Jaime elmesélte, hogy a saját albumán dolgozott, ami hamarosan meg is fog jelenni, én pedig beszámoltam a rádiós lányokkal töltött csajos napokról. Nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy amiről ő beszélt, az sokkal izgalmasabb volt - le is szögeztük, hogy a megjelenés kapcsán majd újra eljön a rádióba egy interjúra - de ő érdeklődve hallgatta a semmitmondó csacsogásomat. Kedvesen mosolyogva nézett rám, én pedig úgy éreztem magam, mint egy idióta.
Valahogy ráérezhetett a zavaromra, mert - mintegy a hangulat oldásának érdekében - a tánctér felé kezdett húzni. Kérdés nélkül is követtem, és hagytam, hogy a zene vezessen. Jaime nagyon jól mozgott, s tánc közben gyakran összesimult a testünk. Mellette minden sejtem pezsgett, minden érintése újabb energiahullámot idézett elő bennem. A dalok váltották egymást, nem tudom, mennyi idő telhetett el, mióta otthagytuk a bárpultként funkcionáló asztalt. Egyszerre közel húzott magához, és a fülembe duruzsolt:
- Nem akarsz pihenni egy kicsit?
- De, jó lenne egy kis friss levegő.
- Akkor séta? - mutatott a nappali egyik falát teljes egészében kitöltő üvegfal túloldalán húzódó utca felé.
- Rendben - egyeztem bele.
Kisurrantunk a hátsó ajtón, hogy ne legyen feltűnő, hogy együtt lépünk le. Odakint aztán elkezdett ömleni belőlük a szó. Jaime beszélt a gyerekkoráról, hogy miképp adta a fejét a versenyzésre, hogy került kapcsolatba a zenével, és engem is kifaggatott a rádiózásról, a főiskoláról, és újságírói mivoltomnak köszönhetően ügyesen kikerültem azt a témát, amiről nem akartam beszélni. Szinte mindenről szót ejtettünk, miközben a környéken róttuk a kilómétereket a házak körül. Úgy belefeledkeztünk a csevegésbe, hogy észre sem vettük, hogy feltámadt a szél, és az égboltot viharfelhők borították be. Csak akkor kapcsoltunk, amikor megéreztük bőrünkön az első néhány csepp esőt. Ezzel párhuzamosan hatalmas mennydörgés robaja szelte át az éjszakát, a csapadék pedig ömleni kezdett.
- Ajjajj - nyögtem.
Nem voltak túl bíztatóak a kilátásaink. Jaime sem volt rest, azonnal megfogta a kezem, és húzni kezdett.
- Gyere! - azzal futásnak eredt.
Próbáltam felvenni a tempóját, és fix, hogy a kedvemért lassabban futott, mint tudott, de egy edzett sportolóhoz képest egyáltalán nem voltam formában. Szerencsére nem jártunk messze Rob házától, de azon a néhányszáz méteren is bőrig áztunk a viharban.
Ugyanúgy, ahogy távozásunkkor, most is a hátsó bejáraton lopakodtunk vissza a házba, ahol már csak néhányan lézengtek. Idő közben véget ért a buli, biztosan órákig sétálgattunk. Ők szerencsére az időjárás kiszámíthatatlanságával voltak elfoglalva, így észrevétlenül felsettenkedtünk a lépcsőn, Jaime szobájába. Csak akkor engedte el a kezem, amikor becsukta mögöttünk az ajtót.
- Mindjárt adok neked valami száraz ruhát - kacsintott, és a földre hajította vizes pólóját. Próbáltam nem túl feltűnően bámulni kidolgozott felsőtestét, amint a ruhái között keresgélt, de nem könnyítette meg a dolgomat. Végül megfordult, egy rakat ruhával a kezében, de nem kellett attól tartania, hogy megbámulom: elment az áram, így a szoba sötétségbe borult.
- Már csak ez hiányzott - nyögtem.
- Csak nem félsz a sötétben? - nevetett fel.
- Nem - cincogtam.
Érzékeltem, hogy mozog, a következő pillanatban pedig előttem termett, hogy átadja a ruhákat.
- Tényleg át kellene öltöznöd. Meg fogsz fázni.
Ekkor egy újabb hatalmas mennydörgés hallatszott, én pedig ijedtemben a nyakába ugrottam. Szorosan magához ölelt, és éreztem, ahogy libabőrös lesz. Csurom víz voltam, ő pedig még mindig félmeztelen.
- Oké, semmi baj - símogatta a hátam.
- Sajnálom. Egy rossz gyerekkori emlék miatt van - mondtam, mikor összeszedtem magam. - Tényleg át kellene öltöznünk, így meg fogunk fázni - ismételtem praktikus ötletét, és megpróbáltam hátralépni, de nem engedett el.
Most, hogy már nem fúrtam az arcom a nyakába, éreztem, ahogy lehelete az arcomat súrolja. Azonnal kirázott a hideg, és nem azért, mert fáztam, hanem mert annyira vágytam rá. Luc-kel soha nem éreztem ilyet. De ki akart akkor, abban a pillanatban Luc-re gondolni? Csak Jaime számított.
Félretűrt egy nedves tincset a szememből, és végigsimított az arcomon, miközben egyre közelebb ért. Lassan közeledett, hogy legyen időm elhúzódni, vagy ellökni, de eszem ágában sem volt. Elmondhatatlanul vágytam rá. Inkább visszacsúsztattam a kezem erős vállára, újra átkaroltam a nyakát, és vártam ajkai édes támadását.
Hosszú másodpercek múlva aztán elfogyott az utolsó milliméter is. Puha ajkai először finoman mozogtak az enyémeken, majd a csók elmélyült, és egyre szenvedélyesebbé vált. Kitört belőlünk az utóbbi hetek elfolytott vágyakozása. Teljesen elvesztettem az eszem, csak arra eszméltem, hogy az ágyon fekszünk, és Jaime keze már nem a felsőmön keresztül simogatja a derekam. Fogalamam sincs, hogy kerültünk oda, és bármennyire nem akartam Luc-re gondolni, bevillant, hogy a hűtlenség mocsokság.
- Várj! Ezt nem kellene... - sóhajtottam, amikor a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Sajnálom! Túl rámenős voltam - húzódott el.
- Nem, nem erről van szó. Én is benne voltam, és most sem állítottalak volna le, ha... - egyszerűen képtelen voltam a szemébe nézni, és befejezni a mondatot.
- Ha? - ráncolta a homlokát.
- Ha nem járnék Luc-kel - vallottam be töredelmesen.
- Értem - kelt fel az ágyról. - Vagyis nem értem, de mindegy.
Felnyalábolta a kikészített száraz ruhákat, és a fürdő felé indult. Mire visszatért a szobába, én is lecseréltem a vizes göncöket. Javasolta, hogy menjünk le, és nézzük meg a többieket.
Abban maradtunk, hogy ebben a viharban nem megyünk vissza a lányokkal a szállodába, hanem a házban töltjük az éjszaka hátra lévő részét, a szobák felosztása pedig úgy alakult, hogy Jaimével kerültem párba.
Miután ezt tisztáztuk, visszamentünk az emeletre, hogy lepihenjünk.
- Tiéd az ágy, én elleszek a földön is - mondta, amikor felértünk.
- Szó sem lehet róla - ráztam meg a fejem. - Nem hagyom, hogy a földön aludj. Szerintem elég nagy ez az ágy kettőnknek.
Nem ment bele elsőre, de végül sikerült meggyőznöm, hogy ne a padlón hajtsa álomra a fejét.
Már egy ideje ágyban voltunk, amikor megszólalt.
- Es?
- Igen?
- Tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna az éjjel?
Erre elmosolyodtam.
- Nem. Szerintem úgysem menne.
- Oké - hagyta rám. - Még egy kérdésem van, de erre nem kell válaszolnod.
- Halljuk!
- Szereted egyáltalán?
- Őszintén? Nem. Nem is tudom, ez olyan bonyolult... Amikor megismertem, tök helyes volt, és úgy tűnt, hogy jól kijövünk, de.. nincsenek szikrák, érted? Valahogy sodródtam a dologgal, és járni kezdtünk, pedig igazából csak barátként tekintek rá. És közben megismertelek téged. Melletted teljesen máshogy érzek - hadartam el egy szuszra, majd észbe kaptam, hogy mit is dumálok. - Oké, ezt most nem kellett volna mondanom - tettem hozzá gyorsan.
Jaime - legnagyobb meglepetésemre - kuncogni kezdett.
- Nem vagy egyszerű, azt remélem tudod.
- Igen, mondták már - öltöttem ki a nyelvem, bár több, mint valószínű, hogy ő ezt a sötétben nem látta.
- Tudod mit, aludjunk! - indítványozta. - Hosszú nap volt.
- Jó éjt!
- Szép álmokat!
Jaime lassan elszenderedett mellettem, de nekem nem jött álom a szememre. Egyfolytában az a csodás érzés kavargott bennem, amit akkor éreztem, amíg csókolt.
Felfogtam, amire rávilágított a kérdésével: szakítanom kell Luc-kel. Megszületett hát a döntés, ami mindig is motoszkált bennem, csak eddig nem fogalmaztam meg.
Jaime megfordult álmában, és átvetette rajtam egyik karját. Ott, az ölelésében, úgy éreztem, jó helyen vagyok. Ezzel a gondolattal nyomott el az álom.

Száguldás az éterben

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztünk. :( Nem akarok elkezdeni magyarázkodni, hogy suli meg meló, idő- és ihlethiány, nyilván értitek.

Azt azonban szeretném elmondani, hogy nagyon jól esik nekünk (nekem legalábbis, és szerintem a többieknek is), hogy tetszik nektek a kis történetünk, és mindig várjátok, kéritek az új részeket. :) <33 Reméljük, hogy a ritka frissítések miatt nem fogtok elpártolni tőlünk. :)

Na, de nem pofázok tovább, jó szórakozást Solya új részéhez! :) :D

21. rész

Solya

Nagyon vártam már a kis svájci kiruccanásunkat, főleg persze Robert miatt. Másrészt reméltem, hogy Noncsit egy kicsit fel tudjuk vidítani, de ez nem igazán sikerült. Elmentünk vásárolgatni, sétálni, fagyizni és nagyon sokat is pihentünk, hisz a Száguldó Cirkuszban való dolgozás nagyon kimerítő tud lenni.

Aztán végre eljött a buli előtti nap, amikor én „átköltöztem” Robert-hez. Amikor becsöngettem alig bírtam kivárni, hogy kinyissa az ajtót. Az elmúlt időszakban nagyon megkedveltem, vagyis annál több. Beleszerettem. Ahogy kinyitotta az ajtót egyből a nyakába ugrottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Éreztem, hogy vigyorog.

- Látom, hiányoztam – vigyorgott még mindig, amikor elszakadtunk egymástól.

- Az nem kifejezés.

Segített felhordani a cuccaimat a szobájába, majd lementünk a konyhába, mert mindketten megéheztünk. Ezzel csak annyi gond volt, hogy a hűtő szinte teljesen üres volt.

- Úgy nézem rendelnünk, kell – fordultam Rob felé.

- Pizzához mit szólnál?

- Szabad neked olyat enni? – vontam fel a szemöldököm.

- Nyugi, majd lemozgom – kacsintott rám, és ahogy felfogtam mire is gondol, elpirultam és szégyenlősen lesütöttem a szemem, de ő ezt nem hagyta és felemelte az államat, hogy a szemébe nézzek – Nyugi, semmit nem siettetek.

- Köszönöm – suttogtam hálásan és adtam neki egy apró csókot.

Végül mégiscsak pizzára esett a választásunk, így Rob gyorsan megrendelte.

- Ha jól sejtem még be kell szerezni holnap estére jó pár dolgot.

- Jól sejted. Valamiféle szendvicsnek valót kéne szerezni, meg persze italokat. Pár díszt se ártana venni.

- Akkor holnap reggel elmegyünk bevásárolni, ha Neked is jó.

Csak bólintott egyet. Közben megérkezett a pizza, így Rob kiment ajtót nyitni, én pedig előszedtem két tányért. Hamar megvacsoráztunk, és amíg gyorsan elmosogattam és elpakoltam Rob felment zuhanyozni, majd én is így tettem. Mivel az idő egész jó volt a pizsamám egy pólóból és bugyiból állt. Ahogy kimentem a fürdőből és Robert meglátott elakadt a lélegzete, én meg, ahogy lenni szokott, elpirultam. Gyorsan leoltottam a villanyt és befeküdtem mellé az ágyba, ő pedig a mellkasára vont.

- Egyszerűen megőrjítesz – suttogta a fülembe – Jó éjszakát.

- Neked is.

Megfordultam úgy hogy háttal legyek neki. Szerencsére hamar sikerült elaludnom és így reggel viszonylag korán, 8 óra körül fent voltam. Választottam magamnak egy kényelmes ruhát, majd felöltöztem és elkezdtem ébresztgetni a még mindig alvó lengyelt.

- Rob, ébresztő – simogattam az arcát.

- Csak még egy kicsit – motyogta és esze ágában se volt kinyitni a szemeit.

- De kelned kell. Sok dolgunk van még.

Nagy nehezen azért sikerült felkelnie és elkészülnie, aztán elindultunk bevásárolni. Előtte azért megálltunk egy pékségnél, mert otthon nem volt semmi, amit reggelizhetnénk. Utána pedig bevetettük magunkat egy szupermarketbe, ahol sikerült rendesen megpakolni a bevásárlókocsit. Vettünk szendvicsnek valókat, pl.: kenyeret, vajat, sajtot, felvágottat, de olyanokat is, amiket a pilóták is ehetnek. Bevásároltuk az alapvető élelmiszereket, amik a mindennapokhoz kellenek. És persze az italokról is gondoskodtunk. Az üdítők mellé pár alkoholt tartalmazó üveg is került a kocsiba, mint például: vodka, tequila és whiskey. A nagybevásárlás után kerestünk egy helyet, ahol tudunk venni pár díszítőelemet. Találtunk is egy nagyon jó kis boltot, és ahogy ott végeztünk, hazamentünk. Először feldíszítettük a lakást, utána elkészítettük a szendvicseket. A nappali egyik falához tettünk két asztalt, amire elhelyeztük őket, tányérokkal, poharakkal és az italokkal együtt. Mire kész lettünk mindennel az óra már fél 7-et mutatott, így volt másfél órám elkészülni. Egy fekete, combig érő ruhát vettem fel, fekete magas sarkúval. A hajamat kiegyenesítettem és feltettem egy füstös sminket. Szegény Rob nem tudom, hogy lett volna kész, ha nincs másik fürdő is a házban, merthogy én is épphogy elkészültem mire elkezdtek szállingózni a vendégek. Pont én nyitottam ajtót, amikor barátnőmék megérkeztek.

- Sziasztok – köszöntöttem őket boldogan.

Bevezettem őket a nappaliba és megmutattam, hogy mit merre találnak, aztán sajnos ott kellett hagynom a társaságukat, mert újabb vendégek érkeztek. És ez így ment addig, amíg az összes meghívott meg nem érkezett. Fáradtan rogytam le a kanapéra, hogy pihenjek egy kicsit. Közben szememmel Rob-ot kerestem, aki hamarosan csatlakozott hozzám.

- Megint észvesztően festesz. Lenne kedved táncolni?

- Veled? Akármikor – nyújtottam a kezem.

Éppen Alexandra Stan Mr.Saxobeat-je ment, így nem volt nehéz ráhangolódni a zenére és követni a ritmusát. Szorosan Rob-hoz bújva táncoltam és egyre jobban belevetettük magunkat a bulizásba. Ehhez pedig hozzá kell tenni, hogy semelyikünkben nem volt sok alkohol, épphogy ittunk valamit, mert a házigazdáknak csak nem kellene részegen fetrengeniük. Jó pár számot végigtáncoltunk, majd pihenés képpen beszélgettünk a még olyan állapotban lévő vendégekkel. Az első távozók hajnali egy körül mentek el és fél 3 körül már nem sokan voltunk. Csak a három stúdiós lány, Kimi, Jaime, Fernando, illetve mindketten. Ekkor történt, hogy kitört egy hatalmas vihar. Kint ömlött az eső, dörgött, villámlott és a legrosszabb, hogy az áram is elment. Ilyen időbe természetesen nem engedtük őket haza, hanem felajánlottuk, hogy maradjanak itt éjszakára. A gond annyi volt, hogy csak három felesleges szobánk volt, így Es-Jaime, Fer-Lau és Noncsi-Kimi párosok alakultak. A lányok nem fogadták kitűnő örömmel, de nem tudtak ellene mit tenni. Miután mindenkinek megmutattuk a saját kis szobáját mi is elvonultunk. Az átöltözés után már bújtam is be az ágyba, hogy aludjak, de valami nem hagyott nyugodni. Éreztem Rob izgalmát és elöntött a vágy. Hirtelen ötlettől vezérelve a hátára fordítottam és ráültem a csípőjére. Nagyon meglepődött, és amikor először megcsókoltam nem is reagált semmit, de aztán észbekapott és visszacsókolt. Közben benyúltam a pólója alá és elkezdtem simogatni, felfedezni a mellkasát, a kockákat a hasán. Közben ő is felfedezőútra indult a pólóm alatt és hamar meg is szabadított tőle. Persze én se voltam rest és követtem a példáját. Fordított egyet magunkon és immáron én feküdtem alatta. Elszakadt az ajkaimtól és elkezdte csókolgatni a nyakamat, majd a melleimet kényeztette egy darabig. Ezalatt én tovább simogattam a felsőtestét és néha-néha végigsimítottam a boxerén, ilyenkor pedig egy-egy sóhaj tört fel belőle. Leszedtem róla az alsóneműt és most én fordítottam magunkon. Kezembe vettem legnemesebb testrészét és először csak simogattam, majd ajkaimmal is megízleltem. Egy idő után újra fordított magunkat és gyorsan lehámozta rólam a bugyimat és elkezdte simogatni a legérzékenyebb pontot a testemet. Iszonyúan vágytam már rá, hogy magamban érezhessem, így újból fölé kerültem és nemes egyszerűséggel magamba fogadtam. Mindketten felnyögtünk az érzésre, majd lassan mozogni kezdtem és fokozatosan gyorsítottam a tempón. Egyszerre léptük át a gyönyör kapuját és fáradtan dőltem le Rob mellé. Egy utolsó csók után egyből elaludtunk.

Száguldás az éterben

20. rész

Laura

Törökországot elhagyva kis csapatunk Svájcba érkezett. Svájc, a béke szigete! Európa talán egyik legszebb országa!

Robert meghívott minket is a kis bulijába, amire természetesen eljöttünk. Az első pár nap pihenéssel, fagyizással és sétálgatással telt. Őszintén szólva jól esett ez a kis pihenő. Az év eleji nagy hajtás lefárasztott agyilag. Ideje volt valamelyest feltöltődnünk.

Az egyedüli zavaró tényezők a gondolataim voltak, melyek Fernando körül keringtek. Nem tudtam felfogni, mit is szeretett volna elérni azzal, hogy a címlapra kerültünk. Nem lehet belőle kihúzni, pedig úgy vélem, megvan a jogom ahhoz, hogy tudjam. Bár ellen tudnék állni a pillantásának. Ha rám néz, egyszerűen elgyengülök. Van valami a stílusában, amivel egyszerűen nem tudok megküzdeni. Azt hiszem, kezdek beleszeretni. Nem értem, hogy van ez, hogy pont abba szeretek bele, akibe egyrészt nem is szabadna, másrészt, aki nem is túl kedves velem. Rejtély!

Valahogy muszáj véget vetni ennek! Ha Spanyolországban találkozunk, el fogok beszélgetni vele kicsit komolyabban. Utána remélem, leszáll rólam és a feleségével fog foglalkozni. Mindenkinek így lesz a legjobb.

Mivel lengyel barátunk nem közölte a pontos vendéglistát, volt egy kis meglepetés, amikor megérkeztünk a bulira. Egyből sikerült kiszúrnom "kedvenc" spanyolom, aki vigyorogva közelített.

- Örülök, hogy látlak. Hiányoztál! - akart volna puszit adni, de én hátrébb léptem.

- Hagyj békén ma. Legalább ma. Szórakozni jöttem.

- Nélkülem? Nagy hiba! - ingatta a fejét.

Egy kis grimasszal az arcomon mentem el mellette. Szereztem egy kis ásványvizet és egy asztalkához leültem iszogatni, majd nézelődni a neves vendégek között. Néhány rallys sztárt is sikerült felfedezni közöttük. Solya, Robert és Loeb épp együtt beszélgettek és nevetgéltek. Es és Noncsi a kanapén ültek. Es elég sokat pillantott a DJ pultnál levő Jaimere. Elmosolyodtam.

- Szia. Nem bánod, ha csatlakozok? - ült le Loeb.

- Szia. Csak nyugodtan. Laura Olivera vagyok.

- Sebastien Loeb. Te lennél az a Laura a Speed FM-től?

-  Igen! Én vagyok személyesen. - mosolyodtam el.

- Solya mesélte épp az előbb. Pár haverom szerint egész jó kis műsort csináltok.

- Igyekszünk. Szívünk-lelkünk beleadjuk és esetleg örömmel fogadunk híres és tehetséges rally versenyzőket is stúdiónkban.

- Aj-aj. Ez valamiféle célzás volt?

- Bocsi, nem akartalak lerohanni, hisz most pihenőn vagy te is. Csak ha lenne kedved és időd, tényleg örülnénk, ha tudnál ránk szakítani egy kis időt.

- Majd meglátom mit tehetek. - kacsintott a rally legenda.

- Köszönjük. - mosolyogtam rá hálásan, majd belekortyoltam ásványvizembe. Fél szemmel közben azt kerestem, merre lehet Fernando. Nem mintha érdekelne, csak úgy mellékesen.

- Hopp. Bocsi. Ha nem bánod most magadra hagylak. - pillantott a mobiljára. - A feleségem hív.

- Persze, menj csak.

Ahogy magamra maradtam, észrevettem, hogy Noncsi mennyire magányos, így csatlakoztam hozzá picit beszélgetni. Nem szerettem volna nagyon feszegetni ezt a Kimi témát, de úgy éreztem el kell mondanom mit gondolok én. Hátha segít neki. Nem szeretném, ha összetörné a szívét a Jégember.

- Akkor hogy fogsz érezni?

- Nem tudom és nem is akarok most erre gondolni. - erőltetett egy mosolyt magára. - Inkább menjünk táncolni, jó? - kérte félve, de láttam a szemében, hogy csak azért, hogy elterelje valahogy a témát. Pár percig még fürkésztem az arcát, majd végül bólintottam. Talán neki is jót fog tenni, ha kicsit kikapcsol.

Elkezdtünk tehát mi is táncolni. A kis spanyol remekül keverte a zenét, teljesen átéreztem a ritmust, mikor hirtelen valaki hátulról hozzám simult. A derekamon levő kezekre pillantva egyből tudtam ki az. Megfordultam, kicsit ellöktem magamtól, majd egy hatalmas pofont kevertem le neki. Villámló szemekkel néztem arcába.

- Ez most mire volt jó? - érdeklődte mérgesen Fernando. - Nem akartam mást csak táncolni veled. Már az is baj?

- Ha tudnád mekkora. - feleltem puffogva. Arcán levő piros folton magamban még talán én is meglepődtem, hogy megtettem. - Már kértelek párszor, hogy hagyjál békén. - villámló szemekkel nézett rám, majd Noncsihoz fordult.

- Megbocsátasz?! - sziszegte neki, majd karon ragadott és elkezdett maga után húzni.

- Hé! Mit csinálsz? Eressz el! - nem felelt semmit. A konyhába értünk, ahol már halkabb volt a zene. Solberg ücsörgött egyedül és próbált önteni magának italt, de nem igazán találta a poharát.

- Magunkra hagynál Petter? - kérdezte eléggé utasító hangnemben Fer. Én a karom kezdtem dörzsölni.

- Persze haver. - állt fel imbolyogva. Amint ketten maradtunk az egyik széket kihúzta.

- Ülj le.

- Tökéletes nekem állva is. Észnél vagy? Épp Noncsival táncoltunk! Azt hiszed mindenhez van jogod, mert...

- Nem kértelek! Leülsz és végighallgatsz!

- Nem vagyok a tulajdonod! Hogy mersz ilyen hangnemet megütni velem szemben? Miért viselkedsz így velem? Mondd el miért!? - néztem rá mérgesen.

Az ablak felé fordult és kinézett rajta.

- Mire volt jó neked az a címlap?

- Már megint az a címlap? Kezdesz ezzel az agyamra menni. - motyogta.

- Akkor mondd el végre! Egyszerűen nem értelek Fernando. Én csak választ akarok erre az egy kérdésre. Ez olyan nagy kérés? - sóhajtottam, majd mivel nem szólalt meg, elindultam volna kifele.

- Az ok Raquel.

- Mi? - fordultam vissza. Nem értettem pontosan.

- Raquel.

- A feleséged miatt kerültünk a címlapra? Talán egy szép kis ajándék "hű" férjétől?

- Te nem tudsz semmit. A házasságunk nincs épp fényes helyzetben. Neki ott van a sok koncert, lemezfelvétel és rendezvények. Nekem sem valami szabad a naptáram. Ezzel akartam valahogy felnyitni a szemét, hogy ha nem szánunk több időt egymásra, vége. Viszont te mindent elrontasz!

- Én? - kérdeztem csendesen.

- Igen, te! - fordult felém és egyre közeledett. - Én csak ennyit akartam! Egy címlapot!

- Nincs is több. - ingattam a fejem lehajtva.

- Ne mondd, hogy nem érzed. - simította meg a karom, majd kezével az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. - Ne mondd, hogy csak én érzem. - suttogta és közeledett arcával.

Egyre csak közeledett, de mielőtt megcsókolhatott volna, elfordítottam a fejem.

- Nem érzem. Sajnálom. - siettem ki a konyhából. A bulizó tömegben valahogy nem találtam meg a helyem. Próbáltam kerülni Fernandot az este további részében. Ez egész jól sikerült.

A bulit végül egy nagy vihar és az áramszünet szakította meg. Robert volt olyan kegyes, hogy felajánlotta, maradjunk nála, hisz gyalog jöttünk idáig. 2 kis szobát kaptunk, melyben álomra hajthattuk fejünk. Mivel sokáig nem sikerült elaludnom, úgy döntöttem, hamar elmegyek fürdeni. A sötétben csak nehezen találtam meg a fürdő ajtaját. Még mindig nem volt áram. Becsuktam az ajtót és a kis ablakon, melyen a villámoknak hála beszűrődött egy-egy nagyobb fény, sikerült megtalálni a kádat. Épp megengedtem a vizet, mikor az ajtó csapódását hallottam. Rémülten fordultam meg.

- Ki az?

- Én. - hallottam Fernando hangját. Semmi huncutság, vagy gúny nem volt most benne, ami picit meglepett.

- Mit keresel itt Fernando? Fürdeni szeretnék.

- Hagylak fürödni, csak előbb mondd kérlek a szemembe.

- Mit?

- Hogy nem érzed azt, amit én.

- Nem érzem. - feleltem, majd az ajtóhoz léptem és lenyomtam a kilincset.

- Nem a szemembe mondtad! Én csak őszinteséget kértem.

- Fernando.

- Igen?

- Ennek így kéne lennie? - kérdeztem megfordulva, kezemben a kilinccsel.

- Add ide. - vette el tőlem, majd megpróbálta visszarakni, mire egy puffanás hallatszott kintről.

- Ez nem jó jel. - sóhajtottam.

- Beragadtunk. Befele nyílik az ajtó és szorul is. - ingatta a fejét. - Én már beszorultam ide pár hete.

- Remek. - ültem le a kád mellé. Egy hatalmasat dörgött, mire kicsit összerezzentem.

- Nem lesz semmi baj. - ült le mellém. - Ki fognak szabadítani minket.

- Reggel. Addig pedig itt vagyunk bezárva. Sötét van, vihar van és még fázok is.

Percekig elcsendesedett. Csak a vihar tombolt odakint. Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, mikor hirtelen feltápászkodott. Elkezdett a mosógép feletti kis tükrös szekrényben kutatni. Pár pillanat múlva gyulladt a fény. Egy gyertya lángja. Mosolyogva rakta le mellém, majd még gyújtott párat és elhelyezte a fürdő különböző pontjaira. Egész romantikus hangulat alakult ki. Már csak a rózsaszirmok hiányoztak.

- A sötétség megoldva. És a fázás is. - vette le a pulcsiját, majd rám terítette. - A vihart nem tudom eltüntetni, de itt vagyok veled. Talán ha beszélgetünk, elterelődik a figyelmed.

- Köszönöm. Rendes vagy. - öleltem meg hirtelen.

- Nincs mit. Ennyi a minimum, a viselkedésem után.

- Komolyan gondoltad?

- Komolyan. Sajnálom.

- Nem! Nem ezt. - toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek. - Tényleg érzel irántam valamit?

- Igen. Kedvellek. Nagyon is.

- De nem lehet semmi köztünk.

- Nem. de szeretném, ha őszinte lennél. Te érzel irántam valamit?

A csodás szemeibe nézve nem bírtam azt mondani, hogy nem. Őszintén elmondta érzéseit. Nekem is annak kell lennem, ez így tisztességes a részemről.

- Azt hiszem én is kedvellek. Nagyon.

- Úgy tudtam. - mosolyodott el kedvesen, majd elkezdte az arcomból eltűrni a hajtincseim. - Éreztem, hogy több van köztünk.

Nem bírtam tovább. Közel hajoltam hozzá és lágy csókban forrtunk össze. Annyira édes volt és óvatos. A gyertyák és a vihar talán csak fokozták a hangulatot. Eldöntött a kád mellett és apró csókokat lehelt nyakamra.

- Most ne szívd ki kérlek. Minimum egy hétig hordtam sálat miattad.

- Nem volt tervben, ne félj. - felelte rekedt hangon. Annyira erotikus tónust adott ez a kis rekedtség a hangszínének.

- Nem félek.

- Helyes. - vette le a pulcsit rólam, majd a pólót. Lassan felállt és a kádhoz lépett. Bedugta a dugót, majd megengedte a vizet. Egy kis tusfürdőt is öntött bele, majd elém lépett és lassan felhúzott.

- Nem gondolod, hogy rajtad sok a ruha?

- Hát szabadíts meg tőlük! - mosolygott. A pólóját vigyorogva húztam le róla, de amint elém tárult az izmos felsőteste, teljesen lefagytam.

- Mindig is tudtam, hogy szívdöglesztő vagyok. - húzta kezeim az izmos hasára, majd lágy csókot lehelt ajkaimra.

Kezével elkezdte a hátam simogatni. Csak lehunytam a szemem és élveztem minden pillanatot. Arra eszméltem csak fel, mikor már a kádban ültünk. Fernando mögöttem ült és a hátam csókolgatta. Megfordultam, majd a szemébe néztem.

- Biztos akarod? - kérdezte a gerincemet simogatva.

- Igen. De ha te nem... - befogta a szám.

Felülre kerekedett, majd óvatosan belém hatolt és lassú mozdulatokkal kezdett el bennem mozogni. Végig gyengéd volt, miközben fokozatosan gyorsított a tempón. A csókjai és simogatása közben nem maradt el. A kéj egyre jobban átjárt, mindkettőnket. Lökései egyre mélyebbek lettek. Végül eljött az a pillanat is, kissé felnyögtünk, majd Fer fáradtan omlott mellkasomra.

Pihegtünk egy kicsit, miután helyet cseréltünk, így én voltam felül, ő pedig alul. Buksim a mellkasára hajtottam és hallgattam a szívverését.

Lassú mozdulatokkal simogatta a hátam.

- Köszönöm. - suttogta.

- Én köszönöm. Fantasztikus volt.

- Rég nem volt ilyen élményben részem.

- Nem szexeltél? - pillantottam fel rá.

- Nem, ez sokkal több volt részemről.- simította meg a buksim. Elkaptam a kezét és egy puszit adtam rá.

- Szeretlek.

- Én is téged. - suttogta csendesen. Éreztem, nem szívesen mondta ki.

- De?

- Honnét veszed, hogy van de?

- Látom a szemedből. - ültem fel.

- Ne rontsuk el ezt a pillanatot. Élvezzük még ki egymást kicsit.

- Ez után az este után vége? - elkapta a tekintetét. Lehunyt szemmel bólintottam, hogy tudomásul veszem. Visszabújtam az ölelésébe.

Nem tudom meddig lehettünk a kádban, de arra ébredtem, hogy didergek. Fáradtan nyitottam ki a szemem és még mindig a kádban feküdtünk. Felültem. A kis ablakon bevilágítottak a hajnali napsugárak első fényei. Itt volt az ideje, hogy felébredjünk és felöltözzünk.

- Fernando.

- Igen? - nyitotta ki a szemét félig. - Már reggel van?

- Igen. Itt az ideje felkelni. A tündérmesének vége. - szálltam ki és az egyik törülközőt elvettem.

- Megbántad? - szállt ő is ki. Elfordulva tőle nyújtottam neki is egy törülközőt.

- Nem. Te? - Kezében a törülközővel hozzám lépett és lágyan megcsókolt. Még folytattam volna a csókot, de elszakadt tőlem.

- Nem bántam meg semmit. Viszont vissza kell térni a valóságba. Most a házasságom az első. Helyre akarom hozni. Nem csak magam miatt, a családomra is gondolnom kell. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem. Fontosak a számomra.

- Tudom. - kezdtem öltözködni. Mit is várhattam ettől az estétől? Hogy eldobja az életét és rohan hozzám? Butaság. - Ne félj. Tőlem senki nem tudja meg.

- Ezt mondanod sem kellett volna.

- Viszont megkérhetlek valamire? - néztem rá komolyan. Becsatolta az övét, majd figyelt rám. - Szeretném, ha ezentúl békén hagynál. Elég, ha a Paddockban köszönünk egymásnak és viszlát. A munka miatt interjúknál...

- Oké. Értettem mit szeretnél. Nem foglak követni és normális leszek.

Bólintottam, majd nekidőltem a falnak. Egy-egy pillantást még vetettünk egymásra, de nem szóltunk a másikhoz, csak vártuk, hogy kiszabadulhassunk.

Száguldás az éterben

Sziasztok!
Itt is a folytatás Noncsi része által! :)
Holnap lesz Icu Névnapja, így szeretnénk mind Nagyon Boldog Névnapot Kívánni Neked Icu! :) ♥
Kellemes olvasást mindenkinek! :) (A folytatást Brigcs fogja hozni! :D )

19. fejezet
Noncsi

Annyira nem volt kedvem ehhez a svájci kiruccanáshoz, a Robert féle bulihoz pedig főleg nem, hogy azt elmondani nem tudom. Inkább lettem volna otthon… Bámultam volna ki a fejemből, néztem volna a plafon repedéseit, vagy azt, ahogy a por száll a levegőben. Egyszerűen csak egyedül akartam lenni, egy olyan helyen, ahol senki előtt nem kell tartanom magam és kedvem szerint bőghetek. De a nagymamám is azon a véleményen volt, hogy maradjak csak, ne bánkódjak, inkább próbáljak meg lazítani és élvezni az életet, hisz az úgyis gyorsan elszáll..
Ráadásul a lányok is nagyon lelkesek voltak, én pedig úgy éreztem, hogy a múlt héten éppen eleget tartottam távol magam tőlük, mindenféle magyarázat nélkül. Lau segítségét is kissé túlreagáltam, szóval bármennyire is ellenkezett minden porcikám Svájc ellen, belementem abba, hogy velük tartok.
Sajnos a hét túl gyorsan elszállt, amit be kell valljam, meglepően kellemesnek találtam. Nem csináltunk sok mindent, csak pihentünk, aludtunk, sétáltunk, fagyiztunk. Teljesen hétköznapi dolgok, bár mostanában pont ilyenekre alig jut időnk. És a lányok szerencsére nem faggattak, bár mindhármuk kutató-fürkésző pillantását magamon éreztem. De még nem voltam kész arra, hogy beszámoljak nekik arról, hogy mi is történt velem..
Igazából, vallottam be magamnak restelkedve, valaki olyanra lenne szükségem, akivel biztonságban érzem magam. Aki el tudja hitetni velem azt, hogy az élet szép és talán még értelme is van. Szerettem volna valakit, aki felvidít, aki megvéd minden rossztól és ha éjszaka rosszat álmodok, felébreszt és odabújhatok hozzá. Ha jobban belegondolok, akkor talán egy társ az, egy férfi, akire igazán szükségem lenne. De ilyen férfi nincs a közelemben.
Kimi az egyedül, aki.. Aki teljesen kifordít önmagamból. Vele úgy viselkedem és úgy is érzem magam, mint egy utolsó útszéli ribanc. Ezt hozza ki belőlem, nem tudom miért. Nem tudok szabadulni tőle, úgy hat az érzékeimre, mintha mágnessel vonzana magához. Isteni vele a szex, de az csak szex. Szimpla anyagcsere, nincsen benne semmi érzelem. Legalábbis részéről biztosan nincs. És hogy én szeretem-e őt? Talán.. Nem tudom. Olykor mintha látnék benne valamit abból az emberből, akit a külvilág elől rejtegetni próbál, méghozzá elég nagy sikerrel. Egy-egy kósza pillantás vagy érintés és rögtön azon tépem magam, hogy direkt kényszeríti magára azt a rideg maszkot, amit a jelenlétemben visel. Nem vagyok benne biztos, hogy valaha megismerem a másik énjét, nem hiszem, hogy számítok neki annyit, hogy felfedje magát előttem. Régen tisztázta már. Én csak a szexre kellek neki.

Pont idáig jutottam a gondolatmenetben az egyik eldugottabb sarokban, amikor felcsendült az egyik kedvenc számom, Usher – More című remekműve. Egyből ki is józanított, mintha egy leplet félrerántva, újra észlelném a környezetemet. Rájöttem, hogy eddig annyira a gondolataimba merültem, hogy teljesen kizártam a külvilágot.
Ahogy szétnéztem a nappali helyiségben, kis mosolyra húzódott a szám. Rob és Solya a szám ritmusával nem törődve, egy lassút jártak szorosan egymáshoz simulva a „parketten”, míg Es és Jaime között izzott a levegő. És igen.. Ott volt a Jégember is, a szemközti falnál, engem kukkolva, ásványvizes üveggel a kezében. Nocsak, milyen furcsa. Talán absztinens lett?
-         Hahó! – legyezett el „valaki” előttem. – Itt jársz még köztünk vagy békésebb tájak felé lebegtél már? – vigyorgott rám Lau kedvesen.
-         Itt vagyok, csak gondolkodtam. – mosolyogtam rá, majd belekortyoltam a saját vizembe.
-         Azt látom. – nevetett Lau. – És Kimi pont a látószögedbe került?
-         Ugyan.. – legyintettem. – Fel sem tűnt a jelenléte. – próbáltam bizonygatni, bár a sírásra görbülő száj, nem éppen a mondataimat támasztotta alá.
-         Noncsi, biztos nem akarod elmondani mi bánt? – simogatta meg a kezemet a spanyol légió egyik fele. Nem válaszoltam, így Laura sóhajtott egyet, majd belekezdett. – Nézd, azt már kb. mind a hárman sejtjük, hogy valami problémád van Kimivel. Lehet, hogy az egész rossz kedvedet neki köszönheted, bár szerintem azért itt többről van szó. Mégis, ezt a felét „ismerjük” a dolgoknak. – mosolygott rám szomorkásan. – A beszélgetés alapján, amit hallottam, szerintem nektek viszonyotok van. Ezért érdeklődött, hogy miért nem volt jó neked egyik alkalom sem.. – ez volt az a pont, ahol lehajtottam a fejemet. – De az a hangnem, ahogy beszélt veled… Ne mondj semmit, ha nem akarsz, de légy észnél. Kimi csak kihasznál téged, pedig te többet érzel iránta, mint kellene. Gondolj arra, hogy nős.. Ha már a feleségét is megcsalja, milyen érzés lesz, amikor esetleg egy futamon pl. egy grid girl-el tűnik el a kuckójában és nem veled? Akkor hogy fogsz érezni?
-         Nem tudom és nem is akarok most erre gondolni. – erőltettem egy mosolyt magamra. – Inkább menjünk táncolni, jó? – kértem meg félve Laurát, csak hogy terelhessem a témát. Kicsit még fürkészett a tekintetével, de végül belement. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy azért Jaime nem csak dísznek illetve Es szórakoztatására volt ott, hanem néha-néha még a zenét is ő keverte. Csak becsuktam a szememet és éreztem a dallamot, ösztönösen kezdtem el mozogni rá. Azonban egyszer csak egy csattanást hallottam. Kinyitva a szemeimet azt láttam, hogy a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso az arcát dörgöli, míg Laura villámló szemekkel néz rá.
-         Ez most mire volt jó? – érdeklődte meg Alonso mérgesen, de azért egy kis érdeklődéssel a szemében. – Nem akartam mást, csak táncolni veled. Már az is baj?
-         Ha tudnád mekkora. – puffogott Laura, de láthatóan maga is meglepődött a tettén. – Már kértelek párszor, hogy hagyjál békén. – a spanyol villámló szemekkel nézett Laurára, majd rám.
-         Megbocsátasz?! – sziszegte oda nekem, majd karon ragadta a barátnőmet és elvonszolta mellőlem. Hamarosan a látómezőmből is kikerültek. Kissé kétségbeesetten néztem körül a nappaliban. Solya még mindig a házigazdával enyelgett, Es pedig Jaimevel válogatta a zenéket. Annyira lelkesnek és boldognak tűntek mind a ketten, hogy egyikükhöz sem volt szívem oda menni és rájuk akaszkodni. Így inkább visszasétáltam a saját kis eldugott sarkomhoz és újfent helyet foglaltam ott. Kimi már eltűnt a szemem elől és örültem is neki. Hozzá lett volna most a legkevésbé kedvem.
-         Ne haragudj, leülhetek melléd? – kérdezte meg mosolyogva egy számomra igencsak ismerős és kedvelt férfiegyed. – Kicsit már sokat ittam és imbolyogni kezdett a járásom, úgyhogy egy székért igazán hálás lennék. – folytatta elbűvölően mosolyogva, tökéletesen spicces állapotban.
-         Persze. – feleltem, majd nem tudtam megállni, hogy hozzá ne tegyem. – Úgy tudtam, az északi népek jobban bírják az italt.
-         Ó, ez a finnekről elmondható, de mi, norvégok kissé mértéktartóbb népség vagyunk. De bocsásd meg a faragatlanságom. – mondta tökéletes udvariassággal és felém nyújtotta a kezét. – Petter Solberg vagyok. – elfogadtam a praclit.
-         Tudom. – nevettem aprót a norvég versenyző mondatain.
-         Tényleg? – húzta fel a szemöldökét.
-         Bizony. – még szélesebb lett a mosolyom. – Ez talán olyan hihetetlen?
-         Hááát… - vakarta meg a fejét, majd bólintott. – Igen, az. – válaszolt azután vigyorogva. – Tudod nem sokan szoktak felismerni, de ebbe a nem sokba még kevesebb nő tartozik bele. Öhm.. Ez elég szép mondat volt. – rázta meg a fejét mosolyogva. – Azért remélem sikerült kibogozni a tartalmát. – hunyorgott rám.
-         Teljes mértékben. – bólintottam határozottan, majd én is bemutatkoztam. – Noémi Kovács vagyok.
-         Ó, a Speed FM-től? – csillant fel a szeme.
-         Igen. – válaszoltam elpirulva. – Talán szoktál minket hallgatni?
-         Nagyon aranyos vagy, amikor elpirulsz. – bazsalygott a norvég. – Egyébként igen, elég sokat hallgatlak titeket és nem csak én, hanem még pár WRC-s versenyzőtársam is.
-         Ezt nem gondoltam volna. – ingattam meg a fejem elgondolkodva.
-         Miért? Nagyon jó az, amit csináltok. Esetleg nem akartok kategóriát váltani? - kérdezte ásítva, majd a feleletet meg sem várva, az asztalra borult és elaludt. Halkan felnevettem, majd felálltam és elindultam megkeresni a mosdót.

Út közben még a szemem sarkából láttam, hogy Kimi a régi ralis haverjaival diskurál, de azért engem is szemmel tart. Magamon éreztem a tekintetét, miközben a mosdó felé haladtam, felfelé a lépcsőn. Amikor megtaláltam, magamra zártam az ajtót, lehajtottam a wc-deszkát és ráültem. Kicsit még bambultam, majd megmosva az arcomat, a folyosóra léptem. A fürdő ajtaja mellett Kimi támasztotta a falat.
-         Végre kettesben.. – mosolygott rám egy kicsit másképp.. Talán kedvesen? Nem tudtam eldönteni, mindenesetre Kimi ellökte magát a faltól és magához húzott. A kezeit a derekamon nyugtatta és az arca egyre inkább közeledett felém. Ki akartam szabadulni a fogságából, de nem tudtam. Megcsókolt. Lágyan, finoman, picit harapdálta az ajkaimat. Nem bírtam tovább, megráztam a fejem és elhúzódtam, amennyire tudtam. – Most mi a baj? – érdeklődte meg türelmesen. Nem értettem rajta ezt a fajta változást. Lehajtottam a fejem és legördült az első könnycsepp az arcomon. Egyik kezével felemelte az arcomat, míg a másikkal letörölte a könnyeket róla. Valami mégis szemet szúrt, mégpedig egy karikagyűrű.
-         Azt kérdezed, hogy mi a baj? – nevettem fel keserűen. – Ez itt. – emeltem fel a kezét és a gyűrűre mutattam. Az arca egyből elkomorult és hirtelen elengedett.
-         Így legyen kedves veled az ember.. – vetette oda újra a régi stílusában. Nem volt kedvem a vitához, így inkább visszaindultam a földszintre, ahol a buli zajlott. – Várj! - kiáltott utánam a Jégember, de én nem álltam meg. Hallottam, hogy utánam ered, de látni már nem láttam semmit. Elment az áram, ergo tök sötétben tapogatóztam a lépcső korlátja után. Egy kisebb taszítás jelezte, hogy Kimi is megérkezett, de szerencsére még az esés előtt elkapott. – Jól vagy?
-         Tökéletesen. – feleltem, majd lerázva magamról a kezeit, elindultam lefelé. Engedte.

Azt hiszem, ezzel a kis áramszünettel illetve az odakint tomboló viharral a bulinak vége szakadt. Mivel gyalog sétáltunk át a hoteltől Rob házáig, a házigazda volt olyan kedves, hogy felajánlotta, töltsük nála az éjszakát, ne ázzunk bőrig hazafelé a buli oltárán. Kaptunk 2 apró szobát, ahová éppenhogy csak befértünk, de én még nem tudtam elaludni. Odakint dörgött, villámlott, az esőcseppek az ablakokat verték és süvített a szél.
Álmatlanul forgolódtam a számomra kijelölt fekhelyen, úgyhogy azért, hogy ne ébresszem fel a szobatársamat, inkább magam köré tekertem egy takarót és óvatosan lesétáltam a nappaliba. Szerencsére azt teljesen üresen találtam, így az üvegfal elé húztam egy kényelmesnek tűnő fotelt, majd letelepedtem rá. A lábaimat felhúztam és csak bámultam az odakint dühöngő természetet. Mindig is szerettem a viharokat, főleg akkor, ha én a meleg házikóból nézhettem végig az elemek tombolását. Most sem volt ez másképp, annyi újdonság volt benne, hogy ez esetben nem nyugtatott meg a látvány, hiszen az én lelkemben is hasonló vihar dúlt. Nem is számoltam a perceket, hogy mióta ülök idelent, de igazság szerint fel sem tűnt az idő múlása. A közelmúlt eseményein merengtem és egyre inkább elsüllyedtem a depresszióban.
-         Tudtam, hogy nem bírod ki nélkülem. – szólalt meg fölényesen mögöttem Kimi, majd közvetlenül mögém sétált. A kezeit a vállaimra tette, de olyan volt, mintha remegne. Azonban amikor lehajolt hozzám és megéreztem az alkoholbűzös leheletét, felfordult a gyomrom.
-         Kimi, légy szíves legalább ma este hagyj még békén. – sóhajtottam halkan és még jobban összehúztam magamon a takarót. Ez az ő figyelmét sem kerülte el. – Holnaptól ugyanúgy használhatsz majd, mint egy kapcát, nem lesz ellene egy rossz szavam sem. Most viszont annak örülnék a legjobban, ha magamra hagynál. Ha nem túl nagy kérés. – lehetett valami a hangomban, amit nem tudott hova tenni, mert végre levette rólam a kezeit és elment. Hallottam a léptei távolodó zaját.. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és megengedtem magamnak azt a luxust is, hogy sírjak. A térdeimre hajtottam a fejemet és csak potyogtak a könnyeim.
-         Ezt idd meg. – csattant egyszer csak előttem a hangja. Illetve saját maga. Leguggolt elém és egy bögre gőzölgő valamit nyújtott felém.
-         Mi ez? – vakkantottam a takaró mélyéről.
-         Forró tej, vaníliával. – meghökkent arcot vághattam, mert még halkan hozzátette. – A nagymamám régi receptje volt arra az esetre, ha nem tudnék éjszaka elaludni. Még amikor kicsi voltam. – magyarázta türelmetlenül. – Nos? Elveszed a bögrét, vagy inkább én égessem tovább az ujjaimat? – folytatta viszonylag barátságosan. Nem tudtam elfojtani egy röpke mosolyt, így átvettem az italt. Tényleg forró volt.
-         Basszus. – motyogtam, amikor magamra löttyintettem egy keveset. Kicsit megfújtam a tejet, majd kortyolgatni kezdtem.
-         Szóval? Elmeséled miért nem volt jó egyik alkalom sem a sok közül? Mindig leráztál valamivel.. – mondta durcásan, a száját összeszorítva. – Pedig mehettünk volna Dubaiba, Thaiföldre vagy akár Porkkalaba is.. Ki sem kellett volna másznunk az ágyból. – hajolt le hozzám, de közben végig a szemembe nézett. – Több napig szeretkezhettünk volna… - súgta a fülembe és a fülcimpámba harapott. Csak egy kicsit. Mindenesetre én felhorkantam. – Most mi van?
-         Kimi, először is: mi sosem szeretkezünk, hanem szexelünk. A szeretkezéshez érzelmek kellenek, amik szerintem hiányoznak, legalábbis nálad. – árultam el burkoltan egy titkot, fülig elvörösödve. – Egyszerűen csak jössz, ha kedved van hozzá, jól megdugsz és ennyi az egész. Nem viselem jól az ilyen futó kis kalandokat, egyenesen gyűlölöm őket, mert lelkileg kikészítenek. Főleg, ha a partnerem foglalt, jelen esetben nős ember. Lealjasító ez a kimondva - kimondatlanul, de szeretői státusz. Viszont, vonzódom hozzád, ez van. Azonban az elmúlt pár napban semmi szükségem nem volt arra, hogy a meglévő problémáim mellé még téged is elviseljelek. Nem volt szükségem még egy lélektelen aktusra, egy-egy hidegen odavágott félmondatra, amiből világosan látszik, hogy én kb. a lélegző guminőt testesítem meg számodra. – mondtam határozottan. – Amilyen hülye vagyok, összeszedem magam néhány napon belül és újra a karjaidban találsz majd. Feltéve, ha nem lelsz addig egy nálam jobb nőt, szebbet vagy izgalmasabbat. Talán ez lenne a legjobb mindkettőnknek. – zártam le kis beolvasásomat, amit igen figyelmesen hallgatott végig, még csak közbe sem akart szólni. Eközben én felemelkedtem a fotelből, letettem a kiürült tejesbögrét az asztalra. Ő is felállt, velem együtt. – Most pedig, ha megbocsátasz, szeretném tovább gyászolni a Nagypapámat. – suttogtam, miközben a könnyek újra végigperegtek az arcomon. Ekkor Kimi a lehető legváratlanabb dolgot cselekedte. Átölelt és a fejemet a vállára húzta.
-         Ssss… - a hátamat simogatta. – Sírd ki magad. Utána jobb lesz. – suttogta és megpuszilta a fejem búbját. Először még inkább hozzá bújtam és hagytam, hogy kitörjön belőlem a zokogás, de azután el akartam húzódni tőle. De nem engedte.
-         Ne. Nem lehetsz velem kedves. – mondtam a viselkedésétől teljesen összezavarodva. – Nem akarom, hogy az legyél.
-         Mert könnyebb utálni, ha egy érzéketlen bunkó vagyok? – mosolygott rám fájdalmasan.
-         Igen.
-         De te nem utálsz engem. – felelte az arcomat cirógatva, szinte lágyan.
-         Nem. – hajtottam le a fejem újfent. Újra átölelt és magához szorított, hagyta, hogy kibőgjem magam a vállán. Azután, kb. fél óra múlva felemelt és megindult velem felfelé a lépcsőn. Óvatosan berúgta a szobája ajtaját, majd letett az ágyra. Csak pislogtam, hogy ez most mégis mi a fene.
-         Ne nézz így rám. – mosolyodott el táskaturkálás közben, majd előhúzott egy nagyobb pólót és a kezembe nyomta. – Van fürdő, ott nyugodtan átöltözhetsz, megmosakodhatsz. – mosolygott rám félénken, én pedig a döbbenettől félszegen tettem, amit mondott. Majd cseréltünk: ő öltözködött és mosakodott, én pedig vártam rá az ágy szélére ülve. Amikor visszatért, elheveredett a franciaágyon, onnan pislogott rám. – Feküdj ide mellém. – nyújtotta felém a karját. – Ma este csak aludni fogunk, ígérem. Szükséged van rám.
-         Kimi, mégis mi ez az egész? – tört ki belőlem a kérdés. – Mi ez a hirtelen pálfordulás?
-         Nézd… - felült az ágyon és idegesen beletúrt a hajába. – Direkt játszottam ezt a bunkó szerepet. Nekem sokkal egyszerűbb így kapcsolatot létesíteni és alkalomadtán felszedni 1-2 nőt. Legalábbis eddig az volt. Én sem vagyok oda a kóbor numerákért, de hát ha az ember a feleségétől nem kapja meg azt, amire szüksége lenne… - vállat vont. – Nem áltatlak, nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok beléd, mert ez nem lenne igaz. Nem tudom, hogyan érzek irántad. Azt tudom, hogy kedvellek és a szünetben is nagyon hiányoztál. Szeretnélek jobban megismerni. Alig tudok rólad valamit.. - motyogta, majd újra a karját nyújtotta felém. Ezúttal remegve, de elfogadtam az invitálást. Mellé bújtam és kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon. Annyira jó volt így feküdni vele… - Szóval meghalt a Nagypapád? – kérdezte meg kis idő múltán halkan. – Ezért is voltál ilyen szomorú?
-         Igen. De erről most nem akarok beszélni. – szögeztem le egyből.
-         Rendben. Ha nem szeretnéd, nem faggatlak. – nyugtatott meg, majd adott az arcomra egy puszit. – Akkor aludjunk. – bólintottam egyet, mire huncutul elmosolyodott. - Ideadod a tenyered?
-         Hogy mi?
-         Kínában is úgy tudtál elaludni, ha a kezed nálam volt. – mosolygott kedvesen. - Pontosabban az arcom alatt. – teljesen ledöbbentem. – Azt hitted, nem vettem észre?
-         Igen. – mosolyogtam rá halványan.
-         Tudod, valamivel el kellett érnem, hogy ne forgolódj annyit…  Nem tudtam tőled aludni. - kuncogott, majd adott egy apró csókot és álomba merültünk.